Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1935-09-14 / 36. szám

1935 szeptember 14. TLNßUDAPEST 5 _______ i jwii !!■_—■■■ ■mm Mi ■ i !■ ii ~—------------—r - iMnii iibii Én c$ak fényi érzek! Beszélgetés az ötvenéves Szendével — Az 11} Budapest tudósítójától — . . . Délelőtt tizenegy óra, a Hungária forrás parkjában ragyogó őszi nap, az utakon hölgyek sétálnak, kezükben pi­ros pohárral, a padokon nyugdíjasok iszogatnak s közben etetik a galambo­kat. Folyik serényen a kúrázás, az ivó- csarnokban is rengeteg az ide-oda me­nő vendég, sóval és só nélkül szopogat­ják az istenáldotta gyógyvizet. Senkinek sem tűnik fel a nagy for­gatagban, hogy odalenn a rakparton megtorpan egy magánautó, serényen a nagy platánfa árnyékában és az autó­hói Szendy Károly, a polgármester ug­rik ki. Jön a belügyminisztériumból, megy a városházára és útközben eszébe jut, hogy szemlét tart az új gyógypark- ban, a Hungária forrás körül. A város ura kalap és felöltő nélkül jön-megy a kis ligetben. Pontosan ismeri az új terveket, azt vizsgálja, mi hova kerül, és hogy mennyire megváltozik itt min­den, micsoda grandiózus világvárosi park kerül ide, mihelyt átalakítják a Rudas-fürdőt. A polgármester három­szor ment fel az új Rudasért a pénzügy­miniszterhez, nem nyugodott bele a pri­mitív megoldási tervekbe, addig tár­gyalt, amíg keresztülvitte, hogy a cso­dás gvógvforrások vonzó és méltó ke­retet kapjanak. A magányos szemlén lévő polgár- mestert egyelőre senki sem ismeri fel a parkban, a galambetető nyugdíjas tisztviselőt óvatosan kikerüli s ha már itt van, bemegy az ivócsarnokba is, fel­hajt egy pohár Hungária-vizet. A pénztárnál beáll a sorba, előveszi a bukszáját, tartja kezében az apró­pénzt és türelemmel várja, hogy reá kerüljön a sor. Ott fedezem fel őt a jegyváltók között, rámkacsint vidá­man, hogy ne köszönjek, ne leplezzem le. A pénztáros kisasszony vállával szorítja a telefonkagylót a füléhez, ren­delést vesz föl, közben a keze fürgén dolgozik, telefonálás alatt is adja a je­gyeket. A polgármesternek tetszik ez a mun­katempó, int a szemével, hogy: .,lá­tod?4' . . . Megkapja a jegyét, siet vele poharat váltani, leszurkolja a pultra a pohárbetét fejében a pengőt. De itt már pechje van, a poharasasszony felismerte, rohan ki a pohárral és elfo­gultan szabódik, hogy nem kell a letéti biztosíték. — O, Istenem, — mondja — hát a polgármester úrtól is féltsük a városi poharat! •— Na látod! — mondja most már Szendy Károly. — Addig eljutottam szerencsésen, hogy meg tudtam fizetni a víz árát. De a letétet már nem fogad­ták el tőlem! — Minek Neked, Méltóságos Uram ez a víz? Olyan egészséges vagy, mint a makk! — Nem is azért iszom, — feleli Szendy Károly, — mert talán beteg volnék, hanem azért, mert ez a víz jó gyomrot csinál. Már pedig a polgár- mesternek — ezt te is tudod — jó gyomrának kell lennie. Mindenféle szempontból! . , . — Ezt se hittem, hogy itt is meg­fordulsz! Jártál ide ötvenéves korod előtt is ? ! ■— De mennyire! Szeretem ezt a vi­zet, kitűnő ez, azért harcoltam ki, hogy gyönyörű parkot és épületet kapjon. Meglátjátok, milyen szép lesz/ Pohárral a kezünkben sétálunk le és föl kint a napon és közben elbeszélge­tünk erről az ötven évről: — Bevallom neked, nem érzek sem­miféle változást, — mondja a polgár- mester. — Még csak meg se vagyok hatva ettől az ötvenéves kortól. Mond­hatom: semmi az egész! Ha az üdvöz­lések meg nem állítanak a munkámban egy napra: észre se vettem volna az idő múlását. Éppen olyan friss vagyok, mint voltam. Pedig harminc és fél éve szolgálom a várost! Szép idő! — Es hogy milyen volt ez a múlt, hirtelen meg se tudom mondani, any- nyira elfoglal a jelen, meg a jövő. Ezzel a kettővel vagyok tele. A múlttal nem foglalkozom. Minek? Tele van a kezem munkával, örömöm telik benne: ez elég. És egy milliós várost nem könnyű dirigálni, még