Uj Budapest, 1934 (12. évfolyam, 1-50. szám)

1934-12-08 / 48. szám

2 1934 december 8. UJ BUDAPEST a minisztériumhoz, jelezvén azonban, hogy a Wolff-féle indítvány szerinti zárolások folyamatban vannak és amint arra mód nyílik, a közgyűlés által elfogadott végleges költségelő­irányzatot is fel fogják megfelelő példányszámban az illetékes miniszté­riumokba küldeni. A költségvetésnek a kormányzathoz való felterjesztésével a fővárosi ön­­kormányzat a költségvetést illetően teljesítette törvényszerű kötelességét. Arra vonatkozóan, hogy tekintettel a szanálásra, a fővárosi költségvetés jövő sorsa hogyan fog alakidni, egye­lőre semmit sem tudnak a városházán. Minden valószínűség amellett szól, hogy a belügyminiszter az autonómia által felterjesztett költségvetést véle­ményezés céljából ki fogja adni a fő­polgármesternek, a végleges döntés azután a belügyminisztériumban a főpolgármester bevonásával fog a sza­nálási tervezet figyelembevételével megtörténni. A főváros közgyűlése tudvalévőén utasította a polgármestert, hogy a beruházó kölcsön felvétele tárgyában kezdjen tárgyalásokat és tegyen ja­vaslatot a törvényhatósági bizottság­nak. A közgyűlés ezen határozatát a főpolgármester jóváhagyás céljából felterjeszti szintén a belügyminiszter­hez, mert nem kétséges, hogy a belügy­miniszter előzetes írásbeli jóváhagyása szükséges a konkrét költségtárgyalá­sok tető alá hozásához. Ez a felterjesz­tés a főpolgármesteri hivatalból már felment a belügyminisztériumba, de addig is Sipőcz főpolgármester és Lamotte tanácsnok, a pénzügyi ügy­osztály vezetője, megkezdték a szük­ségesnek mutatkozó előtanácskozáso­­kat a kölcsön felvétele ügyében. — A kölcsön, mint az az Uj Buda­pest legutóbbi számában már közölte — 15 millió pengő lesz. E pillanatban legvalószínűbb, hogy az Országos Tár­sadalombiztosító Intézet fogja a 15 millió pengős kölcsönt nyújtani. Ebben az irányban már folynak is a megbe­szélések: az -elmúlt napokban Sipőcz főpolgármester Lamotte tanácsnok kíséretében felkereste Huszár Aladár dr.-t, az Országos Társadalombiztosító elnökét. Beható tanácskozás kezdődött az OTI-nál, amelybe belevonták Weiss István dr.-t, az OTI vezérigazgatóját is. Ezek a tárgyalások teljesen meg­nyugtatták a főváros vezetőségét ab­ban az irányban, hogy az OTI szívesen áll rendelkezésére a fővárosnak. Ily körülmények között az egyéb helyről való felvételre vonatkozó tervek — itt — Az Uj Budapest tudósítójától. — Nagyfontosságú tárgyalások foly nak a belügyminisztériumban a köz­­tisztviselők nyaralása ügyében, ezekbe a tárgyalásokba rövidesen belevonják a főváros vezetőségét is. Arról van szó, hogy az előszezonban, tehát má­jusban—júniusban és az utószezon­ban : szeptemberben—októberben sza­badságra menő tisztviselők szabadsá­gát meghosszabbítsák, kárpótlást adva nekik, hogy szabadságuk idején keve­sebb szép időben van részük, mint a főszezonban nyaraló kartársaknak. A belügyminisztérium illetékes ügy­osztályait ezen elgondolásban az a elsősorban a centrálé londoni tökeér­­■, dekeltségét kell megemlíteni, — meg­hiúsultak. — Ami a kölcsönt illetően a legfon­tosabb: elvi megállapodás jött létre Sipőcz főpolgármester és Huszár Ala­dár dr., az OTI elnöke között. Az OTI által nyújtandó kölcsön amortizációs kötvénykölcsön lesz. Végeredményben azonban az OTI által nyújtandó köl­csön ügye nem a városházán és nem az OTI-nál fog eldőlni, hanem a belügy­minisztériumban, amely az OTI autonómiájának éppen úgy felügyeleti hatósága, mint a főváros önkormány­zatának. Döntés tehát a belügyminisz­tériumban csak a fővárosi költségvetés jóváhagyása kapcsán, de semmiesetre sem január közepe előtt várható. I megállapítás vezeti, hogy a hazai für­dők jövedelmezőségét érzékenyen gyöngíti az, hogy az elő- és utószezont nem használja ki a magyar fürdőkö­zönség. A közönség túlnyomó többsége júliusban