Uj Budapest, 1936 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1936-04-04 / 14-15. szám

4

1936 április 4.

Vizáitokból vagy közaáókból ?

— i————

Véáöbeszéá a Vízmüveit beruházásai mellett

Irta: SZŐKE GYUC/I dr. a Vízmüveit választmányának elnöke

A főváros nagy áldozatot hozott a vízellátás érdekében. De természetes is, hogy a főváros veeztösége állandóan gondoskodik arról, hogy panaszok fel ne merülhessenek.

A vízmüvek kiépítése nem könnyű feladat, mert ilyen nagy mennyiségű víz vezetésére egyetlen alkalmas terület a Dunának megfelelő partjain kínálkozott, ahol pedig más érdekek is figyelembe veendők voltak. Mégis sikerült annakidején a főváros tanácsának olyan munkálatot keresztülvinni, amely abban az időben nemcsak a főváros teljes vízellátását biztosította, de a fővárosnak ebben a tekintetben az egész világ városai között az első helyek egyikét biztosította. Azonban nem számoltak annakidején a főváros rohamos fejlődésével egyrészt, másrészt pedig még kevésbbé számolhattak a világháborúnak azzal a sajnálatos eredményével, hogy a Duna fölött nem fogunk szabadon rendelkezni és nem leszünk abban az anyagi helyzetben, hogy a Duna medrét megfelelően rendben is tarthassuk. Jött a nemzetközi Dunabizottság amely a hajózás elvét tartotta a fö szempontnak és az úgynevezett trianoni gáttal kitünően sikerült vizszerzö kutainkat életképtelenné tette: bekövetkezett az eliszaposodás és a víz sodrának a helye megváltozott. Természetes következménye volt ennek, hogy vízszűrő berendezést kellett felállítani, amely a víztermelést megdrágította. A főváros fejlődése ugyanekkor hangosan kívánta a sokkal nagyobb, immár beépített területek kiszolgálását, ami újabb víztermelő telepek létesítését akkor is maga után vonná, ha a régi ösz- szes telepeink teljesen sértetlenek ém munkaképesek volnának. így állott elő az a kényszerhelyzet, hogy új területek után kellett kutatnunk. Egyedül alkalmas hely erre a szentendrei sziget két partja, ahol nagy telepet kell létesíteni, hogy az immár közel 300 ezer köbméter napi vizszolgáltatási kívánalomnak meg tudjunk felelni.

A főváros magára vállalta ennek megfelelően a régi müvek felújítását és új müvek létesítését. Már csak pénzügyi szempontból sem könnyű feladat, mert mintegy 33 millió pengő tőkebefektetéssel jár. Az évek óta folyó nagy munka befejezéshez közeledik. A vízmüvek vezetőségének komoly, átgondolt munkája következtében valóban a jövő Budapest is biztosítva érezheti magát a vízellátás tekintetében.

És, ha az ember a munka végeztével nyugodt lelkiismerettel mondja, hogy mindent megtett a jó munka sikeres elvégzésére és öntudattal állíhatja, hogy amit végeztünk, nem szolgál szégyenünkre, mégis azt kell mondani, hogy a feladat nem teljes, további tennivalók vannak.

A Duna medrének a rendezése, a vízfolyás helyzetének az állandósítása, az eliszaposodás meggátlása

és a part biztosítása még a jövő halaszthatatlan feladata. Az új kutak kiépítése, azok vizeinek a főtelepekbe való bevezetése és a fővárosban való szétosztása szintén nehéz munka. Ezenkívül még biztosítani kell a zavartalan vízellátást akkor is, ha a most lefektetett fővezetékek javítandók, vagy tisztítandók, vagy bármely okból használhatatlanok volnának. Mind ez azonban már nem teszi lehetővé, hogy a város egész lakott területe vízellátásban részesüljön.

A lefektetett régi csövek nem voltak ilyen nagymennyiségű viz átvezetésére méretezve. Ezeket tehát megfelelően ki kell cserélni. Azonkívül az elosztás a főváros akkori kisebb beépítettsége miatt más irányú volt, mint amire ma szükség van. Most vizet igényelnek olyan területek is, amelyek csak a legutóbbi években települtek be és ahova nem a rendes nyomással, hanem külön müvek építésével és fenntartásával lehet csak a vizet eljuttatni. Ezeknek a területeknek a vízellátása pedig nem csak az első bevezetés nagy költségeit vonják maguk után, de a napi vízszolgáltatás kiadásait is rendkívüli módon emelik. Amíg a régi területeken a vízszolgáltatás köbméterenként csak 15 filléres kiadásával kellett számolni, ma már nagyon sok helyen 30, 64, 98, sőt 1.32 filléres kiadást is felemésztenek a vízszolgáltatás köbméterenkénti költségei. Ugyanis éppen a legkönnyebb területek voltak eddig vizzel ellátva, most kerül a sor az újonnan benépesült hegyvidékre és mindazon emelkedő területekre, amelyeknél a főtelep víznyomása nem elegendő a víznek helybe való szállítására.

