Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1935-05-18 / 20. szám

4

1935. május 18.

TUmUDAPEST

ANYÁK. NAPJA

Uber Endre rádióelőadása

Ebben az évben ismét oda ültem a kis misztikus márványkocka elé, amely egy egész ország népe számára, sőt még azon túl is, messze elviszi a mondanivalókat; immár negyedik ízben szóltam a magyar rádió hallgatóságához az anyák napjáról és amikor negyedízben tartottam előadást ugyanarról a témáról, kétségek fogtak el, vájjon lehet-e még újabb mondanivalóm, nem esem-e az ismétlés vétkébe, nem vagyok-e kénytelen visszatérni ahhoz, amit a múlt évben, tavalyelőtt és azelőtt mondottam.

De ugyanakkor úgy éreztem, erőt vett rajtam a magam elé tűzött feladat és szinte az ellenkezőt kellett kérdeznem: még csak a negyedik éve annak, hogy egy napot szentel az egész magyar társadalom az anyáknak, még csak negyedszer hangzik el a magyar rádióban a figyelmeztetés, az emlékez- tetés, a memento: gondoljatok az anyai szeretetre! Hiszen ez a nap, a maga évröl-évre visszatérő jellegével, éppen egy évröl-évre megismétlődő hangsúly akar lenni, hatalmas vezérmotívum,, amely újra és újra felmuzsikál lelkűnkben és minden egyes visszatérése alkalmával megerősödik, megizmosodik, jobban tulajdonunkká válik.

De tulajdonképen nemcsak negyedik éve annak, hogy az anyák napját megünnepeljük. Nálunk ezelőtt 10 évvel valósult meg először a budapesti állami gépgyár munkásiskolájában egy iskolai ünnep, amely az anyák tiszteletét kívánta hirdetni, általánossá tenni, egy napot szentelni a gondolatnak, hogy a gyermek is tudatára ébredjen és átérezze annak mélységét. Amerikai gondolat volt ez, amelyet, úgy mondhatnám, a véletlen hozott létre egy ottani iskolai ünnepély alkalmával, amikor is egy szegény odaadó anya került az egész közönség szeretőiének középpontjába és ez az alkalom többekben felébresztette a megfontolást, hogy ismételni, szaporítani kellene az alkalmakat, az anyát valamilyen ünnepies keretben a társadalom megbecsülésének gyújtópontjába kellene állítani, ahol minden tekintet rá- eshetik. Az üzletek világrészében, ott, ahol a gyárak kéménye és a házak fedele a felhőket karcolja, ahol a magas épületektől már-már alig látszik a kék ég, ott, ahol a legkíméletlenebb az üzleti világ tülekedése, ahol az érdekek harcában legyőzött alig számíthat irgalomra, a dollármilliók hazájában, ott, ahol a szédületes va- gyonokkal rendelkező, ragyogó szépségű asszonyok élnek, ott egy szegény munkásasszonyt ünnepeltek azért, mert jó édesanya volt.

És amint Amerika területén megkezdődtek, megismétlődtek és visszhangra találtak ezek az ünnepélyek, az eszme erejénél fogva jutott el ez a gondolat Európába, hazánkba is és most ünnepeljük 10 éves évfordulóját annak, hogy hogy dr. P e t r y Pálné, a Magyar Ifjúsági Vörös Kereszt társelnöke nálunk is meghonosította. Nemes és szép gondolat! Érdemes volt áthozni Európába, feleleveníteni ezzel a bethlehemi jászol képét, újra felidézni lelkűnkbe azt a tudatot, hogy az egyszerű istállóból, a legszegényebb gunyhóből is elindulhatnak nagy gondolatok, boldog,

szép életek s a fényes palotákban is

megdermedhetnek a gyermekszívek, ha hiányzik ónnak az anyai szeretetnek a melege.

Meghonosították nálunk is az iskolákban ezt a szép gondolatot, az iskolai nevelőeszközök sorába állították, de a gondolat nem elégedett meg az első szűk keretekkel, először elárasztotta az iskolákat, azután kikívánkozott az utcára, odaigyekezett a társadalom szeme elé és tudatossá akarta tenni azt a nagyon természetes, de bizony, valljuk meg őszintén, sokszor elfelejtett gondolatot, hogy igenis mindnyájan gyermekek vagyunk, szerető édes anyánknak gyermekei s mindnyájunkban élni kell annak a kötelességnek, hogy az édesanya iránt érzett tiszteletet, hűséges szeretetet és ragaszkodást minél nagyobb mértékben felébresszük.

