Uj Budapest, 1937 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1937-02-06 / 5. szám
4 mmsm FF "*lLLUjj Őrségváltás történt: csak a vezető lett más, az őrség tagjai ugyanazok maradtak Egyhangú lelkesedéssel választotta elnökké Csilléry Andrást a Keresztény Községi Párt — Az Uj Budapest tudósítójától — A Keresztény Községi Párt központi gyűlése, amely a törvényhatósági bizottsági tagokból, kerületi elnökökből, női szervezetek elnökeiből és az iljúsági elnökökből áll, szerdán este ülést tartott, amelynek egyetlen tárgya a párt új el nőkének megválasztása volt. Az ülést Bednárz Róbert nyitotta meg. Kegyeletes szavakkal emlékezett meg Woljf Károlyról, a párt elhunyt nagy vezéréről. A központi gyűlés tagjai állva hallgatták végig Bednárz Róbert szavait. Woííi Károly emlékezete — Meg kell, hogy emlékezzünk —- mondotta — őróla, akinek szelleme itt lebeg felettünk s aki egész, életének munkásságát áldozta a keresztény nemzeti eszmékért. Wolff Károly szelleme ma is úgy él a párt tagjaiban és a főváros keresztény tömegeiben, mintha itt járna közöttünk. Fogadjuk meg, hogy eszméi és igazságai mellett kitartunk s az őáltala megjelölt útról soha le nem térünk. Áldott legyen emlékezete! Bednárz Róbert ezután bejelentette, hogy a párt elnöki tanácsa egyhangúlag C si 11 é r y Andrást jelölte a párt elnökévé. Hatalmas taps, lelkes éljenzés zúgott fel, majd Bednárz Róbert javaslatára a közgyűlés elhatározta, hogy Petrovácz Gyula vezetésével küldöttség keresi fel Csilléry Andrást és meghívja a párt elnöki székének elfoglalására. Az ülést erre az időre felfüggesztették, a küldöttség tagjai pedig elvonultak. Osztatlan szeretet Csiliéry iránt Petrovácz Gyula, a küldöttség vezetője bejelentette Csilléry Andrásnak, hogy a párt egyhangú lelkesedéssel, ellenjelölt nélkül választotta öt meg. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a párt teljes bizalommal viseltetik iránta, hanem azt is, hogy osztatlan szeretet nyilvánul meg személye iránt. Csilléry András néhány meghatott szóval megköszönte az üdvözlést, majd megjelent a központi gyűlésen a küldöttség tagjainak kíséretében. Hosszú és lelkes taps és éljenzés fogadta az új elnököt, akit Bednárz Róbert üdvözölt. Hangoztatta, hogy a mai nehéz időkben a párt birtokállományára kétszeresen kell vigyáznia. Ez azonban nem elég. Tovább kell mennünk a megkezdett úton, erősebbé kell tenni a pártot, mint valaha volt. A mai korszak álét és nemiét problémáját veti fel. Ez hatott oda, hogy országos viszonylatban megindult a keresztény alapon álló politikusok tömörülése. Ezeket az erőket a községi politikában is együttesen kell csatasorba állítani. Higgadtságra, bölcsességre és fanatizmusra van szükség ahhoz, hogy a párt nagy harca megvívható legyen. Krisztus, vagy a teljes pusztulás Percekig zúgott a taps, amikor Csilléry András megkezdte beszédét. — Nem minden meghatottság nélkül állok itt — mondotta. — Nehéz és súlyos feladat vár rám, hiszen gyenge erőimmel csak úgy tudok megfelelni a reám váró nagy feladatoknak, ha érzem, hogy az együttműködés szelleme vesz körül. Egy kivételes szellem, egy nagy emberi lélek elindíthat eszmei mozgalmat, amely korszakot jelent a szellemi élet formálásának és kialakulásának történetében. De valósággá váltani az eszmét