Uj Budapest, 1934 (12. évfolyam, 1-50. szám)
1934-11-17 / 45. szám
XII. évfolyam 45, szám saUy'/VLfÄtt Tboj^ao^ *^0t Budapest, 1934 november 17 UJ BUDAPEST Vitalitás Nagybetegek ágyánál szokták mondani az orvostanárok, hogy az élet és halál mesgyéjén már nem is az a fontos, hogy ugrik-e egy-két tizeddel a lázmérő, rendetlenebbül lök-e az ütőér, sípolóbban zihál-e a tüdő. Külső tünetek mutatják meg ilyenkor a szakértő szemnek a krízis momentán állapotát: az a kérdés, nem húnyt-e ki az életöszt'&ne a haldoklónak, mekkora benne az élni-ukarás, vagy elfáradt-e anynyira a senyvedő test, hogy a lélek lázongó akarata ellenére is a sír hűvös ölébe kívánkozik? Ha a tudós professzorok szemüvegén át vizsgáljuk a nagybeteg autonómiát, a vitalitásnak egyre több és több jelét észleljük, amelyek mind azt mutatják, hogy a székesfőváros önkormányzata nem akar lebukni az önmaga által ásott sírba, élni, fejlődni, tárulni kíván! A közgyűlési költségvetési vita a maga sokszínűségével, eleveti tempójával, bölcs, az egymás közötti harcot kerülő egycélú energiájával, amellett bizonyság, hogy kár volt elparentálni az önkormányzatot, amely az évszázados fejlődés során nem aggott el, de önmagából merítvén erőt az új életre, a betegágyban is azt harsogja, hogy élni, dolgozni, terebélyesedni akar, mert léte nem érkezett még el a végállomáshoz, tagjai friss erőt lehelnek, mint ama modern Anteuszé, amelynek ereiben új életfluidum lüktet az anyafölddel, jelen esetben a népakarattal való érintkezéstől. Az önkormányzat vitalitását helyesen érzékelte és szárnyaló szavakkal ecsetelte a költségvetési vita során Ernszt Sándor, annak a mélységes állambölcseleti gondolatnak adva kifejezést, hogy a városok falai közt a történelmi fejlődés során elért önkormányzati öntudatot nem lehet kiirtani, mert ez a gondolat örök, mint maga a nemzet. A nagy kijelentéseket megillető tisztelet és együttérzés fogadta ezt a megállapítást, amelyet, ha még falak körítenék Budapestet, a város kapui fölé kellene vésnünk, okulásul önmagunknak, tanulságul az idegeneknek! Ott lüktet az az életerő a költségvetési részletes vita szónokai által kitermelt ötletekben, a város vezetőinek friss célkitűzéseiben, a városházi búrokban, a pártvezért nyilatkozatokban, amelyek azt mondják, hogy a szanálást, ha arra egyáltalában szükség van, elvégzi maga az autonómia! Az egészséges élniakarás ezer és ezer szimptomáját az a szándék váltotta ki, amely szanálás címén igyekezett elvágni az önkormányzati képviseletnek a tömegekkel való összefüggését, hogy azután könnyű szerrel végezzen magával az önkormányzati gondolattal. De nem számoltak az önkormányzat vitalitásával, amely, miként a kovács-üllő kiváltja az ütések súlya alatt az acél szikrázó keménységét, ellenállásra és öntudatra ébresztette az önkormányzat szunnyadó és már elparentált erőit, újból és újból kifejezést adva annak a dübörgő akaratnak, hogy a szanálást el akarja és tudja végezni maga az autonómia! Á nemzeti Budapest * Az Uj Budapest részére irta: SIPÖCZ 3ENÖ dr. Az egész ország nagy lelkesedéssel ünnepli a tizenötödik évfordulóját annak a napnak, hogy nagybányai Horthy Miklós fővezér a nemzeti hadsereg élén bevonult a fővárosba. A magyar történelemben mindenkor nevezetes nap marad 1919 november 16-ika, mert attól a naptól kell számítani az új magyar korszakot. A viharos, vészes századok folyamán nagy válságokat, sok katasztrófát ért meg a magyar, de olyan elesett, olyan eltépett még sohasem volt, mint a világháború után, a kommunizmus sötét, véres napjaiban. A mohácsi gyásznap örök időkre a nemzeti szerencsétlenség emlékeztetője marad, Mátyás király birodalma hullott a mohácsi sírba, a nemzet színevirágjával, de akkor sem volt olyan sötét a helyzet, mint 1919-ben, mert Mohács után még állt Buda, még élt és lélegzett a nemzet a megmaradt országrészeken. 