Uj Budapest, 1938 (16. évfolyam, 1-48. szám)
1938-05-07 / 18. szám
I!)38. május 7. ILF BUDAPEST 3 Tiszti becsületbiróság elé kerül a Temesváry^ügy Csilléry: Sem keresztény, sem nacionalista érdekeket nem szolgálnak a megbontási kísérletek a Keresztény Községi Pártban! — Az Uj Budapest tudósítójától — A Keresztény Községi Párt kedden délután ülést tartott. Az elnöki bejelentések során, enunciáció formájában foglalkozott Csilléry András dr., a Keresztény Községi Párt elnöke a plénum elöitt Temesváry László kilépésével. Hangsúlyozta, hogy a Keresztény Községi Párt Wolff Károly halála után is legfőbb kötelességének tartja eredeti programjának megvalósítását s ezt a célt a mai időkben sem téveszti el szem elől. — Ha a Keresztény Községi Párt — mondotta Csilléry András —• tizennyolc éven át nem tart ki keményen elvei mellett és nem tudta volna tűrni a reá. zúduló rágalmakat: akkor ma keresztény politikáról nem is lehetne beszélni. — A kereszténypárt — folytatta Csilléry — a természet rendje szerint az ifjabb generációnak fogja átadni a vezetést, ebben a szellemben is nevelte az utánpótlást és a vezetéshez való jogát a fiatalabb generációnak senki sem vonja kétségbe. Azonban, ha valaki a zászlót elhagyja, azt közülünk senki sem helyeselheti. Ma csupa hiób híreket terjesztenek a városban, de ezeknek egy keresztény sem ül fel, aki délekben idetartozik és gondolkodva figyeli az eseményeket. Az egyet- len fix pont ma is a Keresztény Községi Párt, s a megbontási kísérletek valóban nem nevezhetők se keresztény, se nacionalista érdekeknek. Ez a párt ragaszkodik eredményeihez s egyik ügyosztályból a másikba való tevéséről, esetleg ríj ügyosztályi cső portok felállításáról is — mind erre azonban természetesen csak az Eucharisztikus Világkongresszus lezajlása után fog sor kerülni, mert május második felében a kongresszussal kapcsolatos reprezentációk mialt a polgármester a folyóügyeken felül nem igen fogmásra ráérni. — Házasság? — Közlöm a következő családi értesítést: Lázár Ferenc felsőházi tag, a budapesti kir. közjegyzői kamara elnöke és felesége, született heyderi Devich Ilonka leányát, Magdát folyó évi 1 május hó 10-én estefé l nyolc órakor vezeti oltárhoz a Szent István bazilika plébánia templomában, andaházi Bézay Jenő dr. miniszteri osztálytanácsos. — Néhai andaházi Bézay Jenő ny. póstafelügyelő és özvegye, született Effenberger Irma fia, Jenő, folyó 1 évi május hó 10-én este fél nyolc órakor vezeti oltárhoz a Szent István bazilika plébánia templomban Lázár Magdát. — Halálozás? — Meghalt Bársony Elemér, gyógyszerész, a szegedi kormány volt népjóléti minisztere, aki egy cikluson keresztül a főváros törvényhatósági bizottságának is érdemes tagja volt. Fia volt Bársony Istvánnak, a nagy írónak. — Részvétünk! A viszontlátásra o jövő héten, kedves dr. Városházy! — Isten önnel, szerkesztő úr! ha valaki ezekhez nem ragaszkodik, vonja le azt a konzekvenciát, amelyet tőle a becsület kíván és a párt révén neki juttatott mandátumot tegye le. Ezt várja a párt Temesváry Lászlótól is, mert nincs külön polgári és külön politikai becsület, csak egy van: a keresztény etika. — Ami pedig Csik László és Mo- haupt Gyula dr. esetét illeti, ők azt jelentették be a párt vezetőségének, hogy községi viszonylatban megmaradnak a párt keretein belül, de országos politikát más pártkeret területén kívánnak folytatni. Ezt a bejelentést az elnöki tanács az arra illetékes zsűri elé utalta amely legjobb belátása szerint fog majd dönteni. Kijelentette még Csilléry András, hogy a Keresztény Községi Párt keretein belül mindig az alkotmányosság szelleme fog