Vendéglősök Lapja, 1898 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1898-01-01 / 1. szám
4 Vnedéglősök Lapja. 1898. január 1. Már pedig a mint múlt levelemben már jeleztem, a vendéglősiparból 26.000 családos apa él, a kik majdnem valamennyien becsülettel fizették le a véradót is a haza és király zászlaja alatt; tehát szoczialis érdek, hogy az állam irántuk méltányosságot is, tanúsítson. Én a magam részéről igen kevéssel beérem; mindössze arra vágyom, hogy a szegény családomat a végnyomortól megóvhassam s tisztességgel fölnevelhessem; de, fájdalom, szorgalmán s megnyugvó természetem mellett is, ezt csak úgy remélhetem, ha az állam mielőbb érvényt szerez a szerkesztő úrtól oly meggyőzőn kifejtett, jogos követeléseinknek. Végezetül még egyet ajánlok a t. szerkesztő ur és szaktársaim figyelmébe. Ugyanis a törvényhozást arra is kérni kellene, hogy az utazó-ügynökök, házalók üzel- raeinek valamikép gátot vessen, mert ezek bennünket, vendéglősöket is, de a szegény népet is lépten-nyomon károsítják. Soraim kegyes közlését kérve, maradok szerkesztő urnák igaz hive s a „Vendéglősök Lapja“ tántoríthatatlan előfizetője, a mint, hogy az minden gondolkodó vendéglős, bizton remélem. Hazafias üdvözlettel Pödör János. I Tirnovicza, decz 11. Tekintetes Szerkesztő Ur! Nehéz a helyzetünk a regále megváltása óta, mert terheink sulyosodtak, a nép pedig szegényedett, úgy, hogy a fogyasztás itt csaknem teljesen a pálinkára szorítkozik s ez is lassan megy. Ebben a 300 lakosságú községben most 2 korcsma van, azelőtt 1 volt, tehát alig élhetünk egymástól. Nagy bajunk, hogy már este 8 órakor zárnunk kell s a vasárnapi tánczengedélyért 1 frtot kell fizetnünk, a mi nálunk a nép nyomora miatt, szintén elég terhes. A nép mulatságától igy megfosztva, napról-napra elégedetlenebb Ínséges helyzetében s elkeseredése a vagyonosabbak ellen irányul, a kik saját termésű boraikat élvezve, nem fizetnek fogyasztási adót, ellenben a korcsmából vásárló vagyontalanok ezzel is meg vannak terhelve, úgy, hogy nemcsak a drága borról és sörről kellett lemondaniok, de már-már a pálinka is meg- fizethetlen nektár lesz nekik. A vendéglősök baja a nép nyomora; enyhíteni kell rajta, mert veszedelem rejlik benne az egész országra. Kiváló tisztelettel Káriu Antal, falusi korcsmáros. Belényes, decz 16. Tekintetes Ihász Ur ! A mi viszonyaink nemcsak teljesen elütök a fővárosiaktól, de azokat budapesti szaktársaink még csak el sem is képzelhetik. Ha panaszkodni akarnánk, nagyon hosszúra terjedne az. Nálunk jogvédelemről szó sem lehet. Helyzetünk oly mostoha, hogy már nem is reméljük a kibontakozást belőle. Hogyan is remélhetnők, mikor másutt meg nem érthetnek bennünket, itt pedig meg nem hallgatnak, vagy, ha igen, oly választ kapunk, hogy elmegy a kedvünk a panaszkodástól minden időre. Itt az italmérési engedélyeket bizonytalan időre adják, tehát akkor veszik el az embertől, a mikor akarják; tehát tanácsos némán, tiirnünk és szenvednünk. Én a vendéglősipart alaposan tanultam, alulról kezdettem, végig mentem minden fokán, voltam borfiu, pinczér, markőr kisebb, nagyobb helyeken s mindenütt oly ajánló bizonyítványokat nyertem, a minővel kevés vendéglős dicsekedhetik. És mégis mi történt ? Ide 1891-ben származtam, a mikor itt házat vettem s dohányárusitásra és italmérésre azonnal jogot nyertem s e mellett egy kis szatócsüzletet is nyitottam. Miért, miért nem, 1893-ban a regále- bérlők megvonták tőlem a korcsmáltatási jogot. Kérvényt kérvényre intéztem a jogfosztás ellen, hivatkozva becsületes múltamra, szakképzettségemre, de hiába zörgettem föl a nagyváradi pénzügyigazgatóságig. így szaladgáltam, pénzt és időt vesztegetve, évekig, mig végre képviselőnk, Végső Gellért ur tanácsára a pénzügyminisztériumhoz folyamodtam, a honnan aztán az ő pártfogásával 1895-ben visszanyertem jogomat. így jártam én a tanult vendéglős itt, a hol czipészek, mázolok