Uj Budapest, 1934 (12. évfolyam, 1-50. szám)

1934-08-25 / 33-34. szám

1934 augusztus 25 UJ JSnDAPESI R főváros vezetősége továbbra is kezében kívánja tartani az idegenforgalom ügyét Szendy alpolgármester nyilatkozik a főváros eszi problémáiról — Az Uj Budapest tudósítójától — Sipőcz polgármester az István­­heti ünnepségek alkalmából meg­szakította nyári szabadságát. Au­gusztus hó 20-án reggel érkezett Budapestre, Zebegényből, ahol nyá­ri szabadságát tölti, és résztvett a Szent Jobb-körmenetben, Buda­pest székesfőváros képviseletében. Résztvett a polgármester több Ist­­vánnapi ünnepségen is, sőt még két napig Budapesten maradt és pedig abból a célból, hogy bizonyos sürgős adminisztratív természetű intézkedéseket megtegyen. Augusz­tus 21-én és 22-én, vagyis kedden és szerdán délelőtt hivatalában tar­tózkodott, ahol Szendy alpolgár­mester részletes jelentést tett az összes folyó ügyekről. Megjelent Sipőcz polgármester előtt több ügy­osztályvezető, valamint Homolyai Rezső tanácsjegyző, a költségvetési ügyek előadója is. Két napi munka után Sipőcz polgármester ismét folytatta megszakított nyári sza­badságát és visszautazott Zebe­­génybe. Az Uj Budapest munka­társa szükségesnek tartotta, hogy a polgármester nyári szabadság­­idejének megszakításáról és a nála két napon át folyó tanácskozások­ról kérdést intézzen Szendy alpol­gármesterhez, aki ezidőszerint egyedüli vezetője és irányitója a városházi adminisztráció munkájá­nak. Szendy Károly alpolgármester a következőket mon­dotta az Uj Budapest munkatársá­nak: — Részletes jelentést tettem a polgármester urnák mindazoknak az előterjesztéseknek az előkészíté­séről, amelyek a legközelebbi na­pokban kezdődő őszi munkaszezón­­ban napirendre kerülnek. A pol­gármester ur főként a költségvetés előkészítésére vonatkozó munkálatok iránt érdek­tük: F értsék Leó és Feigler Károly. A legutóbbi időben Feigler játéktudománya azonban alaposan csökkent, amit szakértők azzal hoz­nak kapcsolatba, hogy szemmel lát­hatóan korpulensedik egyébként da­liás alakja. A BRIDGE NEMES MŰVÉSZE­TÉNEK hódolói között a legelső L amott e Károly pénzügyi tanács­nok foglalja el, aki feleségével együtt hírneves bridgejátékos. Ki­tünően játszik Babarczy István báró is, továbbá Csorna Kálmán árvaszéki elnök, aki feleségével, a népszerű Katinka asszonnyal együtt mestere a bridgejátéknak. Rendes heti bridgepartiban vesz részt Farkas Ákos és ugyancsak hetenként a Mária-utcai tisztviselő kaszinóban megvan a bridgepartija Salamon Géza tanácsnoknak is, akit szintén az elsőrendű mesterek között emlegetnek. * ÍME, a KÁRTYÁZÓ VÁROS­HÁZA! Mondanunk sem kell, hogy az egész vonalon olcsó, párfilléres szórakozásról van szó, aminthogy a tisztviselői fizetés még kártya te­rén sem engedi meg a nagyobb­­irányu kilengéseket... * REIDNER ILONA tanárjelölt és C s anád y Gusztáv dr. székesfővá­rosi tanácsjegyző, Sipőcz polgár­­mester kedves és népszerű személyi titkára, augusztus 28-án, kedden délelőtt 10 órakor tartják esküvőjü­ket az Angol kisasszonyok zugligeti (Szarvas Gábor-ut 50. szám) káipol­­nájában. lődött, továbbá részletes felvilágo­sítást kért a Vízmüvek, alagut-épitése, valamint a Vízmüvek beruházási program­jának állása felől. Ezeket a felvilágosításokat Morvay helyettes tanácsnok, a víz­vezetéki és világítási ügyosztály vezetője adta meg, majd e felvilá­gosítások alapján bizonyos intézke­déseket rendelt el a polgármester ur. Ezek az intézkedések az alagutépités ügyében a vál­lalkozókkal folyó tárgyalások vitelére, valamint annak a kommünikének a kiadására vo­natkoztak, amely a legutóbbi napokban sokat pertraktált Viz­­mü-kérdések tisztázását célozta a nagyközönség előtt. Érdeklődtünk Szendy alpolgár­mesternél a költségvetési tervezet elkészítése és általában azoknak az előterjesztéseknek a sorsa iránt, amelyek az őszi kampányban az il­letékes autonóm fórumok előkerül­nek. Szendy alpolgármester a kö­vetkezőket