Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)
1899-10-05 / 19. szám
4 Vendéglősök Lapja. 1899. október 5. szokott történni. A töltött palackokat villá- mos fölvonó bocsátja le a pinczékbe. A nagy csarnok kupolaszerűig födött terméből nyílik az egyik oldalra egy kisebb terem. Ebben a likőrt készítik egy önmaga körül forgó hordóban, melyben egyszerre 23 méter- mázsa jegeczes nádczukrot olvaszianak. Ugyanitt van a gyár konyakfözöje is, melyben a pezsgőhöz szükséges konyakot állítják elő. A nagy csarnok másik oldalán van az ekszpediczióterem, honnan a napi szállítás történik; itt készítik a kis fonógépek segítségével a pezsgő végleges elzárásához szükséges drót-kosarakat s itt történik a dugó szortírozása, jelzése stb. Az elszállítandó pezsgőpalaczkokat a pinczéböl villamos fölvonó hozza föl kosarakban. E teremből jutunk kényelmes és tágas lépcsözeten a pinczékbe. A pinczék a felső csarnok nagyságában terülnek el, azok alatt kétemeletnyi magasságban, illetőleg mélységben egymás fölött. A pinczék mintegy háromezer négyszögméter felületükkel körülbelül három millió palacz- kot kényelmesen befogadnak. Az első emeleti pincze összeköttetésben van a régi pin- czékkel, melyekben szintén másfél millió palaczk helyezhető el. A másodemeleti pin- czékben fekszik a már földolgozásra szánt pezsgő; itt történik a bornak seprőtől való megszabadítása (degorgirozás) is. És éppen ez az eljárás az uj gyártelepnek egyik különös érdekessége. Az eljárás ez : A palaczk megforditásásával a seprőt a dugóra gyűjtik és ekkor a palaczk nyakát huszfo- kos hideg folyadékba mártják, miáltal a dugó és a seprő a leggyorsabban és könnyű módon távolítható el. Ennek az uj eljárásnak az a haszna, hogy a pezsgő nem vészit semmi szénsavat és megtartja eredeti bukóját, mert a lehűlés operácziója alatt alig pezseg. Nagy hasznára van a pinczének a hő szabályozás^, melylyel a pezsgőkezelésnél megkívánható hőmérséket állandósítják az óriás pinczében, a minek a pezsgő minőségénél nagy szerepe van. A gyártelep villamvilágitását hatvan lóerejü kompund-gőzgép szolgáltatja, mely ellátja átvitel utján a borszivattyukat erővel, mozgatja a fölvonókat, működésbe hozza a gőzfürészt és a gyalukat a ládagyártásnál, az apró gépeket a szalmatok-készitésnél és e gőzgép szellőzteti a pinczét és adja meg állandó hőmérsékletét. Ez az uj gyártelep, melynek leírása nem volna teljes, ha meg nem emlitenők, hogy a tulajdonképpeni gyár háromezer négyszögölnyi területet foglal el és mögötte, a domboldalon ott fehérük a gyárosnak pompás kastélya. A gyár megtekintésére a megjelent társaságot maga TÖJTey Jószef kalauzolta szives vendégszeretettel és magyaráz- gatta a pezsgőgyártás titkait. S hogy a magyarázat minél alaposabb legyen, a gyártás után a fogyasztást is bemutatta, a mikor asztalhoz, melyen sűrűn sorakozott a pezsgősüveg, ültette az érdeklődő társaságot, lucullusi lakomával traktálva vendégeit. Körlevél. A BUDAPESTI PINCZÉR-EGYLET a következő körlevelet küldte szét: Tisztelt Tagtárs ur! Az őszi idény beálltával, amidőn a zordabb időjárás a zárt helyiségekben való tartózkodásra késztet, van szerencsénk körünk helyiségeit t. Tagtárs ur b. figyelmébe ajánlani.. Amidőn a „Budapesti pinczér-egylet“ a társaskör