Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1933-12-23 / 51-52. szám

2

— Elgondolásom különben a gazdasági életben nagy érdeklődést váltott ki, ami azt bizonyít ja, hogy ezen a téren okvetlenül tenni kell valamit, mert különben zsákutcába jutunk.

Jogi személyek és magánosok a levelek és memorandumok egész sorozatával keresnek fel, amelyek arról szólnak, hogy a magángazdaság bizonyos vonatkozásaiban igen jól bevált az utalványrendszernek egyik vagy másik formája, vagyis elgondolásom megvalósítása a gyakorlati lehetőségeket sem nélkülözi.

A hozzám eljuttatott rendszerek közül különösen beváltnak látszik az, amelyik az egyik fogyasztási hitel- szövetkezet pénzügyi életét szedte ily módon rendszerbe, igen ügyes és praktikus módon.

Idáig tart Wolff Károly nyilatkozata. Értesülésünk szerint

a főváros pénzügyi osztálya komoly előkészületeket tett arra vonatkozóan, hogy a Wolff Károly által említett Wörgl-i rendszer lehetőségeit megvizsgálja.

E tekintetben nagy font ossígu tárgyalások is folynak a főváros pénzügyi ügyosztálya és a pénzügyminisztérium között. Ezek a tárgyalások a jövő esztendő tavaszán megindítandó nagy fővárosi közmunkák finanszírozását illetően a teljes siker reményével kecsegtetnek. Megkönnyíti a helyzetet, hogy Wolff Károly egyben elnöke a főváros leg’fontosabb szakbizottságának, a pénzügyi szakbizottságnak is, ámennek hatáskörébe tartozik elsősorban ennek a nagyjelentőségű problémának minden oldalról való megvitatása.

Wolff Károly dr. értesülésünk szerint már megtette az intézkedéseket, hogy ebben az ügyben a pénzügyi szakbizottság január első felében ülésre jöjjön össze.-—í Egy tanácstag naplójából

44 i írja: ILOVSZKY JÁNOS

Régi karácsonyok .. .

______________ UJ BUDAPEST___________

Kö

zeledik a karácsonyi szent este, amikor a polgári lakásokban nieggynjt- ;ják a gyertyákat az erdő illatát szóró fenyőkön, amikor a szent estének meleg hangulata feloldja a legkérgesebb sziveket is, amikor hacsak egy pár órára is, elfelejtjük az életnek nehézségeit és nyomorúságait. Az otthonába visszatért villamoskalauz éppúgy, mint a legnagyobb gyárnak a vezérigazgatója családja körében átmenetileg elfelejti az életnek küzdelmeit és csak az ünnepi óráknak él.

... Errői Írva, visszaszállnak gondolataim a múlt századvégi Budapestre. Visszaszállnak arra az időre, amikor mint gyermek már szeptemberben kezdtük számolni: hányszor kell még aludni karácsonyig, amikor a Jézuska elhozza a karácsonyfát, a fiuknak a hintaloArat, a leányoknak a babát. Arra az időre, amikor még nem volt Merldin-összerakó-játék, amikor egy háromkerekű bicikli és nem gramofon, egy baba és nem rádió és más technikai csoda volt az ajándékozás tárgya. Amikor még nem a raffinált izlésii selymek bodoréban, a piperecikkek százféleségében, hanem egyszerű keretű játékban, tárgyakban talált gyönyörűséget épp úgy a gyér m e k, mint a család lelke: az asszony.

És ahogy a gyermekkori várakozásteljes szeptemberi, októberi és novemberi napokra gondolok, eszembe jutnak a szeptemberi iskolajárás első napjai, amikor nyári vakációból visszatérve, a körutakon megcsodáltuk az öntöző embert, aki hátán egy vastag gummiesővel ballagott százlépésről százlépésre és aki társa segítségével bőséges vizsugárral, nagy szakértelemmel öntözte a poros utakat.