mondotta az Uj Buda­pest munkatársának: — Az uj költségvetés mérlege még egyáltalán nem alakult ki. Mivel a pénzügyi ügyosztály nem tar­tozik ellenőrzésem alá, közelebbi felvilágosításokat nem adhatok, csak annyit tudok, hogy a költ­ségvetés összeállítása rendkívül nehéz feladatot ró a városházi adminisztráció vezetőire. A költségvetés alakulása sok tekin­tetben függ attól is, hogy a főpol­gármester ur milyen takarékossági intézkedéseket léptet életbe. — Azok között az előterjesztések között, amelyek az ősz folyamán napirendre kerülnek, első helyen kell megemlítenem a Tabán újjá­építésére vonatkozó uj polgármes­teri előterjesztést. A közmunka-ta­nács ugyanis bizonyos módosításo­kat rendelt el, amelyek következté­ben most a közgyűlés által elfoga­dott újjáépítési tervet át kell dol­gozni. A közgyűlés még a nyári szünet előtt abban a hitben fogadta el a Tabán újjáépítésére vonatkozó konkrét kivitelezési tervet, hogy ez végleges építési terv lesz. A Fő­városi Közmunkák Tanácsa csak részben járult hozzá a közgyűlési határozatban foglalt tervezethez, amennyiben elfogadta az alsó zárt­sorú megoldást, de a felső rész épí­tési tervének átdolgozását rendelte el. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa azért rendelte el a tabáni tervek módosítását, mert közben a főváros megvette a Rácfürdőt éspedig ép­pen abból az elgondolásból kiin­dulva, hogy a Tabánt be kell kap­csolni a fürdőváros-koncepcióba. Mihelyt megkaptam a közmun­ka-tanács átiratát, azonnal ki­adtam az utasítást, hogy szak­embereim hajtsák végre a köz­munka-tanács utasításait. Mihelyt a módosított terv elkészül, azt uj polgármesteri előterjesztés alakjában előbb a szakbizottságok, azután pedig a közgyűlés elé visz­­szük. Megtörténhetik, hogy sok ré­gebbi elgondolás ennek az uj mó­dosításnak áldozatául esik. Én min­denesetre elkészíttettem az uj Tabán köny­­nyen áttekinthető térképét, hogy ne csak a szakemberek, hanem az autonómia képviselői is hoz­zászólhassanak. Minden megoldási lehetőségnek tág teret nyújtunk. Ez a véleménye Si­pőcz polgármester urnák is, aki­nek részletesen referáltam és aki maga is arra utasított, hogy a mó­dosított terveket a legsürgősebben készíttessem el, nehogy a munkála­tok megindítása a módosító rendel­kezések következtében erősen elto­lódjék. Szendy alpolgármester ezután közölte az Uj Budapest munkatár­sával, hogy Sipőcz polgármester behatóan érdeklődött az István­­heti ünnepségek számszerű adatai iránt. Számszerű kimutatás még nem készült, de máris meg lehet állapítani, hogy a Szent István­­heti ünnepségek sikere minden ed­digit felülmúl. Ebben az ügyben Szendy alpolgármester a követke­zőket mondotta: — Az ezévi István-heti ünnepségek úgy anyagi, mint erkölcsi szempontból kitűnő eredmény­nyel jártak. Annak ellenére, hogy a főváros mindössze 43 ezer pengőt költött a Szent 1 stván-hét megrendezésére, olyan idegenforgalmat produkált, — Az Uj Budapest tudósítójától. — Nem mindennapi érdekességii bo­nyolult pereskedés nyert befejezést nemrégiben a Kúria Tóth-tanácsa előtt. A perben felpex*esként a Ma­gyar Általános Hitelbank, alperes­ként pedig a főváros közönsége sze­repelt. A per előzményei még arra az időre nyúlnak vissza, amikor a Hitelbank nagyobb kölcsönt folyó­sított egy kecskeméti bornagykeres­kedőnek: Dunsztmann Vilmosnak. A kereskedő azonban utóbb nem tu­dott kötelezettségeinek eleget tenni, következésképp a bank foglalást vezetett a borkereskedő pincéjében található borokra és hordókra. IJjabb bonyodalmakat azután az okozott, hogy egy szép napon a fő­város is foglalást vezetett 60.000 pengő adótartozás fejében Dunszt­mann 50.000 pengőt érő hordóira. A Hitelbank elsőbbségi jogának érvényesítése végett a kecskeméti pénzügyigazgatósághoz fordult egy kérvénnyel, de erre negativ választ kapott, amire a bank igénypert in­dított a főváros ellen, hogy mondja ki a bíróság a főváros foglalásának hatálytalan voltát. A Hitelbankot