Vendéglősök Lapja, 1898 (14. évfolyam, 1-24. szám)

1898-07-05 / 13. szám

2 Vendéglősök Lapja. 1898. julius 5. val, ételeivel berendezve, hogy mintaképe lehet bármely világváros vendéglőjének. Minden jó, Ízletes, mi szemnek, toroknak tetszik, szép, tiszta kiszolgálás. Kell-e en­nél több ? Életrajzát pedig a következőkben is­mertetjük : Weisz Bertalan született Loson- czon 1869-ben. Iskoláit ugyanott végezte. Már 8 éve, hogy a „Fekete macskádhoz czimzett vendéglőt, a közönség kedvencz gyülhelyét átvette. Mint nőtlen ember, üzle­tét oly példás rendben vezeti, hogy valóban a közönség elismerésére érdemes. Buzgal­mához és nemes igyekezetéhez teljes sikert, szép feleséget és jólétet kívánunk. Éljen! Fürdőzők figyelmébe. Igazán fájdalommal kell kijelenteni, hogy a mi ábrándos, regényes fürdőinket mellőzik azok, a kik gyógyulni, üdülni akarnak. Nagyon fáj ez nemcsak nekünk : Magyarország lakosainak, de részben érzé­kenyen sújtja azokat, kik tetemes befekte­téssel szemben még a tisztességes fáradt­ságuk hasznát sem vehetik be. Már pedig ezt a józan ész is megköveteli. Mert az az iparkodó iparos legyen bármily szakban, joggal megkövetelheti azt, hogy pártolják hazafias szellemben. Ámde nálunk más nótát íújnak. Tisz­telet a kivételeknek. Nem akarunk belebocsátkozni oly dol­gokba, melyek az anyagi viszonyok hanyat­lását is érintik. Ez nemzetgazdaságunk hanyatlásáról szólna. Nem a nagy közönség által érzett sok bajokról szólunk, de már mégis igazán hazafiatlan dolog az, hogy a kik tehetik, kivándorolnak, pénzüket elpa­zarolják ott, a hol gazdag a külföld, mi pedig vendéglősök és kávésok, kik fényesen, keserves áldozatokkal ellátott szállodákat kávéházakat rendeztünk be, valósággal küzdünk, de nagyon nehezen az önfentartás gondjaival. Ne legyünk tehát a régi, tespedő álláspontban, hanem ébredjen fel léthargiá- jából a magyar nemzet fürdöző közön­sége. Hiszen ránk férne, magyarokra, vendéglősökre és kávésokra a támogatás, mert ezzel a pártfogással sorsunk is jobbra fordulna, de meg adónk után is a magyar állam kincstára gyarapodnék. Lám a külföldi fürdők fényes, dús jövedelmet húznak a magyarok zsebeiből. Nem a fürdés itt sem a főczél, hanem a közönség kizsebelése. Nálunk magyar fürdő vendéglősöknél pedig becsületes kiszolgálás, olcsó, kényelmes lakás, és kifogástalan kiszolgálás mellett a für- dőző közönség mindent megtalál, a mit drága pénzen, külföldi fürdőkben talál, hol a szabadalmazott fosztogatás bírja. Hiszszük és reméljük, hogy a fürdözni szerető közönség megszívleli a szavunkat, mert első a haza érdeke, azután következik az a mire nincs éppenséggel szükségünk. Ott van Borszék, Balaton-Füred, Tren- csén-Teplícz, Szliács, Koritnicza, Bik- szád, Siófok, Tátra-Füred, Balaton-Föld- vár Révfülöp, Szklenó stb. Ezeket támo­gassuk ! Ide zarándokoljunk ! Hamis kártyások. A kártyaspillerekről, ezekről a notórius gazemberekről szól az ének, a kik kifosztják azon szerencsétlen, szánalmas embereket, a kik körmeik közé kerülnek. Fájdalom, az erkölcstelenség felburjánzása odáig haladt a mi országunkban, de főleg a világvárosnak nevezett Budapest bőven szolgálhat az ide vetődő idegeneknek. Hiába van a ferbli, 21-es és más játék, a polise bank, mint tiltott játékok, de azért folyik a fosztogatás szépen és híven a törvény ellen. Ha a rablókat elitélik évekre, úgy tegye az illetékes hatóság tehetetlenné ezeket a szabadlábon járó gaz­embereket, kik szégyenére szolgálnak ha­zánknak, mert már nem egy külföldi van, ki rósz hírünket bocsátotta világgá. Minket a franczia, német úgy ismer, mint olyant, ki csak a „goljás“, „paprikás“, „hortobágyi délibáb“, alföldi betjárok“ vol­nánk. Lelkűk rajta. Már pedig szégyen, gyalázat az, hogy