Uj Budapest, 1937 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1937-10-16 / 41. szám
1987. október 16. 7 Épül Buda! Kétszázezer pengő értékben utat és csatornát építenek SSudán, még ebben az esztendőben __ 4Z Uj Budapest tudósítójától — A fővá rosi út- és csatornaépítési szak- bizottsága' hétfői ülésén egész sereg budai’ átrendezési problémákat tárgyalt. Húszezer pengő költséggel rendezik a Pilsudski-útnak a Németvölgyiül ts a Levendula-utca közötti szakaszát. Ugyancsak húszezer pengőt irányzott elő az ügyosztály a Székácsi-utcának a Daruvári-utca és Istenhegyi-út közötti szakaszának rendezésére. A Budafoki-útnak a Verpeléti-út és Baranyai-út közötti szakaszát nyolcvan- ezer pengő költséggel finom aszfalt, betonnal fogják burkolni. Hetvenezer pengőbe kerül a XI. kerületben egy névtelen utcának: a jövendőbeli Szent István-útnak, továbbá a Lenke-útnak a Ver- peSéti-út és Bercsényi-út közötti szakaszon keramittal való burkolása. Egy csatornaépítési előterjesztés is szerepel a hétfői ülésen: a Fehérvári-útnak a Sárbogárdi-út és Lenke-út közötti szakaszán levő csatornát átépítik. Az átépítésre hatvanezer pengőt irányzott elő a főváros, azért ilyen feltűnően nagy összeget, mert a megejtett vizsgálat szerint a tervezett csatornának mintegy egyharmad kilóméternyi hosszában ke- serüsós talajvíz várható. Az út. és csatornaépítési ügyosztály vezetősége, amint a szóbanforgó munkák elvégzésére a felhatalmazást megkapja, azokat azonnal vállalatba is adja. Péter Frigyes lakatosmester, IV., Czukor-utca 3 Épület- és műlakatos munkák készítése Á régi típusú pianino elfedte a zongorázó!! MSJSICA zongoragyár szenzációs uj tipusu K.IS PIANINOJA Biinílönzo I isii Masai! Á modern lakás hangszere! 7 oktáv, teljes hangerősség. Gyári uj hangszer ára P 875.ab Budapest Rendkívüli fizetési könnyítések! Tekintse meg kirakatunkat! Eladási termek: Budapest VII., Erzsébet-korút 43. (Royal Apollónál) Telefon : 14 50-63. PiiBuilor ti Síiéi itt. Aszfalt, fedóllamez és kátrány. vegyitermák gyár Budapest, V. Zsltvay Leó u. t3. (Volt Sólyom u.) Telefon: 1-223-29, 1-282-85. Cristofoli Vince Kőpadló ós fayence faburkofó vállalat. Kizárólag s XIV. Gizella*ut3l Telefon : 2*969*07. ILF BUDAPEST GAZDASÁGI ÉlET Nein fixet ff nie aranyban! Kiváló pénzügyi szaktekintély ;less a székesfőváros áöntőbiráfa az ostendei egyezményben foglalt kölcsönök valorizációja körül támadt vitában — Az Uj Budapest tudósítójától — A francia és svájci frank, nemkülönben a hollandi forint egy esztendővel ezelőtt történt devalvációja évente | mintegy kétmillió pengős megtakarítást jelent kamatban a fővárosnak. Az os- iendei egyezményben foglalt kölcsönöknél a leértékelés folytán pedig mintegy harmincöt millió pengővel csökkent tőkében a főváros adóssága. A múlt év novemberében Lamotte Károly dr. alpolgármester és néhai Szemethy Károly dr. tiszti főügyész Zürichben jártak, ahol a hitelezők felmerülő kívánságaival kap csőlátásán megállapították, hogy a főváros nem köteles és nem is fog aranyban fizetni, dacára az időközben hozott francia törvényhozási intézkedésnek, mert a fővárost illetően kizárólag az ostendei egyezmény paragrafusai lehetnek irányadók. Annak idején általános felháborodást keltett Európaszerte, hogy az a Franciaország, amely a Blum-féle leértékelési törvényben a kölcsön-nyujtás időpontjában kifizetésre került frankokat követelt vissza a hitelezőitől, a saját háborús adósságait még a napi árfolyamnál is erősebben leértékelt frankban törleszti Angliának. A múlt esztendő őszén abban állapodtak meg Zürichben a tárgyaló felek, hogy egyelőre írásban fogják közölni egymással ebben az ügyben észrevételeiket. Az írásbeli tárgyalások nem vezettek eredményre, így került sor arra, hogy Lamotte Károly dr. alpolgármester és Beliczay Imre dr. főjegyző', a pénzügyi ügyosztály vezető helyettese az elmúlt napokban Svájcba utaztak. Az utazás céljáról és okáról hivatalos értesítést nem adott ki a főváros, mégis kétségtelen, hogy ez az utazás az ostendei egyezményben kontemplált döntőbíróság életrehívásával van kapcsolatban. Az ostendei egyezmény a vitás kérdések eldöntését illetően olyképen intézkedik, hogy vitás esetekben kéttagú döntőbíróság elé kerül a probléma. Ennek a kéttagú döntőbíróságnak egyik tagját a külföldi hitelezők, másik tagját Budapest székesfőváros nevezik ki. Amennyiben ez a kéttagú döntőbíróság a vitás kérdést illetően megállapodásra nem jutna, egytagú felebbezési döntő bíróság hozza meg a végleges, mindkét félre kötelezőnek elismert határozatot,. A döntőbírót ebben az esetben a svájci főtörvényszék elnöke delegálja. Jelenleg nincs még értesülésünk abban az irányban, hogy