Vendéglősök Lapja, 1897 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1987-10-20 / 20. szám
Az érdekes nyilatkozatot, mely a budapesti viszonyokra vonatkozik, ime itt közöljük. Nagy baj az, bogy a székesfővárosi vendéglősük egy része vajmi gyönge lábon áll magyarság és hazafiság dolgában. Igaz, hogy nem vétkeznek törvénybe üt közeleg a haza ellen ; hanem aztán ennél a passiv magatartásnál többet dicséretükre íöl nem hozhatunk. A közügyek iránt nem érdeklődnek, mert nem ismerik föl a viszonyok kölcsönös hatását. Legkovésbbé érdeklődnek testületi ügyeik iránt, mert a legtöbb úgy gondolkozik, kogy: kaparj kurta, neked is lesz. A kinek pár garassal kövérebb az erszénye, lenézi a szegényebbet. Aki megszedte magát, az legíölebb néha, néha egyet káromkodik a növekvő adók miatt, azonban tenni dehogy tenne valamit; hiszen a terhet, minden súlyossága mellett is, még bírja; azokért pedig, akik roskadoznak alatta, nem fáj a feje, sőt úgy gondolkodik ; hadd bukjék a nyomorékja, legalább kisebb lesz a verseny ! Testületi érzés tehát nincs bennünk, fegíölebb a klikkek pajtáskodását tapasztalhatjuk náluk. Innen van, hogy a bálványozásig ragaszkodnak egyes személyekhez, ezeknek a felfogását és akaratát, minden kritika nélkül, vakon követik s bárkiben is ellenséget látnak, a mint, Ítélve és megfontolva, külöu véleményt mer alkotni. Ez a szánandó kiskorúság az oka a „Vendéglősök Lapja4* ellen tapasztalható agyarkodásnak. Testületi szellem nemcsak nincs bennük, hanem még idegenkednek is tőle, mert az ebből támadott mozgalmak oly követelményeket dobtak felszínre, a miktől jobban irtóznak, mint a bika a vörös posztótól, igy például: a magyarosodás, képesítés stb. Hogy is lelkesüljön a magyarosodásért az, a ki nem akar magyarán érezni! Hogy követelje a képesítést az, a ki e nélkül ragadta üstökön a szerencsét! Egyáltalán ezeknek nincs is valami magas fogalmuk iparukról. Bort adni, venni, — ehhez nem tudomány kell, hanem pénz és szerencse. Így vélekednek. Nem veszik észre, hogy az ilyen felfogással önmagukat alázzák meg: mert iparukat meg nem becsülve, maguk sem várhatnak megbecsülteiéit a társadalomtól. Fájdalom, ilyen alantas szellem jellemzi a budapesti vendéglősök egy részét. A másik része (nem tudható, hogy a kisebbik-e, vagy a nagyobbik) óhajt minden szépet és jót, kívánja a haladást, de csak otthon. Ez a rész, elkedvetlenedve az előbb vázolt s uralkodó szellemtől, visszahúzódik mert gyöngének, kisebbségben levőnek érzi magát. Innen van, hogy a testület közgyűlésein alig szokott 80—90 vendéglős megjelenni, többnyire olyanok, a kik ugyanahoz a klikkhez szítanak. Vendéglősök Lapja. 1897. október 20. Innen van, hogy nehéz, szinte lehetetlenség a vendéglősökben érdeklődést kelteni saját ügyeik iránt; hogy közös mozgalmak, közös tevékenység szervezése közöttük oly kevés sikerrel jár. Nagy veszedelem ez ránk, számos bajunk kutforrása; tehát érdemes munkát végez az, a ki megtörésén fáradozik. Nem kis küzdelembe kerül, sok gyanúsításnak és bántalomnak teszi ki magát, a ki erre válalkozík; ámde nem szabad visszariadni. Haladjon ez a lap a megkezdett utón, hasson oda, hogy a most visszahúzódó, nemesebben gondolkodó elemek bontakozzanak ki a resignárióból s ha ez egyszer megtörténik, lesz köztünk testületi szellem, lesz ügyeink iránt érdeklődés és buzgólkodás. Muhr György. * Wagner Józsefhez. Ön 8 év óta igyekszik tért foglalni a vendéglős ipar mezején, a „ Vendéglősök Lapja“ pedig 13 év óta munkálkodik a vendéglősök érdekeiért. Ön az egyik táborban küzd, én a másikban. Én tűzzel hirdetem a magyarságot, ön a német érzületetet kamatoztatja a maga javára. Én Magyarország székes-fővárosában, a hol nincs helyén, nem