Uj Budapest, 1934 (12. évfolyam, 1-50. szám)
1934-06-16 / 24. szám
1934 junius 16 ZU BUDAPEST O Tagjai-e a helyettes tanácsnokok a főváros közgyűlésének? Feikay, ftforvay, Marczy és Farkas helyettes tanácsnokok a közigazgatási bírósághoz panaszolták meg az igazoló választmány elutasító döntését HÍMEK Budapest fürdőváros kialakulása Liber Endre tanulmánya — Az Uj Budapest tudósítójától — Budapest fürdőváros kialakulása címmel jelent meg- Liber Endre alpolgármester értékes tanulmánya az Idegenforgalmi Könyvtárban, amelyet Tábori Kornél szerkeszt. Liber gondosan összegyűjtött érdekes adatokkal világítja meg Budapest fürdőinek múltját és máig való fejlődését. Alaposan megokolja, hegy Budapest, mint fürdőváros miért remélhet hatalmas perspektiváju szebb jövőt. Kifejti, hogy milyen szaktényezőknek keli vállvetve munkálkodniok olyan nagyarányú program megvalósításán, amit Budapest Fürdőváros gondolata jelent. Átgondolt program és tervszerűség kell ahhoz — mondja Liber , hogy megvalósíthassuk mindazt, amit más külföldi állam a mi helyünkben itt talán már régen megvalósított volna. Elsősorban a magyar közönséget kell ránevelnünk — írja aztán Liber — arra, hogy megismerje és használja a valóban értékes budai fürdőket. A közönségnek ez a nevelése pedig az orvosoknak és mindannyiunknak, de különösen az idegenforgalmi tényezőknek a feladata. Kifejti végül, hogy milyen megoldatlan problémák várnak a fürdővárossal kapcsolatban rendezésre. Az alpolgármester művét az Idegenforgalmi Érdekeltségek Szövetsége adta ki (Dunapalota-szálló), es minden érdeklődőnek díjtalanul megküldi.---- — ■ ■ i"' ----------------: A józan takarékosság fontosságát hangoztatta Borvendég a tisztviselők küldöttsége előtt. A Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének vezetősége szombaton délelőtt tisztelgett Buday tanácsnok, a tisztviselőosztály ügyvezető elnöke és Erődy tankerületi főigazgató, az oktatóosztály elnöke vezetésével Borvendég főpolgármesternél, hogy hivatalbaiépóse alkalmából üdvözöljék. A küldöttség nevében Duday tanácsnok jóindulatú figyelmébe ajánlotta az uj főpolgármesternek a főváros egész tisztviselő és alkalmazotti karát és hangoztatta, hogy ennek a rétegnek a háború óta jóformán csak szenvedésben, lemondásban van része. Borvendég főpolgármester meleg rokonszenvvel fogadta a tisztviselők küldöttségét és válaszában különösen a józan takarékosság fontosságát hangsúlyozta. Felhívta a tisztviselőket, hogy ezt a szempontot mindenki szigorúan tartsa be és egy pillanatra se felejtse el senki, hogy a fővárosnak ebben a korszakában nem a fejlődésért dolgozunk, hanem a meglevő helyzet épségben való fenntartásáért és a mindennapi létért küzdünk. Sajtóbemutató az Állatkertben. Szombaton mutatta be a főváros vezetősége Liber Endre alpolgármester vezetése és Nadler Herbert állatkerti igazgató kalauzolásával az újjáalakított Állatkertet, a megnagyobbított hangversenyszinteret és egyéb építkezéseket, valamint az újabb szerzeményeket és szaporulatokat a sajtó képviselőinek. A keletindiai stílusban épült hüllő-pavillont lebontották, az állatkerti tónak ezt a részét feltöltötték és ilymódon kibővítve a vendéglői terraszt, áthelyezték a zenekari emelvényt is. A bemutató közönsége nagy gyönyörűséget talált az állatkerti kertészet munkájában, mely valóságos paradicsomkertté varázsolja ezt a gyönyörű szórakozóhelyet. A bemutatót vacsora követte, amely után a Budapesti Hangversenyzenekar a Traviata előadásával megtartotta idei első hangversenyét. Az Állatkert most oly szép, vezetése annyira mintaszerű, hogy a siker nem maradhat el. Az utóbbi idők eredményei máris megmutatják, hogy a közönség érdeklődése egyre fokozódik az Állatkert iránt: nem kétséges, hogy a most bemutatott újítások és eredmények ezt az érdeklődést nagyban fogják emelni, ami elsősorban Kovácsházy Vilmos tanácsnok érdeme. — Az Uj Budapest