Uj Budapest, 1938 (16. évfolyam, 1-48. szám)
1938-01-29 / 4. szám
4 TU BUDAPEST 1938. január 29. Kérdőjelek az Adamy-ügyben — Az érem másik oldala — — Az Uj Budapest tudósítójától — Az igazoló választmány legutóbbi illése, amelyen A d a m y István dr.. nak, a Temetkezési Intézet igazgatójának ügyvédje Kábákovits József dr. bizottsági tagra korlátozta összeférhetetlenségi bejelentését, elégtételt szolgáltatott a megvádol városatyák, nak: az igazoló választmány kimondotta, hogy Kabakovits nem összeférhetetlen. Az üzemi választmány többi tagjainak állítólagos összeférhetek lensége azzal a kijelentéssel, hogy a vád kizárólag Kabakovits ellen irányult, tárgyalás alá sem került. Minden valószínűség amellett szól, hogy az igazoló választmány eló'tti U lássál a sok port felvert és nem ( tan szimpatikus ügy A d a m y ! dr. bejelentését illetően befejezésit Az Adamy-ügynek mint érem»« oldala van. Az egyik oldal: Ad személyes ügyei. Most, hogy A d minden valószínűség szerint távo Községi Temetkezési Intézet élér hogy pűlyen formában az teljesei léke« — ez a személyi rész lezá Aminthogy egyáltalában nem vo dekes, hogy mennyi ideig hagyta őrizetlenül a Vízmüvek igazgat Adamy Iskola-utcai kertjének gyasztását. Az Adamy.ügy gf személyes vonatkozásai jelenti len magánüggyé zjsugoi öszsze. Ezekkel a múltban sem f koztunK, a jövőben se,m kívánunk lalkozni. Az Adamy.ügy másik oldala: ; metkezési Intézet választmányánál repe a közszállítások odaítélése Ezt a valóban közérdekű és állí érdeklődésre számottevő komple: mesterségesen keverték össze az A ügy személyes motívumaival, hol két téma egy ni ástól telj( és tök é II etesen független, azokról a közszállitásokrői van amelyeknél az üzem választn szembehelyezkedett az üzem előte tésével és a polgármester azutá az üzem választmányának adott igazat, hanem azokról az állásfoglalásokról, amelyekkel ellentétben a polgármester kénytelen volt az üzem választmányának határozatával szemben teljesen ellentétes döntést hozni. Horribilis számok repkednek a levegőben; olvastunk az egyik napilapban cikket arról, hogy egyetlen koporsórendelésnél hatvanezer pengőt takarított meg a főváros azáltal, hogy a polgármester nem az üzemi választmány javaslata mellett döntött, ha. nem mellőzve az Árelemző Bizottság véleményét és elfogadva a magasépítési ügyosztály szakértői jelentését, hozta meg döntését nem azok javára, akiket a választmány javaslatba hozott. Hogy mennyire közérdekű problémához nyaltunk mutatja az a körülmény, hogy az Üzemi választmányban helyettfoglaló szociáldemokrata bizottsági tagnak az egyik napilapban megjelent nyilatkozata szerint, ha a polgármester az üzemi választmány javaslatát fogadta volna el, a főváros kénytelen lett volna az ártöbbletet a temetkezések árának felemelésével el. lensulyozni. Aj» éremnek ezt az oldalát okvetlenül tisztázni keli. Kérdőjelek egész tömege mered elénk; Ezeket a kérdőjeleket az. zal a mellébeszéléssel, hogy Adamy bejelentése egyetlen bizottsági tag ellen szólt és nem az egész üzemi választmány ellen, elhallgatni és eltussolni nem lehet; A Közszállitási Szabályzat — kétségtelenül jóhiszemű, de tudatos félre- tcvéséről van szó azokban az esetekben, amelyeknél az Árelemző Bizottság véleménye alapján a koporsó-rendeléseknél az üzemi választmány mást javasolt mint ahogyan a polgármester döntött. Egyszer hatvanezer pengős, egyszer több, máskor talán kevesebb differenciával. Az önkormányzat repu- á c i 6 j a a leghatározottabban meg- öveteli, hogy az üzemi választmány felbukkanó kérdőjelek egész tömegét e hagyja felelet nélkül. Annál kevésbé, mert egyáltal em sporadikus jelenség, hogy az t ílasztmányok és szakbizottságok rslatai éles ellenféltben vannak a