Vendéglősök Lapja, 1898 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1898-04-05 / 7. szám
6 1898. április 5. mentumok egyik legérdemesebb és legtermetesebb tagjának, a nagybőgőnek, tizenkét tuczat hasgörcs következtében történt gyászos kimultát. Mely felett keseregnek szeretett testvérei: az ifjú kisbőgő, az öreg brácsák és kontra hegedűk; egyetemben a siró-rivó prim-hegedűkkel és orditozó klarinétokkal. A megboldogult hideg tetemei itt szin- ről-szinre láthatók. Vakok csak akkor fogják meglátni, ha a székesfejérvári villanyvilágítást valaki meg- gyujtja, melynek eloltására a helybeli tüz- oltótestiilet semmi körülmények közt sem vállalkozik. Sőt attól tart, hogy nem akad vállalkozó a meggyújtásra. A nagybőgő kimúlásának története. Minthogy mindig „szomjas a banda !“ ez a divatos betegség a nagybőgő nagy hasát is ostromolni kezdte, s hirtelenébe betekintett a Stignicz-kávéházba egy butella móri karczosra. Alkalmilag bekukkantott egy politikai lapba, s a politikai vezérczikk- től egyszerre 12 tuczat hasgörcsöt kapott. Fájdalmában húrjai mind leszakadoztak. — Egy húr kivágta három vaknak a szemét. A három vak ezt látva, neki rontott a nagybőgőnek, nyakon ragadta és beléfojtotta a szuszt. A nagybőgő megszűnt nagybőgni! És meghalt, mielőtt tovább élhetett volna. Elvitte az élhetetlen halál 1 A zenekar a leszakadozott hurokból telefon-hálózatot rögtönzött s össze telefo- nirozta Fejérvár minden ember és marha doktorát! akik egy rizsma itatós - papirost tele Írtak reczeptnek, minden gyógytárból összeszedettek: mamát, rebarbarát, áloét, gummi asszafőditát, szódát, aczidum tarta- rikumot s egy mixtúrában beadták a nagy halóinak! Cziánkálival és hidrogliczerinnel igyekeztek a- bőgőgörcsöket feloldatni, — a has felszínére vizikátorokat tapasztottak, a nyakát megpióczázták. A fejét galvanikus géppel pofosztatták, a hentesek hurkatőtökkel megkrisztirozták, a pékek befütöttek a hasába, a kovácsok nagy pörölyökkel ütötték agybafőbe, a palotai meszesek meszet oltottak a gyomrába, a kőmivesek maltert kevertek benn az építendő uj városház fun- damentomához. A szinházi fodrász Ponczius és Pilátus segítségével a haját ránczigálta. A zenekar a „Csípd meg bogár a fülét!“ nótát húzta a fülébe. Mind ez mit sem használt! A nagy lélek kiszenvedett. A bölcs doktorok azzal mentették magukat, hogy „Halál ellen nincs orvosság!“ Az életmentő-társaság talán még megmenthette volna, de minthogy Székesfehérvárott ilyenféle egylet életjelt még maga sem adott, igy életet sem adhat, de nem is menthet. így hát a nagybőgő diszkirilt a másvilágra. Ez a nagybőgő gyászos kimultá- nak története. Aki nem hiszi, kérdezze meg magát a nagybőgőt. GyáSZbeSZéd. Vagy profánusan mondva: Bögedelem Gyászbeszédem alapjául felveszem a következő szent igéket : „Szász devem, divem, durem, marna felkedina, Soskorinya, pomerinya, csáre dure dáre! — Csicsóka, szupedla, csáre more csuredla ! Básám igyéli! Uppel deci de láre, uppe gyepire ! Dzsámore andante, sárga csizmám szakande! Sziteku sztrokáre. Csune csőre gagyule, pengyule, ophengyum ! Náne, haszna, ritka vásár!“ Gyászos halotti gyülekezet ! lm itt fekszik előttetek a nagy halott! Ha rávetem könnyektől ázó szemeimnek szomorú pislantásait, elpókhálósodik előttem a világ ! s látok egy nagy csoport gyászoló közönséget, oly szomorú arczczal, mint a fancsali feszület, mintha mind megannyinak a feje suvikszgyárból került volna ki ! De nem is csoda, ha szuroksötétté lett a látkör ! Hiszen e gyászos esemény miatt Húshagyó Kedd fényes éjjele levetette csillogó köntösét és oly fekete gyászruhát öltött, hogy a sarkába baktató hamvazó Szerda reggele megvakul tőle, s hosszú fekete sleppjére lépve orrára bukik! A kinek még nem volt halottja, a ki még nem sirt gyászkönyeket, most itt a kinálkozó alkalom ! Sirhat, mint egy hímét vesztett nőstény oroszlány ! Sirhat, mint egy kalitkában szenvedő kakadu! Sirhat, mint