Vendéglősök Lapja, 1897 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1897-08-20 / 16. szám
Éble Lajos. (Mai képünkhöz.) A bibliás ember! Jó pajtásai dévajkodva -ezzel a névvel illetik. Nem jár búcsúkra, az angol biblia-társaság boltját sem látogatja, mégis bibliás ember. Nincs benne semmi ördögi, csupa vidorság, •csupa szív, mégis nagy köze van az ördöghöz bibliája révén. Ő volt az ördög bibliájának legügyesebb terjesztője, mint a magyar kártyagyár képviselője. Mozgékony alakját, jóizü tréfáit ismerik ■országszerte. Alig akad vendéglő, kávéház, a hol -őt régi, kedves ismerősként ne üdvözölnék. Ő maga ugyan nem igen forgatta az ördög bibliáját, csak mutogatta azoknak, kik ezt szeretik lapozgatni. Most aztán ezzel is fölhagyott, megszakítva minden kontraktust az ördöggel. Vidámabb seregbe, Gambrinus király légiójába csapott föl: „Sörben“ utazik. A legjobb, a legzamatosabb sörben. Ő a kőbányai részvény serfőzde képviselője Budapest környékén. Ha Szent-Endrétől Fülöpszállásig, Gödöllőtől Tatáig a pilzenivel is vetélkedő részvény-sörrel •olthatják epesztő szomjukat a pesti kirándulók, hát ne felejtsenek egy pohárral Éble barátunk egészségére inni; mert az ő ügyességének és sze- retetreméltóságának köszönhetjük majd a legjobb magyar sör kívánatos térfoglalását. Gratulálunk a részvény-sörfőzde derék igazgatóságának az előnyős szövetkezéshez! Éble barátunk, mint képzett szaktársunk, mint világlátott ember, ezen a téren is bokros érdemeket fog szerezni iparunk felvirágoztatása körül. Midőn őt írásban és képben bemutatjuk olvasóinknak, őszintén kívánjuk, hogy sokáig, egészségben élhessen a vendéglősök hasznára. Éble Lajos előkelő, nemes családból származik, melynek egyik tagja jeles munkása a magyar történetírásnak, a másik pedig mint gimnáziumi tanár és iró szerzett magának babérokat a i'zművelődés terén. Éble Lajos a család eme kiváló szellemi tulajdonságait mint üzletember juttatta érvényre, követve a költő intelmét: „Hass, alkoss, gyara- pits s a haza fényre derül!“ Mert Éble nemcsak fáradhatlan s eszes üzletember, hanem hazafi, minden izében magyar is. Ezzel vívta ki magának ismerősei becsülését és szeretetét. Ennek a becsülésnek és szeretetnek a kifejezése a mi baráti megemlékezésünk. Kávéházak Rómában. A társaságbeli olasz emberre azt szokták mondani, életének háromnegyed részét a kávéházban tölti el. Alig száll le az este, Kóma kétszázhatvanhat kávéháza zsúfolásig megtelik élénk, derült arczu közönséggel, mely gondtalanul cseveg a nap eseményeiről. Az olasz ember irtózik a korcsmától, Vendéglősök Lapja. 5 melyet nagyon drágának tart, inkább kedveli a kávéházat, a hol öt-hat soldiért elfogyasztja a kávéját, fagylaltját vagy likőrjét s egy üveg viz mellett órákat eltölthet vidám csevegés között. Az olasz kávéházak nagy része igen szegényes; rendesen maga a gazda szolgálja ki egyedül a vendégeit, csak olyankor vesz segítséget maga mellé, a mikor a melegebb napok idején ki kell költözködnie egész kávéházával az utczára. A borravaló csak a legelőkelőbb kávéházakban divatozik; ezekben aztán a kávé is drágább egy soldival, a nélkül, hogy jobb lenne, mint másutt. A fizetö-pinezér az ilyen helyeken csak este űzi ezt a foglalatosságot, nappal más mesterséggel keresi a kenyerét ; este felhúzza a frakkot, hogy néhány soldi borravaló üsse a tenyerét. A legelőkelőbb kávéház a Corson levő Café Nazio- nale. Itt gyűl össze este 10 órakor a római burzsoázia. A korzó esténkint valóban festői képet mutat, itt lüktet legjobban a római élet elevensége. A másik látogatott kávéház az úgynevezett Café di Roma, a melj'ben az arisztokráczia és a politikai élet kiválóságai gyűlnek össze. A Café Yiano a fiatal művészi nemzedék tanyája és valóságos festő-börze; a Café grogodban pedig az öregebb művészek gyűlnek össze. E kávéház beillenék képtárnak is, mert falai telistele vannak aggatva festményekkel. A ki a római életet közelebbről meg akarja ismerni, annak csak a kávéházakat kell fölkeresnie s annyi impressziót szerezhet, a mennyit