csak úgy lehet, ha egységesen cselekvő, szervezett tömegek közös akarása küzd a gondolat megvalósulásáért. — Első szavam a megemlékezés szava, — mondta. — Soha sem gondoltam, nem törekedtem arra, hogy ezt a helyet, Wolff Károly székét elfoglaljam. Úgy hisszük, hogy Wolff Károly itt fog állani mellettünk a végső győzelemig — mondotta ekkor már köny- nyekig meghatva Csilléry András. Ezután így folytatta: —- A sors máskép rendelkezett! Attól az önzetlen férfitól, aki hatalmas programjával kitűzte a célokat a nemzet boldogulása számára, kell átvennem a mocsoktalan zászlót. — Uj harcok előtt állunk -— folytatta C s i 1 lé r y András. — Arra kell törekednünk, hogy azok az eszmék, amelyekért eddig is küzdöttünk, immár hússá és vérré váljanak. Egy egész világ sorakozik fel a keresztény és nemzeti gondolat ellen. Teljes fel- készültséggel állanak szemben velünk s elkészültek a végső harcra. Válaszút előtt állunk: vagy Krisztus, az európai szellem és kultúra győzelme következik, vagy a teljes pusztulás. Az egész ország azt várja, hogy mi, a Keresztény Községi Párt harcoljunk azért, hogy gazdasági téren is megvalósítsuk a keresztény eszmét. Wolff Károly szellemében ennek a pártnak a jövőben is vezetnie, irányítania kell a keresztény közvéleményt, még áldozatok árán is. Nagy megelégedésemre és örömömre szolgál az is, hogy ebben a küzdelemben nem vagyunk csak a férfiakra hagyatkozva, mert egy kitűnő asszony-testvér mellénk állította az asszonyok táborát. — Kitartásra, minden széthúzás megszüntetésére, az egyéni sérelmek félre- tételére van szükség. Nemcsak baráti jobbot kell nyújtanunk egymásnak; 1937 február 6. *0»»$.1 kát a bilincseket, amelyeket idegen és internacionalista elemek raktak a magyar munkásságra. Hűséget, önzetlenséget, testvéri szeretetet,.. — Minden áldozatot meg kell hoznunk a győzelemért. Ez azonban csak úgy érhető el, ha erkölcsi eszményisé- giinkben megerősödve, kitartóan dolgozunk céljaink elérése érdekében. Tartsatok ki, legyeitek hűségesek, én is h ü- séget, önzetlenséget és testvéri szeretetet adok érte cserébe. Csak ilyen szellemben tudjuk megvívni magyar fajunkért a küzdelmet. Hangoztatom, hogy a magyar faj alkalmas arra, hogy országot vezessen és irányítson, de alkalmas arra is, hogy a gazdasági és kereskedelmi élet pozícióit meghódítsa. A gyárak és bankok kapui meg kell, hogy nyíljanak a mi fiaink előtt, s az lesz a mi végső győzelmünk, ha fel tudjuk szabadítani ezt az országot az idegen eszmék, idegen eszmék gazdasági járma alól. — Fel a harcra! — fejezte be beszédét Csilléry András a gyűlés viharos lelkesedése közben. A gyűlés tagjai ezután a keresztény közélet számos kitűnőségével együtt a Nemzeti Kaszinó nyilvános éttermébe vonultak át, ahol négyszáz terítékes bankett volt Csilléry András tiszteletére. hanem testvéri szeretettel kell elindulnunk új harcok útján. Az évek során sokan elmaradtak, sokan eltávolodtak közülünk. De ha most az idők szavát érezve úgy gondolják, i sm ét hozzánk kell csatlakozni ok, akkor szeretettel várjuk őket. Együtt megyünk velük, de az út, a keresztény igazság útja csak jobbra vezethet, nem pedig balra. — Azt kívánjuk, hogy ember és ember között szűnjenek meg a szociális különbségek. Szeretettel kell áthidalnunk a ma még élő