Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1935-06-22 / 25. szám
2 TrjmrmPFST 1935. június 32. A Sas-kör keresztény marad! írta: Altorjay Sándor dr Ennek a szerény közleménynek címe után nem kérdőjelet írtam, hanem felkiáltójelet. Az ugyanis, a Sas-kör illetékes tényezői között, soha sem volt és soha sem lehetett vitás, vájjon — minden politikai és személyi bonyodalmon keresztül is — megmarad-e a Belvárosnak ez a fényesmultú, legrégibb egyesülete a keresztény és nemzeti alapon? A Sas-kör a régmúlt időkben -a 48-as, függetlenségi irányzatnak volt egyik hűséges harcosa és irányadó tényezője, ebben az eszmekörben, úgy a városi, —- valamint az országos politikában. Akkor még, a háború előtti jómódban élt Budapest és élt az ország, az ország függetlensége iránti mozgalmaknak és eszméknek nem volt és nem lehetett egyéb gondjuk, mint küzdeni a Kossuth Lajos által is állandóan helytelennek bélyegezett, 1867-i kiegyezés és az ezen az alapon felépült politikai rendszer ellen. Belső háborúságok voltak ezek! A négy Folyó és a három Hegy hazájában bőség, jólét uralkodott, volt munkaalkalom, volt kenyér, a ferencjózsefi korszak boldog derűjében el sem mertük volna képzelni azokat a szörnyű napokat, amelyek a háborúban és az azt követő időkben nálunk is, de az egész földkerekségen is bekövetkeztek. i J/moSHJŰJ NOTESZ A BÉKE SZIVÁRVÁNYA LEBEG a városházi felhők sötét horizontja felett. Ha volt is némi kis zivatar, sőt nagyobb viharok szeleit jósolták a haruspekszek, máról-holnapra kiderült az ég, immáron semmi akadá- dálya nincs annak, hogy az egész vonalon helyre álljon az a békés atmoszféra, amely a városházi közérdekű munkálkodás számára annyira nélkülözhetetlen oxigént foglalja magában. Huszonötödikén: alakuló közgyűlés, — az érdekképviseletek köréből való bizottsági tag-választás izgalmas aktusával. Huszonhete- dikén: polgár mesteri-választó közgyűlés, ahol a közgyűlés megnyitásától számított két és fél óra múlva már bekapcsolhatja a közgyűlési terembe a belvárosi plébánia templom polgármester-harangjának zengő-bongó hangjait a megaionon keresztül V er on ács mester, a közgyűlés népszerű gondnoka. Vero- nács főigazgató erre az alkalomra írisen vasalt zsakettben fog megjelenni és a szokásos fehér nyakkendőt is ünnepi selyemmel cseréli fel, hogy kellő reverendával intézhesse ezen a fontos napon azokat a fontos dolgokat, amelyeknek ö a letéteményese ... * JUNIUS 27-ÉN LESZ A POLGÁR- MESTER VÁLASZTÁS, pontosan egy esztendős jubileumán annak a közgyűlésnek, amely Szendy Károly tanácsnok urat, a közoktatás- ügyi ügyosztály nagytehetségű vezetőjét, az alpolgármesteri székbe emelte. A hetes szám ezek szerint mint azt Kenessey Giziké kisEzek a szörnyű idők megtanítottak bennünket magyarokat is arra, hogy a három Hegy és a négy Folyó, melyek az ország címerét díszítik, csak akkor szerezhetők vissza, ha erős kézzel markoljuk meg azt az apostoli kettős keresztet, mely a magyar nemzet címerének ugyanolyan elválaszthatatlan része, mint a területét jelképező folyók és hegyek. Megtanultuk azt, hogy ha valaha, úgy most van a legnagyobb szükség arra, hogy izig-vérig hűek maradjunk az országalapító szent Király keresztény hagyományaihoz és kövessük az ország létének fenhtartása és a magyarság önálló nemzeti életének megmentése végett azokat az