tudósítójától — A főváros igazoló választmánya azt a határozatot hozta, hogy Felkap Ferenc dr., Morvay Endre dr., báró Babarczy István dr. és dorogi Farkas Ákos dr. helyettes tanácsnokokat nem veszi fel a törvényhatósági bizottsági tagok nyilvántartásába, mivel szavazati joguk nincsen. A négy érdekelt helyettes tanácsnok az igazoló választmány ezen határozatát panasszal támadta meg, arra kérve a közigazgatási bíróságot, hogy őket a törvényhatósági bizottsági, tagok nyilvántartásába vétesse fel. Igen érdekes a négy helyettes tanácsnok által a közigazgatási bírósághoz felterjesztett panasz indokolása. Megállapítják a helyettes tanácsnokok, hogy a heiyettesités idejétől kezdve magasabb hivatali állásukkal egybekötött teendőiket ténylegesen végzik, a korábban élvezett és a helyettesitett állással egybekötött magasabb illetmények között mutatkozó különbözetet a helyettesítés tartamára behelyettesít esi pótlék cimén megkapják, úgyszintén megkapják a tanácsnoki állással egybekötött képviseleti pótlékot is, vagyis valamennyien teljes jogkörű és teljes tanácsnoki fizetést élvező főtisztviselők. Rámutat a fellebbezés arra is, hogy a főváros közigazgatási tisztviselőinek hierarchiájában a tanács— Az Uj Budapest tudósitójától — A Keresztény Községi Párt józsefvárosi szervezete szerdán este a Józsefvárosi Keresztény Polgárok Körének összes helyiségeiben Müller Antal országgyűlési képviselő névnapja alkalmából ötszáz főnyi közönség részvételével ünnepi vacsorát rendezett, amelyen a párt központja részéről Petrovácz Gyula országgyűlési képviselő és Nagy László dr. központi pártigazgató jelentek meg és a székesfőváros főtisztviselői is nagy számban képviseltették magukat. Wigh János, a kör elnöke házigazdái minőségében meleg szavakkal köszöntötte az ünnepeltet és az öszszes megjelenteket. Utána Baján Ferenc dr. kerületi elnök emelkedett szavakban méltatta Müller Antalnak úgy a törvényhatósági bizottságban, mint a parlamentben kifejtett önzetlen működését és lelkes szavakban mutatott rá az ünnepelt azon kiváló tulajdonságaira, amelyekkel képviselői hivatását megalkuvást nem ismerő kötelességtudással teljesíti és ezáltal a kerület összes keresztény polgárságának osztatlan szeretetét, elismerését és háláját érdemelte ki. Lelkes taps után Petrovácz Gyula országgyűlési képviselő a Keresztény Párt központja és Wolff Károly nevében köszöntötte Müller Antalt, majd igy folytatta: — Eckhardt Tibor a parlamentben a Kereszténypártot aposztrofálta és bizonyos megállapításokat tett a párttal kapcsolatban. Én csak meg akarom erősíteni a nyilvánosságnak ezen a helyén azt a megállapítást, hogy amint ők nem kívánják pártjuk függetlenségét feladni, a Kereszténypárt sem hajlandó azon meggyőződéséből engedni, amely szerint programja teljessége melleit nokolc rendkívül fontos szerepet töltenek be, amit igazol az is, hogy a törvény az ügyosztályokat vezető tanácsnokoknak hivatali állásuk cimén törvényhatósági tagsági jogot biztosit, aminek révén részeseivé válnak az önkormányzati jog teljességének. Az igazoló választmány álláspontja a helyettes tanácsnokok szerint korlátozó módon kívánja értelmezni a törvényt, mert nincs a fennálló törvénynek olyan tiltó rendelkezése, amely kizárná a helyettes tanácsnokot a törvényhatósági bizottság tagjai sorából. Rámutat a panasz arra a visszás helyzetre, amely az igazoló választmány álláspontjának helytállása esetén bekövetkezhetne azáltal, ha ügyosztályt vezető tanácsnok alpolgármesteri állásra behelyettesittetnék. Ebben az esetben ugyanis helyettes alpolgármester tanácsnoki állása cimén birt törvényhatósági bizottsági tagságát és szavazati jogát elveszítené. A városházán nagy érdeklődéssel tekintenek a panasz további sorsa elé. A közigazgatási bíróság döntése a szóbanforgó esetben elvi jelentőségű, annál is inkább, mert mire a közigazgatási bíróság döntése megtörténik, a