Vendéglősök Lapja, 1896 (12. évfolyam, 1-14. szám)
1896-07-20 / 5. szám
1896. julius 20. Vendéglősök Lapja. 5 Melléklet a „Vendéglősök Lapja“ 5-ik számához. Vészkiáltás! JÓKAI MÓRTÓL. Uraim! Szőlősgazdák! Talpra valamennyien ! Itt az uj ellenség! Nyakunkon a szőlő moly! A fillokszéránál. peronoszporá- nál gonoszabb féreg, mert ez a virágzó szőlőfürtöket emészti el. A kecskeméti, halasi szőlők már tele vannak vele! Az idei gyönyörűen Ígérkező termésnek felét már lepusztitották! Egész hazánkban el vannak már terjedve. Nálam is pusztítanak. Észre lehet venni a jelenlétüket arról, hogy a virágzó szőlők fürtéin barna gubanczok támadnak s azokkal együtt a virágzás után minden szem lepereg, az üres csutka marad ott. Hernyója e pokolbeli féregnek olyan apró, mint a tojásból kikelt selyembogár, alig lehet rátalálni. Ha a fészkét ujjaink közt szétmorzsoljuk, ragadós lesz az ujj hegye, mint az enyvtől. Felét már elpusztította az idei termésünknek, de még a másik felét is el fogja pusztítani, mert most átalakul pillévé, az ismét lerakja a petéit a szőlőfürtök kocsányaira s hat hét múlva már az uj ivadék szőlőmoly a zöld fürtöket fogja lerágni. Ezen a veszedelmen rögtön segíteni kell, még pedig teljes egyetértéssel, egyszerre minden szőlősgazdának, mert a molypille repül! A védekezés először is abban áll, hogy kvaszsziaforgács és szappanfőzettel bepermetezzük jól a virágzó vagy elvirágzott fürtöket. Ez a kukaczot megöli s a szőlőfürtnek nem árt meg. Azután pedig a molypillék kiirtásához fogunk. A molypille nappal alszik a levél alatt, csak éjjel jön elő. Ennek az elpusztítása végett éjszaka tüzet kell rakatnunk száraz venyigéből a szőlőutakon, annak a lángjába a molypillék belerohannak. Hogy még biztosabban a tűzhöz legyenek csalogatva, ezt kell tennünk. Egy szem aszalt szilvát belemártunk almaszeszbe (kapható minden droguistánál), azt a tűz közelében fölakasztjuk czérnára. Ennek az illatára mind oda csábulnak a moly pillék s a tüzbe rohannak. Ezzel a védekezéssel siessetek szőlősgazdák, mert ha az idén el nem pusztítjátok a szőlőmolyokat, esztendőre nem szüreteltek egy hold szőlőrül egy veder bort! (P. H.) Cigányaink és hangszereik. Czigányaink szereplését a zenélés terén csakis a hegedű, a hangszerek királynéjáig vezethetjük vissza s tudvalévő, hogy a XVI. század elején találta fel a prim-hegedüt Doiffopruggar Gáspár olasz hegedükészitő. Azelőtt a vonóshangszereket énekkarok kíséretére használták, leginkább templomokban. A prim hangot (mert hegedű még nem volt) n'ői énekkel helyettesítették. A fentemlitett hegedükészitőben fogamzott meg az az eszme, hogy a brácsából egy kisebb hangszert, a hegedűt alkossa meg, t. i. még csak nagybőgő (cselló), kisbőgö és brácsából állottak a vonós hangszerek. Bizonyítja ezt az állításunkat az a ténykörülmény, hogy a Küldy Gyula által összegyűjtött és előadott zene-, ének- és táncz- darabok, melyek a 15—17. századig visszanyúlnak, egytó'l-egyig mély tónusban vannak írva s a prim-hegedü teljesen hiányzik. A hiányos és fá- radalmas, hosszadalmas közlekedés lehetett az oka, hogy a hegedülés elterjedése 150—200 évet vett igénybe s igy e korszak esik össze a legelső nevezetes hangszerkészítők, u. m. Amati, Quarnerius, Stradivarius stb. korszakával s ennek megfelelőleg ugyancsak ebben a korszakban tűntek fel jelesebb czigány muzsikusaink, u. m. Czinka Panna, Bihari stb. A XVII. században már sűrűbben találkozunk jeles czigányzenekarokkal. Főuraink majdnem mindegyikének volt saját protegált czigányzene- kara s Olaszországból. Cremónából hozatták czigányaink részére a vonós hangszereket. A kath. székesegyházak templomi zenekarai részére a püspökségek szintén sokat hozattak. Ma