Uj Budapest, 1936 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1936-10-24 / 43. szám

5 198# október 24. ujbuhapest Másfél évtisted: Líf Budapest! A folyó esztendő utolsó napján tizenötödik évfolyamába lép a városházi keresztény politika bátor, hűséges és szókimondó harcosa : az U j Budapest. Az Uj Budapest tízesztendős jubileuma kapcsán annakidején Wolff Károly a következő sorokkal köszöntötte az Uj Budapest felelős szerkesz­tőjét: — A legnagyobb örömömre szolgál, hogy a jubileum alkalmából az üdvöz­lők sorában lehetek és kívánom, hogy az Uj Budapestet ugyanazok az erők tartsák életben még számos évtizedeken keresztül, amely erők eddig harcra- készségének és életképességének éltető elemei voltait. Az U j Budapest az új időknek, a kavargó eseményeknek a méhében született meg. Átélte a súlyos gazdasági helyzet minden megrázkódtatását, ránehezedtek a gazdasági élet folyton romló változásainak összes megpróbáltatásai és ha ezek után is él és ma tíz éves jubileumát ünnepli, fényes bizonyítékát adja harcra való készségének és életképességének. Az Uj Budapest Wolff Károly városházi politikájának jegyében indult útjára a háború és a forradalmak utáni esztendők ködös és kavargó kháoszában. Az Uj Budapest ez alatt a tizenöt esztendő alatt nem változott, keresztény és magyar újságnak indult, az volt mindig és lesz ezután is. Az Uj Budapest a jövőben is az lesz, ami mindig volt_• független minden vonatkozásban és mindenkitől, hűséges harcosa pártokon és irányzatokon felül a keresztény és nemzeti gondolatnak, úttörője és zászlóit©rdozója Wolff Károly szellemében a keresztény Budapestnek. Ehhez a munkásságunkhoz, célkitűzéseinkhez és harcainkhoz kérjük továbbra is az Úristen áldását és a keresztény társadalom támogatását ! Az UJ BUDAPEST szerkesztősége és kiadóhivatala Csak a keresztény világszemlélet lehet iskolai nevelési eszményünk! HÍREK Légi támadás és városrendezés Irta: nemes Náthly ígnéc nyug', m. kir. ezredes. Áruikor a nagy háború folyamán a — józan pénzkereső sóvárgása miatt legtöbbet kigúnyolt — rezes-bandák ivadékainak szélesebb rétegei kezébe kénytelenek voltunk Mannlicher! nyom­ni és őket a harctéren egyszer a gép­puskáit zárótűzébe fogták, — gyors el­határozással Moszkvába menekültek. Ök, akik Ausztriában a Kadetzky-mar- schot, Magyarországon pedig a Rákóczi­im! ülőt inaszakadtan fújták, ottan Sme­tana „prodana nevestáját“ — az eladott menyasszonyt — játszva, a Kreml cári palotájába férkőztek és alig kétséges, hogy az annakidején zöld-asztalnál el­rendelt zárótűz, nemcsak egy jámbor Achilles védtelen sarkát sebezte, de egyúttal a monarchia 1918 évi össze­omlását is okozta. A jövő háború légi támadó erőinek embertelen felhasználása a legkímélet­lenebb módon fog történni. Ezért kell majd felkészülni azok ellen, akik „az Istentől sem félnek“. Az ország fővá­rosa, legfőképen útforgalma és az ipari központok ellen a légitámadások jogo­sultsága azonban mégsem vitatható. Vá­rosrendezés szempontjából ez egy nyo­matékos okkal több a székesfőváros át­forgatná lehetőségeinek fokozására és földalatti kiegészítésére, — továbbá a szociális igényekhez képest az ipari köz­pontok kellő megosztására. Ki kell még térnem a támadó ellenség legveszélye­sebb, a tömegpánikot előidéző tényke­déseire és ezt megelőzendő, a hatósá­gokra háruló preventív intézkedésekre. Dyenek az eleség- és az ivóviz-hiány, valamint az ilyen ürügyet felhasználó fosztogatók elleni védekezés. Budapest főútvonala és légitámadás esetén legfőbb bástyája a Duna és a közvetlen budai hegyvidék! Úgy a biz­tonság, mint az egészség és az igazság tekintetbevételével meg kell fékezni a hosszú, zárt sorokban egymásba szorult bérházak építkezését, a szabadon épülő bérházak és kertes házak javára! Akár a növekvő forgalom által felvert utcák porát, akár a rengeteg kémény sűrű kormát tekintjük, akár azt, hogy a megszállott területek és jelenleg a falu népe is ide tódulni kénytelen. E kórfcü- netek isméje a szociális fertőzés, mely­nek egyedüli orvoslása a tőke, illetve a középosztály falura telepítése, ahol megszokott önfeláldozásával, az ezer­éves egyetemes nemzeti eszme felrob- banthatatlan bástyáját istápolni — kö­tele s. U] telofon- r bélyegzőjét csak [ rendelje 1 sor se eéiSiniMj fillér, 2 sor 70 fillér 1 Budapest, V., Gróf Tisza István Telefon: 1-824-29 utca 5. 