Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)
1899-02-05 / 3. szám
1KC>9. február 5. Vendéglősök Lapja. ható sikolyát, mert a dicsőség és kitüntetés verőfényében sütkérezhetnek. Sőt tovább mennek. Egyeseket megbíznak és felfogadnak, hogy a czentralizáczió, a központosítás mellett agitáljanak, propagandát csináljanak, hogy, a midőn sikerült a behálózás s a hivataloson kívül minden más nézet és törekvés csirájában van elfojtva és megsemmisítve, — háboritlanul pihenjenek habáraikon s nyugalmukból csak egy-egy érdemet- lentil jött kitüntetés zavarhassa meg őket, amely nem egyébb, mint a vendéglős ipar érdekeinek egy-egy szemfödele és szomorú fej fáj a. A czentralizáczió soha sem vezetett jóra! Bach-husz:irok iskolája és meleg ágya a czentralizáczió ! Ezeknek úri ellátására és hizlalására nem vállalkozhatik a vendéglős ipar, a mely csak tengődik s fájó szívvel látja, hogy szakképzett emberei egymás után mint veszik kezükbe a koldusbotot, hogy jobb sorsra érdemes családjuknak megszerezzék a betevő száraz falatot. Ki örül ennek a legjobban ? A vezetőség, mert igv köny- nyebben éri el czélját. Ki tesz a legkevesebbet ez áldatlan és kárhozatos állapot megszüntetésére? A vezetőség. Ki ennek az oka? A vezetőség, a maga nem törődöm- ségével. Ki ennek továbbra is utegyengetője ? A vezetőség. Micsoda eszközök biztosítják ezt hosszú, vagy talán örök időkre ? A vezetőség eszközei Keserű tapasztalat tanított meg erre a szomorú igazságra, a mely aggodalommal tölt el a jövő iránt. A vezetőség összetett kézzel nézte, mint burjánzik fel a vendéglős ipar konku- rencziája a legpiszkosabb, legsötétebb grajz- lerájokban is. Néma fenségében tetszelgett magának még akkor is, mikor az itczések és kis vendéglősök ezere a borral való ocs- mány manipuláczióra hívta fel figyelmét s kifejezte abbeli aggodalmát, a melyet beigazolt az idő, hogy a magyar bor s vele együtt a magyar vendéglős ipar szűzies renoméja, tekintélye és ekszisztencziája áldozatául esik e bűnös üzelmeknek. A derék fogyasztó közönség egészségi szempontokból és merő aggodalmakból bojkottolni fogja a bort, vagy legalább is tartózkodni fog tőle, mihelyst a lelketlen kufárok bűne napfényre kerül. Megindítja a gyanúsítást, a hajszát még az olyan szaktársak ellen is, akik mindig a legnagyobb becsületességgel és lelkiismeretességgel. készséges önmegtagadással, j olykor még áldozatok árán is szolgálták a i vendéglős ipart. A mit a vezetőség elmulasztott, vagy J nem akart, ime most az igazság szolgálta- j tás szállt síkra a magyar bor érdekében. Kíméletlen kézzel rántotta le a leplet azokról, a kik annyi éven keresztül irtó háborút folytattak a magyar bor becsülete és tisztessége ellen, nemcsak az országban, hanem i a külföldön is erőszakos kézzel tépték szét azt a nymbust. a mely évszázadokon ke- l resztül körülvette s úgy volt elismerve, hogy a magyar borvidéket az Isten jó kedvében teremtette, hogy nedűjével gyógyítson és a legsötétebb bánatot is eloszlassa. Ezelőtt nehány esztendővel a külföldi fejedelmek udvarai és a nábobok vetélkedtek egymással s büszkék voltak arra, ha pinczéiket megtölthették vele. Hogy most milyen a külföld véleménye felőle, elég utalnunk az igazságszolgáltatás azon végzésére, melyben a borhamisítók ellen hozott marasztaló ítéletének a külföld legnagyobb napjaiban való közlését elrendeli, hogy a megrendült bizal- . mat megerősítse s biztosítsa afelől, hogy a ! magyar bor nem lesz többé Csáky szalmája, , a mennyiben megfékezi, megtöri, megsern- i misíti azt az áramlatot, megbélyegzi, lehetetlenné teszi mindazokat, kik a fogyasztó közönség jóhiszeműségével, önodaadó bizal mával oly rutul vissza éltek s a gyors meggazdagodásért a magyar bortermelő és kereskedői világ megbízhatóságán és becsületén oly csorbát ütöttek, a melynek kiköszörülése évtizedeknek is elég dolgot ád. A bizalom mindenütt megrendült. A Tisza mentén uralkodó hangulat — a mely nem áll egyedül az országban — jellemzésére elegendő egy szűrös atyafi és egy falusi nagykereskedő párbeszéde, a kinél