Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)
1899-03-05 / 5. szám
2 Vendéglősök Lapja 1899. márczius 5. Az italmérési jövedék. A pénzügyminiszter törvényjavaslatot terjesztett a Ház elé az italmérési jövedék szabályozásáról. Már maga a czim is elegendő, hogy fokozott érdeklődéssel tekintünk a képviselőházi tárgyalások elé, a melyek lefolytával törvényerőre emelkedvén, uj korszakot nyit meg a vendéglősipar életében. Jelen mostoha viszonyaink mellett minden lehető és lehetetlen ujitás felé a legnagyobb bizalommal és vérmes reménynyel szokás fordulni, hátha lesz benne egy mentő szál, mely a vendéglősipar sülyedő hajóját kikötőbe segíti. A kérdéses javaslat még e nélkül is szűkölködik. Intézkedései kincstári szempontból lehetnek a legjobbak s leghelyesebbek, de a vendéglősipar eksziszten- cziájának biztosításához egy szemernyivel sem járulnak. A panaszlott konkurrencziát nemhogy nem szüntetik meg, de még uj tápot adnak a megerősödésére. De lássuk röviden a javaslatot. Italmérési engedélyt a pénzügyi hatóság ad írásban előterjesztett kérésre, csak meghatározott helyiségre (mihez Budapesten a kapitányság jóváhagyása szükséges) és alkalomra (vásár, búcsú) teljesen meghízható és magyar állampolgároknak, kiknek száma községenként állapittatík meg, de azon felül terjeszkedni nem szabad. Uj engedélyek adásánál előnyben részesülnek gazdasági nagy vállalatok, pusztai birtokok tulajdonosai vagy bérlői, szállodások, régi vendéglősök és italmérők, idegenekkel szemben a helybeliek. Az engedély megszűnik az engedélyes lemondásával, halálával s jogerős határozattal. Az engedély-illeték az üzlet terjedelméhez képest: 1. Budapesten: 1400, 1000, 600, 400. 200, 100 és 60 korona. 2 Rendezett tanácsú városban és törvényhatóság vagy törvényszék székhelyén, ha népessége a) 20.000 léleknél nagyobb: 300, 200, 150, 100 és 50 korona. b) 10—20.000 lélek: 200, 150, 100, 80 és 40 korona. c) 10,000 leieknél kisebb: 150, 100, 80, 60 és 30 korona. 3. Más községben, ha népessége a) 20,000 léleknél nagyobb : 150, 100, 80, 60 és 40 korona. b) 20.000 léleknél kisebb : 100, 80, 60, 40 és 20 korona. Kávésok, ezukrászok és csemegekereskedők. kik poharazás mellett palaczkozott sört és bort mérnek, nemkülönben akik utczára való kiméréssel is foglalkoznak, a díjtételek négyötödét fizetik. Azon kereskedőknek és szatócsoknak illetéke, a kik mellékesen kismértékben való elárusitással foglalkoznak, a díjtételek fele, a poharazóké pedig annak kétötöde. Az ideiglenesen engedélyes bortermelő saját termésű bora után a díjtételek egytizedét fizeti. Kicsiben való eladás bornál 50, sörnél 25, szesznél és pálinkánál 100, égetett szeszes italoknál 26 liternél végződik. Oly helyeken, a hol nincsen konkuren- czia, a szeszes italok legmagasabb árát a pénzügyminiszter állapítja meg, a ki esetleg a beszerzési forrásokat is kötelezöleg megjelölheti. Az illeték három évről három évre terjedő időszakonként vettetik ki s egyenes adók módjára szedetik be. Az összes üzletek jövedéki felügyelet alatt állanak. E törvényjavaslat büntető záradékkal van ellátva, a mely szerint kihágást képez : 1. a szeszes italoknak engedély nélküli kimérése s nagyban való eladása, 2. az engedély-okmányban foglalt feltételeknek be nem tartása, 3. a felügyelő közegeknek hivatalos