társadalmi válaszfalakat, amelyeket a keresztény szeretet jegyében nem ismerünk el örökérvényűnek. Nem fogunk nyugodni addig,amíg ezzel a szeretettel és a gazdasági és szociális téren való igazságtevéssel össze nem törjük azoÜnnepi vacsora az uj elnök tiszteletére Petrovácz gyula beszéde Az első felköszöntöt Petrovácz Gyula mondotta. Emlékeztetett arra, hogy a baloldal Wolff Károly halála után a párt szétesését és végét jósolta. Jobbról és balról éket akartak verni a pártba, de kiderült, hogy a Keresztény Községi Párt sokkal erősebb sziklára épült, semhogy azt fel lehetne robbantani. Azt a férfit, aki mint rangidős, kezébe vette a lobogót s félév múltán elérte, hogy egyhangúlag, ellenjelölt nélkül választották elnökké, meleg szeretettel üdvözli. Megtörtént az elnök- választás s a jóslások ellenére a pártnak egyetlen tagja sem szakadt 1 e, nemhogy a párt felbomlott volna Érthető ez számunkra, mert Csilléry András egyéniségében olyan kvalitások rejlenek, amelyek alkalmassá teszik őt a vezetői stzerep vállalására. Aki Wolff Károly örökébe lépett most, az nehéz feladatot vállalt. Ennek a nehéz feladatnak a teljesítéséhez a párt és S z e n d y Károly polgármester megbízásából is szerencsét kívánunk. Toperczer Ákosné rövid jellemképet rajzolt Csilléry Andrásról. Mikor Csilléry András élet és halál között, súlyos operáció után feküdt betegágyán s meglátogatták öt, csak egyet mondott: ,,Ne hagyjátok el a keresztény nemzeti gondolatot“. A halállal viaskodva is csak erre gondolt. A keresztény magyar asszonyok, akik elkötelezték magukat az eszméhez, érzik, hogy fanatikus, lelkes elnöke lesz a pártnak. S miként ö, úgy az asszonyok is még haldokolva is teljesíteni fogják kötelességüket a keresztény eszmék érdekében. Ver ebé ly Jenő Csilléry Andrásban a férfit üdvözölte akiben van kitartás, fanatizmus, de amellett melegen érző szív is. Csilléry András szólalt fel ezután. — Nem történt más — mondotta — csak a zászlót vette kézbe egy régi harcos. Őrségváltás történt a sors rendeléséből, de csak a vezető lett más, az őrség tagjai ugyanazok maradtak. A baloldali sajtó állandóan igyekezett öt támadni és jobboldali veszélyről harsogott, pedig a veszély a baloldalról fenyeget. A liberális sajtónak azonban egy szava sincs a keresztény eszméket fenyegető áramlatok ellen. —• A keresztény társadalom összefogására van szükség. Csak úgy vívhatjuk ki a győzelmet, ha a gazdasági és szellemi erők teljes egységben vonulnak fel a küzdelemre. Hosszantartó taps és lelkes éjenzés fogadta Csilléry szavait s a vacsora résztvevői a késő éjszakai órákig maradtak együtt. Villamos világítási-, erőátviteli-, csengőjelző-, távbeszélő- és rádióberendezések. Elektromos háztartási tűzhelyek. THEUMOLUX kft. Budapest, Vili,, Práter-utca 6. Telefon : 1-383-38. . cvsiKaenracna Diskay név garantálja, hogy jól sikerült munkát kap. Gyermekfényképkülönleges- ségek speciális felszereléssel, úgyhogy minden felvétel biztos siker. Műterem nyitva vasárnap és ünnepnap is 9—7. Életnagyságú fényképnagyítás bármily kis fénykép után. Kérjük minden esküvőnél, eseményeknél DISKAY FOTO-RIPORTE R vállalathoz fordulni bizalommal. Közigazgatási tisztviselőknek az amúgy js alacsony árakból még 15% engedmény. Budapest, VII., Rákóczi út 18. T.: 1—343—31.