elveket, amelyeket Szent István királyunk a Szent Imréhez intézett intelmekben annyi bölcseséggel és a tiszta keresztény gondolattól any- nyira át- és átszőve, kifejtett, hogy az a világirodalomban is ritkaság! A Sas-kör tehát, amely egész lélétben és múltjában a magyar nemzet önállóságáért és öncélúságáért küzdött, önmagához lett volna kö- vetlekezetlen és saját létezésének alapjait támadta volna meg, ha letért volna arról az elvi alapról, amely megcsonkított Hazánk újból való talpraállításának egyedüli alapja és módja: a keresztény nemzeti alapról. Ennek a szilárd elvi alapnak szemasszony, a népszerű titkárnő megái-1 lapította, különleges szerepet játszik Szendy Károly életében. Hetedikén született (1885 szeptember 7-én), hu szón hetedikén választották 1934-ben alpolgámestérré és most, amikor nem fél esztendőre, hanem egy teljes ciklusra kerül vissza a polgármesteri székbe, ismét héttel végződő szám: június 27--e a döntő dátum. Szendy Károly életében. Azt mondják: a hetes szám szerencsét hoz a kabala törvényei szerint. Adja Isten, hogy ezek a Szendy Károly életében babonás fúr csasággal visszatérő hetes számok áldást jelentsenek Budapest és Szendy Károly számára egyaránt! % A MENNYBÉLI VÁROSHÁZÁN megszaporodtak a lakók: elköltözött körünkből Mell y Béla: Sip ő c z László utóda és Ágoston Géza előde az árvaszéki elnök székében. Ott volt az egész városháza a Kere- pesi-úti temetőben, amikor a kemény- kötésű, nagytudású városi főtisztviselő hült hamvait visszaadták az anyaföldnek. Csorna Kálmán dr., örököse Melly Bélának az árvaszék elnöki pozícióiáiban, mondott örök Istenhozzádot az elhunytnak nemcsak az árvaszék, hanem a főváros közönsége és egész tisztikara nevében is. — Az az élet, amit Te leéltél — mondotta többek közölt Csorna Kálmán — az a pálya, amelyet befutottál: egy talpig becsületes magyar hazafi munkás élete és a szülővárosát rajongásig szerető, érte dolgozni tudó és akaró tisztviselőnek szépen ívelő pályafutása volt. Két hivatási töltöttél, be: az egyik az volt, hogy mint a közgazdasági és közélelmezési ügyosztály hat éven át volt tanácspontjából napi politika és személyi részletességek és vonatkozások tekintetbe nem jöhetnek. Magyaroszágon ma, Istennek hála, nemzeti és keresztény irányzatú kormányzat rendelkezik. És ha bárki is többet követelne a kormányzattól a keresztény irányzat megerősítése és vezetőszerepe szempontjából, ám tessék küzdeni ezért! Van erre mód! Legyenek ott a keresztény nők és a keresztény férfiak mindig és mindenkor és mindenütt, ahol keresztény érdekek megvédéséről és a nagy nemzeti és keresztény öncélú- ság érvényesítéséről van szó! Fogjon ebben az országban kezet egymással minden keresztény ember, sőt nézzünk a szemébe bizalommal a nem kereszténynek is és tapasztalatból merem állítani azt, hogy ez a nem keresztény törpe kisebbség a jellemes és önérzetes kereszténységet mindig tiszteletben tartotta és tartja és ha e körül hibák történtek a múltban, az éppen a saját lanyhaságunknak és öntudat- nélküli kereszténységünknek tulajdonítható. Igenis ki kell szélesítenünk a keresztény frontot! Nem szabad magúnkat kicsinyes szempontok, vagy személyi kérdések által mellékösvényekre vezetni, amelyeken a bozót eltakarja előlünk a keresztény és nemzeti öncélúság nagy gondolatát! És én azt hiszem, hogy a Sas-kör