Uj Budapest, 1937 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1937-01-23 / 3. szám
4 1937 január 23. —bm— Budapesí.környék problémája Éles harc a közigazgatási jog és a városrendezési technika között Irta. Pirovifs Aladar székesfővárosi ny. műszaki főtanácsos. Közigazgatásunk jogászpolitikusai állandóan, egyszersmind azonban érthetetlenül is, mert merőben egyoldalúan vitatják a főváros környékének rendezésére tartozó problémáját, főleg pedig a A1 agy-Budapest fogalommal való vonatkozásban. A kifejezésre juttatott eddigi fogalmak feltűnően zavarosak, olyannyira, hogy tudományos vitáról ezidő szerint még csak szó sem lehet, hanem csupán azoknak az olyannyira érthetetlenül téves fogalmaknak tisztázásáról, melyek a probléma tárgykörébe tartoznak. Ezekkel szemben azonban annál élesebb a harc, mely a városépítő mérnök, és a közigazgatás érdekeltségét képviselő jogász között oly küzdelemteljesen folyik. Fenti megállapításainkban foglaltakhoz konkrét [nyilatkozatokat sorolunk fel. Egyed István dr.-nak, a m. kir. József nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetemen a közigazgatási jog tanárának „Budapest kör nyékének közigazgatási rendezése“ című, legújabban megjelent tanulmányában ezt olvashatjuk: „Budapesten 1910 óta a szaporodás erősen megcsökken, még pedig a természetes szaporodás majdnem teljesen elmarad, némely időszakban egyenesen fogyás van, de a bevándorlás is feltűnően alább hagy; 20 év alatt nem sokkal haladja meg a 100.000-et. Ez azt mutatja, hogy Budapest jelenlegi területe bizonyos telítettségi fokot ért el, — kb. 5000 embert négyzetkilométerenként, — amelyen túl való erősebb fejlődés már csak a határok kitolása esetében valószínű.“ Hogy lehet itt telitettségről még csak beszélni is, mikor Budapest 20.000 hektár területén egy millió a lakosság száma, — Párizs csak 8.700 hektár területén három millió; amikor tehát a fenti 5.000 lélekhez képest Páris telítettsége (népsűrűsége) 53.000 lélek, — Londoné 24.700! A háború előtt Berlinnek közel két millió volt a népessége; a népsűrűsége pedig km2-ként 32.500! Kissé furcsa dolog szerzőnktől a km2-ben való számítás, mikor a nemzetközileg elfogadott rend, városok területét hektárokban számítani. Egy másik példa: Karay-Krakker Kálmán, Pestmegye volt főispánja szerint Budapest-környék rendezésére nincs más megoldás, mint Nagy-Budapest! Csakhogy (horribile dictu!) ettől a főváros irtózik! Hát vájjon tehet mást a főváros, — hacsak nem akar öngyilkosságot jelentő várospolitikát követni, — mint irtózni? Harmadik példa: Preszly Elemér, Pestvármegye jelenlegi főispánja egyik szakfolyóiratban ezt a nyilatkozatot tette: A pestkörnyéki városok jogviszonyait sürgősen rendezni kell! Nincs megmondva kivel, csupán sejteni lehet, hogy a fővárossal szemben. Azt kell azonban itt kérdeznünk, vájjon létezik a főváros és környéke között jogviszony? Ha igen, akkor hol és miben van szentesítve ez a viszony? A felsorolt példák elég érthetően megmondják, hogy most még ne legyen szó arról, miképpen rendeztessék Budapest környéke, hanem csupán az egymással oly élesen ütköző felfogások között az igazság deríttessék ki. A közigazgatás jogászpolitikusai szerint Budapest környékére nézve az újjáalakítás körül figyelembe jövő főelvek a következő három tételben foglalhatók össze: 1. Pestkörnyéknek Budapesttel egységes közigazgatási szervezetre van szüksége. 2. A vármegyei keret immár többé nem allcalmas Pestkörnyék igazgatása céljaira. 3. Pest. környéknek Budapesttel közösen elintézendő ügyei is vannak. Egyed István dr.