és rongyszedők élnek a mi iparunkból. Irjak-e még többet? Még csak azt említem meg, hogy Itt 17 vendéglő van s minden boltban mérnek pálinkát, a mi itt annál károsabb, mert népünk majdnem kizárólag pálinkát fogyaszt. Kívánom, hogy a vendéglősök megértve egymást, összetartással, erős akarattal kivívhassák helyzetünk valamelyes jobbrafor- dulását. Tekintetes szerkesztő urnák alázatos szolgája Tegze Géza. A szállodák fosztogatása. mely annyi csavart készített a vendéglősök vagyonának megtizedelésére, nem gondoskodik arról, hogy a vendéglősöknek védelmet nyújtson ott, a hol védelemre szorulnak. Külföldön, sőt Ausztriában is máskép van ez. Bécsben, például, igen praktikus rendőri intézkedések vannak, a melyek a szélhámosok üzelmeit megnehezítik. Szükséges, hogy nálunk is mielőbb legyenek ilyenek. Ilyen volna az, ha a szállodai bejelentő- lapok úgy lennének összeállítva, hogy azokon egy rovat a vendég igazolásának bizonyítását tartalmazná. Ezt a szállodás, illetőleg a szobafőpinczér töltené ki. A vendég ugyan nem volna köteles kilétét bizonyítani, de ebben az esetben tilos lenne neki bármily csekély hitelt is nyújtani. Ha egy vendég a szállodás, vagy főpin- czére előtt saját szántából elfogadhatólag igazolta magát, hogy a lakása, hivatala hol van, úgy, ha még adós találna is maradni, a szállodás tudná, hogy követelését hol és hogyan érvényesítse. Ez az intézkedés annál is inkább szükséges, mert most, a nálunk divó szokás szerint, egy szálloda jó hírnevével ellenkezik az, hogy csak némileg is intelligens vendégtől a fizetést előre követeljék. Mindjárt más lenne a helyzet, ha ez az eljárás, a jelzett formák mellett, törvényesen rendeltetnék el. Joggal várhatjuk, hogy Budapest főkapitánya, ki oly termékeny a rendeletek gyártásában, figyelmére méltatja felszólalásunkat* Szüts Lajos szobafőpinczér. A napokban egy szélhámost tartóztattak le, a ki a katonatiszti egyenruhát bitorolva, sorra lakta és szipolyozta a szállodákat. Az ilyen esetek mindennaposak Magyar- országon, különösen Budapesten. Jő a vendég, málháival elfoglalja szó- | báját s gyakran úri könnyedséggel még a kocsi fuvarát is a portással fizetteti ki. A vendég aztán parancsol, nyújtózkodik* eszik, iszik, a szálló személyzete pedig földig hajlong előtte. Egy szép napon aztán hiába várják a nagyságos urat s magasra rugó számláját fizetheti a szoba-főpinczér, a ki mint Marius Carthago romjain, gubbaszhodhatik az elsze- lelt uraság üres ládáin. Akárhány szoba-főpinczért és szállodást ismerünk, a kik néhány esztendő alatt ezreket veszítettek ily módon; tehát kívánatos, hogy immár törvényes intézkedésekkel nyújtsanak védelmet a szállodáknak az ilyen becsapások ellen. Nálunk most hiába futnak a rendőrség segítségéért, ott válvonogatva fogadják a károsultakat: tessék, ha tetszik, maguknak szaladni a szárnyaslábu vendégek után. A hatóság, mely annyira éber, ha a vendéglősöket szorongathatja; a törvény, Egy a sok közül. — 1897—1898 — Egy a sok közül, a mi hiveink közül, szól a mi közönségünkhöz. Egy a sok közül, de hűségre, buzgalomra, tehetségre kiváló, szól a mi olvasóinkhoz, egy lelkes harczos> a kinek a nevével nem ritkán találkoztak olvasóink e lapok hasábjain. Poós Gyula, e derék szombathelyi munkatársunk, ki vagy megpenditője volt egy-egy eszmének, vagy viszhangja — sokszor egyetlen viszhangja— a mi indítványainknak, az alábbi czikkelyben tekint vissza a lezajlott 1897. évre és elmélkedik arról, hogy mi lesz az 1898 esztendő teendője. Figyelmet keltő és tanulságos az ő czikkelye. Figyelmet keltő azért, mert ö szaktársaink között a jövő nemzedéket képviseli. Tanulságos azért, mert az ő okoskodása bizonyságot tesz arról, hogy a „Vendéglősök Lapjaíl — a mint kell — fáklyahordozója a vendéglősöknek, mert előre néz s oda lát, a hová a tőle vezérlettek gyakran nem is gondolnak. Ezek után adjuk Poós barátunk Írását úgy, a mint következik:
