Vendéglősök Lapja, 1900 (16. évfolyam, 2-23. szám)
1900-07-20 / 14. szám
4 1900 Julius 20. Az összeülendő aradi congressusnak ez lenne a legfőbb feladata, hogy ezekre az égető kérdésekre a körülményekhez képest kielégítő választ adjon. Mivel nem akarok a tárgyalás elé vágni, azért csak egy kísérletre hívom fel a szaktársak figyelmét, hátha nálunk is beválik s némileg orvosolja vagy legalább enyhíti bajainkat. Amerika szabad polgárainál nagyszerűen bevált s nem egy vendéglős éppen ennek köszönheti, hogy sora jobbra fordult. Ugyanis a nyári mulatók, daczára a sok agyafúrt reklámnak, sehogy sem akartak megtelni, a sok étel ott maradt a vendéglős nyakán, akkor egy Vauké végső szükségben egyet gondolt s talán utolsó készpénzén felfogott egy feltűnően szép, fiatal kisasszonyt, a ki egyebet sem tett: asztaltól asztalhoz járt és csevegett a vendégekkel, a félénkeket bátorította, a hangosokat csitította, de olyan tapintatosan, olyan ügyesen, hogy a vendégek nem- és korkülönbség nélkül, nehéz szívvel hagyták el a helyiséget s kérték a vendéglőst, hogy a következő alkalommal is itt legyen a kisasszony, mert még ilyen jól soha sem érezték magukat. A következő alkalommal megint az a kisasszony fogadta a vendégeket, a kiknek száma megkétszereződött s a bukófélben levő vendéglős helyzete javult s példáját csakhamar követték a többi szaktársak, úgy bog}’ Amerikában nincs valamire való nyári mulatóhely, a hol a vendégek közt mint a jókedv és családias mulatozás angyala ott ne forgolódnék, a szép kisasszony, a ki finom modorával, kellemes csevegésével, üde bájával és tapintatos közbelépésével meg tudja akadályozni azokat a virtuskodásokat, a melyek nálunk a zöldben való mulatozást igen soknak emlékezetessé teszik, a melyek elriasztják a családias érzületti vendégeket, maguk után vonják gyakran a rendőrség beavatkozását s előkészítik a vendéglős bukását. Ez volna az a reform, a mely különösen a zöldben levő vendéglősöknek iu- kább hasznára, mint kárára lenne, ha sikeresen választanák meg a kisasszonyt. Mert mit ér a legjobb bor s a legkitűnőbb konyha, a pontos kiszolgálás és mérsékelt ár, ha nincs nyugalom, ha az első izes falatnál, az első jóleső kortynál lárma, veszekedés vagy üvegcserép-csörömpölés riasztja fel a gyönyörködve élvező vendéget édes, gyönyörteljes hangulatából. Ez a reform Amerikában fényesen bevált; nálunk vájjon kifogja meghonosítani, ki próbál vele szerencsét? Vendég. A borkereskedők kérelme. A bornagykereskedésekben adómentesen árusítható bormennyiség minimumának, valamint a borvásárlásoknál az adószedésre jogosítottnál való előzetes jelentés tekintetében előirt határidő leszállítása iránt a temesvári kamara felterjesztést intézett a kereskedelmi miniszterhez. A miniszter ez ügyben a következőkről értesítette a kamarákat : Azon javaslatra nézve, hogy az adómentesen árusítható borraennyiség miniVendéglösök Lapja muma a jelenlegi 50 literről legalább a finom boroknál 20—25 literre szállíttassák, a pénzügyminiszter kijelentette, hogy az a kérelem nem teljesíthető. Egyfelől ugyanis bájos volna a finomabb borokra nézve más, a közönséges borokra nézve szintén más mértéket megállapítani, már ama nehézségnél fogva is, melylyel a gyakorlati életben annak megállapításánál találkozunk, hogy valamely bor finomabb bornak vagy közönségesnek tekintendő-e, elannyira, hogy a jövedéki ellenőrzés lépten nyomon leküzdhetetlen nehézségekbe ütköznék. Másfelől pedig az italmérési regálejog kártalanításából az állami háztartásra háruló nagymérvű terhekkel szemben nem lehet e tekintetben további engedményekbe bocsátkozni. De különben is az állami italmérésről szóló 1889. évi XXV. t.-czikk az által, hogy megengedi, hogy a bortermelők és a bor- kereskedők, kis mértékbeni elárusitási engedély alapján hordókban is árusíthassanak bort (végrehajtási utasítás 3. §.) és az által, hogy az engedélyilletékeket oly kis öregekben állapítja meg, hogy a helyi viszonyok szerint a borkereskedők illetéke évi 12 koronáig, a bortermelők illetéke pedig évi 2 koronáig szállítható le : oly kedvezményeket nyújt a borkereskedelemnek, hogy a csak most életbeléptetett törvény módosításának legcsekélyebb indoka sem forog fenu. Ami azt a kívánságot illeti, hogy a borkiszállitásoknak az adószedésre jogosítottnál való előzetes bejelentése tekinteteben előirt határidő 6 óráról 3 órára szállíttassák le, a pénzügyminiszter kijelentette, hogy ezt a kívánságot a maga részéről is méltányolja s ha a nagyobb kiterjedésű beszedési körökben, vagyis a népesebb községekben, az ellenőrzés túlságosan meg nem nehezittetnék, úgy a leszállítástól maga sem idegenkednék. Ezért a tárgyalásokat erre nézve