Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)
1899-03-20 / 6. szám
6 Vendéglősök Lapja, 1899. márczius 20. Nyilt levél az „Újkor“ szerkesztőségéhez! Tisztelt Szerkesztő Ur! Becses lapjának 29-fk számában egy közlemény jelent meg, melyben szakosztályunk egyik lelkes és tevékeny tagját, ki jelenleg a szombathelyi mozgalmi bizottság titkára oly hangon támadta meg, amilyennek már azért sem lett vona szabad napvilágot látni, mert az illető szakosztályunk egyik lelkes mozgalmi bizottságánál bizalmi állást tölt be. A mennyiben én is merem szaktársaimat kik őt bizalmukkal megtisztelték, ha a közleményben föleml itett adatok igazak lettek volna, egy perczig sem tűrték volna meg állásában. A mi pedig a megtámadott kartársam személyét illeti, bár személyesen nincs szerencsém, de kiváló munkája után Ítélve, meg vagyok róla győződve, nem szorul senki védelmére. Most pedig áttérek a közlemény utóiratára, a mely szórul-szóra igy hangzik: „U. i. Egyben felhívjuk ezen ember garázkálkodásaira az „Országos Pinczér- Egyesület* előkészítését vezető bizottság figyelmét is, megtudandó, hogy kik azok, a kiknek a körmére ügyelni kell.“ Úgy hiszem, hogy az ily hangon irt sorokra szükségtelen válaszolni. Egyre azonban felhivom a közlemény Írójának figyelmét : emlékezzék vissza, midőn én Tóth Endre barátommal, ki jelenleg a nyugdíj-egyesület mozgató lelke; midőn a szegedi és a szahadkai nyugdíj alapitó társáságok között a nézeteltérések áthidat- lanoknak látszottak mindég érvekkel har- czoltunk és ugyanazzal győztük meg egymást. Én tehát szerkesztő urnák ajánlom, mint a létesítendő országos pinczér egyesület hive, hogy lapjában a jövőben csak oly egyének közleményeinek adjon helyt, kik érvekkel harczolnak és azzal szereznek híveket a jó ügynek. Mint a létesítendő „Országos Egyesület“ lelkes hive maradok tisztelettel Temesváron, 1899. márc. 13. Tóth Kálmán s. k. „ Korona herczeg“ szálloda főpinczére. Bor és becsület. Egy okos franczia, Varigny volt a neve, néhány év előtt könyvet tett közzé arról a tárgyról, a mi talán a legtöbb embert érdekel a világon, a nagy vagyonok képződéséről, vagyis arról, miként teremnek a milliomosok. Ne feledjük el, hogy mig mi milliomos alatt röviden azt értjük, ki a nemzeti vagyonból egy millió frt értékkel rendelkezik, a nálunk gazdagabb nemzeteknél e kvalifikációt csakis az adja meg, ha emberünk legalább egy millió font sterlinget, tehát 12 millió frtot mond magáénak, Varigny könyve csaknem kizáróan az angol-amerikai gazdasági élet hőseivel foglalkozik és pedig nem elfogult egyoldalúságból, hanem azért, mert a gyorsan gyűjtött gazdagság legszembeötlőbb példáira ott akadhatunk. A régibb történetek regényesebbek, a milliók forrása akkor a merészség volt» Egyik kalózkodással, a másik kincseshajóknak a tenger mélyéről való kihalászásával szerzi nagy vagyonát, vagy hiibér gyanánt kapja vitézi tettekért. A mint közelebb jutunk napjainkhoz, apad a regényes tartalom. A vitézség nem ]gen szerez nagy vagyont, a milliók anyja immár csaknem kizáróan az ipar és kereskedés. Az öreg Rothschild családja gazdagságát a Waterlooi győzelem kihasználásával biztosítja, ellenben az ottani aktiv szereplők Blücher, Wellington s maga a csaták oroszlánja, Napoleon, aránylag szerény anyagi viszonyok közt haltak meg. Az ipar virágzása, a kereskedés fejlődése aranybányákat nyit. Gould börzei spekulációkkal, Wander- bilt gőzösök és vasutakkal, Rockefeller a a petroleum-rínggel, Havemayer cukorral szerezte millióit. Utóbb mind kevesebb zse. nialitás kell ahhoz, hogy valakit a szerencse szárnyára emeljen. Angliában a sörfőzök, vendéglősök és különböző gyárosok gyorsan szereznek nagy vagyont s csak nehány hét előtt történt, hogy Dreherünk egyik angol kollegája nem kevesebb mint 6 millió forintot adott nyilvános czélokra. Dunlop, egy volt katonaorvos, ki