megalapítását elhatározta, azon czél lebegett a közreműködők szeme előtt, hogy a társaskör mint olyan, a kartársi szellem fejlesztésének, a különböző helyeken való foglalkozásuknál fogva szét szórt és más kerületekben tartózkodó kartársaknak a társadalmi érintkezését elő mozdítsa, illetve lehetővé tegye. Eme szép és időszerű czélt elérni azonban csak úgy lehet, ha az összes kartárs urak vállvetve és egy akarattal támogatják a társaskört működésében s együttesen törekszenek annak minél erősebb társadalmi befolyást szerezni, ha azon időt, melyet valamely nyilvános helyiségben való eltöltésre szántak, a kör helyiségeiben való szórakozásra fordítják. Amidőn még megemlítjük, hogy a t. Tagtárs uraknak immár 2 tekeasztal áll a kör helyiségeiben rendelkezésükre s intézkedés történt, hogy mindennemű kívánságaik s igényeik kielégítést nyerjenek, minél számosabb látogatásra saját jól felfogott érdekünkben buzdítva vagyunk kartársi üdvözlettel Almsteuer István, Kaszás Lajos, titkár, elnök Gajárszky Károly, körgazda. CSAJOKmm» Az Ő sirjánáL Temető árnyas kertjében, Emelkedik egy sirhalom. Oda járok imádkozni. Ott siratom boldogságom. Nem rég emelték a hantot, Még virág sem nőt ki rajta: Mégis egész reménységem — Boldogságom eltakarja. Kenyeres Gyula. A beszélő ibolya! (Visszaemlékezés.) Fájdalmas köny csordul ki szemeimből, ha tavasz kezdetével az első ibolyát látom; szivem keserű pauaszra fakad, ha visszagondolok első szerelmemre, az én drága, felejthetetlen Irénemre. Mindig szemeim előtt lebeg szép, karcsú alakja, bájoló szépsége ártatlan kedvességével, oly szivet maró a tudat, hogy ő nincs többé, hogy hideg föld rabolta el tőlem minden reményeimmel, boldogságommal együtt . . . Oh, de ki is gondolná azt, hogy az ibolya, ez az ártatlan kis virág képes legyen kényeket csalni ki szemeimből, hogy elbeszélje boldgogtalanságomat. Előttem van még most is az a kis üget, hol Őt először megláttam, ahol a legelső ibolya csokrot adtam neki ... oly nyájas, oly szeretetreméltó ! Oh, miért tudattad velem, hogy szeretsz. Hiszen elég volt egy tekinteted, hogy szivemet örökre lebilincseljed, azért szerettél hát te is, hogy most megsirathassam eltemetett kincseimet! Oh még most is csak álomként tűnik fel előttem első szerelmem története. Szerettem őt! Miként csak szerethet ifjú le ínyt s a mit még csak álmodni sem mertem volna egykor. Ő is megvallotta, hogy egyedül engem szeret. S e percztől fogva nem találtam nagyobb örömet, mintha kivánságát teljesithetem. Szegény Irén! Mily kedves volt, midőn mondá: ha szeretem — hozzak neki ibolyát s mily boldognak éreztem magam, midőn szép picziny kezével átvéve a virágot, hálásan szemeimbe nézett. Oh! a tekintet elég volt, hogy boldoggá t.gyen. Ha eszembe jut, mily fájdalmas szívvel vettem tőle búcsút, midőn sorsom távozásra intve, —el kellett tőle búcsúznom ................ Sz egény Irén! Hogy titkolta anyja előtt is, a velem szembeni forró szerelmét s mily fájdalmas volt neki visszatartani a bucsukönyeket, de én mégis észrevettem két könycseppet leperegni ragyogó szemeiből, amidőn felém hajolva, egy kis ibolya-csokrot nyújtott át nekem — töredező szavakkal súgva fülembe : Fogadja e virágot szerelmem emlékéül — s gondoljon r^ám ! Ki gondolta, hogy ez lesz hozzám utolsó szava ? ! Fájdalmas szívvel, de mégis a viszontlátás édes reményével egymástól búcsút véve, vonatra ültem. Utazva Budapest felé, nagyon meg voltam indulva a válás pillanataitól s hiába igyekeztem utitársaim előtt izgatottságom eltitkolni, észrevették a könycseppeket szemeimben. De hiába igaza van a költőnek, hogy: Jaj de bajos a szerelmet titkolni. Szerelmes voltam, szerettem e leányt szivem első szerelmének minden hevével s büszke voltam reá, hogy egy ily szép, imádandó leány által viszont szeretve vagyok. Utazásom egész ideje alatt ábrándoztam a jövőnek valódi boldogságáról; egyéb gondolatom nem volt, mint őt egykor bírhatni s ily gondolatok közepeit érkeztem Budapestre. A zajos város jóllehet szórakoztatott bár, de Irénemet nem láthatni, valóságos szenvedés volt számomra. Ő volt eszményképem egyedüli alakja, ő volt mindenem. Úgy éreztem, hogy a távoliét köréből -- beteggé tesz, minden vágyam, minden gondolatom csak az volt, hogy őt viszontláthassam. Majdnem egy évig voltam ily helyzetben, mig végre elhatároztam, hogy minden áron visszautazom, hogy kedves angyalomat viszontláthassam. Szép tavaszi nap volt s élvezettel tekint- gettem ki a sebesen robogó vonat ablakából, gyönyörködve a természet tavaszi leheletének alkotásaiban s mintha valami ösztönzött volna a gondolatnál, hogy az én rég nem látott drága Irénemnek megérkezésemkor egy csokor ibolyával kedveskedjek. Már szemeim előtt lebegett karcsú alakja, már látni véltem bájos szemeit ragyogni a viszontlátás örömtudatában. Leírhatatlan boldognak éreztem magamat a gondolatnál, hogy őt viszontláthatom s alig vártam már a pillanatot, hogy üdvözölhessem. A vonat megérkezvén, kiszállottam s első feladat >m lón egy ibolya-csokor bevásárlása, aminek megtörténte után kocsira ülve lázas szívvel hajtattam oda, hol eszményképemet föltalálhattam. A kocsi megállott a kedves ház előtt s én kiszállva — bementem az udvarba s gyors léptekkel, örömtől sugárzó szemekkel haladtam a tüudéri lak felé, hol boldogságom született, de mielőtt megérkeztem volna, kisirt szemekkel lehangolva pillantám meg a szobaleányt, kitől először is kérdezem; — Hogy van Irén kisasszony? De mi történt, nagy Isten, a szobaleány sírva fakad s alig érthető hangon dadogja: A drága kisasz- szony nincs többé. Nem tudtam megérteni, vagy nem akartam elhinni, magam sem tudom miként, de őrülten futottam az előszobába, hol az üvegajtón keresztül megpillantám a koporsót, ahol kiterítve feküdt egyetlen reménységem, nagy halmaz virágkoszo- ruval ékesítve. E látomány elég volt, hogy eszméletemet elveszítsem, mit bizonyít az is, hogy midőn magamhoz tértem, a házbeliek vonakodtak a halottas szobába engedni. Erőt véve mégis magamon, érezém, hogy boldogság nincs többé számomra. Szegény Irénem ! A nagy halmaz koszorúban nem volt az ő legkedvesebb virágjából egy szál sem. Oh mily kíntól gyötörve tettem szivére a csokor ibolyát — és ő nem mosolygott többé angyali szemeivel reám, nem örvendhetett a viszontlátásnak, nem .... Oh nem ! Ott feküdt a karcsú alak, bájoló szépségével, megnyerő kedvességével, mozdulatlanul, mint egy angyali szobor. Kérdezzétek meg az ibolyát; ő tanúja volt boldogságom születésének s ugyancsak elvesztésének is. Janovitz Ede.