Ezután, az inkább azok számára beillesztett visszapillantás után, akik még csak most hallanak először az anyák napjáról, azt hiszem, nyugodtan elhagyhatom az anyák napjának eddigi népszerűsítésére, terjedésére vonatkozó adatokat. Az a tény, hogy a magyar rádió, amely talán legjobban mutatja a magyar közönség érdeklődését, a maga rendes műsorába illeszti az anyák napjáról való megemlékezést és minden évforduló alkalmával tudatosan, lelkesedéssel megtartja maga is az anyák napját, a leg- meggyözöbben igazolja ezt.

Az anyai szeretetnek az érzése régóta változatlanul és egyértelműen megvan az emberi szívekben. De ha ez az érzés állandóan megvan és érezteti a maga jótékony hatását, amióta anyák gyermekeket ringattak az ölükben, amióta az emberek hálával borulnak le szerető, jóságos édesanyjuk előtt, miért kell minden esztendőben erről újból és újból beszélni? Látták-e már tavasszal a természet ébredését, amikor az áttelelt száraz fának a lombjai kezdenek zöldülni, amikor a fák lombjait friss zöld levelek borítják be és a korán virágzó gyümölcsfák koronájából mást nem is látunk, csak a pompás, illatozó virágokat. Aki ezt látta, annak a lelke önkéntelenül is megtelt gyönyörűséggel, önkéntelenül is megtelt a lelke a természet szépségégének a nagyszerűségével, pedig ez is változatlanul minden esztendőben újból és újból így van. Az anyai szeretet magasztos érzésével is így vagyunk: annak fenségét, nemességét is újból és újból átérezzük, ezt az érzést is újból és újból fel kell ébreszteni, hadd teljék meg a lelkünk ennek a szent érzésnek újabb és újabb pompás virágjaival, hadd gyönyörködjünk minden évben újból, az anyák napján, ebben a felemelő érzésben, hogy minél jobban megerősödjék bennünk, hogy így azután ezeknek a pompás virágoknak áldásthozó gyümölcseit is élvezhessük, necsak kizárólag az anyák napján, hanem küzdelmekkel teli életünknek minden idejében, minden napján és minden órájában.

Próbálom magamat beleképzelni az első budapesti anyák napja hallgatóinak a helyébe, vagy éppen abba az emlékezetes amerikai iskolába, ahol azt a szegény, példás életű anyát, egy bányász feleségét ünnepük. Mi is történt

ott? Az egész közönség őszinte, meleg ünneplésben részesített valakit, akinek legnagyobb érdeme, hogy híven, szentül teljesítette azt a kötelességét, amit a természet szabott az asszonyok elé, az anyák kötelességét! S akik körülülik, akik tapsaikat küldik feléje, mert megérzik benne a mindennapok hősét, a legnagyobb kötelességnek odaadó önzetlen hordozóját, egyszerre ráeszmélnek arra, hogy ime ez itt előttünk nem több, de nem is kevesebb a világ sok százezer asszonyánál, aki egész életét a belőle fakadt életnek felnevelésére áldozta, aki a legtöbbször lemondott mindenről csak azért, hogy az a másik fiatal élet felvirágozhasson és érte a legnagyobb jutalma ennek a virulásnak a látása legyen. Az anya, aki az élet minden viszonylatában elénk kerül, csak ott a legtöbbször nem is vesszük észre, az anya, aki a mi életünket is végig kíséri, de szerényen, a háttérbe meghúzódva, ime megjelenik a szemeink előtt, a maga hivatásának minden terhével és szépségével, megjelenik a maga anyai mivoltában Sj amint az előttük állónak külön tisztelettel adóztak, úgy követel mindegyik tiszteletet a maga számára, mihelyt átlátjuk azt a göröngyös és áldozatokkal teli utat, amelyet járnak és még hozzá mindig másokért és ezekben a másokban egész nemzetek jövendőjéért.

Én meg tudom érteni az első percnek a megdöbbenés ét, mikor valaki azt a szegény, küzködö, a végzettel viaskodó munkásanyát látja és a leikébe nyilalik hirtelen az az érzés, hogy az ö anyja is ilyen volt, ilyen küzködö, ilyen munkás és ilyen önzetlen, csak másokért fáradozó. És a szívekbe nyilalik az a titkos megbánás, hogy ime egy ilyen nagy közönség köszönti ezt ,az anyát, aki pedig szintén ugyanaz, mint az övé, aki iránt talán sohasem juttatta kifejezésre a szeretet, a ragaszkodás, a köszönet megnyilatkozásait, hisz az olyan természetes, hogy az anya mindent megtesz a gyermekéért.

Azt hiszem* hogy a helyes öntudatra- ébredés tette rendszeressé és visszatérővé, általános ünneppé az anyák napját. Lehet, hogy az új idők új szabályaiban mindig jobban előtérbe jutó önállóság gondolata burkolta be időlegesen az anyához tartozás, az anyától való függés érzését, mely alapjában mégis csak mindig megvolt.