1919-ben az ország testét feldarabolták, elrabolták a külső ellenségek és a belső ellenség megölte a nemzet lelkét is. Nagybányai Horthy Miklós fővezér bevonulása a legnagyobb nemzeti katasztrófa után történt, amikor a nemzeti létet halottaiból kellett föltámasztani. Az ellenségtől megszállott ország földjét vette ismét a nemzet birtokába és ugyanakkor életet öntött a nemzet elalélt leikébe is. A mi számunkra a bevonulás napja bibliai csoda volt, a nemzeti gondolat művelte a feltámadás csodáját, amelyre most is, tizenöt év távolából, megrezdült lélekkel, könnyes szemekkel gondolunk. Az egész ország ünnepli az évfordulót, de egyetlen városnak sincs annyi oka az ünneplésre, mint Budapestnek ; a magyar fővárost azon a napon szabadították fel a külső és belső ellenség jármából és visszaadták nemzeti rendeltetésének. Valamikor Budavár visszavétele lehetet+ olyan hatással a nemzet életére, mint amilyen hatással 1919- ben a nemzeti Budapest feltámadcisa volt. A fővárosok mindig döntő szerepet játszottak a népek történelmében; a magyar főváros sorsa is mindig egy volt és egy marad a nemzet sorsával. Talán azt mondhatjuk, hogy a főváros szerepén fordul meg a nemzet sorsa. A bűnös Budapest gyászos emléket jelent az ország emlékezetében, de a mai Budapest a nemzeti létet és reménységet képviseli, Nagymagyarország feltámadásának gondolatát hordozza világvárosi szerepében és jelentőségében. Azt merem mondani, hogy a magyar főváros a bűnös Budapest idején is igaz valóságában ez a magyar város volt. A bűnös Budapest csak lerakodott réteg, lecsapolt salak volt azon a tűzön, mely a nemzet lelkében mindenkor égett. A lakosság elenyésző töredéke követte el azt a gyalázatot, amit a kommunizmus nevével jelzünk. ■ Mikor eljött a felszabadítás napja, az igazi Budapest ujjongó lelkesedéssel tört ki és azonnal a nemzeti célok szolgálatába állott. Az eltelt tizenöt év alatt szívós munkával, nagy hittel építette ki a saját életében a nemzeti lét alapjait, minden életmegnyilvánulásában az a történelmi szempont vezette, hogy bevehetetlen „Budavára“ legyen a jövőben a nemzeti eszményeknek. Azt a szellemet, amit a kormányzó úr hozott a fővárosba a nemzeti hadsereg élén, leikébe fogadta, a saját életébe olvasztotta, hogy a saját életével és erejével a nemzeti feltcimadást munkálja. Ezzel a tudattal hódol a nemzeti Budapest az évfordulón a nagy Felszabadító előtt. Hatalmas visszhangot keltett Toperczerné közgyűlési beszéde A kormányzotté ált élére a szociális tevékenység nagyarányú mozgalomnak — Az Uj Budapest tudósítójától. — \ A közgyűlési költségvetési vitának kimagasló eseménye volt az a beszéd, amelyet Toperczer Ákosné, a törvényhatósági bizottság egyetlen örökös női tagja mondott el. Valamennyi párton szokatlanul élénk figyelemmel fogadták ezt a beszédet, amely a maga bölcs megállapításaival, bensőséges melegségével és mélységes szociális meglátásaival nemcsak Toperczer Ákosné értékes egyéniségét veszi körül fokozott nagyrabecsüléssel, hanem dicsőségére válik annak a pártnak és világszemléletnek is, amelyhez Toperczer Ákosné tartozik. A nagy beszédek és a nagy szónokok minden külső attribútumaival volt ékes ez a felszólalás, melynek során Toperczerné azt a megállapítást tette, hogy az ő keresztény világnézetében nincsen proletár, hanem csak testvér van, elhanyagolt testvér, akiért az egész társadalomnak harcba kell szállania és meg kell tennie mindent, hogy ez a testvér megint ott legyen azon a helyen, amely ői emberi méltóságánál fogva jogosan megilleti. És hogy ez a gyönyörű beszéd nem hangzott el nyom nélkül, mutatják azok az eredmények, amelyek máris jelentkeznek Toperczer Ákosné nagyértékű felszólalása nyomán. Közgyűlési beszédéről és annak kihatásairól Toperczer Ákosné a következő nyilatkozatot tette az Uj Budapest munkatársának: —• Engem is meghatott az a figyelem, amellyel a törvényhatósági bizottság, pártkülönbség nélkül, felszóracionalizálását célzó Ialásomat fogadta, bár kétségtelennek tartom, hogy ez az érdeklődés elsősorban nem az én szerény személyemnek, hanem az általam felvetett nagyfontosságú problémáknak szól És ha a kölni dóm, amelyet egyszer meg4' evezett valaki, majd egyszer el kezdték építeni kevesebb pénzzel, azután pedig százszor és százszor kifogyott a pénzük, nyolcszáz esztendeig épült, a főváros szociális tevékenysége, amely már eddig is igazán nagyszerű eredményeket produkált ilyen szociális védelmi épület lesz, klasszikus, nagyvonalú épület, csak az a fontos, hogy nekünk is legyen egy Albertus Magnus-unk vagy Mihály mesterünk, aki a tervet megcsinálja! — Beszédemben kifejtettem, hogy a szociális védelem épületének a tér-