lisztes zsák és selyemkendő, szalonczukor és kénes gyufa, paríüm és petroleum, zsir, szalona és kocsi kenőcs (télen talán sűveg- | czukor vágó késsel vágva), firnajsz és bor : sör és pálinka, kicsinyben és nagyban kap- j ható a legolcsóbb áron és a legfinomab > ; kivitelben (mindez és sok más egyébb finom ! portéka öt lépés széles és tiz lépés hosszú ; helyiségben). — Gazduram, minek kendnek ez a sok pálinka ? — Disznótorhol. — Hallja bátyám uram, olyan kitűnő borom van, hogy még a császár is megnyalná utána a száját. — Hát még az után, a mit én csinálok, -- még a bajuszát is ! Ez talán nem szorul bővebb magyarázatra s felette nagy bornirtságot árulna el, ki az idők jelét észrevenni, felfogni, megérteni, nem tudná. Vidéki szaktársaink óriási adómegterhelés miatt a snapszos putyikoknak kénytelenek konkurencziát csinálni, hogy reü- záljanak. A vezetőség nem akarja észrevenni ezt a hallatlan nagy nyomorúságot, nem akar frakkba öltözni és tisztelegni a pénzügyminisztériumban, hogy legalább rendeletét eszközöljön ki e viszás állapot megszüntetésére, a mig kérvényünket elintézi a képviselőház s törvényhozásilag javít, könnyít a vendéglős ipar helyzetén és sorsán, ügy látszik hogy a vezetőség elve : frakkban csak akkor mutatkozni a minisztériumban, ha egy érdemetlen érdemrendet kell megköszönni. Erre a meggyőződésre kényszeiit a vezetőség legújabb ténye, melyet a vendéglős ipar fenállásáért aggódó szaktársak megvilágítottak, de nem annyira, hogy ez a merénylet a maga valóságában mindenki előtt tisztán és világosan álljon. A vezetőség tudtával és beleegyezésével egy ifjú tapasztalatlan ügyvéd, aki | főleg a nyugdíjintézet tanácsosa, lapot adott i ki. Uj lap, különösen egy szaklap megjelenése mindenkor örvendetes jelenség. Az ipar iránti érdeklődés s az ipar körüli bajok, visszaélések es szabálytalanságok élénk tanúbizonysága. Az ilyen uj szaklap provramm- jába felveszi a tényleges bajok megszüntetését, és egy jobb jövőért való küzdelmet, elve : „a közjóért mindent, de ellene semmit.“ Ez az uj lap mit czéloz, mindenki tudja. Nyugdijintézeti tag és i em tag kapott mutatványszámot és épülhetett, a nagyobb része azonban elkeseredett, a mint azt a hozzánk érkezett levelek mutatják. Igazán szomorú, ha egy szaklap uszály hordozás művészetében gyakorolja magát; de szomorúbb, ha ebbe másokat is igyekszik belevonni, bele kényszeríteni; és százszorta szomorúbb, ha olyan ember áll az élén, vagy legalább a nevét adta oda meggondo- lat anu , a ki a testülettel szerződéses viszonyban van, a kinek pártatlan igazs igér- zékére az egyesület tagjai összesen és egyenként számítanak s jogi tudását a közérdek számára bérelték ki, nem pedig a becsempészett vezetőség állásának megszilárdítására. Szerkesztő jogtanácsos ! E tény mögött vagy kétszínűség, vagy kétleiküség rejtőzik. Mindkettő egyformán veszedelmes tűrhetetlen és tnrthatatlan, de minden esetre felette jellemző és eléggé alkalmas arra, hogy a testületi ügyek vezetése iránt a legnagyobb mérvű bizalmatlanságai és féltékenységet felköltse s elutasithatatlanná tegye azt a gondolatot, hogy az egyes tagoknak az alapszabályokban biztosított jogai folyton veszélyben forognak. A sois szeszélye s a körülmények alakulása különösen egy zsenge intézetnél könnyen teremthet olyan helyzetet, hogy a vezetőség és a testület érdekei homlok egyenest ellenkeznek egymással s támadhatnak oly éles ellentétek, hogy hatalmas megrázkódtatások nélkül ki sem egyenlithetők. Kinek a pártján lesz akkor a szerkesztő jogtanácsos? A kinek csupa háladatosságból és kegyhajhászatból szakadatlanul tolta a szekerét, vagy a ki fizette és fizeti ? Tud- tunkkal még a legsötétebb Afrikában is egy és ugyanazon jogtanácsos csak is egyet segíthet és pedig vagy a vádlót vagy a vádlottat. Ezt a szokást még a müveit népek is elfogadták s tudtunkkal még nem vetették el. Lehetséges, hogy ez a szokás a műveltségre vet rósz fényt, de eddig elé még igen jónak bizonyult be. Mi történik akkor, ha egy rokkant szaktárs pontosan befizette az illetéket sőt