jelenlegi nagynevű elnökének, a keresztény Budapest nagylátókörű és mindig közszeretetnek örvendett noha, erős közgazdasági és szociális érzékkel, de nagy sikerrel is törekedtél fővárosunk k ö z élelmezésének érdekében, a másik az, hogy mint az ország legelső árvaszékének tíz éven át volt elnöke, nagy szeretettel és hozzáértéssel iparkodtál a gyám sági ü gy éknek a korszellem megkívánta töké- leiesbítését előmozdítani. — Bármennyire is különbözzék egymástól — folytatta meghatott hangon Csorna Kálmán — ez a két hivatás és életcél, a Te melegen ér ző szived és emberi gondolkodásod megtalálta köztük a belső örök dísszé fü g g é st és bennük a magasabb erkölcsi tartalmat: azt, hogy az elesett gyenge embertársak felemeléséért, sorsunk türhetövé tételéért való küzdelem és fáradozás a leg magasztosabb emb éri el hi v a t á s. * A VÁROSHÁZA BETEGEI: Bu- z át h János dr. nyug. alpolgármester, a Községi Takarék elnöke, hosz- szább idő óta betegen fekszik az egyik budai szanatóriumban. Ding h a Árpád pénztári igazgató váratlanul rosszul lett Mátraházán, ahova családjával nyaralni ment. Az Uj Szent Játios-kórházba hozták be Dinghát a gyöngyösi mentők, Állapota azonban javul és semminemű aggodalomra nem ad okot. Első látogatója a kórházban régi hűséges barátja: Bódy László dr. tanácsnok, a pénzügyi osztály főnöke volt, Seh vvé t Henrik, a városházi újságírók doyenje, a Pester Lloyd kiváló városházi szerkesztője hetek óta epebánta!makkal fekszik a Po'i- klinika kórházában. 9 polgármesteréhek, jelenleg főpolgármesterének, dr. Sipőcz Jenőnek személye bárkinek elég biztosíték arra, hogy a Sas-kör mindig és minden körülmények között, minden helyzetben tántoríthatatlanul megmarad és kitart a mellett az irányzat mellett, amely lényege, amelytől el se térhetne: a keresztény és nemzeti célkitűzéseknek becsületes útján! A PÜNKÖSDI ÜNNEPEK MIATT egy héttel eltolódott ebben a hónapban a közigazgatási bizottság ülése, amely azért volt különlegesen nevezetes, mert ez volt az utolsó ülés. amelyet még a régi törvényhatósági bizottság által megválasztott köz- igazgatási bizottság tartott. Mert, hogy az új közgyűlés — a Keresztény Községi Pártot képviselő bizottsági tagokat kivéve — nem fogja ugyanazokat küldeni a törvényhatósági bizottságba, az senki előtt sem kétséges. Ily körülmények között bizonyos elégikus hangulat borongott a közgyűlési társalgó-teremben, ahol a közigazgatási bizottság szokta üléseit tartani. Utolsó nagy csatáját vívta meg C sill ér y Bélával, a népszerű pénzügyigazgatóval H an n Arnold, aki egyik elődje volt Csil- lérynek a pénzügyigazgatói székben s ezért — nem is alaptalanul — pa- tentirozott adóügyi szakértőnek tartja magát. Mindig — tisztesség ne essék szólván — zsiványból lesz a legjobb pandúr és pandúrból a legügyesebb zsivány. így álltunk Harm adóügyi felszólalásaival is. Ha valakinek, hát neki mint elődnek, tudnia kell, hol a hiba az utód krétája körül. Mindez azonban már a múlté, mert Hann megszűnt törvényhatósági bizottsági tag lenni és így természetszerűen nem lehet tagja majd az új Törvényhatósági bizottság ellenzékének megtisztelő bizalma folytán az új közigazgatási bizottságnak sem. Hacsak a hegvidéki választás ellen beadott petíció következtében meg nem semmisitik a fővárosnak ebben a választási kerületében a mandátu-