Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1935-02-09 / 6. szám
3 i ^5 XIII. évfolyam 6. szám ..MJ Budapest, 1935. február 9. ElOHzetésl árak : Egész évre .................................................. 30 pengő Fé l évre . .................................................. 15 pengő sz ám érn 60 fillér FELELŐS SZERKESZTŐ: DOBY ANDOR DK Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Kaas Ivor-utca 9. Telefon: 82^-8^23. Postatakarékp. csekkszámla 30.913. 'Refornkpolitilca a városiasán Ax Uf IZuciapesi résxére irta: SZŐKE G\UCA Tbr. Ax érdem jutalma Közhely, hogy a polgárember legszebb kitüntetése az az elismerés, amely polgártársai szívéből télé je árad. Ez az elcsépelt bankett-frázis új és mély jelentőséget' kapott a főváros szerdai közgyűlésén, amelyen valamennyi párt szónoka az elismerés és megbecsülés zászlaját hajtotta meg három nyugdíjba vonuló főtisztviselő: Hamvasy István, Bu- csánszky Bertalan és Gárdonyi Albert előtt. Ilovszky János pedig szíve egész melegével terjesztette elő a Keresztény Községi Párt indítványát Liber Endre alpolgármester fizetésének kiegészítése érdekében, ami tudvalévőén nem az anyagi szempontok miatt fontos, hanem a legnagyobb kitüntetés, amelyet az önkormányzat Budapest becsületben és tisztességben megősziilt helyettes polgármesterének adhat. — Nincs a fővárosban egyetlen ember — állapította meg Hovszky •—, aki azt mondaná, hogy a mai szegénységünkben pazarlók vagyunk, ha ilyen kivételi csinálunk, amely precedensül nem szolgálhat. De az sem baj, ha precedens, mert igenis, minden tisztviselőt hajtson és kergessen a becsvágya ! Nem kétséges, hogy a múltban is megbecsülte az autonómia a maga munkásait, magasabb nyugdijat adott az arra különlegesen érdemeseknek, utcákat nevezett el a vezető polgármesterekről, a városi gyerekek számára mindig akadt íróasztal a városházán. A szerdai közgyűlésen azonban, hallgatva a meghatott hangú búcsúztatás okát, úgy éreztük, hogy ezek ' a felszólalások értékesebbek a szokványos jegyzőkönyvi elismerésnél. Nagyobb értékűek ezek a dicséretek, nemcsak a szóbanforgó urak illusztris egyénisége következtében, de azért is, mert mintha azt j látnok, hogy az önkormányzat job-1 ban megbecsüli a maga munkás hé- roszait, mint azt a múltban cselekedte. Nem volt még példa arra, hogy alpolgármesternek a polgár- mesterével egyenlő fizetést szavazzon meg az önkormányzat és az sem igen fordult elő, hogy a kerületi elöljárók, vagy a főlevéltái'os nyugdíjaztatása olyan ünnepélyes formák között intéződjön el, mint ahogyan az ezen a közgyűlésen történt. Ha ennek a különleges eljárásnak okait kutatjuk, az önkormányzati gondolat erősödésének javára kell írni az autonómia szolgálatában megöregedett főtisztviselők fokozottabb mértékben való megbecsülését. Az önkormányzat érzi, hogy választott tisztviselőinek értékes munkálkodása maga az autonómia! Az az autonómia, amely túl minden törvényen mindenkor élő valóság, sugárzó hagyomány, ezeréves alkotmányunk sziklaszilárd biztosítéka marad! Miután a szanálással annyit kísérleteztünk, hogy végül is kisült, miszerint nincs mit szanálni, a hatalmasok elhatározták, hogy ezek dacára mindazt megcsinálják, amit boldogult Borvendég Ferenc főpolgármester tervezett, sőt azt is, amit mások tervezése dacára nem akart megcsinálni. Csakhogy most nem szanálunk, hanem reformpolitikát csinálunk! Ezt a reformpolitikát pedig elköveti önmagán az autonómia, úgy amint azt a belügyminisztérium előírja. Tehát nincs szükség erőszakos kormánybeavatkozásra, és ha már az autonómiát védő polgármester lett főpolgármesterré, mire való volna, hogy ő most az autonómia akarata ellenére szanáljon? Különben is a múltévi záirószámadás nyers összeállítása olyasfélét mutat, hogy nincs is deficit a főváros háztartásában, tehát nincs mit szanálni. De a reformpolitika az más! Arra szükség van; mondják itt is, ott is. Ebből a reformpolitikából kaptunk egy pár ízelítőt. így a közalkalmazottak díjazásának a leszállítása, a huszonnégyfMIé- res egységes viteldíj a főváros egész területén a villanyoson, a gáz és villany árának a leszállítása, helypénzek és illetékek csökkentése az egyik oldalon. Ház- és földvétel, sportcsarnok építése, vásárcsarnok megszüntetése, lakbérek törlése a másik oldalon. Szóval leszállítjuk a jövedelmeket, amelyekből a főváros háztartását ellátjuk és leszállítjuk a közalkalmazottak fizetését, akik emezt, a leszállítást keresztül viszik. Az egész vajúdó