Vendéglősök Lapja, 1898 (14. évfolyam, 1-24. szám)

1898-03-05 / 5. szám

1898. márczius 5. 3 Vendéglősök Lapja. jóviszonyra buzdítsam és hogy egyesek tegyék | félre komoly férfihoz nem illő dolgokat, hogy még tudatlan fiatal tanonczokat is belevonva a viszály- i kodásba, ezt bizonyítja Dreiszker József ven­déglős urnák a nála alkalmazásban levő fiatal egyleti tagok azon nyilatkozata, kiknek nevében főnökük visszavonta a II. beadványbani aláírásu­kat, a mennyiben ők nem is- tudták, hogy az mit tartalmaz. A saját érdekük, a főnökük, az üzlet, ügy azon állás, melyet betöltenek, nehéz kötelességet ró önökre, hogy hivatásuknak eleget tehessenek, csekély szabad időt, mi a nyugalomra szükséges, ne áldozzák föl éjjeli összejövetelekre, melynek utóját magukra vonják és sok esetben állásukba is kerül. A pinczérkar azon tagjai, kik állásnélküli kellemetlen helyzetben vannak, rá érnek éjjeli összejövetel, értekezlet, evvel összekapcsolt mu­latság után habár kivirradtkor is hazatérni, hogy lecsigázott tagjaik a nyugalomtól megfosztva kell egy egész napot és legtöbb esetben éjét még r áttölteni, mig hivatása vagy állása megengedi, hogy fejét nyugalomra hajthassa. Benyújtott panasziratban, mint igazságos atyjukhoz szólnak hozzám, kiben feltétlen bizal­mukat helyezik, hogy kívánságaikat, érvényre fo­gom juttatni, ezen óhajuknak eleget téve, viszont atyai jóindulattal kérem önöket, hogy térjenek a S békés útra és haladjanak abban az irányban, melyet az egylet dicső megalapítói irányelvül fogadtak. Segítsünk a szenvedőkön, tegyünk jót ott, hol vele fájdalmat enyhíthetünk, törekedjünk a főnök urak pártolását kiérdemelni az egylet hu­mánus érdekei iránt, legyünk szorgalmas és be­csületes polgárai szép magyar hazánknak, ezen irányt törekedjenek a felügyeletük alat levő ser­dülő ifjúsággal megértetni, igy nemesen fogják hivatásukat betölteni s jó és hasznavehető mun­kásokat találni nehéz hivatásukban oldaluk’mellett. Ismételve kérésemet, maradok tisztelettel Küster Géza. elnök Schmidt Ferencz. Lapunk mai számában azon egyének egyikének jól sikerült arczképét mutatjnk be olvasóinknak, akik a munka, szorgalom, rendszeretet és gyakorlati élettel magukat összeállítani törekszenek, és a hivatásuk jól felfogott érdekeit soha szem elől nem té­vesztik. Schmidt Ferencz föpinczér az, aki az életén keresztül munkaadójának érdekeit hűséggel, odaadó szorgalommal képviselte mindenkor, s elérte azt, hogy mint becsü­letes, józan, gazdálkodó föpinczér, mi holnap maga is vendéglős lehet, ami egyrészről eddigi munkáságának, becsületességének és lelkiismeretességének méltó jutalma leend, más részről a magyar vendéglősök díszes koszorúját, egy minden tekintetben kifogás­talan vendéglőssel fogja szaporítani. Schmidt Ferencz született Vasmegyé­ben 1871. évben s igy 27 éves. Jelen­leg Kecskeméten, Beretvás Pál szállodájában mint föpinczér van alkalmazásban. A munka emberét méltányolni óhajtjuk akkor, midőn olvasóinkkal megismertetjük Schmidt Ferenczet s annak rövid életrajzát Nyílt felhívás Gundel Jánoshoz, mint a szombathelyi országos kon­gresszus végrehajtó bizottságának elnökéhez. A magyarországi összes vendéglősök és korcsmárosok érdekében intézzük a jelen felhívást Gundel János úrhoz, mint a szom­bathelyi országos kongresszus végrehajtó bizottságának elnökéhez az iránt, hogy miután a tavasz közéig s igy a nyáron a kongresz- szus, mely a múlt évben éppen a végrehajtó bizottság elnökének lanyha tevékenysége miatt teljesen elmaradt, — megtartható legyen, már most indítsa meg a végrehajtó bizottság munkálatait s azt lehető gyorsa­sággal befejezéshez juttatva, még á