Uj Budapest, 1937 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1937-12-04 / 48-49. szám

1987. december 4. \ \ \ pénzügyi szempontból helyreállítani a főváros és a kormány jóviszonyát. A pénzügyminisztériumban és belügy­minisztériumban lefolytatott tárgyalá­sok nyomán egyébként meglehetősen sö­tét kép alakul a főváros pénzügyi hely­zetéről, A főváros vezetői ezeken a tár­gyalásokon elsősorban a forgalmi adó- részesedés régi hányadát kérik, mini a deficit eltüntetésének egyik legpregnán­sabb lehetőségét. A főváros legnagyobb forgalmiadó.részesedése a konjunktúra éveiben tizenhárommillió pengőre rugóit, az elvett hányadok folytán azonban ez a részesedés az elmúlt esztendőben már csak 4.4 millió pengő volt. Ha tehát a teljes forgalmiadó-részeseűést vissza­kapná a főváros, az ilyképen kapott ki lenc,millió pengővel a deficitnek csali mintegy fele tűnne el. A húszmillió pengőre rugó deficit másik felének cl tüntetéséről csak önálló fővárosi céladó behozatala, vagy a pótadó emelése, vagy az üzemi díjak emelése v*gy az állam által a fővárosra oktrojált kiadási téte­lek visszaváílalása révén lehetne gondos­kodni. Önálló fővárosi céladó behozataláról beszélni sem lehet. Nem lehet beszélni a pótadó emeléséről sem, minden erre vonatkozó kísérlet, csak úgy, mint az üzemi szolgáltatásoknak emelését, álta­lános felzúdulással fogadná a főváros egész közönsége. Tény az, hogy a köz­ségi pótadónál az alapok jelentékenyen lecsökekntek, részben a házbérek csök­kenése, részben a társulati adó csökke­nése miatt. Ugyannyira, hogy az 1929 ben ténylegesen befolyt huszonhét mil­lió pengő községi pótadó az elmúlt esz­tendőben már tizenhét millió pengőre zuhant. Kétségtelen, hogy sem az adó­alapot, sem a pótadó százalékát emelnie a fővárosnak módjában nem áll. Marad ezekután az állam által a fő­városra rendelettel vagy törvénnyel ok­trojált, a .múltban az államot terhelt kiadások törlése. (Rendőri hozájándás, légvédelmi intézkedések stb.) Sajnos azonban az a helyzet, hogy e tekintet­ben komoly összegekkel csökkenteni a deficitet végeredményben nem lehet. Ar. ró! természetesen még kevésbé lehet be. szélni, hogy akár függő, akár fundált kölcsönnel tüntessék el a főváros jövő esztendei deficitjét, mert az olyan közület, amely kölcsönt nem beruházá­sokra, hanem folyó háztartási hiányaira ff«————— i i i ml——■ ■■■ I MI-UJSÄG-A kedves dr. Vúrosházy bizottsági tag úr? — Egyelőre mellékhadszíntér a vá­rosháza, kedves szerkesztő barátom! A képviselőházban viharzó események akkor is elterelnék a figyelmet a spe­ciálisabb érdeklődést keltő fővárosi ön- kormányzati életről, ha az országos po­litika kevésbé zajlana, viszont a város­ház általánosabb érdekű politikai szem­pontokat vetne felszínre. Egyelőre az a helyzet, hogy túlnyomórészben párnáé zott ajtók mögötti tárgyalások foglal­ják le a vezető pozíciókban levő fővá­rosi urak idejét. így például Farkas Öméltósága a most lezárult hétnek majdnem kétharmad részét a belügy­minisztériumban. Bódy Öméltósága pe­dig a pénzügyminisztériumban töltötte. Sőt maga a polgármester is keveset volt, a hivatalában: vele előfordult ezen a héten az az eddig még meg nem történt eset, hogy az egyik nap délelőttjén ma­gánügyei miatt nem jött be a hivatalába.- Hát ez hogyan történhetett? —- Szerdán délután volt a belvárosi fő plébániai-templomban a polgármester nagyobbik fiának: ifjabb Szendy Ká­vesz fel, a pénzügyi katasztrófa felé rohan. Mint ultima ratio marad ezek után a költségvetési deficit eltüntetésére a fővárosi kiadások lecsökkentése a pénz­ügyminiszteri híres kék ceruza alkalma­zásával. Minden olyan kísérlet, amely csontváz-költségvetéssé akarja degra­dálni a törvényhatósági pártok egyhan­gúlag létrejött akaratnyilvánítását a fő­város jövő esztendei előirányzatát ille­tően, vagy a teljes sikertelenséggel vég­ződött szanálási akciót kívánná meg­ismételni, az a főváros közönségének osztatlan éles ellenzésével találkozna. Annál is inkább, mert legfeljebb csip- csup té|telekről lehetne szó, komoly összeget semmiféle merev és szigorú ortodoxiával a főváros pénzügyi elő­irányzatából lefaragni nem érdemes