Uj Budapest, 1934 (12. évfolyam, 1-50. szám)
1934-01-13 / 2. szám
XII. évfolyam 2. szám Budapest, 1934 január 13 UJ BUDAPEST . FővárosA^ Nyilvános Bpest .Rev-u--, „ . A pesti kenyér A köz- és magánépitkezés tökéletes csődje Peírovácz Gyula rendkívül pesszimista nyilatkozata az építési iparok rohamosan növekedő válságáról A mi mindennapi kenyerünk, amiért de megverejtékezünk ezekben a szomorú időkben, nyúlós, ragacsos, rossz, élvezhetetlen. A budapesti pékipar, amelynek anyagi helyzetére jellemző, hogy valamennyi iparágat véve, közülök kerül ki a legtöbb háztulajdonos Budapesten, egyáltalán nem ambicionálja, hogy ha már nem is olcsó (a kenyér áráról jelen cikkünkben nem fog szó esni), de legalább elietős, zamatos, jó kenyérrel lássa el a főváros népét. Azonban akár a kis külvárosi mesterek sütetét, akár a nagy gyárak produktumait kóstoljuk, az eredmény mindig ugyanaz: szinte ehetetlenül rossz a pesti kenyér; zsemlye, kifli és egyéb péksütemény egyaránt. Bécs hires a maga különleges rozscipójáról, Páris pompás irósvajas reggeli kiflijét visszaálmodják az idegenek, mi az oka annak, hogy abban az országban, ahol Európa legjobb búzája terem, sütik Európa legrosszabb kenyerét? És hogyan történhetik meg, hogy a közismerten rossz pékkenyerek között is as egyik legutolsó helvet foalalja el a Községi Kenyérgyár kenyere, noha 1909-ben az árszabályozó célon felül azzal a programmal, indult el a Községi Kenyérgyár, hogy mintaképül és buzdításul szolgáljon a magánipar számára? Az Uj Budapest karácsonyi számában Spolarich György, a fővárosi pékipar tisztes képviselője, közli, hogy Páris kenyérfogyasztása két és félszerese Budapest kenyérfogyasztásának. Spolarich adatát két statisztikai számmal egészítjük ki: a békeévek óta Budapest kenyérfogyasztása hatvan %-ra esett viszsza, ezzel szemben az élesztő-fogyasztás a békebeli háromszorosára nőtt. Ezek a látszólag szürke adatok mély tanulságot rejtenek, magukban és közelről érdeklik a főváros vezetőségét is. A kenyérfogyasztás azért mutat állandóan csökkenő tendenciát, mert a kenyér rossz, az élesztő fogyasztása pedig azért emelkedik, mert a sütés időpontját szabályozó rendeletek miatt egyre több gyorsan erjesztő anyagot kell a péknek kenyerébe és süteményébe belegyurnia, hogy reggel hét órakor ott álljon a friss kenyértermék a fogyasztó asztalán. Professzorok mondják, hogy a rengeteg gyomoridegességnek, savtullengésnek, anyagcsere-zavarnak főoka az élesztővel agyondolgozott pesti kenyér, amely tovább erjed a gyomorban, katarrusokat és egyéb bántalmakat okozva, már nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek között is. Minden bajnak eredője a Községi Kenyérgyár, a maga bürokratikus vezetésével, megdöbbentően rossz termékeivel, furcsa versenytempójával, amelynek kapcsán, ezt kell feltennünk, nem a legjobb, hanem a Icgizeilenebb kenyeret akarja, előáll lit an l Egy másik ok: erősen viszszafejlődött a pesti kenyér piacrendészeti ellenőrzése, a pékmühelyek köztisztasági és közegészségi szempontból való felülvizsgálata, is. így lesz a magyar búza útja a pompás televénytől a türelmes fogyasztó asztaláig a tehetetlenség, a hozzánemértés, a kiáltó nemtörődömség útja: a fővárosi közélelmezési ügyosztály nagyobb dicsőségére! — ugyanakkor, amikor a pesti sütőmestertől élesen megkülönböztetendő magyar pékmunkás is elsőrendű! — Az Uj Budapest tudósitójától. — A munkanélüliséget hatékonyan egyedül