Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1933-09-23 / 38. szám
1933 szeptember 23. Lakásügyi bírák és törvényszéki tanácselnökök vitatták meg az uj lakbérleti szabályrendeletet A főpolgármester október elejére rendkívüli közgyűlést hiv össze a szabályrendelet Ietárgyalására — Az Uj Budapest tudósítójától — A törvényhatósági bizottságnak a nyári szünet előtti utolsó közgyűlésén kellett volna letárgyalni a polgármester előterjesztését az uj lak- bérleti szabályrendelet megalkotását illetően. Maga a tervezet két esztendős kinos és fáradságos utón bukdácsolt végig, inig a tiszti ügyészi asztaltól a közgyűlés elnöki emelvényéig r eljutott. Ankétok és bizottsági ülések egész sorozata fog'- lalkozott a tervezettel, amelynek alapkonturjait még' néhai Szabó Imre dr. tisztifőügyész alkotta meg. A hosszú ut alatt az eredetileg jogászi szempontból is kitünően elgondolt szervezet számos változáson ment keresztül; hol a háziúr - érdekeltség, hol pedig a különböző lakóképviseletek és a szociáldemokrata párt kívánságára vettek fel olyan pótlásokat a szervezetbe és eszközöltek azon olyan javításokat, hogy végeredményben a közjogi bizottság, majd az elnöki szak- bizottság által mégegyszer át gyúrt tervezet a szó szoros értelmében olyan zagyva tákolmány lett, hogy arra^ legkevésbé a szerkesztő tiszti ügyészség ismert reá. Spur Kálmán akciója A Keresztény Községi Pártnak az utolsó nyárelőtti közgyűlést megelőző értekezletén Spur Kálmán dr., a fiatal jog’ásznemzedék egyik legkiválóbb tagja, éles szavakkal mutatott rá arra, hogy a tervezet abban a formában, ahogyan a törvényhatósági bizottság elé kerül, elfogadhatatlan, megvalósíthatatlan és a legnagyobb mértékben sérti a lakosság érdekeit. Spur azt is szóvá- tette,^ hogy a tervezetet az illetékes polgármesteri ügyosztály olyan későn kézbesítette ki a törvényhatósági bizottsági tagoknak, hogy azt a rendelkezésre álló rövid idő alatt lelkiismeretesen áttanulmányozni egyetlen bizottsági tagnak sem állhatott módjában. Spur indítványa maga mellé állította az egész pártot, amelynek kívánságára azután a polgármester az ellenzék nagy zajongása közepette levette javaslatát a közgyűlés napirendjéről. Mit mondanak a szakbirák? A szabályrendelet-tervezet ügyében a nyári szünetet a kitűnő Spur Kálmán egy olyan akcióra fordította, amely alkalmas arra, hogy ha a szabályrendelet-tervezet a törvényhatósági bizottság őszi ülésszakán tárgyaltatni fog, az olyképpen legyen átdolgozható, hogy a közérdek valóban kielégüljön. Spur ugyanis arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tervezetet látták, ahhoz hozzászóltak és áttanulmányozták a különböző háztulajdonos- és lakóérdekeltségek, ipari képviseletek, kereskedelmi egyesületek, nem látta a tervezetet azonban az a tényező, amely pedig a lakásügyekkel sokat és gyakran foglalkozik: a bíróság. Spur Kálmán tehát a tervezet egy-egy példányát elvitte ahhoz a három budapesti bírósághoz, amelynek hatásköre és illetékessége alá a lakásügyek tartoznak! a budapesti központi és a budapesti I—III. kerületi járásbíróságokhoz, továbbá a budapesti királyi törvényszékhez. Spur Kálmán dr., mint törvényhatósági bizottsági tag felkérte a három szak- biróság vezetőjét, hogy megfelelő formában vegyék tárgyalás alá a fővárosi szabályrendelet-tervezet anyagát, hogy ezen tárgyalások eredménye azután a főváros illetékes formáival közölhető legyen. Uj és helyes megvilágításban! A fentemlitett polgári bíróságok vezetősége a legnagyobb előzékenységgel tett eleget Spur Kálmán kérésének, amely^ valóban alkalmas arra, hogy uj és helyes megvilágításba helyezze a szabályrendelet- tervezetet. Mindhárom bíróság külön ankétokcn foglalkozott a tervezetlek ahhoz hozzászóltak a lakásügyi bírák, sőt Petőcz Gyula dr., a budapesti