időt lehet ezzel a szemmel nézni és lehet azon gondolkozni, hogy ez hova vezet. Lehet jelszavakról beszélni, programmokat hangoztatni, szép szónoklatokat elmondani, sőt még rendelkezéseket is kiadni: mindezt fedezi az általános gazdasági nehézségek köpenyege, a külföldi gazdasági helyzet kínos volta, meg a trianoni átok és sok egyéb, amiknek nevében ez a szegény főváros és még szegényebb ország a kísérleteket megfizette. Mi azonban, a Keresztény Községi Párt, nem így fogjuk fel a helyzetet. Nem akarunk sem Trianonnal takarózni; nem akarunk az általános gazdasági helyzettel sem védekezni és nem akarunk szólamokkal dolgozni. Mi azon az úton akarunk járni, amelyen elindultunk, tehát amit mi mondunk, az igaz és annak az igazságáról nemcsak mi vagyunk meggyőződve, de azt látnia kell minden jóakaró gyakorlati embernek. A közalkalmazottak és főleg az üzemi alkalmazottak mellékjövedelmeinek a leszállítása csökkentheti a főváros és az üzemek kiadását. De csak az elméleti számot nézni, annak a hatása nélkül, helyes eredményre nem vezethet. Nem tekintve azt, hogy a jövedelmek további, csökkentése a Budapesten úgyis halódó ipart és kereskedelmet még inkább munkátlanná teszi, az is kérdés, vájjon van-e annyi megtakarítás a természetbeni szol" gáltatások elvonása következtében, mint amennyit papíroson kimutatnak. Bizonyos az, hogy ha a közalkalmazottakkal a magánháztartásukban elhasznált gáz és villany árát megfizettetik, ha ez a fizetés nagyobb lesz, mint amit eddig önköltség címén teljesíteni tartoztak, úgy viszont a közalkalmazottak kevesebb gázt és villanyt fognak elhasználni, tehát a termelt gáz és villany feleslegessé válik. Miután pedig a fogyasztásnak csak egy részét fizették önköltségi áron, kapták esetleg ingyen, a többit pedig olyan áron térítették meg, amelyen valamely haszna a fővárosnak mégis volt, nyilvánvaló, hogy egy bizonyos határon túl a főváros maga is rá fog fizetni erre a takarékosságra amellett, hogy közvetve az ipar és kereskedelem, tehát az adófizető alanyok azt megérzik. De jön a másik baj is. A közalkalmazottak egy része már eddig is a környéken lakik, mert ott olcsóbb a megélhetés, figyelembe véve még a fővárosba való be- és kiutazási költségeit is. Most egységes tarifával le fogják szállítani a közlekedési díjat az összes villanyosokon, olcsóbbá tesszük az utazást, tehát a főváros által eltartott közalkalmazottakat, — akik fogyasztók és táplálják az ipart és ke| reskedelmet és lakják a lakásokat fizetik a házbéreket, szépen magunk szállítjuk ki ingyen, vagy legalább is menetenként minimum két fillér ráfizetéssel a környékre. Igaz, hogy ezzel emeljük a misztikus körülmények között kormányprotekcióval egységes alapon megvásárolt HÉV-nek a jövedelmét és talán ennél kevesebb lesz a ráfizetés, de inár az a több bevétel ott nem tudja fedezni a Beszkárt-nál előre kiszámított cca 700.000 pengő ráfizetést, amelyet a leszállított egységes átszállójeggyel szenved. Előre hallom, hogy azonban nagyobb lesz a forgalom, éppen úgy, mint a kisszakaszjegynél. Éppen ú'gy! Ámde a nagyobb forgalom több jövedelmét megint más oldalról elveszítjük a megüresedett lakásokban, boltokban, visszaadott iparengedélyekben, becsukott vásárcsarnokokban, ebédért sorbanálló emberekben és a munkanélküli támogatás egyéb variációiban. Más rendszer kell tehát, kell a reformpolitika! Ennek azonban nem lehet az iránya az, amit itt vázoltam, mert ez még mindig annak az egységes elgondolásnak a kinövése, amely alkudozott egyes esetekben jobUra, máskor balra, megállapodott velünk, vagy ellenünk, de a legritkábban a főváros javára. Mi a reformpolitikát már előbb hirdettük, mint a kormány a szanálást kigondolta. Nemcsak hirdettük, de annak a komoly keresztülvitelét követeltük is. Követeltük az álláshalmdzások megszüntetését. Követeltük a túlzott fizetések leszállítását. Követeltük a felesleges kiadások megszüntetését. Követeltük a dologi kiadások lecsökkentését, az ok nélkül fizetett magas kamatok leszállítását, a hitelben végeztetett munkálatokkal kidobott pénzek megmentését és a nagyvállalatok oknélküli prelegálásának a megszüntetését, valamint a kisipar és keireskedelem észszerű támogatását. Ezen és egyéb jó követeléseink keresztülvitele: a reformpolitika! De ha visszagondolok a költség- vetés tárgyalására és az ott be- benyujtott indítványaimra, azt látom, hogy mindezen régi követeléseink mellett, amelyek mondjuk a szanálást lettek volna hivatva lelki-
