Uj Budapest, 1937 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1937-08-28 / 33-34. szám
— XV. évfolyam 33—34. Mám Budapest, 1937. augusztus 28. UJ BUDAPEST VÁROSPOLITIKAI Előfizetési Arak: £gész évre ............................................. 30 pengő fé l évre.................................................... 13 pengő Eg yes szém éra 60 fillér FELELŐS SZERKESZTŐ : DOB Y ANDOR DR Szerkesztőség és kladóblvelal: Budapest, IV., Kast 1 vor-ulcn 9. Telefon: 1^828^23. Postatakarékp. csekkszámla 30.013. A budapesti norma Meg kell szüntetni a városházi \ versenytárgyalási labdajátékot! Iria: Müller Antal HcduanUat Érdemes elmélkedni ezeken az ősz- behajló nyári napokon a fővárosi tanügyi kinevezések késedelmessége felett. A főváros szempontjából, de az érdekelt ideiglenes tanerők szempontjából sem túlzottan jelentős; egy hónappal előbb vagy utóbb kerülnek-e az ideiglenesből a végleges státusba, Anyagi szempontból sem túlságosan fontos az a havonkénti néhány pengő, amit az új végleges tanerők a késedelmességen veszítenek és amit a főváros ezen a késedelmességen megtakarít. Nem is annyira a lényeg a fontos, mint a forma. Hetekig egyébről sem hallott az ember, mint a fővárosi tanügyi ügyosztály bűnös késedelmeskedéséről, hogy csak június utolsó napjaiban lettek készen a listák. Mikor azután a kimutatások és a fővárosi akták teljesen elkészültek, előáll a kultuszminisztérium és olimposzi magaslatról nézve le a ködbevesző városházára: heteken át halasztgatja a kinevezések effektu- álásának lehetőségét! t Nem lehet kétféle mértékkel mérni, a kormányzat nem ripakodhat dörgő hangon a késedelmeskedő fővárosi ügy. osztályra, de ugyanakkor nem lehet a végletekig elnéző a saját közegeivel szemben. Ha volt ok arra, hogy Szendy Károly szabadságideje dacára a leggyorsabban vegyék elő a tanügyi kinevezések aktáit, akkor nem lehet indok a kinevezések elhúzódására, hogy az egyik vagy másik miniszteri tanácsos úr a Hold-utcában szabadságon van. Azt is meg kell állapítanunk — sine ira et studio — hogy ez a kétféle mérték: szigorúság lefelé és elnézés a saját tisztviselőivel szemben immár szokványossá kezd lenni nemcsak a kultuszminisztériumban, hanem valameny- nyi minisztérium bürokráciájában. A költségvetési jóváhagyást esztertdöről- esztendöre a törvényes határidőnek nemcsak a legutolsó napján, de a legutolsó negyedórájában hozza külön küldönc a belügyminisztériumból a városházára. Vagy beszéljünk a közgyűlési határozatok tömegéről, amelyek hosszú hónapokig, sokszor évekig járják a maguk titokzatos vándorútjukat a különböző minisztériumokban, hogy azután jóváhagyás nélkül rekedjenek meg valamelyik, a fővárossal szemben könyörtelen, önmagával szemben azonban igen-igen engedékeny miniszteriális főtisztviselő íróasztalán? A hatvanhat kinevezés heteken át való rostokolása a kultuszminisztériumban nem tünet, hanem állandósult szokás. És mégis szimptóma: a totalizmus felé törekvő államrendszer jelensége, amely még a bürokráciában is érezteti a maga omnipotenciáját. A felsőbbrendűséget, amely a saját fölényes elhatározásán, a sic volo, sic iubeo elvén kívül más szempontot nem ismer! A főváros iparostársadalma mélységes hálával és köszönettel veszi tudomásul a szabadságáról visszaérkezett Szendy Károly polgármesternek azokat a nyilatkozatait, amelyek újabb fővárosi kölcsön felvitele kapcsán a beruházások egész sorozatát ígérik meg Budapest közönségének. Szendy Károly valóban az élet polgármestere, az alkotó energiát képviseli ő a főváros élén, azt az akaratot; amely mindig és állandóan építeni és szépíteni akar. Újabb, igen jelentős munkaalkalmakhoz fog jutni a polgármester elhatározása révén, amelyet a főváros törvényhatósági bizottságának jóváhagyása kétségtelenül engedélyezni fog — a főváros iparossága. A polgármester nyilatkozataival kapcsolatban azonban — különös tekintettel a küszöbön álló nagykanizsai országos iparos kongresszusra — felmerül a kérdés: hogyan juthat munkához a polgármester által támogatni kívánt budapesti iparosság ? Megvan-e a lehetősége annak, megvannak-e a szükséges alapfeltételek arra, hogy a felveendő kölcsön, amelynek kamatait és amortizációját évek hosszú során át fogja fizetni a főváros adózó közönsége, odajusson, ahova az szánva van: a fővárosi iparosság felsegítésére; támogatására. Ezeket a kérdéseket a küszöbön álló nagy közmunkák aktualitása kapcsán ez alkalommal ismételten szóvá ki- í vánom tenni azUj Budapest vendégszerető hasábjain. Nem csináltam titkot a múltban sem azon meggyőződésemből, amit jelen alkalommal csak ismételni kívánok: a Közszállítási Szabályzat kezelésével a városházán egyáltalában nem vagyok megelégedve. A fővárosi versenytárgyalások — úgy a nyflt versenytárgyalások, mint azok; amelyek a Közszállítási Szabályzat paragrafusai szerint zártak — tulajdonképen nem egyebek, mint rossz labdajáték. A labda ott ugrik ki a hálóból, ahol az illetékes tényezők azt éppen ki akarják a pályáról hajlítani. Nézzük csak a legutóbbi versenytárgyalások egynémelyikét! Hangsúlyozom, ne,m akarok személyeskedni, távol áll tőlem; hogy ezt vagy azt a városházi vezető tisztviselőt megbántsam. Tényeket fogok előadni, elveket szegezek le; mindenki számára tanulságokat kívánok levonni. Itt van mingyárt az új szükséglakások ügye. A főváros felterjesztéssel fordult az illetékes minisztériumhoz, azzal a kérelemmel; hogy a négyszázezer pengőt reprezentáló közmunkát a idő rövidségére való tekintettel zártkörű versenytárgyaláson generálvállalkozási alapon adhassa ki. Az iparügyi miniszter úr — mit tehetett egyebet? — az engedélyt megadta. Már meg is hirdették a zártkörű versenytárgyalást, be is érkeztek az ajánlatok, rövidesen meg is lesz a döntés. Mingyárt két sérelme az iparosságnak: az eiső az, hogy zártkörű versenytárgyaláson adnak ki egy négyszázezer pengős értékű közmunkát. Az ügyosztályt vezető tanácsnok úr azt mondja, hogy azért nem volt idő a nyilvános verseny- tárgyalás megtartására, mert soká tartott, amíg a főváros másik ügyosztálya kijelölte azt a telket, ahol ezek a szükséglakások felépíthetők. Ez nem mentség! Csak abban változik a helyzet, hogy nem a .magasépítési ügyosztály, hanem a városrendezési ügyosztály felelős a késedelemért. Mindenesetre meg kell állapítani, ki a felelős azért, hogy a főváros ennyire durván megsértette — ha formailag nem is; mert hiszen az iparügyi miniszter erre engedélyt adott, de lényegileg mindenesetre — a Közszállítási Szabályzatot. A másik panasz ezzel a versenytárgyalássai kapcsolatban a generál- vállalkozók bevonulása a fővárosi közmunkákba. Nem kell ecsetelnem az Uj Budapest közönsége előtt azt a valóban heroikus küzdelmet, amelynek során a legnagyobb erőfeszítések árán sikerült a városházi közmunkáknál kiküszöbölni a generálvállalkozók rendszerét. Most újra találkozunk a generálvállalkozókkal, mindazzal a szörnyűséggel, amit az iparosság szempont, jából a generálvállalkozások jelentenek. Természetes, hogy az ügyosztály ebben az esetben sem tehet semmiről, késett a telek kijelölése, ezért volt szükség a zártkörű versenytárgyalásra, ezért kellett generálvállalkozási alapon meghirdetni a zártkörű versenytárgyalást, mert csak ezen a módon érhető el; hogy a szükséglakások karácsonyra be lesznek költüzketők. íme, egyik hiba így szüli a másikat; az iparosság így esik csöbörből-vödörbe. De panaszlom, illetőleg kérdésem van a polgármester úrhoz az út- és csatornaépítési ügyosztály által meghirdetett versenytárgyalásokkal kapcsolatban is. Ha a legutóbb meghirdetett és eldöntött versenytárgyalásokat nézem, látom, hogy a versenytárgyalásokon a vállalkozók által megajánlott árak lénye általánosságban lényegesen alatta maradnak azoknak az összegeknek, amelyeket az ügyosztály a szóbanforgó közmunkára előirányzott. Még pedig nemcsak a legolcsóbb pályázati árak maradtak az előirányzati összeg álatt, hanem sok esetben a legmagasabb árak is! Kétségtelen, hogy itt valahol hiba van, mégpedig minden valószínűség szerint a vállalkozókban van a hiba. Nem kétséges ugyanis, hogy az ügyosztályi előirányzat a tavasz folyamán az Uletékes ipartestülettel közösen megállapított egységár-táblázat alapján történik. Mi az oka annak, hogy még a legdrágább ajánlattevő is — 8—10 ajánlattevő közül a legdrágább! — alatta marad az ügyosztályi előirányzatnak ? Annyira, olcsóbbodtak pár hónap alatt az anyagárak, annyira csökkent a drágaság, any- nyival alacsonyabbak lettek a munkabérek, hogy itt tíz, gyakran húsz százalékos differencia is előfordulhat? Valahol hiba van, amit sürgősen ki kell küszöbölni! Én meg is mondom mingyárt, hogy hol a hiba! A hiba ott van, hogy az árrombolás a városházi versenytárgyalásokon féktelenebb erővel dühöng, mint valaha. Önmagukat gyilkolják a vállalkozók, csakhogy egy kis munkához jussanak. De hol van itt az ipartestületek véleményező jogköre? Talán a legújabb miniszteri rendelet, amely az ipartestületeknek fokozott bavatkozási lehetőséget nyújt az árrombolók ellen — fog segíteni. De addig is; elvárja a fővárosi iparosság az illetékes városházi hatóságoktól, hogy rendet teremtsenek ezen a téren és ne ölhetett kezekkel nézzék az iparosság önmagával vívott harcait, azzal a helyt nem álló megállapítással, hogy a fővárosnak érdeke, hogy mennél olcsóbban jusson közmunkához. Nem igaz! A fővárosnak az az érdeke, hogy úgy jusson közmunkához, hogy az iparos ne az önköltségi áron alul dolgozzon, hanem az anyagáron és munkabéren felül a maga tisztességes polgári hasznához hozzájusson. Emlékeztetem Szendy polgármester urat a másfél esztendővel átnyújtott tiz pontra, továbbá azokra a felszólalásaimra, amelyek az elmúlt esztendő-
