Uj Budapest, 1936 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1936-02-29 / 9. szám

1936 február 29. \ «DiBaniHsr Drózdy Győző lapját kitiltják a főváros iskoláiból Feltűnő támadás az Ifjúság cimü lap ellen a Keresztény tanügyi Bizottságban — Pestkörnyék idegenajku ta­nulóinak meg kell engedni a fővárosi iskolák látogatását HJREK Peirováczot ünnepelte a keresztény Rákosváros A keresztény tanügyi tisztikar teljes harmóniában van a kereszténypárttal — Az Uj Budapest tudósítójától. — A Keresztény Tanügyi Bizottság XIV. kerületi szervezete százterítékes vacso­rát rendezett a legutóbbi tanügyi kine­vezéseknél előléptetett kartársak ünnep lésére. Rózsa Géza elnöki megnyitó beszédében elsősorban tisztelettel és me­leg szeretettel köszöntötte Rákosváros jóságos atyját, a keresztény oktatói rend melegszívű pártfogóját, Petro- v á c z Gyulát, aki a legutóbbi tanügyi kinevezéseiméi is megmutatta azt az őszinte ragaszkodást, melyet a keresz­tény oktatói rend iránt érez. Castiglione László polgári isko­lai igazgató a kinevezettek nevében, Petrovácz Gyula személyén keresz­tül, a Keresztény (Wolff-) Pártnak mondott hálás szívvel köszönetét a párt meleg támogatásáért. Hangsúlyozta, hogy a keresztény oktatói kar, midőn a kereszténypárt zászlaját segíti diadalra, nem kicsinyes pártszempontok szolgála­tába szegődött, hanem teljes har­móniában van azzal a hivatással, mely a szebb magyar jövő kialakítását célozza. Petrovácz Gyula hálás köszöne­tét mond a szónokoknak és a megjelen­tek lelkes, meleg és őszinte ünneplésé­nek. Beszédében kiemelte, hogy ö nem tett mást, mint amit kötelessége volt megtenni. Érzi, hogy olyan testületnek, olyan tagoknak ügyét tette magáévá, akik olyan tiszta nemzeti esz­mékért küzdenek, amelyeket a párt is meg akar valósítani. Ennek a munká­nak az elvégzése már csak azért is kel­lemes volt számára, mert ő maga is aktív pedagógus. A legfontosabb szempont azonban az, hogy kerületében igen nagyra értékeli azt a támogatást, amelyet évek óta pedagógus kartársai részéről tapasztalt. Örömmel említi meg, hogy kerületében a legutóbbi tan­ügyi kinevezéseknél harmincöt tanügyi embernek sikerült biztos kenyeret ki­harcolni. A szűnni nem akaró tapsviharral fo­gadott beszéd után, Drégely Dezső pártelnök további lelkes, hűséges és ál­dozatos munkára buzdította a kartársa­kat. ideális otthona betegeknek és üdülőknek a Dr. Pajor Szanatórium és Vizgyógyintézet Budapest, Vili., Vas-u. 11. Telefon; 46-2-81. Bel-, ideg -, asztma-, szívbetegek stb. felvétele. Sebészet, szülészet, ortopédia, zander. Rheuma gyógyintézet. Rádiumkezelés. Bélfürdök (Darmbad) —■ Az Uj Budapest tudósítójától. — A Keresztény Tanügyi Bi­zottság hétfőn este tartotta Bed- n á r z Róbert prelátus elnöklete alatt rendes havi összejövetelét. Az összejö­vetelek jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az érdeklődök egyre növe­kedő száma, akik lelkesedéssel sorakoz­nak a keresztény politika zászlaja alá s tesznek hitvallást a keresztény és nem­zeti gondolat mellett. A megjelenteket B e d n á r z Róbert köszöntötte, majd meleg szeretettel üdvözölte a most kinevezett pedagógusokat, akiknek tiszteletére a Bizottság szere- tet-lakomát fog rendezni. Annak a re­ményének adott kifejezést, hogy a jól megérdemelt kinevezés további elisme- résreméltó munkára fogja serkenteni a most lanevezetteket, egyúttal ígéretet tett, hogy a kereszténypárt a jövőben is azon lesz, hogy a méltányosság és igazság alapján történjenek meg a kinevezések. Utána Gáspár Pál dr., a Rákócziá- num igazgatója tette szóvá azokat a tá­madásokat, amelyek a Drózdy Győző szerkesztésében megjelenő Ifjúság című lap révén érte a magyar tanítósá­got és tanárságot. Szemelvények felol­vasása után a megjelentek egyhangú lelkesedéssel vették tudomásul, hogy a neves pedagógusokból álló szerkesztő- bizottság nem azonosította ma­gát a lap állásfoglalásával és tagjai a bizottságban viselt tagságukról lemond­tak. Lélekmérgezésnek tartja, hogy olyan újságot adjanak nem kifej­lett szemléletű ifjúság kezébe, amely al­kalmas a tanári tekintély lejáratására. Kéri a Tanügyi Bizottságot, hogy erköl­csi súlyával és tekintélyével hasson oda, hogy ezt a lapot a székesfővárosi iskolákból tiltsák ki. B e d n á r z Róbert helyeslés mellett — Az Uj Budapest tudósítójától. — Újabban mind gyakrabban esik szó a fővárosi főtisztviselők méltóságot cí­méről. Ezzel kapcsolatban azonban sok tévedés csúszik be a köztudatba. Pedig az igazság rovására megy, ha a közvé­lemény kialakulása nem a helyes és egyenes úton történik. Mi az a kritérium, ami jogcím gya­nánt szolgálhat