építkezések megindításával lehet enyhíteni. Az idén tavasszal kevés remény van arra, hogy nagyobbarányu építkezések indulhassanak meg akár állami, akár fővárosi vonatkozásban. A mai súlyos pénzügyi viszonyok között^ ugyanis sem az állam, sem a főváros nem tud megfelelő fedezetet előteremteni és igy csak a magánvállalkozások építkezési tevékenységének fellendülésétől várható a munkanélküliség valamelyes enyhülése. Mivel a tavaszi építkezések megindításának az előkészítése legalább két-három hónapot igényel, az Uj Budapest munkatársa azzal a kérdéssel fordult Petrovácz Gyulához, a közgazdaság-i és építkezési kérdések legkitűnőbb szakértőjéhez, hogy ismertesse a helyzetet és nyújtson ^felvilágosítást azokról az építkezési lehetőségekről, amelyek tavaszán Budapest székesfőváros területén jelentkezhetnek. J Petrovácz Gyula, a Keresztény Községi Párt vezető tagja, a következőket mondotta az Uj Budapest munkatársának: — A legnagyobb sajnálattal kell megállapítanom, hogy ez év tavaszán kevés reményünk lehet az építkezési tevékenység fellendülésére. A helyzet rendkívül sivár. Ennek egyik oka — az általános gazdasági pangáson kivíil — az a körülmény, hogy a házadómentességi határidő december 31-én lejárt. A Közmunkák Tanácsa legutóbb felterjesztést intézett a pénzügyminiszterhez és ebben a felterjesztésben azt a kívánságát juttatta kifejezésre, hogy a jövőben a házadómentességet csak meghatározott célok és meghatározott városrészek fejlesztésének szolgálatába lehessen állítani. Ezek a meghatározott területek a következők: 1. a Tabán. 2. az Erzsébet-sugárut. 3. az Andrássy-ut meghosszabbításának irányvonala. 4. a Belváros. 5. Egyes várospolitikai, vagy esztétikai célok érdekében szükségessé váló építkezések. Az utóbbi fogalom alá tartozik például a Rákóczi-ut és a Kossuth Lajos-utca torkolatánál a Rákócziut vonalába eső két sarok, amely építészetileg megoldatlan és valósággal szégyenfoltja a főváros legforgalmasabb részeinek. Ezen kívül a Rákóczi-uton és -a körutakon is van néhány üres telek, vagy dísztelen és alacsony kis épület, amelyek mellett emeletes bérpaloták meredeznek tűzfalaikkal. Vannak továbbá ilyen főútvonalakon a régi, szabályozási vonalba eső előugró és a forgalmat zavaró házak, amelyeknél indokolt volna az uj szabályozási vonalba való visszahelyezés és esetleg az újból való felépítés. Ezek azok az egyes esetek, amelyeket az 5. pont alá foglalt a közmunkatanács és amelyekre vonatkozóan éppen a közérdekű célok elérésének előmozdítása érdekében indokolt a rendkívüli házadómentesség megadása. Annyi bizonyos, hogy a jövő évben az általános házadómentesség nem lép életbe, de nem is léphet, mert a most lejárt 30 éves házadómentesség olyan rendkívüli kedvezmény, amellyel állandóan élni nem is lehet. A pénzügyminiszter már igy is azon panaszkodik, hogy az adóköteles házakban kiürülnek a lakások és a kincstár elesik igen sok bevételi lehetőségtől. A rendkívüli házadómentesség állampénzügyi szempontból a fővárosban már erősen érezteti hatását, abban az értelemben, hogy a házadó jövedelemnél nagyarányú kiesés !