Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1935-12-14 / 49-50. szám

IDftÖ deofcUiber 14. tLFmntAPEgr 4 Hogyan esett ki harmincöt millió pengő a főváros büdzséjéből ? . - ~--nwi.f.na , I -q. ■■ — A kormányzat pénzügyi politikája katasztrófális helyzetbe sodorja a fővárost — Huszonegymillió pengőre rúg az állam tartozása a fővárosnál — Azonnal eltűnik a főváros deficitje, ha az állam tar­tozásának legalább egy részét megfizeti — Az Uj Budapest tudósítójától — A minden vonatkozásban nyugodt, karácsonyi hangulatú városházi at­moszférában minden vonalon igen élénk feltűnést keltett az az erősen ellenzéki hangú beszéd, amelyet Wolff Károly mondott el a főváros közigaz­gatási bizottságának hétfői ülésén. Ami IVollf Károly beszédét ille­tően a legfontosabb: igaza volt! Igaza volt megállapításait a drágasá­got illetően és főleg igaza volt azokban a mélyenszántó pénzügypolitikái fejte­getéseiben, amelyeket Wolfj Károly a Nemzeti Bank devizapolitikájáról, to vábbá a főváros és a kormány közötti elszámolásokról mondott. Azok az ada­tok, amelyeket ezekre az elszámolá­sokra vonatkozóan 'Wolff Károly fel­sorakoztatott, a maguk pregnáns igaz­ságában megdönthetetlen érvei a kor­mányzat pénzügyi antagonizmusának a fővárossal szemben. Híressé vált beszéde során Wolff Ká­roly utalt arra, amit annak idején a hatos bizottságban is mondott, hogy ha a közüietek háztartását nem fogják or­ganikusan rendezni, akkor nem lesz rendl>en az állam háztartása sem. A fő­városra vonatkozóan az a helyzet, hogy meg kell szüntetni azt a pénzügyi poli­tikát, melyet a fővárossal szemben ed- digelé következetesen folytattak. A szanálás azt célozza, hogy a főváros pénzügyi helyzete organikus alapon rendeztessék. W'olff Károly ezt keresi. —- Do hogyan kívánhatja a szaná­lást a belügyminiszter úr — folytatta beszédét Wolff Károly — amikor en­aki a polgármester intézkedése nélkül bizony nem jutott volna ezen az éjsza­kán a csipogó gyerekszájakat betömő néhány falathoz! Mondanunk sem kell: mindenütt megéljenezték személyesen megjelenő, a dolgok mélyére alaposan betekintő gyors és erélyes polgármesterünket. Kalaplevéve búcsúztak el tőle a hó­lapátoló munkások a Mária Terézia- téren, de Szendy Károly talán már nein is hallotta a halk éljenzést, ment tovább, talán valamelyik miniszté­riumba, miniszterhez, vagy vissza a városházára, a munkája, a kötelessé­gei után . . . * UBER ALPOLGÁRMESTER, aki tudvalévőén néhány napja pihenő- szabadságát tölti a Balaton mellett, a múlt héten egyetlen napra hazaérke­zett: egyik leghívebb barátjának és munkatársának: K u r u c z Kálmán ár­vaházi igazgatónak temetésére. Az al­polgármester kitünően, érzi magát Ba- tonfüreden, hivatalát a jövő hét elején, foglalja el. * NOVEMBER 20-ÁN MÚLT ELSŐ esztendeje Borvendég főpolgármester halálának. Ebből az alkalomból gyász- istentiszteletei celebráltuk az elhunyt nek a pénzügyi politikának a konzek­vens iránya az, amely a székesfővárost katasztrófális pénzügyi helyzetbe so­dorja. A pénzügyminisztérium követ­kezetesen jövedclemelvonással és áthá­rított kiadásokkal operál. Itt van a for­galmi fázisadó bevezetése, a bor- fogyasztási adó eltörlése, az idegen- forgalmi járulék leszállítása, a községi beadványi illeték eltörlése. Az állam úgy veszi