teendőiben való meggátlása, 4. feljelentett helyiségek elzárása a kiküldött pénzügyi közegek előtt, 5. szeszes italoknak a meghatározott legmagasabb eladási árnál drágábban való árusítása. A negyedik pont szerint minősített kihágás 20—200, a többi pedig 2—200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetetendő. A hivatalos zár megsértése helyiségen vagy edényeken, ha az általános büntető törvény szerinti eljárásnak nem volna helye, 10—400 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A szabálytalanságok 100 koronával büntettetnek. Most már csak az a kérdés, vájjon a törvényhozás bölcsessége elfogadja-e ezt a javaslatot változatlanul, vagy csak bizonyos módosításokkal ? És ha változtat rajta, vájjon azok a módosítások hasznára, vagy kárára lesznek-e a sokat sanyargatott vendéglős iparnak ? Reméljük a legjobbat. M— s J—s. A „főszervező ur“! Tóth Endre, a nyugdijegye sülét vándor apostola, aki felkötvén saruját, magát ,.főszervezőnek“ titulálva, barangolja be az országot s gyűjti különböző kegyes czélokra az ország pinezérei között húsos perczentek mellett a jámbor kegyfilléreket, a nemeskeblü férfiú, az ihletett próféta, a fölkent látnok legújabban evangéliumi osztályosa, az „ U]koru hasábjain nyilatkozott meg s faragott össze ellenünk egy elkeseredett megrovási kalandot. Tóth Endre ur és szerzetes társainak tagdijszerzési mániájára lapunk egy más helyén hívjuk föl az illetékes hatóságok figyelmét, akik majd nyomatékosabban kérdik meg, hogy honnan meritik a jogot, különböző prófétai gyűléseiknek szán-zsén folytatására, miként azt a szegzárdi föszóigabiróság igen helyesen már meg is akadályozta. Itt csak annyit, hogy Tóth Endre az ,,UJkor“-ban nyílt levelet és felhivást intézett Ihász György szerkesztőnkhöz. Elolvastuk ezt a felhivást és ezután mégjobban sajnáljuk Tóth Endrét, mert aggódva tapasztaljuk, hogy úgy látszik ő rajta már nem lehet — segiteni. Nagyon ingerült, rögtön feldühödik, akárcsak az ,,Újkor “szerkesztőségének nevezett szanatórium betegei, aki kétségbe meri vonni, hogy ő nem „főszervező ur“ s meddő barangolásával nem a dicsfénytől övezett apostol szent munkáját végzi. A tünet gyanús előttünk, mert a perczentek felszámításában meg valóságos lángelmének bizonyul. Tóth Endre ugyanis a nyug- dijegyesület számára a pinczérektől kisrófolt összegeknek eddig80%-át, mondd nyolezvan százalékát gyűrte zsebre honoráriumképpen. Ebben Tóth Endre valóságos zseni. Most már a kegyeslelkü önzetlen pinezérbarátnak, a lelkesedő jámbor férfiúnak a 80% is kevés. Beirt a nyugdíj egyesület igazgatóságának, hogy a 80% jiehi kevés, mert az föl megy az utazási költségekre. ennélfogva adjanak neki kilencven százalékot, hogy egy kis barátságos haszna is legyen különben kénytelen a szent munkát abban hagyni Ez ellen irtunk mi czikkelyt múlt számunkban, hogy mi lesz a nyugdijintézet vagyona, ha a befizetett fölvételi dijak honoráriumképpen szét illannak a fenkölt lelkületű utazó-ügynökök között ? Való-e gseftelni a nyugdíjintézménnyel ? Igazság-e az, hogy az intézmény szent czéljaira gyűjtött minden egy forintból csak húsz krajezár jut az egyesület pénztárába, mig a nagy summát a nyolezvan krajezárt a lelkes ügybarátok falatozzák föl? Hát hollandi cacao-e, vagy May-Pol-Soap-e a nyugdijintézet,