-{3rZd- mutatkozni„ aminek korlátokat kell szabni. — Azzal a tendenciával szemben, amely a rendkívüli ház-adómentességnek csak bizonyos városrészekre való megadását célozza, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a külterjes fejlődés kétségtelen tényét. Ez nem speciális budapesti, hanem általában világvárosi jelenség. A kor szelleméből folyó természetes törekvés ez. Nem lehet rossznéven venni, ha az emberek menekülnek a bérkaszárnyák szomorú világából a szellős, napsütéses házacskákba, amelyek a perifériákon épülnek föl és amelyeknek még az a vonzóerejük is megvan, hogy saját tulajdonba vehetők. Az európai világvárosokban mindenütt találkozunk ezekkel a városszéli telepekkel, amelyek folytonosan újabb és újabb megoldásra váró problémákat vetnek fel. Már két nemzetközi kongresszus foglalkozott ezekkel a kérdésekkel. Az 1929. évi párisi kongrosszuson magam is részt vettem és láttam azokat a grafikonokat, azokat a kimutatásokat, amelyeken bebizonyították, hogy mennyivel előnyösebbek ezek a perifériális lakások. A házadómentesség terminusának a lejárta azonban ezeket az építkezéseket egyáltalán nem érinti, mert itt a házadómentesség nem jelent fellendítő erőt az építkezések megindítása szempontjából. Ezzel szemben minden világvárosnak komoly gondokat okoznak ezek a városszéli telepek, mert az önkormányzati testületeknek kell gondoskodnak közmüvek, iskolák és egészségügyi intézmények megépítéséről, valamint közlekedési eszközökről. Szerintem Budapest székesfővárosnak is foglalkoznia kell ezekkel a problémákkal, amelyeket csak úgy lehet megoldani, ha a parcellázás engedélyezésének előfeltételéül kötök ki, hogy a közmüvek létesítéséről előzetesen gondoskodni kell. Ez az egyetlen mód. amellyel az autonómia a közterhek túlzott mértékű emelkedése ellen védelmezhetik. — Rendkívül sivárnak látom a helyzetet a magánépitési tevékenység alakulását illetően! A magánépitési tevékenység fellendülésére vajmi kevés reményünk lehet, már csak azért is, mert az építőipart újabb nagy csapás éri a fázisadónak a bevezetésével. A legfontosabb építőanyagokra 10— 15 százalékos forgalmi adót vet ki az uj rendszer, holott eddig az építőanyagok után legnagyobbrészt csak egyszer kellett forgalmi adót fizetni. Nálunk ugyanis a téglát, a meszet, a cementet, az épitőfát az építtető úgyszólván kivétel nélkül mindig a gyártól vette meg, ami azt jelenti, hogy forgalmiadét eddig csak egyszer fizeteLt, vagyis összesen három százalékot. A kereskedelmi miniszter által tervezett 10— 12—15 százalékos fázisadónak a gyakorlati életben semmiféle indokoltsága nincsen. A fázisadó bevezetése csak arra alkalmas, hogy az építkezést megdrágítsa és az építkezési tevékenységet megbénítsa. Egyébként sincs kedvük az embereknek arra, hogy építkezzenek. A lakásbérek csökkenő tendenciát mutatnak, mert az üres lakások száma elérte a normális, békebeli mennyiséget. A tisztviselői lakbérek csökkentése, a házbérek csökkenését vonta maga után, mert a háztulajdonos még lakbérengedmény árán is igyekszik megtartani a jól fizető tisztviselő vagy nyugdíjas lakót. Ilyen súlyos viszonyok között ma már nem rentábilis üzlet a bérházépítkezés. De ha mindezek az indokok nem is szólnának az építési tevékenység fellendülése ellen, még mindig marad egy kérdés: ki ad ma hitelt építkezésre? A bankok a legteljesebb elzárkózás álláspontjára helyezkednek. Építési tőke gyanánt egyedül a befagyott pengők szerepelhetnek, amelyeket különösen az elmúlt évben nagy mennyiségben fordítottak lakástermelési célokra. — Ilyen körülmények között — feierte be nyilatkozatát Petrovácz Gyula — nem pesszimizmusból, hanem reális tapasztalatokból fakad az a megállapításom, hogy tavaszszal nagyon kevés uj építkezés indul meg. A jövőt nagyon sivárnak látom...