arra, hogy a főtisztvi­selők a méltóságos címet megkapják? Az 1934. évi II. te. (a legújabb fővá­rosi törvény) 13. §-a taxatíve foglalva sorolja fel azokat a tisztviselőket, ille­jclentette ki, hogy ebben az ügyben az illetékes hatóságnál el fog járni, majd Masson Izabella polgári iskolai igaz­gató mondott köszönetét Gáspár Pál­nak, hogy ezt az ügyet szóvátette. Szük­ségét érzi, hogy a polgári iskolai tanár­ság nevében is visszautasítsa ezt a mél­tatlan támadást. Nagy figyelem közepette tartotta ezután S o m o d y István lapszerkesztő igen értékes előadását: A tanügyi tisztikar feladatairól ama- gyarság önvédelmi harcá­ban címmel. A nagy tetszéssel fogadott előadást Urbányi C. József köszönte meg, aki kifejtette, hogy az elmondottak a jelen voltakban megerősítették a nemzeti tö­rekvéseinkben beidegzödött álláspontun­kat s a magyar tanítóság is azt a feltá­madást akarja, amit az előadó oly szé­pen fejtett ki. Karácsonyi Pál hozzászólása után Horváth F. Etelka polgári is­kolai tanár kérte, tegyék lehetővé, hogy a Pest-környéki községek idegenajkú tanulói is Budapest székesfőváros is­koláit látogassák s ne kényszerítsék őket, hogy anyanyelvűknek megfelelő iskolába járjanak. K. Császár Ferenc törvényhatósági bizottsági tag általános megelégedés kö­zepette jelentette ki, hogy ebben az ügyben a szükséges lépéseket már meg­tették s a jövőben ez a tanulóanyag a magyarság részére megmenthető lesz. Végül Urbányi C. József üdvözölte S z ö d y Szilárd szakfelügyelőt kor­mányzói kitüntetése, May Vilmos ta­nárt ezüstmenyegzöje és vitéz Kele­men Ferencet 25 éves karnagyi jubi­leuma alkalmából és ismertette a bécsi tanulmányutat, amelyre jelentkezé­seket még elfogadnak. Az ülés lelkes hangulatban ért véget. tőleg állásokat, amelyeket maga az au­tonómia, a törvényhatósági bizottság tölt be. És milyen állásokat tölt be vá­lasztás útján a közgyűlés? Niamessny Mihály, a törvényjavaslat parlamenti előadója és Keresztes-Fischer Ferenc akkori belügyminiszter szavai szerint az exponált jelentős vezető állásokat. Az említett törvény és annak indokolása így sorolja fel őket: polgármester, al­polgármesterek, tanácsnokok, árvaszéki elnök, tiszti főügyész, tiszti főorvos, statisztikai hivatali igazgató, főlevéltá­ros és főszámvevő. Amikor a törvény­javaslat parlamenti tárgyalása során több képviselő oly értelmű módosítást javasolt, hogy más, eléggé magas állá­sokat is a közgyűlés töltsön be válasz­tás útján, akkor Keresztes-Fischer Fe­renc belügyminiszter a következő vá­laszt adta: — Ez a javaslat a bizottságban is fel­merült és én azzal az indokolással, hogy ezek nem a törvényben szervezett állá­sok, hanem szervezésük szabályrendelet­re van utalva, nem fogadtam el ezt a módosítást és most sincs módom elfo­gadni, ugyanazzal az indokkal, hogy tudniillik nem törvényben rendszeresí­tett állásokról van szó. A másik kritérium a fővárosi szabály- rendeleiben (791—1926. szám) van szabályozva. Ezt a határozatát a köz­gyűlés a belügyminiszternek 52.982— 1926. IV. sz leiratában foglalt módosí­tások alapján hozta meg. A harmadik, bár nem cikkelyezett kritérium szintén a főtisztviselők mél­tóságos címe mellett szól. A fővárosi főtisztviselők, egy-egy ügyosztály, kerü­let vagy mással össze nem hasonlítható intézmény élén állanak, mint annak ve­zetői. Ezzel szemben az állami V. fize­tési osztályba sorozott állami tisztvise­lők, igen gyakran beosztottak és sem­mit sem vezetnek. Hányszor kell a fő­városi főtisztviselőnek méltóságos álla­mi kollégájával tárgyalni és a fővárosi nem lévén méltóságos, máris alul ma­rad! Egy kérdéssel lehet legcélszerűbben elindítani a dolgot. Mit akart a törvény azzal, hogy bizonyos taxatíve felsorolt és pontokba foglalt állásokat a törvény­hatósági bizottság által rendeli betöl­teni akkor, amikor a legtöbb állást ki­nevezés útján a főpolgármester, illető­leg a polgármester tölti be? Kétségte­len, hogy a törvény ezzel díszt adott annak az illető állásnak. Már pedig törvényes előzményből csak törvényes következtetés vonható le! Az 1922-ben kelt belügyminiszteri rendelet mintájá­ra, amely szerint a polgármestert és alpolgármestereket állásuknál fogva a méltóságos cím illeti meg, sürgősen in­tézkedni kell, hogy a méltóságos cím illesse meg az összes, a főváros közgyű­lése által választott főtisztviselőket! "Központi fűtések,egészségügyi berendezések DOBRA? KÁLMÁN oki. mérn ök Budapost, V., Katona József ucca 41. (Újpesti rakpart sarok.) Telefon 21-0-19 —— —— — —B "■ 1 Méltóságos Tanácsnoki Urí l/f altció indult a fővárosi főtiszt viselőit megfelelő címzése érdeltében

Next

/
Thumbnails
Contents