és augusztusban veszi ki nyári szabadságát és erre a két hó­napra zsúfolódik össze a nyaraló pub­likum. A szállodás és penziós érdekelt­ségek, valamint az idegenforgalom kérdéseivel foglalkozó tényezők is rég­óta foglalkoznak azzal a kérdéssel, miképpen lehetne a közönség egy ré­szét az elő- és utószezonban mozgósí­tani, főleg a balatoni fürdőhelyekre és más fürdőinkre. A belügyminisztérium fürdőügyi osztálya reméli, hogy a nagyobb sza­badság a nyaraló köztisztviselők tekin­télyes részét arra fogja bírni, hogy szabadságát az elő- vagy utószezonban vegye ki. Egészen valószínű is, hogy ha egy tisztviselő négy hét helyett öt heti szabadságot kap, inkább indul el nyaralni az előszezonban. A tervnek a sikere attól függ, mennyire lesznek e nyaraló- és penzió tulajdonos ok, illetve szállodások a tavaszi és koraőszi hóna­pokban szerények a nyaraló közönség­gel szemben. A köztisztviselőknek ugyanis csak abban az esetben érde­mes szabadságidejüket júniusban, illetőleg szeptemberben kivenni, ha ez nemcsak időben, hanem a nyaralás ol­csóságában is előnyt jelent számukra. A főváros elnöki ügyosztályában nagy szimpátiával fogadják a belügy­minisztériumi tervet és abba a főváros is bele fog kapcsolódni, annál is in­kább, mert a városházán különösen erősen torlódik a nyári szabadságidő, a két fő hónapban. Modern szigeteléseiket, aszfamstésitéseKet, szsnesaszfali­burKoiaioEfat es e szakmába vágó min­­nemii munkálatokat a legelcnyösebbenvégzi; C § AT Ó Tj Budapest, i, Budaörsiét 18 - Tel.: 53-6-81 ( „OSatfaät“ hidegaszfalt törv. védve I ISI ®f ITS J. Központimé s­­es uizuezeiem uáiiaiata V, JÓZSRF-TÉR 11 TelBlu» OI-< C -s . meghosszabbítják a fővárosi tisztviselők szabadságidejét íz eio és utószezonban nyaralt tisztviselőn bosszant vanicittts nyaralási Kedvezményeket Kapnak jmosHMihmmi AZ ÁDVENTI VÁRAKOZÁS IZ­GALMA üli meg a lelkeket a városhá­zán a karácsonyi ünnepet megelőző időkben. Közgyűlés nem volt ezen a héten, a hosszú költségvetési vitában kifáradt bizottsági tagok nemigen néztek be a városházára. A folyosókon azért a déli órákban mégis alakultak apróbb városatya-csoportok, amelye­ket természetszerűen a városháza leg­nagyobb problémája: a polgármester­választás érdekelt a legjobban. A választási előkészületeket illetően kaleidoszkóp szerűen változnak a hely­zetjelentések. Kortézia nincsen, ezt tiltja az az etika, amely szerint a polgármesteri állásért nem lehet kilin­cselni, azt tálcán kell hozniok az illeté­keseknek. Jósolni mindenesetre na­gyon nehéz és legkevésbé sem való e rovat keretei közé. Egy bizonyos: mához egy hétre többet fogunk tudni ... * AZOKAT A TANÁCSNOKOKAT, akik egyben kerületi elöljárók is, mér­hetetlenül izgatja az a polgármesteri rendelet, amely szerint a közigazgatási kerületek vezetésével megbízott tiszt­viselők csupán a kerületi elöljáró címét viselhetik, tekintet nélkül arra, hogy egyébként a hivatali ranglétrának ta­nácsnoki vagy főjegyzői fokán álla­­nak-e. A polgármestert ezen rendelete kiadásában a jól felfogott ökonómia érdeke vezette, ahány kerület van Budapesten, annyiféleképen címezték magukat a vezető urak. Ebben a rendszertelenségben iparkodott har­móniát teremteni a polgármester is­meretes intézkedése révén. A kerületi elöljárók közül jelenleg hat van tanácsnoki, öt pedig főjegyzői rangban. Legközelebbi elöljárói érte­kezletükön fogják tárgyalni a kerüle­tek vezetői, nyílik-e mód és lehetőség arra, hogy megváltozzék a mai rend és a polgármester mégis cso,k disztink­ciót tegyen a tanácsnoki és a főjegyzői rangban levő kerületi elöljárók között. * HÉT LAKAT ALATT ŐRZIK az elnöki ügyosztályban a tanácsnokoktól és a többi hivatalvezetőktől beérkezett minősítési táblázatokat. A minősítések feldolgozása már megkezdődött, de mint hírlik, január vége — február eleje előtt nem végeznek ezzel az ap­rólékos és kényes