Nem lehet eleget hangoztatni, hogy az anyaság feladatai szentek, megpróbáltatásai nagyok, s azokat az egész társadalom hálája illeti meg. Mély erkölcsi jelentősége van annak, hogy az évnek egy napját a hálás társadalom kifejezetten az anyáknak szenteli. Gondoljunk csak arra, hogy általánosságban az évfordulók megünneplésének szokása, az emléknapok milyen erőt, súlyt, hogy úgy mondjam helyzeti energiát nyernek attól, hogy amint a természet megcsinálja egy év alatt a m/aga örök törvényei által megszabta körforgását, ugyanezen idő alatt, szinte ugyanezeknek az örök törvényeknek szabályrendszerében sorra ébrednek bennünk azok a gondolatok, amikről időnként úgy akarunk megemlékezni, hogy az a mi megemlékezéseink utórezgésében kitöltse azt az időközt, mely az új évnap visszatéréséig eltelik. A vallások szabályai egész szertartásrendszerünket az évente visszatérő ünnepekre építik, a családok a szeretet bensöségének igazi kifejezésre juttatását a névnapok és születésnapok szilárd alappontjaira helyezik, de még az államélet is jól ismeri az évente megújuló emléknapok erkölcsi hatását. Sőt a legújabb nemes művelődési eszmék propagandája is ehhez az eszközhöz nyúlt és ezekkel párhuzamosan jutott igazán nagy népszerűséghez 'az anyák napja is.

Nem tudom, ennek a mai ünnepnek melyik irányban nagyobb a jelentősége. A gyermekekkel szemben, akik amúgy is, a legtöbb esetben igazán páratlan szeretettel ragaszkodnak anyjukhoz, s legfeljebb talán csak a hálára kötelezettség tudata nincs meg bennük, feltétlenül megvan az a komoly hatása, hogy rámutat a szereteten túl a megbecsülés, a hála kötelességére, rávezet a megajándékozottság érzésére és a viszonzás igaz boldogságára. De bár az ünnep főleg és legelsösorban a gyermekek felé irányul, bizony a gyermekeken át >a felnőttek felé is van mondanivalója. Az anyák tisztelete mindenki, lelkében kell, hogy éljen, fel kell szabadítani ezt az érzést az idők során rátapadó félszegségtöl, büszke élettartalommá kell tenni, hogy áthassa az egyén életén át a nemzetek társadalmának életét is.

Valóban — amiképen a felejthetetlen Prohászka püspök mondotta — az anyaság tiszteletén át alakult ki mindig a nő szerepe: a társadalmi állása, a férfihez való viszonya, s az anyaság az emberiség életében mindenkor mélységes tiszteletet ébresztett és nagy értékeket képviselt. A mi civüi- zációnk más szerepet, más tért biztosít a nőknek, nem akarja, hogy tudatlanok, hogy felelösségnélküliek legyenek, s e részben a haladás sokféleképen átváltoztathatja a női típust, de azon, hogy nők legyenek, hogy nőiesek legyenek, hogy anyák legyenek, végeredményében még sem fog tudni változtatni. De ne is változtasson a tiszteleten, ne változtasson azon a sajátosságon, amely a nőiességet, mint önálló értéket emeli ki, amelynek példaképpen és eszményként kell ragyognia minden kor asszonya előtt. A női érzések bensösége és tisztasága tulajdonképen azt jelentik, hogy a nő azért jött a világra, hogy többet éljen másnak, mint magának és megtanítsa a férfit is arra, hogy fontosabb a világra nézve a kötelességeket teljesíteni, mint jogokat követelni és megtanítsa arra, hogy észnél és tudásnál többet ér a lelki tisztaság és az erény.

Az anyák napja, az anyaság kultuszát hivatott naggyá növelni és ez, ime milyen mélyreható benyomásokkal tudja gazdagítani nemcsak a gyermek, nemcsak a felnőtt lelkét, de messzemenő hatással lehet az egyes emberek lelkivilágára, sőt egy egész társadalom életfelfogására. Viszont azt is mondhatjuk, hogy egész korok mérlegelésében, megítélésében döntő súllyal eshet latba, hogy abban a korban milyen szerep jutott az anyaság tiszteletének.

Ha csak futó pillantásokkal nézzük végig a történelem nagy fordulópontjait, lehetetlen észre nem vennünk, hogy a felbomló, kultúrájukban túlérett és hanyatló korok az anyaság tiszteletének csökkenésében, a család, mint államépítö sejt meglazulásában, hasonlóak; Róma sasai diadalmasan szárnyaltak égnek, amíg a matrónák köz- becsülésben álló alakjai körül épült a társadalom, de szárnyukat szegte az erények, elsősorban az asszonyi és