más utón évek hosszú során át sem gyüjt- hetne magának. A miniszter viszautasitása. Hogy mily keserű hangulatot keltett a nagyméltoságű miniszter úrnak a múlt évi országos kongresszusunkból kifolyólag a Bu dapesti vendéglős ipartársulat kérvényének viszautasitása, bizonyítja a „Budapesti szállodások; vendéglősök és kocsmárok ipartársulatának. Értesítője“,melynek legutóbbi száma az ügyről a következőkép emlékszik meg: Szakiskola és képesítés. Ipartársulatunknál nyomasztó hangulatban, mélyen lesújtva vették tudomásul a magyar kereskedelemügyi miniszternek azt a leiratát, melyben megtagadja az országos magyar vendéglős kongresszus elhatározásából hozzá intézett legfőbb kérelem teljesítését: a vendéglős ipar képesítéshez kötését. A vendéglős ipar fejlesztésén, művelésén igaz lelkesedéssel munkálkodó buzgó szak- férfiak legforróbb vágyát, mondhatni eszményét silányitotta tönkre a miniszter ur, midőn kimondta azt a lealázó Ítéletet, hogy a vendéglős ipart nem kell tanulni. Legjobb reményekkel eltelve várták a miniszteri döntést s egy keserű csalódás lett belőle, melylyel szemben legyen vigasztalódá- sukraaza meggyőződés, hogy menyire téves a magyar kereskedelemügyi miniszter Ítélkezése és hogy az tartós nem lehet. A másik vigusztalódásuk legyen az a felemelő tudat, hogy a mint a miniszter a vendéglős ipartól hivatalosan megtagad, megszerzik azt ők maguk társadalmi utón. önerejükből létesített s a maga nemében egyedül álló szakiskolájuk révén, annak a szakiskolának révén, malyet a kereskedelemügyi miniszter ur egyik kollegája hathatós támogatásban részesít, s a melyben kitűnő rendszer mellett nevelnek s a szállodás és vendéglős iparral járó műveltség követelményeinek megfelelően képesítenek ez iparág gyakorlására egy uj generácziót. S ha a kereskedelemügyi miniszter ur tanúja lett volna annak, hogy azoktól a tanulóktól, akik e szakiskolát látogatják, s a- kiket a miniszter ur egyik dicső előde hivatalosan is iparos tanonezoknak minősített, — a f. hó 20-án és 21-én tartott vizsgálatok alkalmával a vizsgáló bizottság, s különösen annak a magas kormány képviseletében jelen volt nagyérdemű elnöklő tagja mennyi tudást követelt, alighanem megváltoztatta volna a vendéglős ipar felől táplált nézetét. Es itt egyszerre egy valóban furcsa kérdés előtt állunk: Ha nem kell a vendéglős iparhoz képesítés, s ha nem szükséges annak elsajátításához hosszabb gyakorlat, akkor minek vannak ez iparágnál tanonezok ? hiszen igy az ipartársulat nagy áldozatokkal járó törekvése, a magas kormány és a székesfőváros hatóságának hathatós és üdvös támogatása mind, mind kárba veszett munka. Megfejtés : „türelem rózsát terem“ Csak folytassa a szakiskola nagy horderejű nemes munkáját; megterem annak várva-várt gyümölcse. KÜLÖNFÉLÉK. — Esküvő. Galambos Ulriknak, a kanizsai sör egyedüli elárusítójának, a budai Sörkocsihoz czimzett vendéglő tulajdonosának leányát Matildot f. hó 12-én vezette oltár elé Blaschek Frigyes m. á. v. tisztviselő. Márkusz anyakönyvvezető beszédet tartott. Onnan a Kapuczinusokkoz mentek az Isten áldását kikérni. Násznagyok voltak: Bogenrieder József, a kanizsai vasúti restaurateur, Orbán Ottomár baracskai föld- birtokos. Nyoszolyó lányok: Blaschek Irén, Faboricza Mariska. — Ut a halhatatlansághoz. Egyik laptársunk az eddig nem kapott babérokat úgy vélé megszerezni majdan a jövőben, hogy nevét mindenütt előtérbe helyezi, ügy történt, hogy egyik lapban, csak tizen- nyolczor fordul elő a neve egy számában ! Ez talán mégis csak Ízetlenség, hogy eny- nyiszer kell egy nem érdemes nevet olvasni, avagy igy kezdődik az ut a halhatatlansághoz ? — Gyász. Testületünk egy nemes, jó szivet veszített. Walter Ferencz ipartestületünk megboldogult, nagyérdemű alelnökének az özvegye, Acs Ida úrnő, a „Fehér ló“ szálloda volt tulajdonosa, életének 43-ik évében költözött el az élők sorából. A finom lelkű, áldásosán mundálkodó úrnőt ismerőseinek és tisztelőinek sokasága e hó 17-én mély fájdalommal kísérte az örök nyugalom helyére. Áldás hamvaira.1