Ha történetesen az öntözendő területen

jármű vagy ember haladt, nagyokat kiáltott: „h é-é-é, h o-o p!il Ha nem tért ki a sugár elől az akadály, akkor ujját ráfogta a gummitömlő rézelzárójának a végére és ha ilyenkor sütött a nap, a szivárvány minden színében hullottak a vizcseppek a száraz, poros útra ...

.. . Azután eszembe jut egy másik eltűnt árny: a szagolós ember. Ennek három társa volt. Ma sem tudom, mit szagolt, gázt, vagy termálvíz után kutatott, vagy mit csinált. A járda szélétől egy méterre a társak feszitővasakat helyeztek el a gránitkocka kövei közé, két-három lépés távolságra kiemeltek egy-egy követ, s utána a kövek helyére állítottak egy hosszú rndvasat és kalapácsokkal addig ütögették, inig az jó mélyen beleszaladt a földbe. Ekkor jött a szagolós ember: beledugta primitiv készülékét a kivájt lyukba, beleszagolt a földbe és utána olyan arccal nézett az összesereglett kiváncsiakra, mintha a világ legfontosabb munkáját végezte volna. Kiesi púpos ember volt a szagoló-ember, éppen csak a készüléke magasságáig ért. Mi az ördögöt szagolt, — ma sem tudom. De mi, az iskola után órákon át elkísértük a tömlősembert, a szagolóembert és ha véletlenül a tömlősember „h é-é, h o- op!“ kiáltására idejekorán nem tért ki a kocsi, az ember, vagy asszony és igy az akadályra vizet öntözött, derűsen tapsoltunk, örültünk, mert nagyon tetszett nekünk ez a mulatság.

... Ártatlan gyermekörömök, jelentéktelen örömök és a mai évek karácsonyán visszasírjuk ezeket az időket, mert ezek az örömök, ezek az ártatlan mulatságok kielégítették velem együtt az akkori gyermekeket. Ma más a helyzet. Ma a karácsonyi örömök, mint ahogy fentebb irtain, az ipar csodáinak ajándékozásában merülnek ki és bizony egy cseppet

1933 december 23.

Hasznos tudni,

Hogy Schmidthauer

természetes

keserűvize az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt rendbe hozza.

sem irigyelhetők a családapák, akik a mai gazdasági viszonyokban nehéz munkájuk végezte után a szent estén beállítanak otthonukba, hogy ajándékozásaikkal a karácsonyfa gyertyáinak fényénél elfelejtessék családtagjaikkal egy pár órára az életnek nehézségeit. A mai világban, amikor a szív és megértés oly nehezen lelhető fel, jól esik gondolnom a főváros polgármesterére, alti a nehéz pénzügyi helyzet miatt, ha nem is az összes fővárosiaknak, de mégis sok alkalmazottnak megszerezte azt az örömöt, hogy karácsonyi segélyén vett tárgyakkal vidámabb arccal állíthassanak be szeretteiknek otthonába.

...A szent estén ki gyulladna It a karácsonyfák... Bár jönne el az a karácsony, a mikor minden polgárnak, minden budapesti, vagy ország la- kósnak a karácsonyi szent estén minden vágya teljesedhetnék.

ohl. snérnöh, hövezömester

Budapest, IX., Illlőiiit 55

lel esőn: 35-6-93

Városházi notesz

EZEKEN A FAGYOS ÉS CSIKORGÓ karácsonyelőtti napokon ádvent békéje üli meg a lelkeket. Minden nagyobb emóció nélkül intéződött el a hétfői tanácsülésen a fogas probléma: a centrale ü g y e, nagyobb viharokat nem támasztott a téma a közgyűlésen sem, amely csütörtök délután ősi városházi szokás szerint azokkal a jókívánságokkal végződött, amelyeket az elnöklő főpolgármester adott tudomására a karácsony és az uj esztendő alkalmából a törvényhatósági bizottság mélyen tisztelt tagjainak...