jó viszonyok kö­zött sem! Hót még ilyen nehéz helyzet­ben! . . . De ne félj: nem beszélek gaz­dasági dolgokról, ilyen szép őszi na­pon, a hegyi pezsgő mellett mellőzzük a komoly dolgokat! — Sok a munkád, méltóságos uram? — Megnyugtatóan sok! — mondja nevetve a polgármester és iszik egy hosszú kortyot. — De ha tudnád, hogy szeretem a munkát! . . . Ami másnak szórakozás, regény, szinház, társaság: az nekem együttvéve mind a munka. A közügy! Felfrissülök, ha egy-egy ne­hezebb kérdést sikerül kedvezően mgg- oldani. — Persze már korán reggel kez­ded . . . ?! f-— Hatkor! Pontosan :felébredek reggel hatkor! Megyek ki a kertbe, ott remekül össze tudom állítani a napi teendőimet. A kertben futom át azt is, amit el kell olvasnom. Félnyolcig sen­ki se háborgat, akkor felhajtom a reg­gelit, negyedóra alatt felöltözöm és kocsin reggel nyolcra bent vagyok a városházán. Azért jövök kocsin, mert a gyaloglásra — sajnos — már nincs időm! Hogy aztán reggel nyolc órától délután háromig és félnégyig mit dol­gozom a városházán, azt ugye, nem kell magyaráznom, akinek ott dolga volt velem, az már látta. — Mikor pihensz, Méltóságos uram? — Délután egy órát. Ötkor-félhat- kor már újra bent vagyok a hivatal­ban. Este nyolcig a referenseké va­gyok, ez a legnyugodtabb időm. Este nyolctól tízig vacsorákon és helyszíni szemléken veszek részt, éjjel tizenegy órakor otthon vagyok. Ez így megy és remekül megy! Persze közben akad egész sereg műsoron kívüli szám. Ezek az én epizódjaim.-— Az ötven év még csak árnyékot se vetett erre a tempóra? — kérdem.-— Én csak fényt érzek! Optimista vagyok, ez a bűnöm, nem tehetek róla! — mondja nevetve — Kész vagy te is a vizivással? Hová mégy? Gyere el­viszlek kocsin. . . . Valaki értesíthette az üzem igazgatóját, hogy ott a polgármester, mert mikor beültünk az autóba, egyik főtisztviselő már sietett is felénk ün­nepélyes arccal, hogyr tisztelegjen a vá­ros urának. A polgármester kikiáltott neki az ablakon: —- Köszönöm! Nincs semmi baj, minden rendben! ... Isten veled! Messziről egy örvendező arc mo­solygott és hajolt meg meg a robogó polgármester után . , . ' ________ P. J­Eg yke és egyse Budapesten Megdöbbentő arányban csökken a születések száma — Százötvenhatezer fővárosi gyermek a statisztika tükrében — Az Uj Budapest tudósítójától ­A gyermek manapság vadvirággá válik az élet mezején. Nem lehet kö­rülötte látni a bokrot, amely védőén köiiilővezné. Pedig ringatni kellene bölcsőjét, csak ringatni kellene — s a gyermek Herkulessé nő, vállára veszi, mint Atlas azt, amit másfél évtizede elejtettünk — mert gyenge volt a dere­kunk . . . Meg kell menteni a jövő számára a legdrágább kincset, a gyermeket! Ezekkel a szavakkal nyitották meg hét évvel ezelőtt a főváros első ön­álló csecsemő- és gyermekkórházát. A gyermek, a székesfőváros s z á z ö t v e n h a t e z e r gyermeke kerül most újból napirendre. Odaállítja a hivatala magaslatán álló fővárosi statisztikai hivatal igazgatója ,,A gyermek Budapesten“ című legújabb könyvével. „Szeretettel és gyöngédséggel for­gassuk lapjait, mert akikről a statisz­tika oszlopokba állított néma számai beszélnek: megannyi feslő bimbója az életnek; ígérete és reménysége a tit­kokkal terhes magyar jövendőnek.“ így írja ezt munkájának bevezetőjé­ben Illyefalvi I. Lajos dr., aki va­lóban szeretettel és gyengédséggel te­lítette meg ennek a 200 oldalas kis zsebkönyvének minden adatát, minden számát. Látjuk már az első oldalakon, hogy születésüktől kezdve életévek szerint milyen gondosan kíséri végig növekedé­süket. Sorra bemutatja a gyermekek súlyát és magasságát — külön a fiú­nál és külön a leányoknál. Látjuk, hogy 12. évükig csaknem egyformán nőnek, de akkor hirtelen előtör a lányok gyor­sabb fejlődése. S amíg születésük ide­jén általában a fiúk nagyobbak, 13 éves korukban már a lányok magasabbak, amíg aztán az újabb versenyben ismét a fiúk győznek. Látjuk féltő aggodalmát, amikor elénk tárva az utolsó hat évtizedben a gyermekek számát, azt kell megállapí­tanunk, hogy 1870-től 1910-ig még ál­landó növekedéssel szaporodott 71.113- ról 204.616-ra a számuk. De a háború évtizede már visszaesést hozott. 