Uj Budapest, 1936 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1936-04-25 / 17. szám
4 UJJßUDAPJEST 1936 április 25. Törölt világ Pest—Budán Irta: LIBER ENDRE — Negyedik közlemény — A gellérthegyi fellegvár a török uralom ideje alatt épült, E v 1 i a szerint 1541-ben: belülről köépítkezés volt, kívülről tisztán palánkszerü erődítmény; ez az erőd nem volt megerősített vár, hanem inkább csak megfigyelő állomás. A törökök a Gellérthegyet Gürz-Eliasz- nak nevezték, mert ezen a hegyen volt eltemetve egy hasonnevű muzulmán pap, akit a törökök szentnek tiszteltek, amiért azután a hegyet búcsujáró-hely- nek is tekintették. A felsővárosból, a mai Várból 3 nagyobb kapu és több kisebb lejáró vezetett a külvárosokba, ezek között az északi oldalon volt a Bécsi kapu, amely a nagy külvárosba vezetett. Ostrom alkalmával, ha az ellenség be akart hatolni a kapun, a vasrácsozatokat lebo- csátották és így az utakat elzárták. A debbagkháne külváros a Duna partján a Gellérthegy és a Várhegy között a mai Tabán területén terült el és ehhez egy hátsó külváros is tartozott. Ebben a városrészben voltak a tímárok műhelyei, innen kapta a nevét is, házai vályogból vert téglából épültek és zsindellyel voltak fedve. Ebben a városrészben állott a Jesü direkli, zöld oszlopos dsámi, amely nevét valószínűleg a köze lében lévő zöldoszlopos fürdőtől kapta. Ez a dsámi hihetőleg a mai tabáni templom helyén állott, mert tudomásunk van arról, hogy ez a templom egy török mecset helyén épült. A Duna partján állott Musztafa pasa dsá- mija. Ebben a városrészben 3 meleg- fürdő volt; az Ácsik ilidse, vagyis a nyílt melegfürdö, a mai Gellértfürdő helyén, a Jesü direkli ilidse, a zöldoszlopos fürdő, a mai Rudasfürdö helyén, amelyet Mohamed pasa építtetett. A harmadik fürdő volt a debbagkhánei melegfürdö, amelyet általánosságban kis melegfürdönek neveztek. A debbagkháne külvároshoz tartozó ú. n. hátsó városrészről, amely a Várhegy nyugati lábán elvonuló egyetlen házsorból állott, kevés feljegyzés maradt, valószínűleg az 1684-i ostrom alkalmával elpusztult. A királyi várpalota déli rondellájától hatalmas falak vezettek le a Duna partjához, délfelöl határolva a nagy külvárost (a mai Vízivárost), míg észak felé a nagy külvárost egy egyszerű fal védelmezte. A nagy külváros házairól kevés feljegyzés maradt reánk, ezek a házak is többnyire vályogból épült, zsindellyel fedett házak lehettek, amelyek ki voltak téve az ostromló sereg pusztításainak és azért egyrészük majdnem állandóan romokban hevert. A legtöbb háznak kertje és a budai hegyekben szőlője volt. Ebben a városrészben is több dsámi állott, fürdői közül a legnevezetesebb volt a födött melegfürdő, Kapali ilidse, amely a mai Királyfürdő helyén állott, állítólag Szokoli Musztafa pasa építtette. A nagy külvárosnak a legfőbb utcája a török időkben is a mai Fő-utca volt. Budát Pesttel egy körülbelül 690 láb hosszú és 7 láb széles hajóhíd kötötte össze, a hajóhidat természetesen középen szét lehetett nyitni négy hajó kikapcsolásával, hogy utat nyissanak a Dunán közlekedő hajóknak. A budai hídfő a várhegy déli végén, a pesti hídfő pedig a mai Deák Ferenc-utca torkolata körül volt. Télen, ha a Duna befagyott, a híd hajóit a pesti hídfőhöz vontatták be. Pest várost fal vette körül, melynek iránya a mai Vámház-körút, Múzeüm- körút, Károly-körút, Deák Ferenc-tér és Deák Ferenc-utca volt. Három kapuja volt Pest városának, a Váci-utca északi végén a Váci kapu, a mai Kossuth Lajos-utca végén a Hatvani- vagy Egri-kapu és délkelet felé a Calvin-tér- nél volt a Szolnoki- vagy Kecskeméti kapu. A falak magasságát belülről 5 ölnyire