Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)

1899-06-20 / 12. szám

4 Vendéglősök Lapja. 1899. junius 20. * oly meglepő fordulatot hoz be, hogy még a legtapasztaltabb és legöregebb üzletemberek megcsodálják. Magyar vendéglősök! Örüljetek e vi­harnak, a mely megszabadít titeket igen sok jogtalan és igazságtalan te­hertől, ez könnyíti majd meg a ti boldogulástokat s a vendé'glős ipar rég óhajtott felvirágzását megindítja. Örüljetek e viharnak magyar vendég­lősök és ne szégyeljétek magatokat, hogy az ipartársulat egyes oszlopos tagjait is na gyón meg fogja czibalni, nagyon meg fogja alattuk ingatni a talajt, egy kis reform na­gyon is ráfér az ipartársulatra, vihar után talán életképesebb lesz s jobban, biztosab­ban fog haladni kitűzött nemes czélja felé. Oh áldott vihar jöjj el minél előbb, hiszen már is oly rég, oly szivszorangva várunk, mint a zsidók a Messiást. Ihász György, Munkára fel! Minden iparág mivelöi igyekeznek sor­sukat a törvény keretén belül, annak min­den megadott eszközével segíteni, tehát mi sem maradjunk el. Soha jobb időben nem adhatta volna ki a felhívását, a Budapesti pinczér-egylet érdemdús elnöke Kaszás Lajos szaktársunk, egy Örsz. Központi Pinczér-Egylet megal­kotása érdekében mint most. Az utóbbi időben úgy a vendéglősök, kávésok mint a pinczérek körében mind erősebb mértékben támad fel a leglelkesebb érdeklődés az 0. P. E. létesítése iránt. Büszkén és bátran mondhatjuk, egyszersmind örömmel regisztrálhatjuk, hogy a hol a kö­zöny volt most már megtört, vagy azon fokon áll, hogy megtörik. Megmozdult hazánk székesfővárosa, s mit tapasztalunk ? azt, — hogy a vidék számtalan szaktekintélye lelkes, buzdító szózata hangzik fel, — alakítsuk meg az Orsz. közp. pinczér-egyesületet! Lelkesedés, ügyszeretet megtörte a közönyt, a kiáltó szó nem semmisült meg,. viszhangra talált mindenfelé. Visszhangra, mert végtére is belátta minden józanul gondolkodni tudó, hogy itt mindannyíunk jövőjéről van szó, melyhez mindenki vindikálhatja szólásjogát. Ezt monopolizálni nem engedjük, de különöstn egy lap létérdéke miatt még ke­vésbé. Láttuk a legutóbbi időben is, hogy mennyi támadásnak voltak kitéve egyes, — a helyes eszméért lelkesülni tudó, önzetlen munkásággal küzdő szakképzett kartársak, s mennyi indokolatlan szitkozódást kellett éltülniök, mert nem tömörültek egy oly zászló alá, melyet a kibontóik iránti bizal­matlanság és a czéltalan meddőség jelzett. Mert a Szegedről kiindult mozgalom csak azt czélozta, hogy a mostani áldatlan ügynöki rendszert egy oldalon ostorozza, — de más oldalról dicsőítse továbbá, hogy a lapot előfizetni kötelezővé tegye, ebből ki­indulva támadási eszközeiben nem vaJa válogatós, mert még az undok személy tá­madásoktól sem rettent vissza, meghurczolta a legjobbjainkat is. És ha alapjában vesszük akaratukat, úgy számítottak, hogy majdan ők alakítanak egy 0. P. E. czégére alatt egy 0. P. elhe­lyező intézetet, hol ők anyagilag biztosítva, zsírunkban sütkérezve, bennünket vezényelve élvezik már is mutatkozó hatalmukat. így hát nagyon nagyon helyesen és czéltudatosan gondolkoztak a Szombathelyi derék s munkaszerető kollegáink a midőn megindították ellenük az irtó hadjáratot^ mert ezzel mindnyájukon segítettek. S azt hiszem szükségtelen érdemes szaktársaink előtt részletezni mind azokat a kérdéseket, — a melyekre majdan a helyes és czélra vezető választ csakis a Budapes­ten összehívandó orsz. előértekezlet ad­hatja meg. De azt az egyet minden józanul gon­dolkodni tudó beláthatja, hogy Budapest, Szombathely és még néhány jeles magyar város részvéte nélkül balgaság azt elhitetni, hogy egy vidéki város néhány bizalmat nem érdeklő embere egy országos egyesületet al­kothasson. Ez ellen mi illetékes helyen majd felemeljük tiltakozó szavunk. Előre! Budapest, Szombathely köve­tünk becsületes törekvéstekben. Palánkul Géza, főpinczér. Pressler Sámuel és neje. (Mai