érvényesülni és meg van győződve arról, hogy ez a párt súlyánál fogva is a legjobban tudja csoportosítani azokat az erőket, amelyek a keresztény és nemzeti eszme alapján állnak, de divergáló működést folytatnak. Az elnöki enunciáoiót a pártértekezlet helyeslőleg vette tudomásul. Közölte még az elnök, hogy Peregriny Sándor egészségi okokra való hivatkozással lemondott bizottsági tagságáról. Gyurkovics Henrik helyett pedig Paul heim Ferencet hívták be a köz gyűlésbe, akit üdvözölt a pártértekezleten. Ami a legújabb Budapest élelmezési bojkott-mozgalmát illeti, Csilléry András elmondta, hogy érintkezett a polgármesterrel és mindenki megnyugtatására közli: liszttel például decemberig el vagyunk látva és ha a kenyérfronton meg mernék támadni a keresztény Budapestet, a községi kenyérgyár azonnal olcsó kenyeret süttet és 'letöri a manipulációt. Ugyanez fog történni a húsfronton és tojásfronton is. Egyben különösnek találta az elnök, hogy az árkormánybiztos az utak olajozására szánt anyagárakat helyénvalóknak találta. * Itt emltíjük meg, hogy Temesváry Lászlót két írásban adott becsület szava köti ahoz, hogy amennyiben a Keresztény Községi Pártból kilép, törvényhatósági bizottsági tagságáról lemond. Legutóbb az elmúlt, esztendőben jelentette ki errevonátkozó becsületbeli kötelezettsegét Temesváry László. Ami Temesvárynak azon állítólagos nyilatkozatát illeti, hogy ő Wolff Károlynak tett ígéretet, és nem a Keresztény Községi Pártnak: illetékes kereszténypárti helyen az a vélemény alakult ki, hogy Temesváry tar talékos tiszt lévén, arra vonatkozóan, hogy megszegte-e becsületszavát, a. döntés a tiszti becsületbírőságot illeti meg — amire vonatkozóan az illetékes kereszténypárti tényezők nem is fognak késlekedni. A nagyüzemek a Vásáron Általános feltűnést kelt a fővárosi nagyüzemek szociális kiállítása — Az Uj Budapest tudósítójától — Az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron Szendy Károly polgármester intencióinak megfelelően az Elektromos Müvek és a Gázmüvek kiállítása egy pavillonban van. A két nagyüzem kiállítását a székesfőváros üzemeinek szociális kiállítása kapcsolja össze. így a három kiállítás egy épületben van. A főváros pavülonja impozáns és méreteiben is méltó a székesfővároshoz. Az üzemek szociális kiállítása plakátokban, fényképekben, vetített képekben, modellekben és felszerelési tárgyakban ismerteti a székesfővárosnál alkalmazásban lévő munkások szociális helyzetét, a székesfőváros munkásvédelmét, munkásai családjának gondozását. Nagyon szépek a kiállítás modelljai, amelyek 1;100 méretben bemutatják az Elektromos-, Gáz. és Vízmüvek sporttelepeit, a Gázmüvek színházát, a Vízmüvek földalatti) gépházát és néhány munkáslaká- eát. Nagyon érdekesek a búvárruhák, a gázvédelmi ruhák, az asbestruhák. Nagyon tanulságosak a plakátok, amelyek szemléltető módon ismertetik a munkások szociális viszonyait ,a gyárgondozónő feladatát, a Segítöalap szolgáltatásait, a munkás gyermeknyaraltatási és a karácsonyi rendkívüli ajándékokat. A munkásgondozás módszereit 32 fénykép és 80 vetített kép ismerteti. A Beszkárt Közművelődési Egyesülete tagjainak művészi munkáit négy vitrinben mutatják be. Hat vitrin a munkás sportegyesületek és dalkörök által nyert tiszteletdíjakat tartalmazza. Nagy sikert értek el a Beszkárt képességvizsgáló berendezései!, amelyek a kormányzó tetszését is megnyerték és állandóan nagy közönséget vonzanak. A szociális kiállítás L a m o 11 e alpolgármester és M o r v a y tanácsnok utasításai szerint készült, alcik a pavillont építése és berendezése alatt többször megtekintették. A kiállítás nagy munkáját, Reminiczky Lajos tanács- jegyző, a polgármesteri XII. ügyosztály részéről, Gosztonyi András műszaki tanácsos, Gábori Béla főmérnök, Papp József dr. főtitkár, Uray Zoltán iparművész, Bereczky István műszaki tiszt, Horváth Zoltán dr. vezértitkár, Rittiuger Aurél főfelügyelő, Bíró Imre dr. főtitkár, K o- v á c s Dezső dr. titkár és J e h 1 Frigyes főtiszt végezték el. •if Az Elektromos Müvek kiállítása fénytechnikai csoda és három jelmondattal jellemezhető: ,.A fény nem fényűzés!