1 CTÉifSlA BÁNKI-tól Oki. órás. — Javításban sok évi külföldi gyakorlat. — Óraraktár. Budapest, IV,Váci-utca 36 Duna-utcal oldal E szelvény 10°/n engedményre jogosít E vadnyitás a Keresztény Tanügyi — Az Uj Budapest tudósítójától — Ünnepélyes külsőségek között kezdte ■ meg tanévi működését a VI. kerületi ; Tanügyi Bizottság. Az ünnepi meg­nyitón résztvett Bednárz Róbert prelátus, a Tanügyi Bizottság elnöke, Szakái Antal dr., kerületi pártelnök, Lauren tzy Vilmos dr., egyetemi tanár, Urbányi C. József ügyv. el­nök, E m h ö Gyula szakfelügyelő. N é- der István, Zoltán János igaz­gatók. Az ülést Párkányi Norbert igaz­gató, a Bizottság elnöke nyitotta meg. Kegyeletes szavaklcal emlékezett meg Wolff Károlyról, kinek távozása a Tanügyi Bizottságban is betöltetlen űrt hagyott. De míg ezt a rettenetes űrt fájó szívvel érezzük — mondta az el­nök — félünk attól a történelmi táv­lattól, melyben Wolff Károlynak a Szentlélek tüzétől áthatott egyénisége elveszti iánk közvetlen hatását és a költő szerint „éltető eszmévé finomul“. Mi iánk még az ö személyes di­Bizoífság terézvárosi szervezetében i namikai ereje hat most is, az ö lángoló igéi égnek szívünkben, az ö hite ragyog fejünk felett, az ö áldott keze vezet a keresztény nemzeti ideá­lok megvalósítása felé. A jelenvoltak mélyen meghatódva állva hallgatták az elnök szavait. Utána Bednárz Róbert prelátust üdvözöl­te, mint a Tanügyi Bizottság elnökét, akinéi eszményibben és hivatottabban .senkisem irányíthatja a keresztény nemzeti gondolat programmját az isko­lában és igazságosabb lelkülettel, na­gyobb megértéssel senkisem képvisel­heti tanügyi érdekeinket. Ezután B e d- n á r z Róbert prelátus gondolatokban gazdag beszédében fejtette ki a Keresz­tény Tanügyi Bizottság célkitűzését, programmját és buzdította a tagokat összetartásra és munkára. Szakái Antal dr. pártelnök beszédében rámu­tatott arra, hogy a Tanügyi Bizottság erőssége serkentő példa kell, hogy le­gyen a jövőben a párt egyéb szerve­zeteire. Párkányi Norbert igazgató ez­után elnöki megnyitójában a Tanügyi Bizottság tanító-nevelő hivatásáról tar­tott mélyen szántó előadást. Fejtegette az individualista, szociális és kultúrfilo- zófiai nevelési elméleteket, melyek nem lehetnek alapjai a mi nevelő felfogá­sunknak, mert a mi iskolai nevelési eszt- ményünk csak a vallásos világ­nézetben találhatja meg a forrását, csak ezen az alapon tudjuk a nevelést örök célok és értékek szerint rendezett szellemiség vüágába emelni 3 ezáltal lesz a nevelés erkölcsi cselekedet, a ne­velő és tanítvány kapcsolata pedig az Isten lényegét kifejező, feléje irányuló és az emberekre is visszasugái'zó sze­retet. A nevelő szeretet hármas funk­ciójára hívja fel a figyelmet, nevezete­sen a lelki gondozásra, a műveltség gyarapítására és az erkölcsi jellem ki­alakítására elősegítő vezetésre. — Erre csak mélyen vallásos meggyőződésű nevelő lélek képes, erre Kell a Tanügyi Bizottság tagjainak önmagukat jól megnövelniük és példájukkal mások előtt is világítaniok, mert csak így re­mélhető, hogy esetleg a szülői házban elhanyagolt vallásos szellem megerő­södik a gyermekben s vallásos alapon igazi erkölcsös jellemmé fejlődik. A mély hatást keltett elnöki meg­nyitó után P a p p András tanító tar­tott nagyon érdekes előadást a középis­kola és elemi iskola kapcsolatairól. Fejte­gette azokat a nehézségeket, melyek tananyagban, tankönyvben és módszer­ben szinte áthidalhatatlan szakadék­ként merednek az elemi és középisko­lai tanítás között. Az előadáshoz Emhö Gyula szakfelügyelő bölcs tapasztala­taiból vett példákkal bizonyította, hogy a két iskola típus között a hidat meg lehetne építeni, de ehhez bátorság és helyes didaktikai gondolkozás kell. Az elnök összefoglaló hezzázólása után Sille József ügyvezető elnök tett je­lentést a pedagógiai, kinevezési és elő­meneteli ügyekről. — A gyűlés a Him­nusz eléneklésével végződött. Ideális otthona betegeknek és üdülőknek a Dr. Pajor Szanatórium és Vizgyógyintózet Budapest Mian. M. Teletni: 1-46Z-M. Bel-, ideg , asztma-, szívbetegek stb. felvétele. Sebészet, szülészet, ortopédia, zander. Rheuma gyógyintézet. Rádiumkezelés. Bélfürdí k (Darmbad)

Next

/
Thumbnails
Contents