Uj Budapest, 1936 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1936-04-18 / 16. szám
XI rolyam 16. szám Budapest, 1936. április 18 1Wi UJ BUDAPEST YÁROSPOLítttCAI Elfillzelétl árak: Egész évre.................................................. 30 pengő Fél évre.......................................................... 15 pengő Egyes szám áro 60 fillér FELELŐS SZERKESZTŐ : D O B Y ANDOK D" Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV-, Kaas lvor-ulca 9. Telefon: 82^-8^23. Postatakarékp. csekkszámla 30.013. Ami a belügyminiszteri leiratból kimaradt Megjegyzések és reflexiók a fővárosi költségvetés kormányhatósági jóváhagyásához 1/ftífy esjty \)cvz&ú*iyi A belügyminiszter Koppány vezér vármegyéjében arról beszélt, hogy a szociális gondolat nem lehet pártpolitikai agitációs eszköz, mert a szociális felfogás érvényesülése józan és intézményes formák között mindenre kiterjedő és átfogó nemzeti feladat. Kaposvárott vetette fel ezt a katonás nyíltságával frappáns, őszinte gondolatot Kozma Miklós, de úgy érezzük, hogy szavainak erős visszhangja kell, hogy támadjon Budapest várospolitikai berkeiben is. Az üzempolitikai bizottság ülésezései kapcsán felmerülő pártpolitikai agitáció tulajdonképen nem egyéb, mint a szociális gondolat fehér tógájának sárba-tiprása. A szociális gondolat jegyében harsog a negativ kritikájának szűk horizontján túlemelkedni nem tudó ellenzék, amikor tiltakozik a közüzemi tarifák bárminemű emelése ellen. A szociális gondolatot hangoztatja Vá- zsonyi Jenő is — immáron az egyetlen Vázsonyi a budapesti városházán, de akkor is csak mint meghívott szakértő és nem nagy fizetésű Beszkárt-igazgató- sági tag! Igaza van a polgármesternek, és valóban éles logikával határozza meg a problémát, amikor azt mondja, hogy vagy a Beszkárt-tarifát kell valamilyen módon revízió alá venni, vagy pedig a közadókból kell fedezni a Beszkárt deficitjét, lévén a Beszkártnak száz százalékosan a székesfőváros közönsége nemcsak birtokosa, hanem tulajdonosa is. Az ellenzéki frázisokat, az elcsépelt gramofonlemezeket, az ásító unalmú vázsonyiádákat tehát arra az alapvető dilemmára kell sűríteni: mi helyesebb, ha a Beszkárt költségvetési hiányát és beruházásait azokkal fizettetjük meg, akik a villamosvasutat ténylegesen igénybeveszik, vagy pedig azokból a közadókból hasítjuk ki a fedezetet ezekre a szükségletekre, amely közadók célkitűzésüknél fogva egyéb szükségletek kielégítésére vannak hivatva? Az üzempolitikai bizottság, de a Közérdekeltségek Felügyelő Hatósága is meg fogja napnál világosabban állapítani: vannak-e olyan személyi és dologi kiadások a Beszkártnál, amelyeknél takarékoskodni lehet? Es ha esetleg néhány százezer pengő megtakarítás el is érhető a munkások és tisztviselők bőrén: megéri-e ez az összeg a keletkező nagy elkeseredést? Egy bizonyos: ezekre a kérdőjelekre, igen tisztelt Vázsonyi úr, nem lehet szájtépéssel válaszolni, itt nem idült frázisok kellenek, hanem friss kritikai bölcseség, nem politikai agitációra van szükség, hanem annak a szociális gondolatnak valóban fontos és mindenki által hőn óhajtott érvényesülésére, amelyet a kaposvári nemzeti kaszinóban annyira meggyőző erőveh hangoztatott Magyarország belügyminisztere. A belügyminiszter jó négy hónapi vizsgálat után döntött a törvényhatóság közgyűlésének a határozatáról, mellyel és kisebb módosításokkal azt jóváhagyta. Hogy az első negyedév végén döntsön a miniszter, ahoz a törvény jogot ad neki, amely nem is írja elő a kormányrendelkezés formáját. A törvény szerint a belügyminiszter rendelkezik, jóváhagy, vagy megtagad, töröl, vagy hozzáír, de nem megjegyez, mert ez csak újabb vitákra és félreértésekre ad alkalmat. Mi, egyszerű polgárok, tarthatunk valamit kívánatosnak, de a belügyminiszter rendeletének rendelkeznie kell, amely kétséget kizáróan fejezi ki a kormány akaratát. így nem kerülhet sor arra a szemrehányásra, hogy nem így gondolta, vagy már a múltban is megjegyezte, mégsem történt intézkedés. A belügyminiszteri leirat elismeri a főváros sikeres takarékossági intézkedéseit, igazolja mindazt a nehézséget, amellyel a főváros vezetőségének meg kell küzdenie és meglátja az eredményeket, különösen a közoktatás, közegészség és a szociális ügyek terén. Jólesik a tárgyilagos belügyminiszteri kritika és bizonyára mi is ugyanazzal az elismeréssel fogadjuk a belügyminiszter ajánlásait, amelyekről meg kell állapítanom, hogy szintén megértéssel nézi az egyes