egy éhes krokodilusl Sirhat, mint az a zsellér, a kinek feles kukoricza föld nem jutott! Sirhat. mint egy rozzant tót orgona! Sirhat, mint azok a vén leányok, kiknek a farsangon vőlegény nem jutott! Sirhat, mint az olyan vőlegény, a ki hozomány fejében egyebet nem kapott egy vén anyósnál ! Sirhat, mint az oly szinigazgató, a kinek a pénztárában több a mínusz mint a plusz ! Sirhat, mint az oly tűzoltó, a kiért a lányok szívében nincs egy nagy rakás tűz ! Nyafoghat, mint a nyekegő oláh duda. Nyöszöröghet, mint a nyikorgó talyiga! Sirhat, mint az olyan sparhert kontesz, a ki elsózza a levest! Sirhatnak minden férfi juhok és asszonyi állatok! Sirhatnak, mint a záporeső és sirhatnak olyan sürü könnyeket, mint a duplán berántott krumpli-csuspáz ! és oly nagy könnyeket, mint egy-egy zagóriai kukoricza-gombócz! A tűzoltó egyletet a bánat tüze any- nyira fogja égetni, hogy kénytelen lesz minden egyes tűzoltó magát nagy mennyiségű szódavizes spritczerekkel locsolgatni. A szintársulat énekes tagjai a nagy fájdalom hatásától megnémulnak s csak gágefizetés napján jön meg a hangjuk, — mikor is a „Fecsegők“ czimü operettből azt a kórust fogják fújni: „Adós fizess, adós fizess !“ Suszterok is csizmadiák, egyetek meg minden fekete szurkot és suvikszot, hogy belsőleg gyászolhassátok e szomorú halálesetet. Szabók és szabósegédek, nyeljetek el minden fekete posztó és gyapjúszöveteket a fekete szalonruhákkal egyetemben. Megyei és városi hivatalnokok, igyatok meg minden gallus és alizarin tintát! Finánczok és adószedők, adóhivatalnokok, vessétek magatokat a fekete tenger hullámai közé, ahonnan akár vissza se jöjjetek ! És ti nagy urak, kik gyalog járni rös- teltek, zónázzatok el a legsötétebb Afrikába, csak pénzeiteket hagyjátok itt, vigasztalásul a nagybőgő temetési költségeire és a nagybőgő halálán kesergő zene-banda vigasztalására. És te nagy közönség! vigasztald magadat azzal, hogy „Aki nem élhet, az haljon meg!“ Mert tudjátok meg, hogy mindnyájan meghalunk, még talán én is! Melyhez hasonló jókat kívánok — mind közönségesen. — Amen ! és úgy legyen ! Búcsúztató. Isten veled öreg hangszer, Aki minket százezerszer, Vigasztaltál, mulattattál, Belölünk jókedvet csaltál! — Diaballa patikája — — Bár megyénkben nincsen párja — Jobb gyógyitalt nem produkál A te vidám dalaidnál. — Kibe halni jár a lélek Újra élt, ha hallott téged ! — Ha orra hegyén volt lelke, Hangod azt visszaterelte. A rózsás kert lombos fáit Rezgésbe hozták nótáid . . . Fű, fa. levél újra éledt, És együtt a igadott véled; — Huszár, baka és ulánus, Lett vig kedvű, és humánus, Mert olyan vidám volt hangod, Hogy a vérünk is csiklandott . , . Belénk jókedvet leheltél, Az egekig felemeltél, Azt hittük az égbe szálltunk, S a földet sem éri lábunk S csillag fénybe, napsugárba Fürdözünk a menyországba. Ki ne siratna hát téged, — Most, midőn lett gyászos véged! S ki tettek a ravatalra — -— Bőgve sírunk mint a marha. — — De szóljon arról az irás, Hogy kevés a bőgés. sirás —• Érdemeid nagyságára, Melynek földön nincsen ára. '■ Mert ha a megyének ökrét Mind egy istállóba kötnék S együtt, egyszerre bőgnének, Csekély hála volna néked! Mert ha a vidék megtudja Hogy életed kocsirudja A halál körmébe vezet Ölt éj-fekete gyászmezet .... A vidéknek szine-java Polgárdi, Kálózd és Aba Kádárta, Inota, Füle, Miként a bus fülemüle Úgy sírnak, s szivük úgy vérzik — Az eget bőgőnek nézik. — És itt a közel vidéken Pákozdon, Kápolnás-Nyéken S szép egész Bicskének, Válnak Fekete gyász-felhők szállnak ... így gyászol Fejérvár tája Téged: hangszerek papája ! Sírásban sok szem kifárad, Velenczén a tó kiárad .... A békák is meggyászolnak, S bus dalokat kuruttyolnak . . . Sok ponty halnak és keszegnek Bajában szive reped meg. Lepsény, Küngös, Csajág, Kajár A sírodhoz búcsúba jár. Sokan szeműket kiszúrják, Hogy ne lássák néma húrját A hajdan vig nagy bőgőnek, S most halálban szendergőnek.