❖

SZOMBATON MÉG NINCS HIVATALOS ÜNNEP: kétségtelen azonban, hogy már üresek lesznek a hivatalok, készülődik mindenki a vasárnap délutáni gyertyagyújtásra. Az idén vasárnapra esik karácsony szent napja: teljes három nap tehát a pirosbetüs ünnep.

— Ez az egyetlen jó az idei karácsonyban — sóhajtott fel egy városházi tisztviselő, aki busán számolgatta az ünnepek alkalmából megkapott karácsonyi segély néhány pengőjét...

*

AZ ELNÖKI ÜGYOSZTÁLYBAN IS ELCSENDESEDETT MINDEN: ujesztendőre marad az a nyugdíjazás is, amelynek során a főváros rangban legidősebb tanácsnoka, V aj na Ede megy a jól megérdemelt penzióba, Január 8-án tölti be a, kitűnő városházi főtiszt- viselő, nemcsak doyenje, hanem értéke és dísze a tanácsnoki karnak, hatvanadik életévét, átlépve azt a küszöböt, amely 38 esztendei szolgálat után az öregkor békés nyugalmát és derűs életfilozófiáját van hivatva meghozni számára.

Tudvalevő, hogy amikor legutóbb: 1931 márciusában az uj fővárosi törvény életbelépése kapcsán a tanácsnokok egész sora ■ment nyugdíjba, Vájná, volt az öregebb régiek közül a z e g y el le n, akit a pártvezérek illusztris értekezlete szükségesnek és fontosnak tartott állásában meghagyni. Most

is vannak olyan hangok, amelyek azt mondják, hogy Vájná Edét az emberi kor legvégső határáig kell megtartani a fővárosi közélelmezés élén, lévén ő v al ób an p ót ölti, at at l an és nélkülöz hetet- l e n, A fiatalság azonban olya n erővel dörömböl a mai katasztrofális előlépési viszonyok közepette az ajtókon, hogy nem valószínű Vájná visszatartása.

önéletrajzában, amelyet a városatyák bvográfia-gyüjeménye számúra irt a nyugalomba készülő Vájná Ede, a tőle megszokott szerénységgel és előrelátó s- ? a. I emlékezik meg azokról az időkről, amikor ő már nem lesz a főváros szolgálatában, hanem mint nyugdíjas tölti napjait:

— Immár 11-ik éve — írja Vájná Ede 1931-ben — én tartom kézben a gyeplőit annak a proviánc-sze- kérnek, amely a millió fogyasztó élelmezési ellátását szolgálja és ma már biztos vagyok benne, hogy ha e társzekér gyeplői, a kezemből ki fognak esni, a főváros fogyasztóit baj nem érheti, mert a szekér szerkezete erős és biztosan halad az utján!

KÉTSÉGTELEN, HOGY VÁJNÁ EDE sok tekintetben elütött kortársaitól, — de hivatalnoktársóitól is. Típusa volt ő mindig annak a köztisztviselőnek, aki egy mindennél erősebb parancsszó: lelkiismerete szaváira hallgat kizárólag, meggyőződésétől, amely néha konok makacsságig ment, soha el nem téríthette senki és semmi. Tisztviselő volt a szó szoros értelmében, valósággal rabja kötelezettségének és íróasztalának, amelyet még vakáció idején sem tudott teljesen elhagyni.

Évtizedek óta bizony a hivatali szobájában töltötte szabadságidejét a kitűnő Vájná Ede. A különbség a hivatalos szolgálat ideje és a szabadságidő között csak az volt, hogy szabadságideje alatt n e m fogadott feleke t, lett légyen a látogató akár a legelőkelőbb pártvezér is.

Éppen az elmúlt; nyáron történt meg vele az a jellemző eset, hogy Vájná Ede szokásához híven szabadságidejét hivatalában

töltötte. Forró, szinte rekkenő augusztusi nap volt, amikoris a déli órákban az egyik illusztris törvényhatósági tanácstag megjelent titkári szobájában. A tanácsnok titkárnője váltig erősitgette, hogy gazdája szabadságon van. A tanácstag ur, aki nem tartozik a hiszékeny emberek közé, a titkárnő tagadó válasza dacára b e- nyitott a tanácsnok szobájába és ott látta íróasztala mellett ülni Vájná Edét.