vehetjük, kívülről ennél magasabbak voltak, mert a várost mély árok vette körül. A város főbb utcái elég szélesek, kétoldalt kövezettek, a házak többnyire vályogból vagy rossz minőségű téglából épültek és zsindellyel voltak fedve. Pesten 5 dsámi és több kisebb mecset volt, a dsámik közül egy a mai központi városháza északnyugati sarkán, egy a mai Ferenciek temploma helyen, egy a mai Egyetemi templom helyen, egy pedig valahol a Dunaparton állott. Buda a törököknek meghódolt Magyarország fővárosa volt, itt székelt a kormányzó pasa, ő volt a portának magyarországi helytartója, akinek a kezében összpontosult a katonai és politikai hatalom. A helyőrség száma is gyakran változott, az ostromok idejében mindenesetre sokkal több katonából állott, mint a békésebb időben. A helyőrség legmagasabb száma 20—22 ezer fegyveresre tehető, de Buda visszavétele alkalmával az összes fegyverfogható férfiak száma állítólag nem haladta túl a 12 ezret. A helyőrség legnagyobb része janicsárokból állott, de volt külön lovasság és tüzérség is, a vár őrizetére pedig külön zsoldos csapatokat tartottak. Ugyancsak Budán volt a dunai hajóhad parancsnoka is, ezeken a hajókon szintén zsoldos katonaság teljesített szolgálatot. A hódoltság egész területén élő magyarok legnagyobb terhét a törökök által szedett súlyos adók jelentették. A rendes adónak több faja volt. Elsősorban volt a termény-adó, eredetüeg tized, amely azonban a keresztényeknél a termésnek gyakran harmadát, sőt felét is tette. Ez járt az állatok, sőt a méhkasok után is, azonban a lő és szarvasmarha után nem. Ezekért is szoktak darabonként egy oszporát, a mai értékben 30 fillért fizetni, az ú. n. f ü p é n z címén, ami tulajdonképen a legelő használati díja volt. A tizednek pótléka is volt, a terménynek körülbelül 3%-át kitevő úgynevezett szalárijeh. A másik fő adófaj, az iszpendzse volt, ez a szó ötödöt jelent és azért nevezték így, mert minden zsákmánynak, tehát még a rabszolgáknak is ötödé a szultánt illette. Ez az adó nem volt más, mint a keresztény megváltása a rabszolgaságtól. Ezt minden felnőtt keresztény férfi fizette és pedig 50 oszporát. Ezt az adót „kapupénznek“ is nevezték, vagy „főre vetett adónak“. Az iszpendzsének pótléka volt a felényi takarmányadó, amelyet többnyire természetben szolgáltattak be. Ezt csak a háztulajdonos keresztények fizették. Mindezek az adók a szpáhik főjövedelmét képezték. A szpáhik rendes lovas katonák voltak, akiket a szultán harctéri érdemeikért birtokkal ajándékozott meg, de továbbra is kötelesek voltak hadiszolgálatot teljesíteni. A szpáhi nem volt földjének örökös birtokosa, halála után az nem szállott fiára, hanem ismét az államra, sőt életében is csak haszonélvezője volt birtokának. Ha kitüntette magát: nagyobb birtokot adtak neki, ha pedig nem viselkedett vitézi módon, birtokának egy részét elvették tőle. A szpáhi a maga birtokát fel nem oszthatta, el nem adhatta és el nem cserélhette. A szpáhik részére fizetett adónál kevesebb volt az állam részére fizetett adó. Ezt nevezték a császár-adójának, amit telkenkint vetettek ki. Igen jelentékenyek voltak viszont a rendkívüli adók, amelyeket a magyar nyelvszokás, a török szó alapján, harácsnak nevezett. Ezek közül terhes voltánál fogva különösen kivált a robot, amit a törökök avarisznak hívtak. A robot háború idején abból állott, hogy a keresztény népet kényszerítették élelmiszert, hadiszükségletet fuvarozni, esetleg sánc, vagy palánképítésnél és árkolás— Az Uj Budapest tudósítójától — Legutóbbi számában közölte az U j Budapest, hogy az 1934. XII. t.