1920- ban már csak 190.972 gyermek van a fővárosban. 1925-ben újabb 20.000-nyi fogyás látható. A legutolsó népszámlá­lás pedig már mindössze csak 156.131 tizenöt éven aluli gyerme­ket talált Budapesten. Amíg a főváros össznépessége az utolsó negyedszázad alatt 200.000 fővel növekedett, addig a gyermekek száma 50.000-rel megfogyott. A harminc év előtti 114.000 helyett ma csak 107.000 öt éven felüli gyermek él a főváros­ban. Az öt éven aluliak sora pedig úgy megritkult, hogy 73.557-röl 48.784- re apadt le a számuk. Elszomorító kép mutatja, hogy a fő­város 239.508 rendes lakása /közül 104.978 lakásbanegyetlengyer- mek zaja sem veri a szobák csendjét. 16.715 három- és négy­szobás lakásból, 2.368, öt- és több szo­bás lakosztályokból száműzve van a gyermek. De ugyanakkor a gyermekek több mint felerésze csak egyszobás la­kásban él. 7,385 olyan egyszobás lakás van, ahol mindenütt 4-nél több a gyer­mek és 4.391 gyermeket szükség- lakásba kergetett a kérlelhetetlen sor­suk. S ha ennek ellenére kedvezőbb hely­zetet tár elénk a halandósági számok megjavulása, mert a harmincas évek előtti 6525-ről az utolsó évben 2832-re csökkent a 15 éven aluli kis halottak száma. Ez ugyan elsősorban a szüle­tések nagyarányú korlátozása miatt a megfogyott gyermekszámnak a követ­kezménye. De kétségtelenül jelentősen közreműködtek a kiterjesztett anya- éa csecsemövédelem és a fejlődő orvosi tudomány mellett a betegségek meg­előzésére irányuló szociálpolitikai in­tézkedések is. Ám a gyermekhalottak kétharmad része, az utolsó évben 1804 csecsemő, egyéves kora előtt, mint bimbó hervadt el. Még mindig 200-nál több fővá­rosi gyermeket kíván áldo­zatul a gümőkór. 300-nál több csecsemő pusztult el bélhurutban és 4r00-nál több a fertőző betegségek miatt évenként temetett kis halottak szá­ma is. Tagadhatatlan azonban, hogy bár a járványos betegségek száma emelke­dést mutat az utolsó években, mégis egyre csökken itt is a halá­lozások száma. Egyre hatáso­sabb tehát az ellenük irányuló küzde­lem. így 1933-ban a főváros gyermek­kórházaiban 20.195 beteget ápoltak és különböző rendelő intézetekben 53.840 gyermeket kezeltek. Külön fejezet foglalkozik az árva­védelemmel. Ebből megtudjuk, hogy a községi árvaházakban 463, a különböző árvaházi egyesületekben pe­dig 433 árvát gondoztak. Itt látjuk a házasságon kívül született gyermekek megdöbbentően nagy számát is. Min­den ötödik újszülött ezek közé tarto­zik. S ha az utolsó évben már csaknem feleannyi a törvénytelen születésűek száma, mint 30 év előtt, még mindig 3000-nél több itt az évi újszülött, akik közül átlagban csak minden harmadik marad az anya gondozása alatt. Nem csoda hát, ha az öt éven aluli gyermek­halottak közé 1692 törvényes mellé 711 törvénytelen születésű kerül. A kis ha­lottak között tehát már csaknem min­den harmadik törvénytelen származású. Jellemző egyébként, hogy Budapes­ten 1933-ban 1904 gyermeket nyilvánítottak a hatóságok elhagyatottnak. S ha ez csak­nem a harmada is az 1930. évi 5.888- nak, mégis azt látjuk, hogy csak az utolsó öt évben összesen 15.773 ilyen elhagyott gyermek akadt a fővárosban. Hogy mennyivel könnyebben esnek áldozatul a jobban leromlott, a gyen­gébben táplált, a kevésbbé gondozott és a kisebb ellenállóképességü gyerme­kek, azt az is mutatja, hogy a gyer­mekhalottak felerészének olyan szegé­nyek voltak a szülei, hogy az utolsó év­ben meghalt 2543 tíz éven aluli gyer­mek közül 1215-nek még koporsó sem jutott volna, ha a főváros nem gondoskodott volna ingyen teme­tésről.

Next

/
Thumbnails
Contents