Vendéglősök Lapja, 1898 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1898-07-05 / 13. szám
4 Vendéglősök Lapja. 1898. július 5. mivelhogy voltaképpen egy a mesterségük, csakhogy az egyik már principális, a másik pedig az lesz talán. Kevés olyan kávés vagy vendéglős van, aki nem pincérségből emelkedett volna föl a gazdaságára s ha van olyan ember is köztük, aki pincéresztendők nélkül egyszerre gazda lett, azt kávésok» pincérek egyaránt betolakodónak tekintik s állandóan úgy pertraktálják őket, mint ahogy az idegenről beszél az ember. A. csupa céhbeli ember egyesülése azonban nem áll teljesen a logika örök törvényei alapján, mert a pincérek és a kávésok meg vendéglősök érdekei homlokegyenest ellenkeznek egymással. A vendéglők, kávéházak nagy része arra van voltaképpen alapítva, hogy azokból a pincérekből éljen meg, akiket foglalkoztat. A vendéglátó voltaképpen a főpincér és nem a gazda. Ez csak a hasznot rakja zsebre. A számoló pincérével szemben olyan követelésekkel él, hogy a pincérek közül sokan a nagy borravaló dacára is ráfizetnek az üzletükre, amiből nem is menekülhetnek el, mert a gazda kezében van a kauciójuk, a közönség bizonyos rétegei pedig, különösen az éjjeli mulatók anyival adósok neki, hogy ha elmegy szép jövedelme dacára is talán kölcsönvett pénzzel kellene kifizetnie azt a differenciát, ami közte és a kávés között fönnáll. Ezeknek a frakkos, elegáns figuráknak, akik mosolyogva szaladgálnak a vendégek között, előzékenyenen oszszák szét az estilapokat és Üzletszerűen könyvelik el a két- három krajcár borravalót, néha nagyon szomorú a sorsuk. Egész csomó olyan kiadást kell fedezniük a néha különösen az asszonypublikumban bővelkedő kávéházakban nagyon szórványosan jelentkező borravalóból, amiért a beavatatlan publikum a kávésnak hálás. Ő fizet elő egész csomó újságra és vesz egész csomó estilapot, mert a gazda minden lapból, a legolvasottabból is, egy-két példányt járat. Ha annyi újság állana a kávéházban a publikum rendelkezésre, amenyiért a gazda fizeti az előfizetést, a publikum kilencven százaléka mindig hiába kiabálna lapért, A pinczér a borravalót, amit ötven vendégtől kapott, kiadja újságra. Ezért cserében az Ő üzlete a sütemény, ő veszt, ő nyer rajta. A konczesszióért mindössze annyit kell áldoznia, hogy el kell látnia süteménynyel a gazdát, az asszonyt, a büffé-leányt, a kávéslegényt, a háztartás cselédeit, a padlósuroló vén asszonyokat, a pinczéreket, mindenkit, aki csak valami kis akármicsoda laza kapcsolatban áll a kávéházzal. A legtöbb kávéházban éjjel-nappal foglalkoztatják a személyzetet s husz-harmincz ember állandóan eszi a szegény pinczér zsemlyéjét, kiflijét ingyen. A kávés eleszi az alkalmazottja szájából a falatot. Mi, akik másformán foglalkozunk és nem kávét mérünk, a magunk kenyeréből szelünk le a cselédeinknek, a kávés-urak az alkalmazottaik kenyeréből kanyarintanak le maguknak vagy a famíliájuknak, vagy mindenkinek, akit igazság szerint el kellene látniok, többet, mint amennyi hasznot a szegény ember egyáltalában behozhat a süteményárulásból. Ez az elintézése a kenyérkérdésnek minden esetre praktikusabb, mint a mi fölfogásunk, de tisztesség szempontjából nem igen jogosult. A publikumnak fogalma sincs arról, hogy micsoda lelkiismeretlen uzsoráskodás folyik le azokban a gyönyörű aranyos termekben, amelyekben a kávéját megiszsza s ahol roppant tisztes arczulatu kávésok, akik máskülönben virilisták és háziurak is, járnak az asztalok között alászolgájá-t mondani, s a publikumnak fogalma nincs arról, hogy ezek a tisztes urak minden megengedett és meg nem engedhető módon lehúzzák a bőrt arról a szegény pinczérről, aki körmeik közé kerül. Nem is az ő bünük ez különben, hanem a rendszeré s vannak igazán