megindította. A „Generalsaft“ eredete. Tóth Béla, nyelv- és adoma kincsünk e geniális kutatója, egyik „Esti levelében“ írja a következő érdekességet: „A tudomány mindmostanig azt hirdette, hogy a Generalsaft szálló ige alkotója Pázmáindy Dénes. Vagy ki is foglalkozik nálunk az oknyomozó konyhabuvárlattal és az összehasonlító vendéglőkritikával, ha nem ő, a magyar Brillat-Savarin. Annál meglepőbb, amit maga Pázmándy Dénes ir nekem, egy tudományos kérdésemre válaszolva, hogy a Generalsaft fogalmat és szót Eötvös Károly teremtette meg. Imhol történeti becsi! följegyzése: A kilenczvenes évek elején Eötvös Károly vajdám, t. i. pártelnököm volt. A politikában nem vette olyan szigorúan a disciplinát, mint a fehér asztalnál. Itt azt kelletett enni, amit rá parancsolt az emberre. Ha aztán valaki asztaltársai közül más ételt hozatott, mint amiuőt ő kiválasztott volt, akkor elkezdett barátjának az ételére simfelni. Milyen csömörletes! Nem lehet azt megenni! Volt Eötvösnek minden antipathikus ételéhez egy kis elbeszélése, így például a sonkás koczkáról, melynek titkait a halálra Ítélt veszprémi vendéglős mondta el neki hálából azért, mert fiskus- korában jól bánt vele. . . . Egy nap az történt vala, hogy pörköltet rendeltem. „Ugyan, hogy rendelhetsz pörköltet budapesti vendéglőben ?“ S a vajda elkezdte mesélni a pörkölt histori- kumát, Árpádtól Petánovicsig. Hogy minő kulináris változásokon ment át ez az étel az ős mag3raroktól egész a mostani korcs magyarokig. Minő módon keveredett belé annyi vöröshagyma, hogy most aztán még a szaga is büdös a modern pörköltnek. „Hát tudod-e te, Dinkó, hogy ennek a pörköltnek a levét még januárius elsején kezdték fabrikálni ? Igen is, a mi fővárosi konyháinkon újév napján inaugurálják a pörkölteket, aztán deczember 31-ig csak feleresztik a levét. Ott áll a tűzön egy álló évig az óriási lábosban a Generalsaft; ennek a koty- valéknak a levével öntik le nálunk az ösz- szes paprikásokat, pörkölteket. . . Bizony mondom néked, soha se egyél Budapesten vendéglőben se pörköltet, se paprikást! . . Tudod, mikor a nagyatyád, komáromi alispán korában, mint a statariális bíróság elnöke. vallatta a Milfayt, ez a vérengző rabló, ki maga többet ölt meg húsz embernél, azt adta elő enyhítő körülményül, hogy a sok Generalsaft élvezése következtében keletkeztek benne a bősz hajlamok. No de az öreg Pázmándy azért csak felköttette a haramiát. Milfayt akkor is kiáltotta, a mikor már kalimpált a levegőben: „Vicispán uram, nehogy valaha megkóstolja a Gene- ralsaft-ot.“ Mindebből azt hihetik a gyöngébbek, hogy a Generalsaft szálló igét már a har- minczas években is ismerték. Mert hiszen Milfayt, a Sobri pajtását, 1836 karácsonyán akasztották föl. Úgy, de az időben még nem lehetett meg nálunk az a borzasztó fogalom, mert nem voltak Magyar- országon bécsi módi vendéglők, ételgyárak, melyek a spórhert nevű masinával dolgoznak és a legtöbb ételt „állandósítják“ az örökké langyos vaslemezen. Akkor még a tűzhelyen főzött a magyar korcsmárosné ; piros láng nyaldosta a kormos fazekakat, a pecsenye meg nyárson sült. Hol volt akkor a Generalsaft! Eötvös Károly azt a nagy anachronismust csak azért követte el, hogy szállóigéje annál rettenesebb legyen a haramia ajkán. Pedig elég szörnyű az igy is. S a Generalsaft ma már nem csupán a pörköltek és paprikások általános leve, hanem az az ősmártas is, mely sohasem apad ki a lábasból, és a déli marhahúst hol boeuf a Iá modedá, hol lébensültté, hol minden egyébbé és még valamivé változtatja. Bécsi találmány, mint sok más átok. a mely a magyar erkölcsöt megrontotta. Odefönt megeszi a sógor, noha tud a pénzéért parancsolni ; mert nem is álmodja, mi a jó konyha. Idelent megeszi a magyar, noha ismeri a jó konyha áldásait, mert nem tud a pénzéért parancsolni. így egészítik ki egymást a nemzeti gyöngeségek a korcsmáros urak hasznára.“ Tóth Béla ur s minden gyomrátféltő honfitársunk vigasztalására megjegyezzük, hogy van még hazánkban igen sok vendéglő, a hol a „generalsaft“-ot hírből is alig ismerik. Bauer József és neje. (Mai képünkhöz). Várpalota, Veszprémmegye e kies régi mezővárosa, hajdan Mátyás király kedvelt üdülőhelye volt s a nagy király vadászkastélyának és fürdőjének romjaival s a Zichyek régi várkastélyával ma is sok-sok emlékkel illeti meg szivünket régi dicsőségünk idejéből. Ebben a csöndes kis városban az élet pezsgése, vidámsága a „Korona“ éttermeibe és kávéházába szorul, a hol Bauer József kartársunk a gazda. Bauer József szakavatottságával s az általános tiszteletnél fogva, melyet Várpalotán kivívott magának, megérdemelte, hogy őt kartársai megismerjék. Bauer József Nagy-Német-Szent-Mihá-