már azonban egész Olaszországban alig találunk liegedükészitőt és a mai korban készült hegedűk meg sem közelíthetik a XVII. században készült hegedűk jóságát és finomságát; mert a hegedükészités korunkban alásülyedt az úgynevezett tuczatos munkára. A famunkát hegedükészi- tőink épp oly pontosan és jól képesek elkészíteni, mint annak idején a cremónai mesterek, de a lődolgot, a lakkozást, éppen ezen lázas tuczatos készítés közben bűnös könnyelműséggel elfelejtették utódaiknak betanítani és ma a legjobban elkészített hegedűt kőkeménységü kalofo- nium-, spiritus- és sellak-lakkal vonják he s ezáltal a hegedűnek édes, éneklő hangját tönkreteszik. Az olasz mesterek oly lakkot használtak hegedűikhez, melynek kezelése és szárítása 2—3 évet vett igénybe. A magasfoku a'kohol (spiritus) feltalálásával a 18-dik század elején sikerült azt a negyedóra múlva megszáritható és a hegedű hangját megölő lakkot feltalálniok és mire rájöttek ennek a hátrányára, már akkor az olajlakk készítésének titka az olasz mesterekkel pihent a sírban. Számosán próbálkoztak azt ismét felfedezni, egy berlini hegedükészitő már 6 éve kutatja. Villaume egész életén át vegyészek segítségével kutatta az olaj-lakk készítési módját, fel is talált színre nézve egy lakkot, de az csak borostyánkőpor alkoholban oldva, ugyancsak kemény lakk volt s igy fáradsága kárba veszett. A vonói azonban a legjobbak és legkeresettebbek voltak. Nemesányi színre nézve szintén megközelítette annak a készítését, de ez is csak kemény spiritus-lakk volt. Nekem azonban hosszas kutatás és fáradozás után sikerült feltalálni egy olaj-lakkot ezelőtt 8 évvel. Hogy ez mily fontos a muzsikusokra, művészekre általában, bizonyítéka az a tény, hogy egy lipcsei szaklapban (Zeitschriften der Instrumentenbau) egy évnél tovább folyt a vita, melyben a bécsi, lipcsei, berlini, londoni és budapesti hangszerkészítők résztvettek, sőt a kereskedelmi minisztérium figyelmét is felkeltette. A budapesti muzsikusok ismerik, a vidékieknek szivesen megmutatom azt. Én erősen hiszem, hogy találmányom sikerült, mert az tényleg olajból van. Fontosságát bizonyítja az is, hogy czigányaink, nincs az a kincs, araiért őseiktől rájuk maradt hegedűiket eladnák. Czigány zenekaraink fejlődésével szorosan összefügg a czimbalom. Mint könyvünkből látható, csak 20-—25 év óta találkozunk czimbalom-müvé- szekkel. Erkel bevezette az operába s a népszínházba is behozták. Mióta pedig iskolája van, egyre terjed s ma már nagy irodalommal rendelkezik. Czigányzenekarainkban, melyek külföldön jártak, a czimbalom általános feltűnést keltett, sajátságos kebemes hangjával, melyet Pintér testvérek, Horváth József és még számosán remekül kezelnek. Öreg czigány októl hallottam, hogy egy névtelen czigány, nem lévén más hangszere, kihúzta az asztal fiókját, azt felhúzta aczélliur okkal és meg volt az első magyar czimbalom. A kínaiak azonban már régebben ismerhették a czimbalmot, mert a nemzeti múzeumnak kina-japán gyűjteményében látható egy kis czimbalom, mely azonban nem oly tökéletes, mint a mienk, amennyiben azon csak egy szál húr van egy hangra feszítve, mig a magyar czimbalmon három, illetve négy húr van egy-egy hangra szerelve, mi által oly hatalmas zenét lehet vele kifejteni, akár egy pianinóval. Hogy az úri közönség közt is annyira elterjedt, annak tulajdonítható, hogy mig a zongorát 5—6 évig kell tanulni és alig 10 °/o válik be zongoristának, addig a czimbalmozázt 6 hónap alatt meglehetősen, 2 év alatt tökéletesen el lehet sajátítani. Természetes, hogy a czimbalom ilyforma felkarolásának a ezimbalomgyártás terén is meg van a hatása, amennyiben ez alatt a 20—25 év alatt hozzávetőleges számítás szerint