ármesteri döntéssel. A magasé; ;akbizottság legutóbbi ülésén P e á c z Gyula a kislakásépítkezés dalainak vállalatbaadása kapcsái rűen állapította meg, hogy hiába ik tartja a bizottság ülésezéseit, polgármester jóváhagyásától füj tit vállalatbaadások körül gy i :m érvényesül a szakbizottságok S“' Kérte Petrovácz a ^áro: tőségét, hogy hasonló meglepető1 ja meg a mzonsag tagjait, mert egbizható valaki egy munkával >ítság megítélése szerint és aki »lgármester se változtassa meg itározatszámba menő javaslatot, ■dig a bizottság javaslata, illetők spontja hibás, ekkor pedig a biz« m tudja betölteni hivatását és f < gessé, puszta formai t: álik. Jlfyol a ss lálpolitihLa és a Kultur w találteoszite így szélesül ki az Adamy-ügy az ön. kormányzat egyik legfontosabb problémájává meddig terjedjen, mekkora legyen a szakbizotságok és üzemi választmányok hatásköre? hol végződjön a szakbizottságok és üzemi választmányok hatalma, hol kezdődjön az ellenkező polgármesteri határozat jogosultsága? Melyik oldalon van inkább a közérdek: a drágább szakbizottsági illetőleg üzemi választmányi javaslat mellett, vagy a polgármesteri jogkör mellett, amely a drágább ajánlattal szemben a város érdekében az olcsóbbat kivárja elfogadni. Hol kezdődik és hol végződik a realitás és irrealitás határait? Megváltoztatandó-e az uj főváros törvény azon szakasza, amely tanácsadó testületté degradálja önkormányzat mellé kiküldött szeriét, akiknek javaslatait a polgármes- nem köteles figyelembe venni. És ha n köteles — amint azt Petrovácz ula igen helyesen állapította meg — í-e szükség egyáltalában szakbizott- jokra ? Ezek a kérdések nem maradhat, i k válasz nélkül annál kevésbé rt személyi és anyagi természetű yekről van szó, amelyeknél a szakbi tsági vagy választmányi javaslat sghozatala a bizottsági tagokat ille. :n amúgy is kétszeresen kényes és fe- ősségteljes. Semper aliquid haeret: Lanti mindig ragad — ez az igazoló lasztmány legutolsó ülésén elhangzott on megállapításra is vonatkozik, hogy d a m y ne.m kívánt bejelentést tenni igazolóválaszilmányhoz az egész üze- i választmány ellen. Kevés és hiányos flastrom, bizottsági tag urak. Eminens izérdek, hogy ezeket a feleletnél- üli kérdőjeleket kigyomlálják városházi közéletből! Irta: Horony ~'Pálfi Aurél «fr. Néhány évvel ezelőtt, amikor a. gazdasági válság és a munkanélküliség, mint egy hirtelen és ijesztően nagyki- terjedésü földomlás, a fővárosban is a családok tízezreit maga alá temette, — mint az már a nagy tömegszerencsét, lenség idején lenni szokott, — mindenki csak a mentésre gondolt. Menteni az éhenhalástól, pusztulástól a reájuk szakadt nyomor terhe alatt fuldokló felnőtteket és gyermekeket inségakeiók szervezésével, a hatóság és társadalmi jótékonyság- igénybevételével. Kétségtelen hogy ezen a téren a hatóság és társadalom ilyen nagy megmozdulására még alig volt példa ennek az országnak történetében. Kétségtelen az is, hogy évek folyamán mind szélesebb rétegekre terjedt a szociális kérdések, a tömegek szociális helyzete iránti érdeklődés. De veszedelmes lenne, ha itt megál- lanánk, ha azt hinnök, hogy a fizikai éhség, a ruhátlanság a hajléktalanság enyhítésével általában a vegetatív élethez elengedhetetlenül szüksége* létfeltételek biztosításával,t a hatóság és tár. sadalom eleget tett szociális kötelezettségeinek. Végzetes tévedés lenne azt hinni, hogy a szociális katasztrófák idején a mentést nem kell a romok eltakarításának és az újjáépítésnek, esetleg a régitől teljesen eltérő új alkotásoknak követni. Nem állhatunk meg a jótékonyságnál de még a munkanélküliség csökkentésére és megszüntetésére irányuló törekvéseknél sem. Mint a főváros szociális kérdéseivel foglalkozó embernek, ezzel a