képünkhöz.) Mai számunkban bemutatjuk olvasóink­nak az „Újpesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok“ ipartestületének lelkes és tevékeny titkárát Pessler Sámuelt és szere­tetreméltó nejét. Pressler Sámuel született 1851-ben Rozsnyón. Iskoláit ugyanott az ev. főgymná- siumban elvégezvén, utóbb mint az első erdélyi vasút hivatalnoka, letette a távirda forgalmi és kereskedelmi vizsgát. Nyugtalan élénk természete azonban nem engedte egy helyhez lekötni őt s ezért saját kérelmére feut viselt hivatalától fel­mentetett. Ezután önállóságra tett szert, s mint egy nagyobb kávéház tulajdonosa, szolgálta iparunk érdekeit. 1879-ben megnősült, nőül vevén a dombórári születésű, kitűnő hon­leányt, Spitzer Máriát. Neje a mellett, hogy jó feleség, kitűnő háziasszony, mig az élet küzdelmeiben hü barátja, buzditója s jobb keze volt. Házas életük boldogságához hozzájá­rul, hogy két szép gyermekükben gyönyör­ködhetnek. Az egyik Béla fiuk, a másik a bájos nevelt léányuk: Gizella kisasszony. Pressler mint az újpesti szakegyesület titkára, kiváló tevékenységet fejt ki az egye­sület felvirágzásáért s Újpest társadalma az élénk kedélyű, tanult s kiváló szakem­bert örömest látja ügyei élén. Isten adjon nekik boldogságukhoz sze­rencsét és hosszú életet. Viszhang. A Kaszás Lajost üdvözlő „Viszhang“ czikkely folytató­lagos aláíróinak névsora. Ulits Lőrincz London szálloda) Bpest, Schenk Nándor, Módra Kálmán, Schranz Tóbiás, Schuller Ferencz, Strobl Károly. Gaál Sándor, Szentkirályi József, Horváth Lajos, Héderváry Lajos (London szálloda) Budapest. — Förster Konrád étterméből: Kiss Henrik főpinczér, Orlovits József, Szochátzky Jó­zsef, Ebenspanger Jenő, Schneider Lajos, Háberl Róbert, Nagy Gyula, Tóth Lajos. Wierth János. — Schermann János étter­méből : Kreibich Zsigmond főpinczér, Deutsch Jenő, Horváth János, Szalay Ferencz. — Éhm János ur volt Szikszay nagyvendéglőjéből: Weiner József főpinczér, Titscher János fizető- pinczér, Sperny Ágoston, Krammer Ferencz, Schwach Károly. Szeiff Alajos főpinczér, (vendégszoba.) Weisz Ferencz, Unger Mihály, Langhancz Vilmos, Ambrus József. Némethy Károly, Horváth Lajos, Kovács József, Szabó Imre, Lakner Sándor. — Karikás Mihály ur „Kis pipa“ vendéglőjéből: Marczinka József Baar Károly, Horn Elek, Strasser Mór, Hup. fer Rezső, Pazelt Nándor, Hurth Ödön. — A „Magyar Király“ szállodából: Baranyai Ferencz főpinczér, Eckert József, Molnár József, Richter János, Legoits Vincze, Wöl- fer Ferencz, Horváth Lajos, Rapszky Zsig­mond szobafőpinczér, Stéhlik J. szobapinczér, Zsiska Jenő főpinczér, „Központi Szálló“, Hausz Sándor, Czigler Sándor, Ambrus Ist­ván szobafőpinczér, Vierzigmann Imre. — „Metropol“ szállodából: Ting Lajos föpin- czér, Kintz Antal szobafőpinczér, Kutschera József, Schóber János, Vucskics János, Windismán Mihály, Kurcz István, Richter Alajos. — Petánovits sörcsarnokából: Part Lajos főpinczér, Gerstner Lajos főpinczér, Kern Ede, Szabó Endre, Kimer Ferencz, Krenner András, Scholcz Miklós, Schlick Árpád, Bogner Rudi, Szalay Péter, Molnár Alajos, Palkovits József. — A „Rémi“ szál­lodából : Artner Alajos szobafőpinczér, Dob- ránszky István szobapinczér, Katzitz József, hálókocsi társ. — A „Korona“sörcsarnokból, Etl Lajos főpinczér, Szabó György, Dengler Ferencz, Hoffmann János, Kopfer Ede. — A „Bristol“ szállodából: Brassi Bódog főpin­czér, Müller Károly, Szutha György, Kovács József, Wierth János, Gombár István. — A „Nemzeti szállodából“ : Loupal Richárd fő­pinczér, Lipsits Sándor, Flóri Alajos, Gyelnik Pál, Kovács István. — Weisz Antal ur Bécsi sörcsarnokából: Meister József főpinczér, Müller József, Ditrich Ágoston, Schwab Ká­roly, Hoffer Lajos. — A „Virágbokor“ ét­teremből : Czeh József főpinczér, Buzipovics József fizető, Verán János, Müller Miksa, Kovács Gyula, Rupter János, Schváb Károly, Hoffer Rezső, Schnell Lajos, Kern Ödön,

Next

/
Thumbnails
Contents