-nak elől már ismertetett tanulmányából, mint elvi jelentőségű közigazgatás-jogi ténymegállapítást, kiemeljük a következőket: „A pestmegyei városok és községek immár nemcsak hogy kinőttek a községi törvény által fél évszázad előtt megállapított közigazgatási formák közül, hanem, még megfelelő fejlesztés mellett sem lennének alkalmasak azoknak a közigazgatási igényeknek kielégítésére, amelyek Budapest környékén felmerülnek. Ez az országrész joggal várhatja, hogy a közigazgatás alkalmazkodjék ahhoz a különleges helyzethez, melyet a fővárossal való kapcsolat jellemez. Mert teljes tisztelettel elismerjük a vármegye kormányzati képességét, de mégis kérdés tárgya lehet, hogy ez a felsőbb hatóság megértéssel van-e és lehet-e Budapest környékének különleges érdekeivel szemben arra való tekintettel, vájjon a pestkörnyéki városok életét városi viszonylatban nem befdlyásolja-e kedvezőtlenül a túlnyomórészt nem városi jellegű lakosság vármegyéjének fel- sőbbsége?“ Összefoglalva ezeket a fentieket és az 1—3. pontok alatt ismertetett ténymegállapításokat, — az egészből feltűnő módon domborodik ki Pestkörnyéknek és a fővárosnak egymással szoros kapcsolatbahozatalára való igyekezet, valamint ennek különösen erőltetett hangsúlyozása. Ez a megállapítás kitűnik Egyed Istvánnak már idézett következő tényállításából is: „Budapest környéke joggal várhatja, hogy a köz- igazgatás alkalmazkodjék ahoz a különleges helyzethez, melyet a fővárossal való kapcsolat jellemez“, Preszly Elemérnek hasonlóképen már ismertetett abból a nyilatkozatából, ahol hangsúlyozza, hogy Pestkömyék jogviszonyait sürgősen rendeznie kell“, feltűnően kiérezhető az itt szóvá tett irányzat. A ténybeli igazság pedig a fentiekkel szemben az, hogy Pestkörnyék és Budapest között a valóságban semmiféle egymásrautalt sági ( érdekkölcsönösségi), annál kevésbé pedig jogviszony nem áll fenn. Hogy pedig jogászaink ekkorát tévedhetnek, — ennek oka a feltűnő hiányos módon való tájékozolt- ság! Még egy súlyos észrevételünk a következő : Sem az Egy ed-féle ténymegállapítások, sem pedig az 1—3. pontokban foglaltak semmi, de semmi tekintetben nem vették figyelembe Pestkörnyék rendezésével való vonatkozásban Budapestet, mint konstruktiv várost, óriási kiterjedését, és ezzel kapcsolatban figyelembe jövő topográfiái tagozódását, jellegzetes elhelyezkedését a környékbeli városokkal és községekkel szemben és végül a főváros viszonylagos gyér népsűrűségét. Pedig ha ezek városszerkezeti szempontok nem volnának oly döntően fontosak, — Kozma Miklós belügyminiszter nem is tette volna a múlt évben, parlamenti beszéde alkalmából, költségvetési expozéjakor, — éppen ezt a pestkörnyéki kérdést tárgyaló nyilatkozatában foglalt következő megállapítást: Pestkörnyéknek akár mint külön városi (Uj Budapest), akár pedig mint külön vármegyei (Durva-vármegye) törvényhatóságként való elgondolása valóságos földrajzi abszur dum! Hogy pedig ez az elgondolás valósággal abszurdum is, ezt a főváros óriási területi kiterjedése, és ennek következményei okozzák. Vagy mit jelentene Preszly Elemér első főispánsága korában írt újságcikkének következő kitétele: „Én is híve vagyok a Nagy-Budapest gondolatban foglalt reform-eszmének, de semmiesetre sem úgy, hogy a környék olvadjon be Budapest területébe. Mert a főváros úgyis túlnagy, abban a szomszédos községi közületek csak elsorvadnának. íme! Hogy kicsendül ezekből a nyilatkozatokból a városkonstrukciónak döntő fontossága! Ezek után térjünk át az ismertetett 1—3. pontok oknyomozó bírálatára: Az 1. pontra nézve hangsúlyoznunk kell, hogy Pestkörnyék területén 6 megyei város és 15 község foglal helyet. Ilyen