problémával kapcsolatban most elsősorban két nagy szociális intézmény jelentése lebeg szemem előtt. Az OTT 1936. évi jelentése ugyan a biztosítottak számának emelkedésén kívül az ipari alkalmazott- lak 1.84%-ának a magasabb napibér- ^oszályok felé való eltolódását is jelzi, ami a munkásság anyagi helyzetének bizonj’os javulására mutat — mégis, ha összegezzük a legalsó 4 napibérosztály- ba tartozók százalékszámát, azt látjuk, .hogy a ipari alkalmazottaknak Ö3c^ -a heti 4.80 P-töl 19.20-ig terjedő bérért dolgozik s ezek közül kerekszámban havi 58—77 P-t jelentő bére mindössze 16%-nak van. Ha ezeket a béreket összehasonlítjuk a fővárosi statisztikai hivatal 1936. évi Évkönyvében megjelent számításokkal, mely szerint 1935. év végén egy 4 tagú munkáscsalád összes heti költsége 30-40 P ,egy 5 tagú munkáscsaládé pedig 59.06 P, nem is említve, hogy azóta a létfenntartási költségek emelkednek, - megdöbbenve látjuk, hogy a munkásságnak alig több, mint 17%-a (a VII. és Vili, napibérosztályba tartozó) keres annyit, amennyit tulajdonképpen a 2 és 3 gyermekes családoknak lakás, élelmezés, ruházkodás Slb. szempontjából normálisnak nevezhető megélhetéshez szükséges. A MABI. 1936. évi jelentése talán még szomorúbb képet tár elénk. A biztosítottak számának emelkedése mellett a jelentés itt még min dig az alacsonyabb napibérosztályok felé való eltol<ódását jelzi. A mindennapi élet nyelvére átfordítva: a magán- alkalmazottak több mint 60%-ának hart jövedelme 50—100 P. között van. Ezek a fizetések a fentebb említett számításoktól éppen olyan távol vannak, mint a munkások bérei. Ezekből a teljesen megbízható adatokból nem nehéz azt a következtetést levonni, hogy nem beszélve most a tisztviselőknek ugyancsak nehéz gondokkal küzdő táboráról a szellemi munkásoknak egy tekintélyes rétege: a magán- tisztviselők, továbbá a fizikai munkások százezrei, materiális szükségleteiknek kielégítését kénytelenek a legmmimáli- sabbra szorítani. Egyszerűen lehetetlen számukra, hogy étkezzenek, ruházkodjanak és lakjanak, ahogyan a modern orvosi tudomány és a gyakorlati tapasztalatok szerint is az egészség megőrzése, a munkabírás fenntartása, a gyermekek erőteljesebb testi fejlődése szempontjából kellene. Mennyit fordíthatnak ezek a dolgozó emberek, az emberinek nevezhető élethez feltétlenül szükséges kulturális igények kielégítésiére? Újság, könyv, rádió, az önképzéshez és továbbképzéshez a nemesebb szórakozáshoz, a szabadidő lelket és testet fiissitő felhasználásához szükséges eszközök ilyen körülmények között számukra elérhetetlenek. És itt találkozik a két probléma: a szociálpolitika és a kultúra a tömegek szociális Ó3 kulturális színvonalának kérdése. Amíg- a törvényhozás, az állami és hatósági igazgatás és az egész magyar társadalom nincsen áthatva attól a tudattól, hogy a tömegek mai élet- színvonalát emelni és ezzel az emberinek nevezhető élethez szükséges anyagi és szellemi kultúrát számukra elérhetővé kell tenni, — addig nem teljesítettük a nemzet újjáépítéséhez múlhatatlanul szükséges szociálpolitikai kötelezettségeinket. A kevesek részéröl elérhető és az áltáluk felhalmozott anyagi és szellemi kultúra nem elég biztositéka egy nemzet erőteljes fennmaradását biztositó fejlődésének. Az elmondottak azonban nem jelentik azt, hogy a mentési munkát most mái' beszüntessük, hiszen az előbbiekben nem beszélek azokról, akik még ma is jogos várományosai a mindennapi biztos kenyérnek, a puszta megélhetéshez szültséges falatnak ,akik még mindig a munkából kiesett vagy munkához még nem is jutott, tétlenségre kárhoztatott idősebb és fiatalabb magyarok legszomorúbb seregét alkotják. De ezckkA szemben sem az az egyetlen feladat, hogy adományainkkal támogassuk őkét,