panaszt aláíró négy helyettes tanácsnok már a törvényhatósági bizottság közgyűlésének szabályszerű választási aktusa révén megválasztott tanácsnok lesz. rendületlenül kitart. Mi nem vagyunk feltétlen ellenzékiek, de feltétlen kormány támogatók sem, mi mindenkor pártunk programját akarjuk érvényesíteni és ha a kormányzat intézkedései egyeznek a párt programjával, támogatjuk a kormányt is. — Én Eckhardt Tibort az ország egyik legokosabb emberének tartom és mi olyan munkaprogram részére szeretnénk garanciát, amely az egész országra szóló, általános, titkos vármegyei lajsiromos választást akar és igazságos, becsületes választással biztosítaná az összehívandó uj parlamentet, amely uj alapokra helyezné a nemzet sorsát. Elismerem, hogy szükséges az, miszerint a kormánynak komoly ellenzéke legyen, de nem az örök ellenzékieskedőkre van szükség, hanem az olyan ellenzékre, mint amilyen a Kereszténypárt, amely mindig alkotásokat sürget. Ezután Petrovácz Gyula is nagy elismeréssel nyilatkozott Müller Antal közéleti működéséről, majd Pillis Károly országgyűlési képviselő, Schaller Sándorné dr.-né és Cholnoky Jenőné dr.né mint a kerületi női pártszövetkezet elnökei, Miklós Ferenc dr. törv. biz. tag, Lenkey Lehel, Petrovits Sándor dr., Markó Elek, Szabó László, Rozsondai Albert, Sárándy Lajos és Gyarmatiig Ilona mondottak még üdvözlő szavakat. Müller Antal meghatott szavakkal mondott köszönetét az ünneplésért és a trianoni Magyarország szomorú helyzetét ecsetelve, a keresztény nemzeti politika irányelvei szerint való összefogásra buzdította a jelenlevőket, mert csak igy tudjuk elérni a várvavárt feltámadást. A bensőséges ünnepélyen közreműködött a külső-józsefvárosi ifj. szervezet dalárdája. ------------------------------------- —h -araggggs, ....... .......................... A kereszténypárt helye az országos politikában Müller Antal ünneplése p a r té ié t Toperczer Áhosné ünneplése — Az Uj Budapest tudósítójától — A Keresztény Magyar Asszonyok Pártszövetsége junius havi pártértekezletén a nagy számban megjelent tagokat Toperczer Ákosnó elnöknő magasnivóju beszédben üdvözölte, megemlékezve junius í-ének szomorú jelentőségéről. Majd Spur Endrónó dr.-né tartott rendkívül érdekes előadást a mai olaszországi és németországi nőiről. Beszédében kitünően jellemezte mindkét nemzet karakterét és célját, élesen feltüntetve a hasonlóságokat és ellentéteket. Toperczer Ákosné elnöknő örömmel állapította meg, hogy a Keresztény Magyar Asszonyok törekvése a két nagy állam nőinek törekvésével megegyezik s azokért a célokért már 12 év óta küzdenek. Halmy Gyuláné kerületi elnöknő lelkes szavakkal köszönti az elnöknőt, ki ezt a küzdelmet megindította és kiváló egyéniségével diadalra vezeti. Schleicher Ferencné főtitkár, az ideális magyar asszonyt köszönti, kit a legszebben a Keresztény Magyar Asszonyok lelkes elnöknője, Toperczer Ákosné, testesít meg. Virágos ablak-, erkély- és kiskert-verseny. A Budapesti Gazdálkodók és Kertészkedők Egyesülete Virágkedvelők Csoportja ez évben is rendez erkély-, ablak- és kiskert-versenyt tagjai részére. A versenyen való részvételt julius hó 1-ig Sándor Arnoldné csoport-elnökhöz VI., Podmaniczky-utca 29. II. 11. (Telefon: 16—3—53) kell levelezőlapon bejelenteni. A bírálóbizottság az elbírálást jelentkezési sorrenben végzi. A Sas-kör nyara. A Sas-kör belvárosi körhelyiségében tartott szombat esti összejöveteleit beszüntette. A nyári hónapok alatt a Németvölgyi-ut 114. sz. alatti (Liptó-u. sarok) Fülemülefőszekben van összejövetel minden szerdán este. Teljesen elkülönített kerthelyiség és tekepálya áll itt rendelkezésre. természetes keserivíz az emészíőszervek legkiválóbb gyógyvize. Egy háztartásban sem hiányozhat. Hatásában felülmúlhatatlan SaUEHHEH BKDRÉS, BUDsPEST Hajnal Imre ohS. RiérnöH, hÖ¥€Z©ÍIÍ€§SCr Budapest IX., ÜlHH-ul 35 Telefon: 38-6-93 SCHMOLL PASTA MAGYAR GYÁRTMÁNY