és a legnagyobb mértékben kicsinyes eljá­rás lenne. Az önkormányzati pártok, de a főváros egész közönsége is aggóda­lommal vegyes bizalommal tekint a F a b i n y i pénzügyminiszter hazaér­kezése után megkezdődő sorsdöntő tár­gyalások elé, annál is inkább, mert a kormányzat megnemértése, akadékosko­dása, vagy szűkkeblűsége pénzügyi válságba kergetné a fővárost — ugyanakkor, amikor az állami közigaz­gatás bevételei októberben tizenhárom millió pengővel haladták meg a kiadá­sokat! oszlott bennünk szét a meggyőződés a Mikulás-ügy iránt és született meg a ké­tely, vájjon hogy is csinálja a Mikulás, hogy egy éjszaka alatt minden kitapo­sott gyerekbakkancsba berakja és szét­osztja kinek-kinek a maga adagját. Hoszasan sugdosódtunk, de szólni nem mertünk, nehogy esetleges kéte­lyünket apánk azzal oszlassa el, hogy reggelre ne találjunk cipőnkben semmit. Öt évesek lehettünk, amikor novem­ber végén egy rendkívül jól sikerült jár ték után az ablakmosó létráról bele- ugrottunk az akkori spanyolfalszerű ágytetőkre, amellyel az ágyneműket a ma divatos takarók helyett letakarták. A spanyolfal az erős ugrás következté­ben beszakadt, a feszítő ráma recsegve összetört. Nemcsak a recsegés rémített meg bennünket, hanem annak a tudata is, hogy ez után a jól végzett játék után megkapjuk a magunk porcióját — bot- valutában ! — Égszakadás, földindulás, szaladj te is pajtás . .. Menekültünk ki a kör­útra, amíg az első harag lecsillapodik és annak a reménynek az érzése, hogy vi­selkedésünk feletti jogos szülői felhábo­rodás elcsitulván, korholással fog csak végződni a szomorú recsegő eset. Számításunk bevált, ellenben beígérte Édesapánk: — Komisz kölkök! El vitetlek benne­teket a Mikulással! Először kuncogtunk magunkban, d* minél jobban közeledett a Mikulás nap­ja, annál jobban kelt fel bennünk a szo­rongó érzés, háthogyha mégis megtörté­nik és elvisz, mint ahogyan mondták — a Dunába. Szerettük a fürdőt, de nem a Duna vizét decemberben. így köszöntött ránk a Mikulás est. Hat óra.. . hét óra! Arra most már nem emlékszem, hogy Vigyázó Géza volt>-e akkor este a játszópajtásom, vagy más szomszédgyerek, de elég az hozzá, hogy irtó dörömbölés az ajtón, majd felpat­tant az ajtó és rémségek rémsége, meg- jeent a nagyszakállú Mikulás. Zsák ló­gott az oldalán, szörmeruhája volt, egy vasvillát bökdösöit felém, mintha vllla- | hegyre akarna venni bennünket és mi rémülten bújtunk az asztal alá. De mint­ha a hátán levő krenzin nagyon hasonlí­tott volna a boltiszolgánk hátikosaráho». Két keze csuklóján olyan zörgő vasián« lógott, amilyent csak egyszer láttam, amikor az épülő New-York palotára összeköttő épületfa-anyagot, vontatták fel a tető felé. ... Mi megígértünk mindent a Miku­lásnak. Minden kérdésére válaszoltunk: mondtuk, hogy jók leszünk, soha többé semmit el nem követünk. És altkor nagy kegyesen benyúlt a zsákba és kivett egy sanidlit, nekem is, a barátomnak is s amikor távozása után diadallal kibontot­tuk, — nagyon furcsa megemlékezés volt benne. Apró kavics, fadarabkák, szóval minden, csak cukor nem. Ba­rátommal együtt szörnyen meg voltunk rökönyödve. Ez volt a fizeftség az ágyba- ugrásért és főleg azért, hogy a spanyol­falszerű valaminek a rámája összetört. Évek múlva tudtuk csak ,tneg, bogy nem csalt meg a felismerésünk, a háti­kosár a háziszolgáé volt, de a Mikulást is a háziszolga játszotta meg, * Jó, hogy az ilyen ostobaságok ma már nincsenek szokásban és hogy a Mikulás. napi kultusz azon keretek közé került, amelyek közé való. Épiileíüveg es Glais András tábla- és tükörüveg nagy raktára. Budapest, Vili Baross ucca 66-68, az udvarban jobbra. 