nyár folyamán a kongresszus megtarthatását tegye lehetővé; ezt kívánja és jogosan követeli a testületnek jól felfogott érdeke ! Van ugyan tudomásunk' arról, hogy a kongresszus végrehajtó bizottságának elnöke fentjárt a minisztériumnál a múlt évi kon­gresszus által benyújtott kérvény elintézése ügyében, s az elnök ebbeli eljárását méltá­nyoljuk is, de éppen ebből kifolyólag talál­juk indokoltnak hozzá azon felhívást is intézni, hogy e sürgetést, ha szükséges ismételjék a minisztériumnál s kövessen el mindent, hogy a kongresszus ez évben el ne marad­jon ismét, mint elmaradt az a múlt évben. Arról is van tudomásunk, hogy a pin- czérek Debreczenben országos kogresszust tartanak ez évben nyugdíjügyük érdekében, ez azonban semmi összefüggésben nem lévén a szombathelyi országos kongresszussal, azzal össze nem tévesztendő s azon az alapon — hogy Debreczenben úgy is lesz országos kongresszus, v- a szombathelyi kongresszus sem el nem odázható s annál kevésbé ejthető el, csupán azt kellene a végrehajtóbizottságnak megtennie, hogy a pinczérek kongresszu sának határozatáról a szombathelyi kongresszuson kimerítő jelentés tétessék. Elvárjuk a kongresszus végrehajtó- bizottságának elnökétől, hogy felhívásunkat megszívlelve, a végrehajtóbizottságot hala­déktalanul egybehívja, a szükséges intézke­déseket gyorsan megteszi, s a kongresszust még ez év nyarán Szombathelyen megtart­hatjuk. A szerkesztőség. Levelezés. Komárom, 1898. febr. 18. T. Szerkesztőség ! Bár farsang végén, még sem árthat közlése annak, hogy a mi komáromi vendég­lős- és kávésok ipartársulatának a mostani viszonyok közt „sirva vigadni“ és e czélból f. hó 16-áD itteni Maicy előbb Nérey-féle vendéglő termeiben kedélyes családi, táncczal összekötött estélyt megtartani magát el­határozta, minek hogy oka nem lehet már a sok egyformaság és éjjel nappalt igénybe venni szokott foglalkozásnál metyhez hasonlót alig találni és azért nem is irigylésre méltó, a mi annál jobban indokolja vendéglős és kávésaink említett elhatározásukat kik kiilön- beu tekintettel a viszonyokra, csekély belépti díj mellett őket szerető vendégeik, jó barátjaik és családjaiknak bővebb ösmeretségkötésre egyúttal alkalmat azolgáltattak. Pontban 8 órakor a rendező bizottság elnöke Horváth Béla a társul, alelnöke sajnálatát fejezte ki azon igen tisztelt vendégekre vonatkozólag, kik akadályozva voltak megjelenni, ezek közt a társulat diszelnöke és városunk országgy. képviselője, kiket azért valamint az összes jelenlevőket szívélyesen üdvözölvén, éltették, egyúttal kifejezés adatván annak, hogy bold. Hehler Szilárd, árvák szamára egy házat hagyományozván, az abban ápolásban részesü­lők kiadásaik fedezésére szolgáló tőke javára szerény jótékony adomáitokkal járulhatnók, minek folytán azonnal egy szép összeg egybefolyt. További nevezetes mozzanatok­ként felemlítendő kolozsvári Nagy József szívből fakadó lelkes fosztja, mely szerint a mai ünnepélyen is meggyőződött arról, hogy a legkifogástalanabb hazaszeretet és jótékony czélok előmozdítása vezér csillagul szolgál hozzánk közel álló közönség kebelé­ben, még Szarka Jenő elnök a társulatok üdvös és közhasznú működését érintvén, azon díszről emlékezett meg, melyet a szép szám­ban megjelent hölgykoszoru nyújtott az ünnepélynek. Legvégső pohárköszöntőt Boór J. társul, titkár mondotta, a jelenlevőknek kívánván állandó virágzó egészséget és különösen kitartást a mindenki által válasz A}BBBBB8BMB8888ffl8S8M858MB8888B5B8BB88BreB83B3B8B8SB8gB8SBBBBBBB 9SSBSBSB8S888S88SS BK«KW»»JW& .0 B . H Hű Hl TÖRLEY és TSA PROMONTOR. (Budapest.) <9 TALISMAN DEPOSE.

Next

/
Thumbnails
Contents