Vendéglősök Lapja, 1898 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1898-01-20 / 2. szám
1898. január 20. Vnedéglősök Lapja. 5 elnöke s beszédet intézett a királyhoz, melynek végén felkérte, hogy jelentse ki megnyitottnak a kiállítást. Az osztrák néphimnusz felhangzott s ezután az uralkodó igy szólt: —- Fogadják őszinte köszőnetemet a mai ünnepre való meghívásukért és nemkevésbbé a most kifejezett lojális érzelmekért és kívánságukért is. Szivesen ragadom meg az alkalmat, hogy a maga értéke szerint méltányoljam a modern szakipar terén mutatkozó nagyfokú fejlődésben, munkaképességben és művészeti tökéletességben nyilvánuló eredmények nagy jelentőségét. A Il-ik nemzetközi konyhamüvészeti kiállítást ezennel megnyitottnak jelentem ki. Ezután az uralkodó az osztrák néphimnusz hangjai mellett a kiállítás megtekintésére indult. Több érdekes tárgynál megállott, közben mindenféle dologról tudakozódott, végighaladt az izelitő- sátrakan s minden dolog iránt élénken érdeklődött. A király több kiállítót megszólított, igy a magyarok között Glücköt, Kammert és Kovácsot. Kovácsnak a következőket mondta a király : — Emlékszem arra, hogy egyszer már ebédeltem önnél a Park-klubbaD. Kiállítása igen sikerült és Ízléses. A király feltünőleg sokáig időzött a kiállítás magyar részében, ahol kizárólag magyar nyelem társalgóit úgy a kiállítókkal, mint a környezetében lévő egyes urakkal. Különös érdeklődéssel nézte Glück Frigyes kiállítását, a ki régi gastro- nomiaí könyveket és evőeszközöket állított ki oly gazdag és értékes választékban, a minőt eddig sehol sem láthattunk. A magyar kiállítók száma 70 s kiállításuk oly sikerült, hogy mindenfelől elismerésben részesült. Átalában azt mondották, hogy Kovácssé az egész kiállításon a legsikerültebb. Kammer Ernőnek megjegyezte a király, hogy ismeri borait. Buef József a „Vendéglősök Lapja“ tudósítója, ízlésesen csoportosítva, a Budapesten járt fejedelmi személyiségek étlapjait állította ki, melyet élénk érdeklődéssel s a magyar gastronomiai ipar iránti elismeréssel szemléltek úgy a szakemberek, mint a többi látogatók. Megjegyezzük, hogy Ruefon kívül pinezér- kiállitó még 3 volt, három osztrák: Giblhauser, Zogelmann és Czippl. A kiállítás gazdag s igen sikerültnek mondható s mindenfelé oly nagy érdeklődést keltett, hogy a bécsiek meg lehetnek elégedve az eredménynyel , A kiállításból távozó uralkodónak Seillerné gyönyörű bokrétát adott s a fejedelem átvéve azt, újból elismerését fejezte ki a látottak fölött. * A kiállítás bezárása előtt kihirdették a bíráló-bizottság jelentését, mely szerint a következő magyar kiállítók kaptak kitüntetést ; Dísz- okmányt: Grlück Frigyes budapesti szállótulajdonos, St-ollwerck fivérek udvari csokoládé-gyárosok Pozsonyban, továbbá Prindl Nándor, Brückner József, Petánovits József, Kommer Ferencz, Glundel János, Stadler Károly, Kovács E. M. budapesti vendéglősök. Aranyérmet kap'ak: Koch Józse •fővárosi vendéglős, Taussig Zsigmond pécsi udvar borkereskedő, Schátt Vilmos villányi bornagykereskedő, Deutschländer Mihály tata-tóvárosi borraktár, Hubert E. J. pozsonyi pezsgőpincze-tulaj- donos, Törley és társai budapesti pezsgőpincze- pilajdonosok. Elismerő-oklevelct Drechsler Béla (Budapest) kapott. Bécs, jan. 6. Lapunk egyik munkatársa, jeles szakember, szintén meglátogatta a kiállítást s arról következőleg ítélt: A bécsi konyha-művészeti kiállítás igen nagy fiaskóval végződött. Csodálatos mennyi lármát csaptak a bécsi német lapok, de a kik ott voltak, csalódva tértek vissza. A Sofiensaalban tartott, inkább csak konyha mint „művészeti“ kiállítás egyike voltatuczatos zugkiállitásoknak, az ott látható csodákat bármelyik budapesti szállodás szebben megcsinálja. Hogy a rendezőség maga is tisztában volt avval, hogy nem igen sokat mutogathatnak, abból is látszik, hogy napról-napra manipulált a belépti díjjal és bizony az a sok nép nem a kiállítás kedvéért járt ott, hanem együtt akart lenni, egy födél alatt az uralkodóval és az uralkodóház tagjaival, enneic a körülménynek köszönhető a nagy tolongás. Én sajnálom, hogy megnéztem ! —a. A kiállítás tanulságai. Irta : Muhr György. 