a perben Markó Imre dr. képviselte, aki előadta, hog-y a foglaláskor a hordókra és kádakra táblákat akasz­tottak, amivel jelezték a kézizálog megszerzésének a jogát. Sőt a pince kulcsait is magukhoz vették. De ké­sőbb a kereskedő a bank segítségé­vel és felügyelete mellett értékesí­tette a borokat, ez is azt bizonyítja, hogy a bankot illeti meg a főváros előtt a kielégítés joga. A főváros Krantz Károly dr. tiszti alügyész utján pergátló kifo­gással élt. Szerinte a Hitelbank kö­vetelése nem a polgári bíróság elé tartozik, hanem közigazgatási utón volna érvényesítendő. Már azért is el kell utasítani, mert fölösleges az ilyen per. A kereset valóságát pe­dig érdemben azért tagadja a fő­város, mert a bank foglalása nem történt szabályszerűen. A főváros foglalását már azért sem lehet fel­oldani, mert Dunsztmann nem élt kifogással a foglalás ellen. Egyéb­ként annakidején majd érvényesít­heti a bank a jogait. Első fokon a járásbíróság a fővá­* SZÜRKETAXI vezetősége értesíti a Közönséget, Iiogu i. Kő 2H-tól (Szí. Istvánnal)) Kezdodöleg a szürhetaxín szállí­tott poggyász (csomagoh sin.) után pótdijat nem számit lel amire még soha példa nem volt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a jövő évben ne kellene to­vábbfejleszteni megfelelő propa­ganda révén ezt az idegenforgal­mat. A főváros vezetőségének azok a tagjai, akik az István-heti ünnepségek rendezését irányí­tották, nagy szakértelemről, hoz­záértésről és szorgalmas munka­bírásról tettek bizonyságot. A főváros vezetősége továbbra is kezében akarja tartani az idegen­­forgalom fejlesztésének az ügyet és arra fog törekedni, hogy az ezévi kitűnő eredményt is felülmúlja. ros pergátló kifogását, érdemben pedig a Hitelbank keresetét eluta­sította. Az indokolás szerint nem forgott fenn annak a szüksége, hogy a Hitelbank a pert, amelyet a bíróság megállapítási pernek mi­nősít, megindítsa. A járásbíróság elismeri, hogy a bank hiteleket bo­csátott a borkereskedő rendelkezé­sére. A Hitelbank foglalása sza­bályszerűen folyt le ugyan, de perre nem volt épp ezért szükség, mert a főváros foglalása nem ve­szélyezteti a bank zálogjogát sor­rendi tárgyalás esetében. Ezzel szemben a törvényszék meg­állapította a Hitelbank elsőbbséget a kielégítésre. A bíróság szerint je­len estben nem a köztartozást illeti meg az elsőbbség, ezért szükség volt a perindításra, mert egyébként a főváros nem ismerte volna el a bank elsőbbségi jogát. Az ítélet ellen a főváros élt felül­vizsgálati kérelemmel. Előadták, hogy a bank csak részben kapott tulajdonjogot a lefoglalt tárgyak­ra, mert a borkereskedő vissza^ kapta a lefoglalt tárgyak feletti rendelkezési jogát egy időre. Ezzel szemben a Hitelbank azzal érvelt, hogy övé az elsőbbség. A főváros a bank tudtán kivül értékesítette a borkereskedő ingóságait. Az ingó­kat egy közkereseti társaság vásá­rolta meg, ahol a borkereskedő öccse elnököl. A bank nem^ kapott értesítést arról, hogy a főváros ár­verést foganatosít, az adóhatóságok az ilyen esetekben sohasem tesznek közlést. A főváros 60.000 pengős köz­tartozásra kíván elsőbbségi jogot, amikor a bank a borkereskedőre sokkal többet áldozott, mert Dunszt­mann helyett fizette a különböző fővárosi adókat, hogy a kereskedő értékesíteni tudja a borait. A fővá­ros emberei letörölték a hordókról a Hitelbank megjelöléseit. A Kúria azonban a Hitelbank ke­resetét elutasította, a főváros per­gátló kifogásával együtt. A Kúria szerint jelen esetben nem volt szük­ség perre. A törvényszék jogsza­bályt sértett a marasztalás kimon­dásával. A pervesztesség a Hitel­bankot terheli mind a három fokon, a fővárost azonban ügyvédi költség mégsem illeti meg, mert a pergátló kifogás alaptalan volt. DEBRECEN ÉTTEREM Déli menü, a polgári étteremben P Minden szombaton disznótoros vacsora, pénteken este halászlé. A Hitelbank és a főváros Pereskedés egy kecskeméti kereskedő bora és hordói körül

Next

/
Thumbnails
Contents