munkával. Csak a minősítési tóMázodok teljes és pontos felfektetése után kerül sor majd a nyugdíjtörvény végrehajtása kapcsán a kényszernyugdíjazások megkezdé­sére. Ezeknél a nyugdíjazásoknál kény­szert természetszerűen csak ott fog­nak alkalmazni, ahol a nyugdíjba menesztendö tisztviselő nem tesz ele­get hivatalvezetője azon barátságos felszólításának, hogy a kényszernyug­díjazási eljárás elkerülése céljából ön­ként kérje nyugdíjazását az, akinek sorsa beteljesedett. Olyan hírek vannak forgalomban, hogy nemcsak azokat fogják felsőbb hivatali hatóságaik a nyugdíjazási kérvény beadására felszólítani, akik hanyagul, vagy meg nem felelően lát­ják el hivatali ténykedéseiket, hanem azokat is, akik vagy szolgálati időt, vagy az életkort illetően a határmes­­gyén állanak. Főleg a kerületi elöljá­róságokat vezető tanácsnokok jönnek itt elsősorban számításba és kömnyen meglehet, hogy félesztendőn túl alatt alig maisad a inai, elöljáróságot vezető tanácsnokok közül a fele, vagy még kevesebb szolgálatban. * KURFÜRST ISTVÁN, a fővárosi házinyomda érdemes és népszerű igaz­gatóját a polgármester vezérigazgató­vá nevezte ki. A főváros rossz anyagi helyzetére való tekintettel egyelőre csak titidust jelent a kinevezés Kur­­fürstnek, a megfelelő vitidus nélkül, de viszont ami késik, nem múlik! Alig negyvenegynéhány éves a ki­tűnő Kurfürst István, mindössze hu­szonnégy esztendeje áll a főváros szol­gálatában és máris ö lett a székes­­főváros legfiatalabb üzemi vezérigaz­gatója. Ezt a kitüntetést meg is ér­demli Kurfürst. Mesterségének nem­csak elsőrendű szakértője, de való­sággal művésze és szerelmese ö. Az ő kiváló ízlésének, elsőrendű nyomdai szaktudásának, nagyszerű fényképé­szeti tudományának köszönhető, hogy ,a fővárosi házinyomdának éppen azok a termékei, amelyek külföldre men­nek, szerte a világon hirdetik a ma­gyar nyomdaipar európai viszonylat­ban is helytálló kiválóságát és a fő­városi házinyomda kiváló vezetését. Utalunk a legutóbbi esztendőkben szétküldésre került idegenforgalmi naptárakra, amelyek finom és mű­vészi kiállításukkal Kurfürst vezér­­igazgató legragyogóbb alkotásai. Leg­nagyobb érdeme: az ő vezetése alatt házinyomda bürokratikus hivatalból életteljes intézmény lett! * AZ ELHUNYT BORVENDÉG FŐ­POLGÁRMESTER elárvult személy­zete most helyezkedik el a különbö­ző ügyosztályokban, mert természe­tes, hogy Sipőcz főpolgármester to­vábbra is a ■maga régi bevált személy­zetét kívánja látni maga körül. Szentmi klósi József dr. tanács­jegyzőt, a főpolgármesteri hivatal volt vezetőjét több tanácsnok is hívja ügy­osztályába. Minden valószínűség sze­rint az egyik nagy fontosságú központi ügyosztályban fog másodhelyettesi megbízatással elhelyezkedést találni Szentmiklósi, aki a fiatal tanácsjegy­zők legtehetségesebbjei és legszorgal­­masabbjai közül való. A szimpatikus és népszerű 0 r b ay Dénes dr. tanácsjegyző, aki másfél évtizedet töltött Borvendig mellett és a legutóbb is bizalmas személyi tit­kára volt az elhúnyt főpolgármester­nek, az elnöki ügyosztályban fog be­osztást kapni. Kosztolányi József tanácsjegy­­ző, aki a főpolgármesteri hivatal ad­minisztrációs ügyeit intézte egye­lőre továbbra is a főpolgármesteri hi­vatal kötelekében marad. * HALABUK KÁLMÁN TANÁCS­JEGYZŐT a közoktatási ügyosztály­ból a szociálpolitikai ügyosztályba helyezte át a polgármester. Uj ügyosz­tályában Halabiik tanácsjegyző a ta­nácsnok második helyettese lesz. Halabuk tanácsjegyző neve több, mint egy évtizede már valóságos fo­galom volt a tanügyi osztályban. Az elemi iskolák személyi ügyeit intézte Halabuk tanácsjegyző okosan, szeré­nyen, tapintatosan. Kiváló képességei új beosztási helyén is rövidesen két­ségtelenül érvényesülni fognak. * MÉLYEN TISZTELT SZERKESZ­TŐ tJR — írja egy előfizetőnk — engedje meg, hogy ebben a közkedvelt

Next

/
Thumbnails
Contents