polgári törvényszék másodelnöke, a lakásügyi perekkel foglalkozó tanácselnökök értekezlete elé terjesztette a fővárosi szabályrendelet-tervezetet. A három bíróság hosszú és kimerítő memorandumot készített, megállapítván, melyek azok a momentumok, amelyek az uj lakásbérleti szabályrendeletben a lakásperekkel állandóan foglalkozó szakbiróságok véleménye szerint okvetlenül figyelembe veendők. A középosztály védelme A legfontosabb megállapítást a főváros tervezetére vonatkozóan az /—III kerületi járásbíróság lakásügyekkel foglalkozó bíróinak értekezlete tette. A budai lakásügyi bírák azon a véleményen vannak, hogy a szabályrendelet-tervezetnek az a paragrafusa, amely bérösszeg helyett a szobák számától^ akarja f üggővé tenni a felmondási ^ időt, hogy az negyedéves vagy féléves legyen: igazságtalan és antiszociális. A gyorsan romló gazdasági viszonyok folytán a szabályrendelet- tervezetnek az az intézkedése, hogy a kettőnél több szobából álló lakás felmondási ideje hat hónap legyen, nagyobb lakásában kényszeríti^ hat hónapon túl maradni olyan lakókat, — Az Uj Budapest tudósítójától — A főváros legrégibb keresztény egyesülete, a Saskör, hosszú és gazdag nyári szezonját most fejezte be utolsó nyári összejövetelével. Ezen az összejövetelen rendkívül nagy számban jelentek meg a tagok, akiket szívélyes ragaszkodásukért és bizalmukért Nagy Ferenc törvényhatósági tanácstag, a Kör ügyvezető elnöke meleg szavakkal köszöntött. — Nemcsak a megjelentek száma a fontos — mondotta Nagy Ferenc — hanem a tettrekészség'etek is, mert soha nem volt akkora szükség az összetartásra, mint ma. Az összetartozás nemes érzésében dolgozunk becsülettel, járunk emelt fővel, mi Sasok és nem hagyjuk el a zászlót, amelyre felesküdtünk. Nagy Ferenc beszéde további során egyik napilapban megjelent közleménnyel foglalkozott, a leghatározottabban megcáfolva a lap híradását, mert úgy ő, mint az egész Saskör a Keresztény Községi Párt vezérének legteljesebb bizalmát bírja. Szó sincs arról, hogy a Saskör a politikától visszavonuljon, mert éppen most következik az az időszak, amikor a Saskör uj vámház- köruti helyiségeiben az eddiginél is nagyobb erővel száll síkra a keresztény nemzeti gondolat győzelméért és a Belváros keresztény polgárainak az érdekeiért. A Sipőcz polgármester személye és munkája körül elhangzó támadásokra és politikai véleményekre visszatérve, ismételten hangsúlyozta Nagy Ferenc, hogy a Saskör feltétlen és a legteljesebb bizalommal viseltetik elnökével szemben, mert Sipőcz Jenő egyénisége és munkássága mindenkor igazolja azt, hogy arra a legteljesebb mértékben megfelelő férfiú áll Budapest élén. akiknek házbére a most érvényben levő felmondási határösszegnél évi 2000 pengőnél kisebb. Buda lakásügyi bírái azon a véleményen vannak, hogy a mai rendnek a főváros által tervbevett módosítása igazságtalanul sújtaná a középosztályt, amelynek lakásváltozását megnehezítené a szabályrendeletnek az eredeti formában való intézkedése. Utolsó terminus: november 1. Spur Kálmán a valóban nagy- értékű memorandumokat, amelyek a szabályrendelet minden legkisebb nüanszát is figyelemre méltatják és kritika tárgyává teszik, pártja és azután a törvényhatósági bizottság közgyűlése elé fogja terjeszteni. Tekintettel arra, hogy a szabályrendeletet már november elsejére, amikor az érvényben levő lakásügyi korlátozások legnagyobb része megszűnik, életbe kell léptetnie a fővárosnak, Huszár főpolgármester október első napjaiban rendkívüli közgyűlést hiv össze az uj lakás- bérleti szabályrendelet megalkotása tárgyában. A rendkívüli közgyűlés előreláthatólag több napot fog igénybevenni, mert valamennyi párt erősen készül a vitában való résztvételre, hogy az általa képviselt tömegek és érdekeltségek szempontjait a szabályrendelet