A törvényhatósági bizottság a víz árát ezekre való figyelem nélkül egyösszegűén köbméterenként 18 fillérben állapította meg. Természetes tehát, hogy minél inkább olyan területekre is kiterjesztjük a vízszolgáltatást, ahol külön müveket kell állandóan fenntartani, annál inkább emelkedik a főváros költsége is és minél több vizet adnak ezeknek a helyeknek, annál több a ráfizetés. Itt látjuk annak az ismételten hangoztatott elvnek az igazságát, hogy a többszolgáltatás csak addig hasznothajtó, míg arra rá nem fizetünk, mert mihelyest többe kerül a víz napi szolgáltatása köbméterenként 18 fillérnél és amennyivel többe kerül, annál többet és annyival többet fizet rá a főváros a napi vizelosztásra. Amíg tehát ez a drágább vízszolgáltatás kevesebb mennyiségre vonatkozik, addig az itteni veszteséget pótolja a nagymennyiségű olcsóbb víz. Mihelyest azonban a drágább Víz aránytalanul nagyobb területen és aránytalanul nagyobb mennyiségben van igénybevéve, az egyensúly megdől és a vízdíjak rendezése okvetlenül szükséges.

Ezekről a beruházásokról és költségekről folyik most úgy a Vízmüveknél,

mint a polgármesteri hivatalban és a szanálás rendjén a tárgyalás. Nem könnyű dolog!

A beruházások során vannak olyan munkálatok, amelyek részben a mai generációt érintik, amelyek tehát a jövő nemzedékre nem háríthatok át. Ezeket a kiadásokat tehát a bevételekből kell fedezni. A hosszabb időre szóló beruházások költségeit viszont ezen idő vízhasználói törlesszék, tehát ezek a kiadások amortizációs kölcsönből építendők. Hogy most már ennek a kamatait maga a Vízmüvek, vagy a főváros közönsége fizessék, tehát vízdíjakból, vagy közadókból fizettessenek, attól függ, hogy a beruházások első befektetésnek, vagy pedig folytatólagos építkezésnek te- kintendök-e ?

Meggondolandó ugyanis, hogy a vízdíjat nem azok fizetik, akik a vizet használják. A vízdíjat a háztulajdonos fizeti holott a vizet a ház lakói, és pedig sem nem egyenlő, sem nem a lakbérhez arányos módon használják, tehát a vízhasználat és vízdíj-fizetés között összefüggés legfeljebb azon egy esetben van, ha a házban müködö valamely rendkívül sok vizet használó nagy üzem külön órát állíttat fel. Ha tehát a vízdíjfizetés nem a vízhasználat után igazodik, úgy méltányos lehet adott esetben, hogy a beruházások megfelelő részét a főváros közadőkból viselje, ami nemcsak a túlterhelt házakat mentesíti esetleges újabb terhektől, hanem arányosítja is a vízmüvek költségeinek a viselését. Ezen alapszik azon elgondolásom is, hogy a Vízmüvek első, még a hetvenes évekből származó beruházásai után ne kelljen tovább kamatokat fizetni, mert a helyesen végzett számítások szerint egészen az 1930-as befektetésekig tett összes beruházások értékét a vízmüveknek a központi háztartásba való beszolgáltatása már letörlesztette. Igaz ugyan, hogy ebben az esetben az tűnik ki, hogy a jó liberális korszak a tökét kötötte le és nem gondolt felújítási alapok gyűjtésére, valamint az e célból felvett kölcsönöknek a törlesztésére. De most sem politikát nem nézünk, sem szemrehányások keresésével nem akarunk a jövőre érdemeket szerezni. Tényeket állapítunk meg, hogy abból a jövőre következtetéseket levonva, magunknak normákat szabhassunk.