kérdéseket. Mi, adófizető polgárok, ugyanolyan elfogulatlansággal és részrehajlás nélkül állunk úgy a meghozott költségvetéssel, mint az arra vonatkozó belügyminiszteri leirattal szemben és abban a költségvetési felszólalásaimban jelzett kívánalmaknak a honorálását látom. A belügyminiszter helyesli a kiadások zárolását, a szükségletek sorrendjének és a helyes arányának a megállapítását, helyesli a tisztviselők fizetésének a rendezését, az árvaszéki különleges munkák költségeinek a felülvizsgálatát, a házinyomda költségeinek a leszállítását, az árvaházak és szeretetházak költségvetéseiben egy-égy gondozott ellátási költségének a kimutatását, a köztemetők fenntartási költségeinek a mérséklését. Ezekben a kérdésekben Irta: SZŐKE GYULA dr. valóban szükség van intézkedésekre és a polgármester annakidején nyilatkozott is, hogy a megfelelő irányítást kiadja. Viszont nem tehetjük magunkévá a belügyminiszter álláspontját, hogy a hordójelző hivatal és a vegyvizsgáló hivatal fenntartásánál a deficit az által küszöböltessék ki, hogy azok a magánfelek viseljék csak ezen intézmények összes költségeit, akiknek érdekében ezek a hivatalok működnek. A hordójelző hivatalt törvény állítja fel és magánosoktól egy-egy hitelesítés alkalmával nem lehet akkora összeget szedni, amely egy ilyen hivatal állandó fenntartását fedezi; de munkája közérdekű is. A vegyvizsgáló hivatal pedig nemcsak magánosoknak, hanem elsősorban a köznek dolgozik és ha a deficitet el akarjuk tüntetni, azt az egyéb fővárosi intézmények terhére felszámítva, azok költségvetésében kell kimutatni. A belügyminiszter megnövelte a fővárosi számszék kiadását, amelyet mi feleslegesnek tartunk. Megint új hivatal, amely az eddigi ellenőrzések mellett ellenőriz és emelteti a hivatalok és intézmények személyzeti létszámát, mert a sok vizsgálat és ellenőrzés rendkívül sok időt vesz igénybe, amellett akadályozza a közigazgatás és az üzemek munkáját. A belügyminiszter kifogásolja a kertészeti kiadások nagyságát. Ha a Tabán nagy parkirozási beruházására gondol, bizony sok igazság van benne. Ha j azonban a városban lévő parkokat és ■ fásításokat nézzük, nagyon is elkel az a kevés park és fa, amely a főváros nagyon összeépített, viszonylag szűk házsorait taglalja és a levegőhiányt csökkenti. Ha pedig sok a park, vagy drága a fenntartása, előbb talán a Közmunkák Tanácsát kellene utasítani, hogy ne csináljon drága versailles-i parkot, amelynek fenntartása nagy költségbe kerül. Hogy a belügyminiszter nem törölte végérvényesen a rendőrségi hozzájárulás harmadik millióját, de viszont az idegenforgalmi hivatal költségvetéséből 36.000 pengőt törölt, bizony nem megnyugtató. Ha a belügyminiszter azt kívánja, hogy csak akkor törli a harmadik milliót, ha a másik kettőt pontosan befizetjük, úgy talán szabad viszont azt kívánnunk, hogy az állam is fizesse meg azt, amivel a fővárosnak tartozik, vagy legalább is ismerje el a beszámítási jogunkat! Mert azt kívánni, hogy mi pontosan fizessünk az államnak, viszont az állam a fővárossal szemben a fizetési kötelezettségeit nem teljesíti, nem méltányos. Ha pedig az idegenforgalmi hivatal költségvetését sokallja a belügyminiszter, talán szabad tisztelettel rámutatnunk a fürdő-bizottság óriási kiadásaira, amelyet pedig sokkal inkább kellene csökkenteni, figyelemmel az itt és az ott elért gyakorlati eredményre. A belügyminiszter a személyi kiadások rendezését, illetve csökkentését sürgeti, mint amely igen terheli a főváros költségvetését. A fizetésrendezés szorosan összefügg a státusrendezéssel, ez pedig a szanálással, amelyet a törvény a főpolgármester hatáskörébe utalt. Mi évek óta sürgetjük a státus- és fizetés-rendezés keresztülvitelét és meg vagyok győződve arról, hogy a törvényhatóság közgyűlése legalább annyira óhajtja ezt, mint a belügyminiszter, de nem avatkozha- tik be a főpolgármester hatáskörébe. A közgyűlés nincs a rendes fizetés leszállítása mellett, mert a fővárosi életviszonyok azt nem engedik meg. A törvényhatósági bizottság a fizetések rendezését sürgeti a státusrendezéssel kapcsolatban, amely a szerzett jogok sérelme nélkül a tévedéseket és aránytalanságokat van hivatva kiküszöbölni és az oktalan mellékjövedelmeket törölni a méltányosság elvei szerint. Hiányzik a belügyminiszteri leiratból a közkórházakra vonatkozó rendelkezés, az üzemekre vonatkozó határozat és a könyvvitelre vonatkozó döntés. Pedig ezekben a kérdésekben való állásfoglalás megszüntette volna a bizony-