72 éves cég. — Telefon t 1-324 87. BáUefrdi Ida: ItwAzkty János Amikor a New-York palotát építették, Vigyázó Géza kőbányai elöljáróval együtt követtük el az apró szeleburdisá- gokat. Akkor már ő is, én is nadrágot viseltünk, de azzal a különbséggel, hogy a gombokat még hátul varrták e ruha­darabunkra. Sok huncutságunknak az volt a következménye, hogy sokszor hangzott el az év folyamán a zord apai intelem: Na fiam, ha így folytaltod, el­visz a Mikulás! Sokszor hallottuk a Mikulás nevét em­legetni, először csak kiváncsiak voltunk, de később respektusunk támadt az isme­retlen Mikulás iránt. Pöttyöm korunkban meggyőződéssel hittünk, hogy az öreg Mikulás minden házba eljár, ahol gyerekek vannak és érdemük, viselkedésű kszerint viszi az ablakok közzé kitett cipőkbe a nekik járó édességeket. A ci])őben reggel narancsot, fügét, datolyát, piros papírba csomagolt sza­loncukrot, feltört mogyorót, mazsola- szőlőt és egyéb jó édességeket találtunk. Az ágyba bújva kiszóruk az ajándékot a paplanra és reggelire kávé helyett mazsola-mandula-dióval töltöttük a ben- dőnket. Amiként hosszabbodott a nad­rágunk és amint a gombok hátulról eó're kerüllek és közeledett az iskolába- járás nehéz és súlyos pillanata, aszerint r oly nah egyházi esküvője Szilvássy Má­riával, Szilvássy Dezsőnek, az Elektro­mos Művek aligazgatójának, ifjú és bájos leánykájával. A polgármester ezt az utolsó délelőttöt, a szerda délelöt- tött, amikor fia még mint legényember volt odahaza a pasaréti villában, csa­ládi körben kívánta eltölteni. Az eskü­vői előkészületek amúgy is alaposan ki­fárasztották az egész családot, az es kúvö a polgármester közismerten sze­rény egyéniségéhez mérten egyszerű, és csendes házi ünnepségnek készüli, n m Szendyéken múlt, hogy fényei társa­dalmi esemény lett belőle, amelyről a: egész város beszélt. — Halljuk a részleteket! — Kezdjük a polgári esküvővel, amely hétfőn délelőtt volt a vízivárosi elöljáróságon. A polgári esketést, mint anyakönyvvezető marosvásárhelyi Thor, dai Ijijos dr. tanácsnok, II. kerületi elöljáró végezte. Úgy a polgári, mint az egyházi esküvőn a vőlegény részéről Lázár Imre gróf székesfővárosi tanács­jegyző, a menyasszony részéről pedig Knoll Aladár, a Magyar Nemzeti Bank felügyelője fungáltak tanúképen. Az egyházi esküvő szerdán este volt a bel­városi fő plébánia-templomban. — Halljuk a megjelentek névsorát! — Legnagyobb sajnálatomra, közöb nőm kell szerkesztő úrral, hogy pontos lista nem áll rendelkezésemre. Részben azért, mert zsúfolásig telve volt a temp­lom, alig lehetett számontartani, kik főttek el, de főképen azért nem, mert a polgármester úgy intézkedett, hogy jegyeket ne bocsássanak ki az esküvőre, vagyis fenntartott helyek az előkelő­ségek számára sem voltak. A pártvezé­rek közül ott láttuk Csilléry Andrást és Zsitvay Tibort, de ott volt rengeteg bi­zottsági tag, nemkülönben az egész városháza, a két alpolgármesterrel. —: Szép volt a menyasszony? —- Álomszerűén szép! Az ifjú arát különben Szendy Károly polgármester vezette az oltár elé, jövendőbeli anyó­sát pedig az ifjú vőlegény. Kedves meg­lepetést tartogattak a vőlegény számára kartársai az Elektromos Műveknél: a nászmenet élén mint botos vőféllyel a polgármester kisebbik fiával, Szendy Bélával, elektromos fáklyák sorfala, kő- zepette haladt a főkaputól a teljesen kivilágított templomAiajón át a szen­tély-rácsig. Az egyházi szertartást a Szilvássy-família régi atyai barátja: Péchy Alán, a magyar minorita rend tartományi főnöke, végezte fényes papi segédlettel. melyben resztvettek Bed­nárz Róbert prelátus, a belvárosi fő- plébánia-templom plébánosa, továbbá a pasaréti úti ferences egyházközség plébánosa: páter Valér, Szendyék házi- papja is. Esküvő után a Gellértben volt nászlakoma, szigorúan családi körben, mindössze harminc résztvevővel, amely után az ifjú pár külföldre utazott. — Sok boldogságot és szerencsét kí­vánunk nekik! — Mi újság egyébként a városházán? — Ha már a házasságokról beszé­lünk, ismételten közlöm, hogy az ötve­nedik születésnapját nemrégiben ünne­pelt tanácsnok minden makacs hiresz telés ellenére sem nősül. Esze ágában sincsen! — Csak helyeselhetjük a tanácsnok úr elhatározását: eggyel többen fognak fizetni agglegény-adót. Mi újság a lo­va gias ügyekben? — Az üzemi vezérigazgató és az üzemigazgató között felmerült lovaglás elégtéeladás még mindig tábornoki, becsület bíróságok és párbaj-bíróságok útvesztőjében lavirozik. Reménység van arm, hogy végeredményben golyóvál­tás helyett — jegyzőkönyv-váltással si­kerül elintézni a dolgot, aminthogy a keresztény városházán általában nem

Next

/
Thumbnails
Contents