Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)
1899-06-20 / 12. szám
1899. június 20. Vendéglősök Lapja. 9 A nyugdíjigazgatóság megemberelte magát és a legrövidebb utón túltett egy hamis bálványon. Régen tudtam már én ezt, de nem szóltam, mert az egész dolog igen természetes volt, nem a % -ot sokaltam, hanem a „teljhatalmú“ megbizást, egy olyan kartársunkra való dukmálásáí, a ki megmozgatni ugyan tud valamit, de szervezni vagy létesíteni épen nem. Igen derék volt ez az Igazgatóságtól, hogy elfogadta a főszervező lemondását. Annál nagyobb buzgalommal mi látunk hozzá a tagok gyűjtésére. Dr. Solti jogtanácsos ur szigorúan ragaszkodik az alapszabályokhoz, ez nagyon helyes, de felhívom az alapszabályok 84. szakaszára, említse a szombathelyi választmánynak, hogy a jegyzőkönyvvel ne késsenek. P■ Gy. KÜLÖNFÉLÉK. — A sörfogyasztás hanyatlása Bécsben. A Bécsben megjelenő „G—a‘‘ czimü szaklap arról panaszkodik, hogy mily sajnálatos körülmény a vendéglő szakipar terén az, miszerint a legfontosabb élvezeti és táplálkozási czikk — minő a sör, állandó visszaesést mutat a közfogyasztásban. Any- nyival inkább sajnálatos ezen visszaesése a sörfogyasztásnak, mivel főleg a szegény munkás nép rovására történik; vagyis kevés a kereset, keveset lehet a sörre költeni. A bécsi sörfőzdék sörtermelése 1891. év óta állandóan emelkedésben volt, 1898. óta azonban, sajnos, csakis a visszaesés tapasztalható. Állításának igazolására a következő számokban felel: 1891. évben termeltetett 2.349,548 Hl. 1892. „ , 2.887,632 , 1893. „ , 3.055,766 „ 1894. * „ 3.204, (78 „jj 1895. 1ö96. 1897. 1898. 77 77 3.342,675 §■„ 3.519,522 » 3.643,594 „ 3.590,812 „ — ITj vendéglő. Gvöry Mihály ismert nevű fővárosi főpinczér, a Xyár-utcza 3 sz. alatt levő vendéglőt átvette s azt teljesen újonnan átalakítva, e hó 10-én nyitotta meg. — Ralaton-Földvár. A Dunántúl ! ezen szép és kies fürdőhelye mindinkább emelkedik arra a színvonalra, melyre hivatva van. Hogy ez a kedves fürdő egyike a leglátogatottabb fürdőinknek, azt Bem Gyula úrnak, kitűnő vendéglős szaktársunknak és kedves és bájos nejének köszönheti az előkelő világ, mert mig Bem Gyula úr igazi szakértelemmel vezeti üzletét, addig másrészt az ő kedves neje segitti őt kifogástalan magyar konyhájával. Személyzete is válogatott. Főpinczére Novák József a budapesti pinczér-egylet titkára, mellette vannak a legjobb és kipróbált pinczérek. — Stoósz fürdő. A mi kedves munkatársunk Molnár Sándor nagy magyar ! vendéglős barátunk fürdője nagy látogatotság- nak örvend, ott van Bányai József fővárosi előkelő vendéglős szaktársunk is, kihez : .számos fővárosi polgár csatlakozik. — Szombathelyi vizsga. Tudósítónk a szombathelyi vendéglősök s z a k i r á n y u t a n o n c z iskolájának záró vizsgájáról az alábbiakat jelenti: A vizsga, a szakkörök; rendkívüli érdeklődése mellett f. hó 14-én d. u. 3 órakor vette kezdetét, melyen megjelentek a vendéglősök, kávésok és pinczérek majdnem teljes számmal, — mondhatjuk —impozáns megnyilatkozása volt ez az össze- tartozandóság manifesztálására. Az iskolát Kapossv István felsőbb ke- resk. tanár vezetése alatt 43 tanuló látogatta, melyből a városboli távozás folytán — az évközben 10 tanuló leszámításával. 32 tanuló jelent meg a vizsgán. Kik tekintettel arra, hogy nagy része német ajkúak, jelesen vizsgáztak le. Tekintettel arra, hogy szakkörünk mindent elkövet s áldozatoktól sem vonja vissza magát, hogy minél magasabb nivaura emelhesse a szakirányú oktatást, még nem sikerült az iskolát olvbbá tenni, mint a milyennek lenni kellene. Mindazonáltal méltányolni kell a dicséretes törekvést, és ama sok sok jóakaratot a tanár ur részéről, melylyel a tanulókat sikeres eredményre vezetni igyekezik. Ezért is örömtől reped szivünk annak láttára, hogy szakmánk oszlopos tagjai, — a vizsga iránt mily melegen érdeklődlek, — mert ez azt engedi következtetni, hogy a multbani rideg közöny megtörött s hogy most látva a szép sikert- — a jövőben lelkesebben fogják, úgy a tanárt nemes munkálkodásában, — mint az asztaltársaság kebeléből — az iskola fenntartására alakult bizottság működését támogatni. Itt