a bicycle pneumatic-ot föltalálta, Krupp Essenben, Whitehead Fiúméban, Auer az Ő lovagvárában bizonyosan többet szereztek már 12 milliónál. A mi viszonyaink, főleg a börzeélet és vállalkozás kifejlése óta, szintén kedveznek a nagy vagyonok fejlődésének, talán inkább mint általános nemzeti szempontból egészséges volna. Kalandos, de eredményekben í végződő válalkozásokról, vagy a nemzeti I jólétet emelő fölfedezésekről itt alig lehet | SZÓ, hanem legfölebb arról, hogy egyesek j idegen találmányokat kihasználva, tesznek j szert milliókra. Ezt elmondhatjuk az újdonsült osztrák milliósokról, élükön a Dreher- dinasztiával, mely ma Ausztriában a legtöbb adót fizeti. Bécsben és Budapesten a telkek emelkedő értéke sok embert tesz gazdaggá éppúgy, mint a Gladstonokat Liverpool az Astorokat New-York fölvirágzása. Szerencsés bérletek és apénzkéreskedés, legalább 1895-ig szintén megtermették a maguk milliósait, a miről a főváros márványpalotái tehetnek tanúságot. A vagyonosodásnak nem éppen meddő forrása volt a szesz és borkereskedés sem. Ez utóbbira azonban legutóbb folt esett. Mig az 1893, évi XXIII. t.-cz. megokolása azt emlegeti, hogy nálunk a borhamisítás nagy arányokban fordul elő, ma már azt látjuk, hogy a maygar bortermelő és fogyasztó nyomorultul ki van zsákmányolva. Odáig jutottunk, hogy a természetes borok egyes vidékeken ritkák lettek s a hamisítók diktálják az árakat. A közönség annyira megijedt, hogy a mint egyes kereskedők panaszolják, kezd lemondani a borivásról. Bizonyos, hogy azok a büntetések, melyek ma a törvény szerint a hamisítókra kimondhatok, nagyon csekélyek. Vájjon miért kíméljük azokat, akik egy egész nemzeti iparágat tesznek tönkre, mikor azt, a ki záros helyről néhány frtot lop, olyan erősen tudjuk fenyiteni ? A pénzbüntetéshez és elzáráshoz hozzá kell adni az iparűzés jogának elvonását is. Az olyan ezégek, melyeknél a vagyon forrása nem tiszta, kell, hogy mielőbb elpusztuljanak. A tapasztalás azt mutatja, hogy a prosperáló kereskedésnek, főleg pedig a borkereskedésnek is erkölcsös alapon kell állani. A hamisítókat ki kell zárni az üzletből úgy a termelők, valamint a szolid kereskedés érdekében is. A lehetőség erre nézve megvan. A ki- hágási törvény (1879. XI. 85. §.) alapján a szeszes italok eladása körű. fölmerült kihágások miatt az illető az üzlet folytatásától eltiltható. Ezt a rendelkezést kell átvinni kellően szigorítva a borpancsolókra is és hisszük, az egész magyar gazdasági életnek haszna lesz belőle. Az nem baj, ha a nagy vagyonok szerzésének piszkos és tiltott eszközei apadnak, maradnak más utak, a melyeken az óhajtott czélt el lehet érni. A társadalom kötelessége azokat, kik milliókra áhítoznak, kényszeríteni, hogy ezeket csak becsületes utón szerezhessék meg. ,J5. H.« A konyhaművészet története. A főzés, a konyhaművészetnek ez a nélkülözhetetlen ága, a legrégibb időben a férfiak dolga volt. Ha egyik-másik háziasszony ezt a terhet magáról lerázni és a főzés művészetét fitymálva a férjre akarja tolni (nem ajánljuk ugyan), hivatkozzék csak Mózes I. könyv. 25. fej. 20. vers vagy ugyanezen könyv 27. fej. 4. versére vagy a Bírák könyvének 6. fej. (18.) hol Gedeon szakácsmüvészete van leírva. A királyok 5-ik könyvében 4. fej. 32—51. v. pedig elő van adva mint tette élvezhetővé Elizeus próféta azt a főzeléket, melyet szolgája annyira elrontott, hogy egészen élvezhetetlen volt. Mindenuek daczára nem hiszszük hogy a férjek a szokásjogra vagy az elévülésre hivatkozva nem tiltakoznának kedves nejeik eme követelése ellen. Még ezenfelül a történelemre hivatkozva, könnyű szerrel bebizonyíthatnák, hogy a nagy kulturnépeknél, mint a görögök és rómaiak voltak, mégis csak a nők voltak a konyhachefek. Ami az étkezés idejét illeti, a rómaiak főétkezése este felé volt. Ez az esíebéd háromféle étel-nemből állott: tojás-eledel,