“ ,,A villamos háztartás olcsó, kényelmes, tiszta!“ ,,'Villanymotorral olcsó a termelés!“ Ezt a kiállítást Füszter Ferenc főmérnök rendezte, munkatársai W a g- ner Miklós és Cs á sz i k István mérnökök voltak. A Gázmüvek kiállításának mottója: ,,A Gázmüvek a közönség szolgálatában.“ A legnagyobb ízléssel és végtelen praktikus érzéssel van a terem berendezve. A kiállított tárgyakat, úgymint az Elektromos Müveknél, kitűnő tisztviselők ismertetik é3 magyarázzák meg. A gáz-kiállítást Dobó László főmérnök rendezte, M o r r e 1 i László segítségével A székesfőváros méltán büszke lehet a pavillonjára és a három csodaszép termére. A Singer varrógép-gyárak kiállítási terüete — budapesti igazgatóság: \3in- ger-ház Rákóczi út 16. fióküzletek min. denütt az országban — ismét a föcsar- nokban van. Bemutatásra kerülnek a legújabb típusok éspedig varrógépek háztartási, valamint kézműves és gyáripari célokra, a legegyszerűbb géptől a luxuskiállításig-, láb- valamint villamos meghajtásra. A Singer-gyárak által a varrógépszakmában elfoglalt vezetőállást kézenfoghatóan kifejezik azok a különleges munkák, amelyek az új és immár elterjedt Singer 206 osztályú kombinált háztartási varrógépen készíthetők, mely munkák a nőiszabó- ságban is már igen elterjedtek, mert ezzel a géppel női ruhákon, blúzokon, gallérokon stb. az összes díszítések, továbbá a gomblyukazások, mindenfajta gombok felvarrása, ür szegélyezések, sodrott ssélmunkák és még sok egyéb munka elöállíthatók. Joggal nevezik ezt a gépet „egyetemes varró gép"- nek, mely mindent tud! A Singer kiállítás a fór fi szab óság részére is a legeslegújabbat hozza éspedig a kombinált Singer szabóvarrógépet, amely alkalmas a pikkírozáshoz, kivarráshoz, nyakaláshoz, jelző szálvarráshoz, füző- és vattázó munkákhoz, szegőzéshez, gombiyukazáshoz, gombok felvarrásához és egyéb a férfiszabóságban előforduló munkák elvégzésére. Szenzációs ú j d o ns á go t jelentenek — eddig Magyarországon még nincsenek bevezetve — az új (Singer kismótorok, amelyeknél úgy a meghajtásra szolgáló erőt, valamint a világítást is ugyanazon áram szolgáltatja. A kézmüves- és gyáripar részére szolgáló Singer kismótorok törvényileg védett világítási tekercselése, amely a varrófény közvetlen rákapcsolására szolgál, olyan célszerű és gazdaságos, hogy ezek az új motorok idővel mindenütt be lesznek vezetve. Ezeknél a munkaterem külön világítása nem szükséges. A Singer kiállítás megtekintése minden látogató részére nemcsak érdekes, hanem hasznothajtő is. ", * 1911. évben hívta életre Budapest székesfőváros akkori törvényhatósági tanácsa a Községi Élelmiszerárusítő Üzemet, azon elgondolástól vezérelve, hogy a főváros lakosságának minden eshetőségre álljon rendelkezésére egy olyan altruisztikus intézmény, amely a legfontosabb életszükségletek, az élelmiszer beszerzés terén útmutatásul szolgáljon az élelmiszerek megkövetelhető legjobb minőségére nézve és állandó ár ellensúlyozó árpolitikájával irányt szabjon az élelmiszerek mindenkori áralakulásának. Valljuk meg, hogy a kitűzött rendeltetésének a főváros ezen intézménye teljes mértékben meg is felelt.