jelenthetjük, hogy az iskola fel- ügyelö bizottság a jövő tanfolyamot már bővebb tanrenddel fogja megkezdeni, a je- lenlegi tanár mellé egy vegy-tanárt és egy szakoktatót is szerződtetett, tehát az óra számot is heti 4 óróról 8 órára emelte fel. Továbbá felkérte a hatóságot a támogatásra. mintán szigorúan óhajt eljárni az iskola kerülőkkel, mit a hatóság örömmel meg tesz. Szauer Sándor. — Hazafias cselekedett. A szom- bathheíyí szaktársak minden hazafias es humánus mozgalomnál tettekkel mutatják nemes érzületűket. Alább is egy hazafias cselekedetüket mutatjuk be. melyről a jelen felhívásuk elégge jellemzi őket. Felhívási A szombathelyi Nemzeti Szövetség halhatatlan költőnk Petőfi Sándor halálának félszázados évfordulója alkalmából f. évi junius hó 18-án d. e. 10 órakor, mint azt a falragaszokon is hirdeti, emlékünnepet rendez, melyre ben- nüuket is fel kér, hogy testületileg zászló alatt vonuljunk ki a Szent Háromság térre, minthogy hazafias kötelességünk résztvenni ez ünnepélyen felkérjük t. szaktársainkat, hogy f. hó 18-án d. e. 9 órára a „Sabá- r i a“ szállodában minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Hazafias tettnél:’ Mindig talpon legyél! — IJ voudcg’lő Rudán. Máté Ambrus újpesti vendéglős szaktársunk Budán a rácz-fürdö áttellenében díszesen berendezett vendéglőt nyitott, melynek Avar László ismert nevű derék szaktársun bízta meg. Máté Ambrus barátunk saját termésű nagykőrösi és fóthi borai bizonyára meghódítják a fővárosi közönséget. Sok szerencsét kívánunk uj vállalatához. — Halálozás. B i n d e r Mihályt a budapesti Karikás-féle étterem főpinczérét érzékeny családi veszteség érte, édes atyja, id. Binder Mihálynak e hő lÓ-ikén történt elhunvtával. A boldogult temetese Jannafal- ván (Vas megye), nagy részvét mellett ment végbe. Béke poraira ! — Eslcüvö. V i s z k ó k Mihály hentes mester, f. hó 14 ikén esküdött örök hűséget az újpesti r. kath. temlomban Tár- noky Erzsébet úrnőnek T ár n o k y István az újpesti polgári kör vegdéglőse szép fiatal nővérének. Násznagyok vohak Máté Am brus és Tárnoky György urak. A díszes esküvőn az újpesti élők-lő polgárság nagy számban vett részt. — A balatoni fogas cs az orosz ( süllő. Lendl Adolf dr. a Természettudományi Füzetekben érdekes dolgot ir a balatoni fogasról és arról, hogy ezt a .'-pecziális halunkat mi módon tévesztették össze. az oroszországi süllővel és pedig szándékosan, nem véletlenül, halászaink. A süllő és a fogas egy és ugyanaz a faj, de a balatoni halat fogasnak, a folyóvizet süllőnek mondják. Csakhogy a fogas húsa sokkal izesebb. A fogas a balatoni halkirály. Hire oly messze terjedt, hogy a külföld mind a balatoni fogast kívánta. Budapesten alig lehetett kapni belőle, mert mind külföldre, Bécsbe, Párisba szállították. Ennek a következménye az iett, hogy a balatoni fogas hire bár tovaterjedt, kifogyott a Balatonból. Esztelenül kifogdosták! A külföld mindig nagyobb tömegben kérte a fogast és már nem termett elég a Balatonban ; — hát mit csináltak a balatoni hal- kereskedők? Modern szokás szerint elsősorban egy és azután több részvénytársaságot! Folvóinkból szintén megfogytak a halak (már a szegedi halaszok is panaszkodtak, hogy nem tudnak megélni), hát Oroszországból hozatták a Balaton körül székelő kereskedő- társaságok, vagy ott lakó halkereskedők a fogast. Igaz. hogy ez másféle fogas, de ott még volt belőle quantum satis. Siófokon, Bogláron és más, a Bálaton közelében fekvő vasúti állomásokon fogták tehát a fogast oroszországi ládákból és azután továbbították a külföldre, mint igazi magyar, jó balatoni fogast. A halászmesterek persze csakhamar leszorultak és domináltak a halkereskedők. Csakhogy az ilyesmi kitudódik ám! Most már a külföldön is többfelé mesterségesen tenyésztik az igazi fogast és hogy a Balatonból végképpen ki ne veszszen ez a hal, azért a részvénytársaság, de kivált a magyar kormány külföldről hozatta a fogas ikrát és sok milliónyi kikelő porontytval ismét benépesítették emigy a Balatont. Ezzel azután helyrehozták a könnyelmű gázdálkodás okozta csorbát, még pedig oly sikerrel, hogy már most az orosz halkereskedök minden törek-