Amikor megállapítjuk, hogy a Vízmüvek nem lehet nyerészkedési vállalat, tehát nem szedhet olyan nagy vizdíjat, hogy abból a főváros hasznothajtó üzeme fejlődjék ki, meg kell állapítani azt is tehát, hogy a Vízmüvek nem járulhatnak hozzá a községi háztartás hiányának a fedezéséhez. Mert jóllehet az első látásra a szociális gondolat nem áll ennek útjában, mert hiszen a vizet nem a legszegényebb néposztályok, hanem a látszólag mindig vagyonos háztulajdonosok fizetik, — de nem lehet letagadni, hogy

minél jobban emelik a házak terheit, azok akarva, nem akarva — legalább részben áthárulnak a lakókra és áthá- rítódnak főleg ott, ahol, — mint a legkisebb embereknél, — nem igen van mód lakásokat változtatni. Mindig meggondolandó tehát, hogy a Vízmüvek bevételei túlhaladhatják-e azt az okos határt, amelynél a Vízmüvek még fedezik a rendes kiadásaikat, fizetik a régi munkálatok átalakításával és javításával felmerülő költségeket és gyűjthetnek egy bizonyos felújítási alapot, hogy ne kelljen állandóan a drága hitelekből fedezni a legkisebb különmunkát is. A végzett számítások ugyanis igazolják azt a tényt, hogy a meglévő saját tökéből végzett munkálatok közel 25%-kai olcsóbbak, mint a hitelekből végzett befektetések.

Hogy most már a vízdíjak tovább is a háztulajdonosok által fedeztessenek-e, vagy sokak kívánsága szerint a lakásokban felállított vízmérő órák utján a lakók fizessék, ebben a tekintetben a közgyűlésnek kell határoznia. Nem kétlem, hogy a gyűlés a mai rendszert fogja fenntartani és nem fog a lakásokban vízmérő órát elhelyezni. Most nem mint lakó beszélek, hanem mint a Vízmüvek egyik szerény munkása. Fel kellene állítanunk legalább 250.000 drb. vízmérő órát, amelynek öszes költsége megközelítené a 10 millió pengőt, tehát olyan nagy újabb kölcsöntőkére volna szükség, amelynek a törlesztő-szolgálata nagyobb teher, mint ha a háztulajdonos valamelyes vízdíjeme- iést volna kénytelen elszenvedni. Azonkívül az állandó ellenőrzés, javítás, leolvasás és pénzbeszedés a napi költségeket emelné, túlságos mértékben.

Van azonban lehetőség annak a meggondolására, hogy a vízdíjakat arányosítsuk a vízdíj elosztási költségeihez. Tényleg van abban sok méltányosság, hogy azok a vidékek, amelyeknél a vízszolgáltatás köbméterenként közel 1 pengőbe kerül, ne fizessék ugyanazt a 18 fillért, mint azok a vidékek, ahol az elosztási költség cca 15 fillért tesz ki. Vitatható a gondolat!

Ilyen körülmények között az okosság diktálja a középuton való haladást, hogy legalább egy részét viseljék ezek a területek annak a többlet- kiadásnak, amellyel a vízszolgáltatás jár. Csak gyakorlatiasság kérdése, hogy hány övezetbe soroljuk a területeket és eszerint hány ilyen díjtételt állapítunk meg a szolgáltatási készkiadás figyelembe vételével. Ez nem nehéz, mert a pontos adatok rendelkezésre állanak és bármikor ellenőrizhetők. Ez helyes is, mert nem lehet kifogásolni az újabb, drágább területek bekapcsolását és nem lehet méltánytalannak mondani a teherben való arányos részvételt.

Természetesen mindenekelőtt feltétlenül szükséges a Vízmüvek szervezetének a rendezése és a gazdálkodásban az okos takarékosság véglegesítése. A helyesen megalkotott szabályzat, az átgondoltan keresztülvitt státusrendezés, a kielégítő fizetés és biztos nyugdíj fokozza az alkalmazottak energiáját és megment a felesleges és oktalan kiadásoktól. Az összes munkálatokat fényüzésmentesen kell keresztülvinni, jól tartósan, megadva mindazt, amit a mai technikai felkészültség az ügy érdekében adhat.

Ezeknek az elgondolásoknak kell érvényesülni akkor, amikor az új vízdíjak megállapítása küszöbén állunk. Nem népszerű a vízdíjemelés. Amint nem népszerű egyetlen közszolgáltatási kötelezettség emelése sem. De, aki elhatározza magát arra, hogy önzetlenül a köz szolgálatára áll, tudni kell ezért áldozatot is hozni. Rosszul haladunk előre, ha mindig csak hátra nézünk!