megvitatásánál érvényesítse. Az ügyvezető alelnök végezetül köszönetét mondott Klausz Gyula fővárosi tanárnak és Péter Ferenc fővárosi tanácsosnak az uj helyiségek átalakítási és berendezése körül kifejtett fáradozásukért. Prág Jenő az ifjú Sasok nevében szólalt fel és tett ígéretet arra, hogy az ifjú gárda tűzön-vizén keresztül követi elnökét, Nagy Ferencet, aki mindenben igazolta a múltban és igazolja a jelenben a maga önfeláldozó és fáradhatatlan munkásságával a beléje helyezett bizalmat és várakozást. Klausz Gyula szellemes beszédben búcsúzott a nyári szezontól, majd Bencze István állapította meg, hogy a nyári munkásságra vonatkozó vezetőségi tervek száz százalékig megvalósultak. Ez a körülmény annak az erős szeretetteljes bajtársi összetartásnak köszönhető, amelyet Nagy Ferenc táplál és erősít. Több felszólalás hangzott még el, az összejövetel Sipőcz Jenő és Nagy Ferenc éltetésével ért véget. Klauber és Vajda mérnök - vállalkozók, kavicskotró-vállalata Budapest, V., Ügynök-utca 19. TELEFON: 90-2-17. Kfizoü gfiz- és motorbengsrlést !*uai WOLFF Ellő ■udODesí-IíelenSöld, KcIeylCJű.nt 1. sz. HtrgOnycliii i WOLFFEHJL Tol. t Lágymáisyof 13-82 KRAL GYULA KfirAüAOfincsm SÍREMLÉK SÜSSHäST" Uj harcoK előtt a belvárosi SasoK Nagy Ferenc beszámolója az esemé= nyeKben és munkásságban gazdag nyári szezonról Kapunyitás a Józsefvárosban Müller Antal nagy beszéde — Az Uj Budapest tudósítójától — N Józsefvárosi Keresztény Gazdasági és Szociális Párt első őszi értekezletét Baján Ferenc dr. elnök nyitotta meg nagyszámú lelkes hallgatóság előtt. Utána Müller Antal országgyűlési képviselő beszélt a gazdasági helyzetről, melynek eredménye a 26 millió munkanélküli s mig egyik államban a kitermelt javakat száz vagon számra pusztítják el, ugyanakkor a másik ^ allamban a megtelt raktárak készleteit dömping áron dobják a piacra. Nagyban hozzájárult ezekhez a lehetetlen és tarthatatlan vámhatár. Nálunk a búza métermázsája 8.— pengő, addig a puska- lövésnyire Szob állomásnál már 28.— pengő, ezek az esetek bizonyítják az emberi telhetetlenséget és kapzsiságot, — mely nem Krisztus tanaiból ered. Gömbös rádió-szózatban beharangozott beszédéből nagyon keveset valósítottak meg. A mammut-fizeté- sek virágzó korukat élik. Az állás- halmozók tábora egyre növekszik. A veszedelmes kartelek a duplájára emelkedtek. Az adókat felemelték, a ^ fizetéseket pedig leszállították. Ráadásul a bankjegyforgalom állandóan csökken. A textilárak IS %-kal emelkedtek, a tej termelői ára vidékenként 4—10 fillér. Fogyasztási ára pedig 30—32 fillér. Ezek a számok bizonyítják a kormány gyenge kezét, a rettenetes állapotok a vidéken még fokozottabban vannak meg, erről volt alkalmam meggyőződni. Beszéde további során megemlékezett a Vásárpénztár ellen folytatott vizsgálatokról, mely szomorú képet mutat s követelte a maga, valamint a pártja nevében, hogy a bűnösök vegyék el méltó büntetésüket, mert a főváros vagyona nem préda. 4 Utána felhívta a hallgatóságot a közelgő tél veszedelmeire. Budapesten tizenhatezer üres lakás van, mégis az emberek százai hajléktalan. Követeli a kormánytól, hogy a textil és bőrgyárak, valamint a bányák adják le fölöslegeiket a szerencsétlen ruhátlan hajléktalan elesetteknek. Az éhes gyomor csak rossz tanácsadó lehet. A főváros és a Keresztény Községi párt mindent elkövet a szociális bajok orvoslására s a további eredmények biztosítására radikális kormányintézkedést követel. Szűnni nem akaró taps közben fejezte be beszámolóját. Végül Saller Sán- dorné intézett felhívást a magyar asszonyokhoz a kerület további megszervezése tekintetében. Ámon Antal és Fiai ut-, csatorna- és befon- épiíésí vállaihozó Budapest, vili., futó-utca 10 Telet OH: 30-3-85 SZÍKESFÚUÁROSI PAVILLON WEINGRUBER VÁROSLIGET NAPONTA • KATONAZENE