a teherkönnyítés gyakorlását, hogy ezt csakis a fővárossal szemben szállítja le. a maga keretében azonban ezt nem teszi, jóllehet ilyen kormány- intézkedések folytán a főváros jövedel­mei folyton csökkennek, ennek elle­nére a főváros által ellátandó felada­tok számát növelik. — Ezen kormányintézkedések követ­keztében — folytatta Wolff — 1931- ben a fővárosnak 2.172,946 pengő jö­vedelemkiesése volt, 1932-ben pedig 6.205.709 pengő, míg 1933-ban 11.811,787 pengő és 1934-ben 14.536,638 pengő. Tehát amint látjuk, a jövedelmek kiesése fokozatosan emel­kedő tendenciát mutat. Eddigelé ezen kormányintézkedések következtében a székesfőváros büdzséjéből kiesett 34 millió 727,080 pengő. — Ami a főváros követeléseit az ál­lamtól illeti, ez mindig bizonytalan összeg volt, sohasem tudtam konkrét és hiteles adatokat kapni, de most van­nak adataim ezekre nézve is. A fő­város követel a miniszterelnökségtől 268,147 pengőt, a belügyminisztérium­tól 4.859,350 pengőt, a kereskedelem­ügyi minisztériumtól 7.930,335 pengőt. niwm iim»WM-íiTTin^«?i7Tiiri''T-iaL—— lelki üdvösségére a Rózsák-terén lévő plébániatemplomban. A gyászmisét Hauser Ignác dr. apátplébános mondotta és azon meg­jelent, a főváros egész vezetősége, Szendy polgármester. Liber és Lamotte alpolgármesterek. vala­mint igen sok tanácsnok. A gyászmisét azért mondották a Rózsák-terén lévő plébániatemplomban, mert annak az egyházközségnek, amelyhez ez a plébá­niatemplom tartozik, volt éveken át vi­lági elnöke az elhunyt főpolgármester. Feltűnést keltett a csendes-misén, hogy arról hiányoztak a világítási nagyüzemek vezérigazgatói. Hiába, u holtak gyorsan lovagolnak! Borvendég sírját, a főváros által adományozott díszsírhelyen még mindig egyszerű, az idő által megviselt, megkopott fa- kereszt jelzi. Miért nincs még mindig síremléke Borvendég Ferencnek? Az üzemek személyzete már elhatározta, hogy összeadja a díszes síremlékhez szüksé­ges költséget. Nem tudnak azonban az illetékes tényezők megegyezni abban, mit ábrázoljon az elhunyt főpolgár­mester síremléke. Az eddig felmerült gondolatok: meztelen munkás a meg­szokott csákánnyal, magvető munkás, szárnyas angyal lefelé fordított fák­a honvédelmi minisztériumtól 767,449 pengőt, a vallás- és közoktatásügyi mi­nisztériumtól 4.356,077 pengőt, a föld­művelésügyi minisztériumtól 1.177,269 pengőt. A többi minisztériumok tartoz­nak összesen 414.342 pengővel, üzemi szolgáltatások címén követel a főváros ebben a pillanatban az államtól és az állami intézményektől 1.567,858 pen­gőt, vagyis összesen követel a főváros a kormányzattól 21.340,826 pengőt. A velünk szemben követett pénzügyi po­litika nem jogosítja fel a belügy­minisztériumot a szanálás kívánására, mert a szanálás legnagyobb értelmét abban látnám, ha nem jövedelemcsök­kentő kormányintézkedéseket eszközöl­nének velünk szemben. Ha az állam megfizetné követeléseinket, akkor az 5.8 millió pengőt kitevő deficitünk azonnal eltűnne! Amíg Wolff Károly éles állásfogla­lásának a közigazgatási bizottság hét­fői ülésén várospolitikai téren lehetnek bizonyos következményei, nem kétsé­ges, hogy az államnak a fővárossal szemben való tartozásai gerincét fog­ják alkotni azoknak a tárgyalásoknak, amelyeket a főváros vezetősége a jövő esztendei költségvetés