4 Nem kritikát irok, pusztán csak benyomásaimmal akarok beszámolni, a minek az oka nemcsak bennem, hanem abban a tolongásban is keresendő, mely a „Sophien- saal“-ban a kiállítás megnyitásakor valósággal veszélyeztette az érdeklődők testi épségét. Bécsi szaktársaink frappáns bizonyítékát adták annak, hogy mennyire értenek az idegeneknek a császárvárosba csőditésé- hez ; de viszont annak is jelét adták, hogy egyebekben kevésbbé törekesznek a körültekintésre ; mert akkor a szakácsmüvészeti kiállítás helyéül nem választanak oly szűk, czélszerütlen beosztású s építési anyagánál fogva is veszedelmes alkotmányt, mint a „Sophiensaal“, a hol — a tolongást tekintve — a legkisebb baleset is könnyen aRing-szin- ház és a párisi jótékonysági bazár katasztrófáját idézhette volna elő. A mi a kiállítás képét illeti, általában ( kellemes benyomása volt a dekorativrész ízléses, csillogó voltánál s művészi leleményességénél fogva, valamint a kiállítás anyagának ügyes csoportosítása miatt is. Az egész kiállítás XI főcsoportra oszlott, melyek között a leghatalmasabb — igen természetesen — a culináris csoport volt. Ez mindjárt az előcsarnokból nyíló elég tágas termet foglalta el. Itt a legszeszélyesebb és legingerlőbb elrendezésben volt kiállítva, mi szem, szájnak kívánatos, mit az emberek ínvessége s egyre finomodó ízlése kitalált, megkedvelt s a mi a czivili- fizált ember evését nem hagyta meg puszta táplálkozásnak, hanem valósággal művészetté emelte. Bárhova tekintsünk is, a szakácsmesterség haladását konstatálhatjuk, de a mi fő, az a fontos jelenség, hogy a franczia konyha immár csaknem kizárólag dominálja a müveit világot. Ugyanezt mondhatjuk a szakácsmesterséggel oly rokon czukrászatvól is. A halak és husnemüek csarnokába érve, azt tapasztaltuk, hogy az osztrák állattenyésztők nagyban értenek ahoz, a mihez a mieink nem : t. i. a különböző állatokból ügyesen külön-külön tenyésztenek zsírra és húsra valókat, a mi egyrészt az ő jövedelmeiket is szaporítja, de hasznos a vendéglősre is, mert köztudomású, hogy a zsírra nevelt állat húsa sem kiadóságra sem ízre nem szolgál kielégítő étkiil. A sörkiállitásban sajnálva tapasztaltuk, hogy nálunk a kedvezőtlen adópolitika folytán ez a mezőgazdaságra is oly fontos iparág mennyire el van nyomva, holott a munkásosztály jóléte nagyban megkívánná, hogy ez az egészségre ártalmatlan ital bőven és olcsón termeltessék a fllloxeravész miatt megdrágult bor pótlására s az emberirtó pálinka kiszorítására. A borászati osztályban még megdöbbentőbb kép tárult elénk. Hazánk, mely boraival domináló szerepet játszott, elenyészöleg volt képviselve, mintha már nem is bortermelő ország volna. Igaz, hogy ennek oka az is, hogy bortermelőink nem érdeklődtek a kiállítás iránt; de főbb oka az, hogy a filloxera-pusztitás pótlásánál úgy az intézőkörök, mint a gazdák még ma is közönyös lanyhasággal járnak el, úgy, hogy ma a homoki borokból élősködőnk; pedig ha meggondoljuk, hogy a szőlők kipusztulása szülte meg népünk mai nyomorát, úgy e téren minden mulasztást a legnagyobb bűnnek kell tekintenünk. A gyümölcsészet gazdag produktumait szemlélve, bámulva kérdezzük, hogyan és miért van az, hogy gazdáink e busás jövedelmi forrás megszerzésére ma is oly kevés buzgósággal törekszenek, holott a gabnatermelést nyomasztó versenyből s a bortermés megcsappanásából eredő károk ellensúlyozására oly sikeres eszközül kínálkozik. Bizonyára ennek is abban rejlik a magyarázata, hogy a mi népünk már any- nyira el van sanyargatva, annyira a rögtöni segélyre van utalva, hogy türelme, módja olv beruházásokra, a mik hosszabb idő múlva jövedelmeznek, már nincs. Megerősíti bennünk ezt a föltevést a kiállítás konzerv-osztálya is, a hol az állati termékek, gyümölcsök s más növényi élelmi czikkek eltartását oly tökélyre látjuk vive, mig nálunk ez az iparág ma is csak embriójában küzködik. De bárhova tekintünk is e kiállításon, éreznünk kell elmaradottságunkat, igy külö-