-c. értelmében a főpolgármester a belügyminiszter által kibocsátott takarékossági tervezetet az életbelépésétől számítva, lehetőleg egy éven belül, legkésőbben azonban két esztendő alatt köteles végrehajtani. Meg is jelöltük a szanálás végső határidejét: május hó 19-ében. Erre vonatkozóan Szemelhy Károly dr. tiszti főügyész a következőket mondotta az Uj Budapest munkatársának: — A szanálás végső határideje nem május 19-e, hanem június hó 1-ének éjféli tizenkét órája. Igaz ugyan, hogy a kormányzó úr őföméltósága 1934-ben május hó 19-i kelettel látta el jóváhagyó aláírásával az új fővárosi törvényt. A törvényeket illetően azonban az a helyzet, hogy az Országos Törvénytárban való kihirdetés napja általánosságban az életbeléptetés dátuma, hacsak a törvény kifejezetten másképen nem intézkedik. Az Országos Törvénytárban való meghirdetés dátuma az új fővárosi törvényt illetően 1934. június 2-a volt. Ez tehát a jelen esetben a törvény életbeléptetésének napja. Az ettől az időponttól számított két nál, béke idején pedig a váraknál dolgozni. Állami adót vagy jövedelmet képeztek még az átviteli és vásári vámok. A török adózás súlyánál nem ke- vésbbé keserítette el a keresztényeket az a modor, amellyel irántuk a törökök viseltettek. Ha pl. egy keresztény lóháton utazva török tiszttel vagy előkelő emberrel találkozott, köteles volt lováról leszállni és várni, míg az megengedte a lóra való felülést, vagy amíg elhaladt mellette. A keresztények törvényeit a törökök rendszerint bolond szokásnak, vallásukat bolond szertartásnak nevezték, s a keresztények részére kiállított menedék vagy felhatal- mazó-levelekben is gyakran találkozunk a keresztény névhez tett ilyen megjegyzésekkel: „Allah irtsa ki öt!“ vagy „Legyen kárhozott mindörökké!“ Ez azonban nem vonatkozott a hódoltsági területen kívül lakó magyarokra, mert ezeket „vitéz úr“, „barátom“ vagy hasonló megszólításokkal illették. Különösen nehéz volt a keresztény magyarok helyzete olyan helyeken, ahol törökökkel laktak együtt. Az volt az alapelv, hogy a keresztény tartozik alkalmazkodni a mohamedán szokásokhoz, s ha bármily csekélységben vétett a török szokás ellen és azt valamelyik török meglátta és bepanaszolta, minden kímélet nélkül kirótták a bepanaszolt keresztényekre a büntetést. Különösen bosszantók voltak az építkezéseknél támasztott nehézségek. A törökök a meg- hódítottakra nézve alapelvül vették azt, hogy mindent abban az állapotban kell hagyni, amilyenben a meghódításkor volt. Sok utánjárásba került, míg megengedték, hogy a keresztények a templomukon bármit is javítsanak, nagyobbra vagy magasabbra építeni pedig éppenséggel tüos volt. (Folytatása következik.) esztendő pedig 1936 július 1-én éjjel tizenkét órakor jár le. Ez tehát a szanálási határidő utolsó terminusa. A további beszélgetés során megerősítette a tisztiföügyész az U j Budapest azon megállapítását, hogy a szanálási határidőt új törvény hozatala nélkül kitólni nem lehet. Közöljük ez alkalommal azon értesülésünket, hogy a szanálási határidő meghosszabbításáról nincs szó. Vagyis tévesek azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy a törvényhozás egy egyszakaszos törvény hozatala kapcsán meghosszabbítaná a szanálási határidőt. KBzponti fűtések, egészségügyi berendezések DOBRA? KÁLMÁN oki. mér nők Budepest, V., Katona József uoca 41. ZománciábláK a legolcsóbban Beér Sándor V., Gróf Tisza István-u. 5. Tel. 82-4-29. CCEI ßC« szellőző- jjEQELUE berendezések SCHUBAUER FERENC magánmémök Budapest, Hl., Föld-u. 51. TELEFON: 62—2-06. Nem hosszabbítják meg a szanálási határidőt ö Szemelhy tiszti főügyész megállapítása szerint Junius 1-én éjjel tizenkét órakor Jár le a szanálási két esztendő