tiszteletreméltó kivételek is közöttük, de olyan kevesen, hogy miattuk ugyan meg nem inog az uzsorametódus. Némelyik üzlet abból a kauczióból épül föl, amelyet a kávés a fizetőpinczéreitől beszedett, amikor még festették a lokalitást és ezen nem igen ütköznek meg a kartársak. A mai rendszer mellett minden meg van engedve a pinczér- rel szemben s pinczér, ha naponkint csapja is el a gazda, mindig akad uj, mert sok van, több, mint a mennyit foglalkoztatni képes a sok kávéház. A kizsákmányolásnak ez a metódusa utálatos s jó lenne, ha gongolkozná- nak kissé a dolog fölött a vendéglős meg kávés urak. Dávid Sándor. Ez érdemekben gazdag, becsületességben példányképül álló, derék főpinczér arczképét mutatjuk be szives olvasóinknak. Valóban keresnünk kell ily igaz szakembert, hazájáért buzgó, nemeslelkü embert, ki iparágáért egész odaadással működik. Ezen okból mutatjuk be őt, mert rászolgált a dicséretre, bár igen szerény ember. Álljon itt életpályájának, nehéz küzdelmeinek rövid életrajza: Született 1873 ban Viszón, Somogy- megyében. Atya egy közbecsiilésben álló vendéglős volt. Az atyjánál tapasztalatokat szerezvén, állást foglalt, mint pinczér Szől- lős-Györökön Rátkay Lajos urnái, kinél hálás köszönettel oly sok jót, ismereteket gyűjtött. Azután néhány év múlva Budapestre került, majd pedig Zimonyba, Yin- kovczére, Vukovárra, a Grand-Hotelban. Tovább menvén tapasztalataiban gyarapodás czéljából Szegedre, a „Tisza“ nagyszállodába ment. Most pedig a 3-ik nagy fürdőszezont látja el fáradtsággal hazánk jeles fürdőjében: Trencsén-Tepliczen, mint főpinczér a Teplicz szállodában. Egy ideig működött Budapesten Putczernál, valamint a „Plasztikon“ vendéglőben. Sok ily derék ember legyen iparunk örömére ! A mit mi régen mondtunk. A lóláb kilátszik a takargatott köpönyeg alól, mely a német lap árnya alatt fetrengett. Nem a kenyéririgység szólt belőlünk, hanem az igaz öntudat igazságos mondás, mikor a hivatalosnak (?L) nevezett „Kávés ipar szakközlönye“ czimet viselő német — magyar nyomtatvány ellen pár megjegyzést teszünk. A germenizáló lap ellen nincs szavunk, mert hazafias érzelmünk sokkal fölöttébb áll, mint hogy egy Magyarországon kulmináló magyar lapnak nevezett papirosnak magyarul egy árva szót sem tudó „szerkesztődét respektáljuk. Előttünk fekszik a világos tény. Tessék ítélni az elfogulatlan szaktársaknak. Szomorú ez a dolog. Erre vonatkozólag álljon itt a hivatalos kommentár eredetiben: „Némái Antal panaszt emel a hivatalos „ÜT«- vésipar Szákközlönyu ellen, hogy az újabb időben daczára annak, hogy a társulat részéről szub- venczióban részesül, némely ügyben a társulat ellen foglal állást, igy a nyugdíj egyesületi ügyekben is, amennyiben a kávésiparsársulat legutóbi közgyűlésről irt tudósításban határozott tenden- cziózus irányzatot mutatott, a társulat ellen ellen- séges irányzatot árulván el. Indítványozza, hogy a választmány ez ügyben írjon át Wagner József szerkesztőnek, helytelenítvén eljárását és kötelezvén hogy azon czikkeket, melyek a kávésipartársulatra vonatkoznak, a lap megjelenése előtt 4—5 nappal az elnökségnek mutassa be. Miután még Har~ kai Mór is hasonló értelemben szólalt fel, a választmány az elnök indítványát egyhangúlag elfogadta.,, Védekezik ugyan a magyarul mit sem tudó „szerkesztő“, ki ugyanazon szövegezés alatt kiadja a „Vendéglős“-nek nevezett szaklapot és ugyan ily szóról szóra elkeresztelt „Kávés ipar szakközlönyétu-ét. Tegye! Bennünket nem a kenyéririgység bánt, hanem az igazság érzete. Azt mondja vigasztalással az érdemekben megőszült szerkesztő, amit nyilatkozatában mond védelmére: „E tudósításnak reám vonatkozó részét egyelőre megjegyzés nélkül veszem tudomásul; fen- tartván magamnak a jogot, hogy arra — ha az