körülmények között egységes köz- igazgatási szervezet elgondolása valóságos városrendezéstechnikai és közigazgatásjogi képtelenség. Minő fonák helyzet volna ugyanis: Békásmegyer, Pesthidegkút, Budatétény stb. községeket Budapesttel egységes közigazgatás alá helyezni! A legnagyobb abszurdum azonban ebben a megoldási rögeszmében az, hogy: Rákosszentmihály, Cinkota, Sashalom és Mátyásföld községeket a tervezet egységes megyei várossá akarja összeolvasztani! Ez már az elgondolás tiszta csődje! Ami a főelvek 2. pontját illeti, még, ha nem is vonjuk kétségbe az ebben a pontban foglalt tényállításnak helyességét, előzőén azonban követeljük, hogy Pestkönnyék igazgatásához a vármegyénél alkalmasabb keret teljesen kialakítva álljon előttünk. Még a logika is azt követeli, hogy csak akkor mondjuk ki a mai helyzet tarthatatlanságát, ha erről bennünket az új javaslat teljesen meggyőzőt! Ámde hQgyan állunk ebben a tekintetben? Felelet: Teljes bizonytalanságban! Maga Egyed István is az említett tanulmányában így nyilatkozik: „Hogy mi történjék igazgatásilag Pestvármegyéből ilymódon kikapcsolandó területtel, — errenézve a felfogások elágazók!“ Ennél meggyőzőbb bizonyíték nem is kívánatos, hogy a vármegye helyébe gondolt másféle keret kérdésének tisztátalan voltát kimondják. Ami végül a 3. pont alatti tényállást illeti, a leghatározottabban tagadjuk, mintha ennek alapján és értelmében csak valamínő reformra is szükség volna. Döntő bizonyíték erre nézve, hogy a főváros az idők során bármilyen közszükségleti alkotást kívánt életre kelteni pestkörnyéki területen, — elkezdve a közel 50 évvel ezelőtt alkotott nagy vízvezetéket Káposztás- megyeren és most legújabban folytatva Szigetmonostoron és Békásmegyeren stb. — ezeket a technikai alkotásokat minden akadály nélkül megvalósíthatta. Ugyanígy sikerült Pestszent- lőrincen szeméttelepet létesíteni. De nézzük a legutóbbi műalkotásokat, vájjon nem-e a legsimábban bonyolódik le a balatoni műút ügye? Vagy a Bécs felé vezető autó-úté? És vájjon van-e csak valaminő akadálya is annak, hogy Budaörsön megvalósuljon a fővárosi új repülőtér? A pestkörnyéki városok viszont minden akadály nélkül egyezhetnek meg a fővárossal és vehetik igénybe a közműveit, feltéve természetesen, hogy a fővárosnak módjában áll a kérelem teljesítése. Bizonyíték erre, hogy a főváros látja el Újpestet és Kispestet gázzal, Kispestnek, Pestszenterzsébetnek és Újpestnek segítségére van a csatomaszenyvizek eltávolításában. A kibővített vízmüvet igénybe veheti majd Rákospalota stb. Ha holzzávesszük a közösen elintézendő ügyek közé a főváros és környéke között még függőben levő vámkérdést, valamint a közúti közlekedés tarifa-kérdéseit, itt csupán azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy: Ha jelenben a két fél megegyezésre jutni nem képes, akkor bizonyosra vehető, hogy erre nem lesz meg a lehetőség akármilyen reformok után sem, mert ebben a kérdéskomplexumban az autonómia a maga szuverén jogkörében saját bölcs belátása szeiint ítél. Áldozatokat pedig a méltányosság határán túl a saját jól felfogott érdekében nem hoz, és nem is hozhat. * A világháborúban többízben olvashattuk a Höfer-jelentést: A hadsereg újracsoportosítása vált szükségessé! Ezi az értesítés mindig egy szerencsétlen kimenetelű ütközet után érkezett. A Nagy-Budapest probléma szakirodalmi értékeit is találóan hasonlíthatjuk össze egy szerencsétlen ütközet értékével. Itt is újracsoporto- sításra volna szükség, hogy ez a jobb sorsra érdemes probléma új utakon haladjon tovább, és ezúton jusson el a maga megtisztult, igazi formájában megoldáshoz. \ _