örömest hallom a német szót, mert — büszkén vallom — én soviniszta vagyok. Ha van valamelyes érdemem, ebből az én el nem adható érzületemből fakadt. Daczára ennek, én békén hagytam önt; személyét durva szóval soha meg nem bántottam s ha valahol találkoztunk, udvariatlanságot, vagy szivélytelenséget nem tapasztalhatott tőlem. ügy vélekedtem s vélekedem ma is, hogy mindenkinek joga, sőt kötelessége meggyőződését nyilvánítani s ha valakié nem is egyezik az enyémmel, azért személyem ellenségének nem tekinthetem. Ebben a tudatban hévvel, makacsul törekedtem s törekszem ma is nézeteim, czéljaim érvényesítésére, annál is inkább, mert mindenha az volt a czélom, hogy a vendéglős boldoguljon s a pinczér emberséggel élhessen. Ez volt a czélom s mert ez a czél szent, tiszta öntudattal vártam el s várom el most is, hogy fáradságos szakírói munkásságomból tisztes szegénységgel megélhessek. Hála Isten, nem is panaszkodliatom. Ha ez önzés tőlem, akkor önre valóságos szégyen, hogy megérinti azt a kenyeret, melyet lapja jövedelméből szerez. Szégyen azért, mert ön ezt a magyar iöld-termette kenyeret annyival sem iparkodott megszolgálni, hogy magyarul megtanult volna. Szégyen azért is, mert mig én a magam meggyőződését hirdetem, ön nem mindig cselekszi ezt. Nem mindig, mert ha igen, úgy most nem támadott volna oly durva kifejezésekkel, szemérmetlen ócsárlásokkal az én személyemre, mint ön ezt a „ Vendéglős“ és a „Kávésipar szakközlönye“ czimek alatt árult lapjában tette. (Hogy ön teljesen azonos szövegű lapjának két fejet ad, egyazon munkát a jámbor szakemberekkel kétszer megfizettet, minden bizonynyal élelmes üzleti fogás, de egy kis szaga van. No, de mindenki úgy él. a hogy tud, meg a hogy az önérzete engedi. Mert hát én sem ont, sem Gundel el nököt egyéni becsületében meg nem támadtam, sőt Gundel egyéniségéről még a harcz hevében is a hozzá intézett „Nyílt levél"- ben oly tisztelettel nyilatkoztam, a milyen tiszteletadás az ellenféltől nagjrtbb dekórum, mint a legirigj^eltebb ordó. Ön mégis személyemben tipródott, a mivel nem engem alázott meg, hanem csak magára és arra az irányzatra hozott gyalázatot, melynek szolgálatába szegődött. Igen, az öntől szolgált irányzatot, ennek az irányzatnak az embereit és önmagát bélyegezte meg, mert a ki dükösködik, a ki az ellen- mondásra nem érvvel válaszol, hanem pofozkodik, az arról tesz bizonyságot, hogy nincs igaza. Ha ön érvekkel és nem szitkolódással fordul ellenem, úgy most még e sorok között sem foglalkoznám az ön személyével, hanem csak az érveivé €)n nem igy akarta ! .Végre is, ha nekem, önnek is joga van ahoz, a mint én tettem, hogy okokkal, bizonyítékokkal megdöntse állításaimat. Valamint nekem jogom van ahhoz, hogy Gundel elnök működésével meg ne elégedjem, hogy őt a magyarságban gyöngének, a vendéglősök érdekeinek védelmében lanyhának, túlságosan engedékenynek, becses személyét nagyon is kirivólag tömjéneztetőnek tekinthessem; azonképpen önnek is jogában állott volna, (sőt kötelességében, hiszen Gundel jóakaratával dicsekedhetik,) hogy objektíve megczáfoljon engem. Ön nem ezt tette, hanem személyemet piszkolta. Azért nem tette, mert nem tehette. Ebből az okból én most még nem követem önt a személyeskedés utján, nem követem, mert várhatok vele s talán el is kerülhetem, ha az ellentábor előveszi a jobbik eszét. Adja Isten! Mielőtt ezzel az óhajtással bezárnám mondókámat, az ön fenekedésére még csak annyit jegyzek meg, hogy nem szégyenlem múltamat, mely a vendéglősök magyarodá- sának és egyesületi mozgalmainak alapvető munkája volt; s meg vagyok elégedve jelenemmel, a mikor szaktársaink tekintélyesebb részének ragaszkodását és bizalmát nagy í elteli <i tl\ ti( n •