eddig is eltűrtük az emberiség e sipistáit. Elég nekünk a nemzetiségek ellen indított küzdelem, izgatások, hálátlan bajok. De még ezenkívül a nehéz vád, az alaptalan vádas­kodás az, a mi ellen felszólalunk. Váddal illették ugyanis a vendéglősök sok érdemes tagját, kávéházak t. tulajdono­sait, kiket beszennyezni igyekeztek azzal, hogy hamis kártyázást űző úri ruhába öltö­zött kétes existencziák, külön szobában kifosztanak áldozataik keserves, verejtékkel szerzett pénzeikből. Mi vendéglősök ez ellen hiába tiltakoztunk. De hála az Istennek, meg az érdemekben gazdag, igazságos érzelmű főkapitánynak : Rudnay Béla urnák, a ki vaskezekkel erélyesen kezdett hozzá a hamis kártyások kifürkészéséhez. Rendelete igazságos, erélyes, méltányos. Kellett ez saját reputácziónk érdekében, mert az a vendéglős, vagy kávés nem ellenőrizheti az olyan vendéget, ki sipista’ de ha ilyen van, ám szigorúan fenyitsék meg. Mi nagyon szívélyesen üdvözöljük a főkapitány urat, hogy a vendéglős és kávés ipartüző szaktársaink érdekében, becsüle­tünk megóvása czéljából a legszigorúbb el­járást indítsa. Válasz Házas Jenő urnák. A Vendéglősök Lapja ez évi junius hó 20-áról keltezett számában „A nyugdíj intézet figyelmébe“ czim alatt az Ön tollá­ból egy czikk jelent meg, minthogy abban reám is történik hivatkozás, kötelességem­nek érzem röviden reflektálni. Az egyesület közleményei az alap­szabályok 5. §-a értelmében, egy budapesti és egy vidéki szaklapban teendők közzé. Az igazgatóság május hó 28-án 16. számú határozatával a „ Vendéglős“-t jelölte ki azon lapnak, melyben az egyesület hirdetményei közzéteendők, ezt nevezte ki hivatalos köz­lönynek. Természetesen csak örvendeni lehet azon, ha a nyugdijegyesületet érdeklő közleményeket a szaksajtó minél terje­delmesebben közli, ez a nyugdijeszme annyira kívánatos, terjesztésének bizonynyal csak használhat, de az kivihetetlen, hogy a csupán egy segédszemélyzettel ellátptt köz­ponti iroda a szaksajtó összes orgánumai részére készítsen és küldjön az igazga­tósági határozatokról másolatokat. A mi az igazgatósági névsor és az alapítványi összeg kétféle kimutatását illeti, én csupán azért vállalhatom el a felelőssé­get, a mit a „Vendéglősének mint kimuta­tást beküldöttem. Kimutatásom teljesen részletezett, a debreczeni közgyűlésen részt­vevők igazolhatják, hogy a valóságnak min­denben megfelelő. Kimutatásomat támogató eredeti okmányok irodámban, d. u. 3—6 óra között, bárki által betekinthetők. Végül kérem Házas Jenő urat vegye tudomásul, hogy a választmányi székhelyek megállapítása tárgyában az igazgatóságot az alapszabályok kötik. A 80. §. értelmében a közgyűlés és miután a debreczeni köz­gyűlés e jogot egy évre az igazgatóságra ruházta át, az igazgatóság csupán azon városokat jelölheti ki választmányi szék­helyekül, melyekben legalább 30 tag jelent­kezik belépésre. Valóban sajnálom, hogy a legutolsó igazgatósági ülésig, ugyanis május 18-áig, a nyugdijegyesület egyik lelkes apostolának, Posch Gyula ur buzgalmának, Szombat­helyről csupán 27 tagot sikerült az egyesü­let kötelékébe belépésre megnyerni, hogy igy az igazgatóság Szombathelyt választ­SILLÁR-GYÁR részvénytársaság Budapest, VII. flka-utcza a Csömöri-uttól jobbra, a Stefánia-ut mögött. Közlekedés a zuglói lovasuttal. Az összes világitó rendszerek részére (úgymint: villany, gáz, acetylen benzin, borszesz és gazolin) csillárok szállítására ajánlkozik. Honi gyártmány. Stylszerü kidolgozás. Dús választék. Ölesé árak Teljes vendéglői, kávéházi és szállodai berendezésekre, eredeti Tervezetekkel és költség- vetésekkel díjmentesen szolgálunk. Régi csillárok aranyozása, tisztítása és átalakítása jutányosán eszközöltetik.

Next

/
Thumbnails
Contents