Lamotte alpolgármester és Beliczay főjegyző utazásával kapcsolatosan azonnal sor kerül-e a kéttagú döntőbíróság összehívására és hogy ennek a bíróságnak tanácskozásait megvárják-e a székesfőváros képviselői. Abban az irányban sem történt még döntés, ki legyen a főváros által megnevezendő döntőbíró: ez minden valószínűség szerint a nemzetközi pénzügyi és jogi élet valamelyik ismert szaktekintélye lesz. Sok körülmény szól amellett, hogy a kéttagú döntőbíróság nem fog egységes plattformra jutni, aminthogy a választott bíróságok általánosságban nem kéttagúak, hanem háromtagúak szoktak lenni, bogy a pártatlan elnök szavazata döntsön. Valószínűnek tetszik, hogy a svájci főtörvényszék elnöke által kinevezendő egytagú felebbezési döntőbíróság fog végleges döntést hozni ebben a nagyfontosságú problémában, amelyet nemcsak a székesfőváros, de az egész magyar pénzügyi és gazdasági élet általános érdeklődése kísér. Kevesebb az üres lakás, javulnak a gazdasági viszonyok Feltűnően nagy a csökkenés a Szent Imre városban és a Ferencváros* ban — Erősen csökken az üres üzlethelyiségek száma is — Az Uj Budapest tudósítójától — A Székesfővárosi Statisztikai Hivatal igazgatója, Illyefalvi I. Lajos dr. a napokban tette közzé a májusi bérnegyedben üresen álló budapesti lakások és egyéb bérlemények adatait. A lakáspiacra jellemző legfrissebb adatokból kitűnik, hogy az üres lakások száma a fővárosban a legutolsó esztendő folyamán erősen csökkent, dacára annak, hogy ez alatt az idő alatt a székesfővárosban 5313 új lakás épült. Az üres lakások számának csökkenése összefüggésben van a főváros lélekszámának állandó emelkedésével és a gazdasági viszonyok javulásával. Az utóbbi szempont arra enged következtetni, hogy a város lakosságának egyrésze zsúfoltan, közösen bérelt-'lakásokból, vagy albér- ] I leti szobákból nagyszámban önálló fö- bérleti lakásokba költözött. Az 1936. májusi bémegyedben még 7705 lakás állott üresen a fővárosban, 1937. második bémegyedében már csak 6162, vagyis az üres lakások száma egy év alatt 1543-al csökkent. Még feltűnőbb ez a csökkenés akkor, ha az 1937. májusi bérnegyedben üresen álló lakások számát az 1934-ben üresen álló lakások 12.270-es létszámához hasonlítjuk, amikor a gazdasági válság folytán a város lakosságának igen nagy része keresetének vagy jövedelmének csökkenése, részben a munkanélküliség rohamos emelkedése következtében a drágább lakásokból kisebb és olcsóbb lakásokba költözött. Sok család pedig főbér- i leti lakását kényszerből albérleti szobával cserélte fel. A távolabbi időbe vlsz- szatekintve azonban még mindig igen magas az üresen álló lakások száma. Jellemző, hogy 1930-ban, a gazdasági válság kezdetén, amikor még igen erős mértékben folytak az építkezések, csu pán 639 lakás maradt üresen a májusi bémegyedben. A folyó év májusától augusztusig terjedő bémegyedben 6162 üresen álló lakás közül 3021 volt egyszobás, 1497 kétszobás, 872 háromszobás, 505 négyszobás és 267 ötszobás, vagy ötszobásnál nagyobb lakás. Érdekes, hogy a múlt esztendőhöz viszonyítva a kislakások stzáma erősebben csökkent, mint a nagylakásoké. Az üresen álló egyszobás lakások száma ugyanis 23.1%-kal, a kétszobásoké 24.5%-kai, a három- szobásoké csak 14.1%-kal kevesebb, a négyszobásoké pedig 4.2%-kal több. mint az elmúlt esztendőben. Pesten úgy abszolút számban, mint az üres lakások számához viszonyítva is aránylag több az üres lakás mint Budán. Budán 1307, Pesten 4855 laká3 maradt májustól augusztusig kibérelet- len. A pesti kerületekben különösen a XIV. kerületben emelkedett ki az üres lakások nagy száma (732), de sok volt a VI. kerületben (992), VII kerületben (813), a VIII. kernelben (672) is. Feltűnő nagy a csökkenés a XI. és IX. kerületekben. A XI. kerületben 1936. májusában 393, 1937. májusában csak 157 lakás maradt bérlő nélkül, a IX. kerületben pedig 1936. májusában 803, 1937. májusában 493 volt az üresen maradt lakások száma. Ugylátszik, a Boráros-téri híd megnyitása a,z általa érintett két kerületben már előre éreztette hatását. Meg kell említenünk, hogy 1936. óta nemcsak az üresen álló lakások száma csökkent a fővárosban, hanem az üzlethelyiségeké is. Az 1936. májusi bérnegyedben 1576 üzlethelyiség állott üresen, 1937-ben pedig már csak 1366. JENKEY MARCELLA I oki. kézimunkatanárnő, női szabómester női ruhaszalonja XI. FÜRJ-UTCA 34/c. Telefon: 151—093. Eredeti francia és angol modellek. — Vállal minden szakbavágó munkát. Szabászati és varróiskolája szeptember hó 15-én nyílik meg. Főv. tisztviselők családtagjai részére árkedvezmény. urner István Dombortéfképészele és modsll-műíermc Budapest. V„ Tisia-utca 11. iá: 2-519-45