jóváhagyása tár­gyában a belügyminisztériummal és a pénzügyminisztériummal le fog foly­tatni. Ezt a súlyos problémát valami­lyen módon rendezni kell, mert vég­eredményben még sem lehet azt tenni, amire vonatkozóan különben néhány evvel ezelőtt konkrét indítvány is el­hangzott az önkormányzati fórumokon. — hogy a főváros per útján hajtsa be lyával — szürkék és banálisak és nem alkalmasak arra. hogy faragott kő’ ben is kellőképen reprezentálják Bor­vendég jelentőségét, az ő furcsa, ellen­tétekből szövődött egyéniségét. Talán a barátok, akik annak idején mindég körülötte lebzseltek, de távol- létükkel tüntettek a gyászmisén, most, miután nincs mii várniok a halottól, mégis szentelnének egy negyedórát a fejtörésnek, ha már a pénztárcájuk ki­nyitására amúgy sem kerül sor: mit ábrázoljon Borvendég Ferenc sír­emléke? ■X TRAGIKUS CSAPÁS ÉRTE Szilá­gyi Hugónét, a Városi Újság szerkesz­tőjét, néhai Szilágyi Hugó dr. kolle­gánk özvegyét. Idősebbik fia: Szilágyi Endre bölcsészhallgató, nyolcvannapos élethalálharc után vasárnap este el­hunyt. A korán elhunyt ifjú színjeles tanu­lója volt nyolc esztendőn keresztül a gimnáziumnak, mint egyetemi hallgató pedig a legkiválóbbak, a legszorgalma­sabbak közé tartozott, tanárai rajong­tak érte és fényes jövőt jósoltak neki. Temetése kedden délután volt, a Kcre- pesi-út melletti temetőben, néhai édes­apja sírja közelében a római katolikus anyaszentegyház szertartásai szerint. az állammal szemben való követelését. Kétségtelen, hogy Wolff Károly hétfői beszéde a várospolitikai életnek egyik nagyon jelentős és még igen sok vitára alkalmat.; adó állomása volt. EUItl-töiitö a Gellerül, illőim a ImmiiM Érdekes és okos olgoodolíisok a fürdők deficitjének csökkentesére — Az Uj Budapest tudósítójától. — Hegedűs Ármin műépítész, aki an­nak idején a Gellért-szállót tervezte, nemrégiben beadvánnyal fordult a pol­gármesterhez, azt a gondolatot vetve fel, hogy ötödik emeletet húzzanak a szálloda Gellért-téri frontjára. Közölte azt is Hegedűs, hogy az építkezés az összes berendezési költséggel együtt 38.000 pengőre rúgna. Ezzel szemben évi 92.000 pengő bevételi többlet re­mélhető és ha a befektetett tőke húsz esztendős amortizációját vesszük tekin­tetbe, évente 60.000 pengővel javulna az építkezés végrehajtása esetén a Gallért szálló jövedelmezősége. Az érdekes elgondolást hétfőn fogja tárgyalni az egyesített gyógyfürdők vá­lasztmánya. A főváros vezetősége nem idegenkedik a Gellért-száilő kibővíté­sétől, mert az emelet-ráépítés felesle­gessé tenné a már régebben tervezett depandansz megépítését. Az V. emelet megépítésével rendelkezésre állana 56 új szoba, viszont a szálló kiadásai úgy­szólván alig emelkednének. Itt említjük meg, hogy illetékes he­lyen szóbakerült az a terv is, hogy a Széchenyi-fürdő kevéssé használt kád­fürdőosztályából szanatóriumot építené­nek, ötven-hatvan szobával. Mielőtt azonban erről a tervről döntenének, megvárják az új artézi kút fúrási ered­ményeit, mert a Széchenyi-fürdő szana­tóriummá való részleges átalakításáról csak akkor lehet 3zó, ha a jövő hét fo­lyamán megkezdődő fúrások megfelelő eredménnyel járnak. BJjgBtasS Van kisiiveg 2-3-szori használatra Kérjen mindenütt kisUvop keserű vi ze keserű* víz is ndÉTÜTO

Next

/
Thumbnails
Contents