A kitűnő tanácstag meg volt döbbenve, sőt fel is volt háborodva és megkérdezte Vajnát, mi az oka annak, hogy titkárnője letagadta a tanácsnok ottlétét. Vájná őm,éltósága azonban nyugodtan válaszolt:

— Szabadságon vagyok tanácstag ur! — mondotta. — A szabadságidőmben úgy passzió zom, cihogy nekem tetszik. Nekem pedig agy tetszik, hogy a hivatalomban dolgozzam a magam és a főváros, legkevésbbé azonban a látogatók számlára.

MINT VISSZAVONHATATLAN JELÉT A TÁVOZÁSNAK, mesélik a közélelmezési ügyosztályban, hogy amire nem volt még példa, Vájná Öméltósága átnézte az asztalán felgyülemlett akták a t. Rendet csinált, mert mint pontos és korrekt köztisztviselő, nem akart elintézetlen ügyet hagyni utódjára. És hogy az elmúlt, héten a tanácsnok ur altisztjei egy szekérre való különféle irományt vittek le a közélelmezési ügyosztály t vezetői szobájából a főváros levéltárába...

Van a kiselejtezett akták között frisebb és régibb keletű éppen elég. Főleg régibb keletű... Olyan is akad közöttük, amelyek még a béke esztendeiből maradtak meg a tanácsnok ur íróasztalán. A kérelmet rég visszavonták, az ügy évtizedek óta megfeneklett, az irattárba tételt elrendelő tanácsnoki végzés azonban csak most született meg, amikor Vájná tanácsnok a nyugdíjasok sorába lép... *

NYUGDÍJAZÁSA ALKALMÁBÓL a következő kedves históriát

elevenítik fel abból az időből, amikor még M u a s i 1c ó István, a Ferencváros érdemes elöljárója, volt főjegyző korában Vájná helyettese:

— Úgy történt a dolog, hogy Vájná tanácsnok ur nagyon el- f áradt a kora reggeltől késő éjszakai^ óráikig tartó megfeszített munkában, amely tempót még az ő erős szervezete is megérezte. Nem volt mit tenni, szabadságra kellett mennie, megkövetelte tőle az orvosa és a családja egyaránt.

Vájná súlyos dilemmában volt. Végre is elhatározta, hogy csakugyan elutazik: nyolc napra. Hivatta a helyettesét:

— Arra kérem főjegyző ur — mondotta (Vájná hires volt mindig arról, hogy senkit sem tegezett), — hogy távollétemben vigyázzon az ügymenetre. Azokat az aktákat, amelyeket nem tart s ürgősnek elintézni, azokat ne intézze el. Azokat az aktákat pedig, amelyek fontosak és sürgősek, azokat meg egyáltalában ne intézze el, mert ezeknek az aktáknak az elintézését a leghatározottabban visszatérésem idejére tartom fent magamnak!

*

NÉZEGETVE A FŐVÁROSI SEMATIZMUST abból az alkalomból, hogy Vájná őméltósáiga nyugdijba- meneteléről irtunk, eszünkbe jutott:

Érdemes lenne egyszer utánajárni, kik a székesfőváros legöregebb nyugdíjasai?

Utána is jártunk és olyan érdekes nevekre és év számokra találtunk, amelyek igy karácsonyi csendes napok idején, érdemesek a megírásra, de az elolvasásra is.

A főváros legöregebb nyugdíjasa Lisznyay Elemér dr., aki ISPA-ben (nem tévedés; e z ernyői cszázhuszonnégyben) született, március 20-ik napján Eger városában. Az öreg ur tehát a most lezáruló esztendőben töltötte be életének 10 9 esztendejét! Lisznyay Elemér dr. az elnöki ügyosztály okmányai szerint m int halott kém működött a főváros szolgálatában és 189Í szeptember 19-én ment tizenkét évi