Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1933-08-05 / 31. szám
6 ujmunAPES* * * 1933 augusztus 5. Budapest pályaudvarai Wittenbarth mérnök értékes könyve — Az Uj Budapest tudósítójától. — Az Uj Budapest hasábjait gyakran felkeresi értékes városrendezési és vá- rosépitési cikkeivel Wittenbarth Győző mérnök, akinek Budapest nagyvasúti pályaudvarainak végleges elhelyezése címmel most értékes füzete jelent meg, a Városi Szemlében megjelent tanulmánya különlenyomataként. Wittenbarth értekezése kiegészíti azokat a dolgozatokat, amelyek a legutóbbi esztendőkben feltűnő nagy számmal foglalkoznak Budapest városépítési problémáival. Wit- tenbarth mérnök müve bevezetésében utal arra, hogy a Magyar Mérnök és Építész Egylet már 1901-ben Liptay Sándor, a műegyetem volt kiváló vasútépítési professzora szövegezésében határozattá emelte azon elvi megállapítását, hogy a személypályaudvarok kifelé tolás helyett inkább a főváros belsejében helyeztessenek el. az evégből szükséges uj vonalak alagutakban vezettessenek olyképpen, hogy a város belsejében szükséges uj személypályaudvarok a föld alatt létesüljenek, a város belsejében szükséges uj pályaházak átmenő vágányzattal és ne fejállomásokként építtessenek, végezetül, hogy a fővároson át az uj vonalak földalatti vezetése lehetőleg a lakosság sűrűségéhez viszonyított középvonalban a fővárosnak mintegy súlyvonalában történjen. A Mérnökegylet több mint 30 esztendős határozata óta semmi nem történt a budapesti pályaudvarok végleges elhelyezésének megoldása tekintetében. Mint Wittenbarth müvéből kiderül, belátható ideig nem is fog történni: az általa kontemplált uj Duna-pályaudvar létesítése, amely Kelenföld számára uj állomást jelentene és felszabadítaná a ceglédi vonalat, eltüntetve a halálsorompókat: 10 millióba, a budapesti pályaudvaroknak oly módon való átalakítása, hogy az átmenő forgalmat alagutakkal, földalatti pályaudvarokkal át lehessen építeni, 80 millió pengőbe kerülne. Wit- tenbarth maga is megállapítja, hogy a gazdasági válság hosszú ideig meg fogja még akadályozni ezeknek a terveknek a valóraválását. Mindenesetre helyes és okos azonban a kérdés minden oldalról előre való megtárgyalása: a megvalósítás — mondja a szerző — maradhat akkorra, amikor a pénzpiac ismét normális viszonyok közé kerül, de a megoldás irányát és tervezetét a fontos szempontokra való tekintettel haladéktalanul el kell készíteni. Ahhoz, hogy a megoldási módok annakidején készen álljanak, jelentős lépés Wittenbarth komoly és értékes munkája. WIHDRT FERENC építész és építőmester BUDAPEST, VB., COLUMBUS-U. 5/b Telefon: 96-9-08. Dohaceh és Társa parketta és asztalosáru gyára Budapest, väcl-ut 66. Telefon: 90-6-02 Gyárt és vállal minden parkettázás! munkákat Karteien kívüli olcsó árak Dávid és Kertész Kazán- és Gépgyár Rt. Budapest, VI., Máglya-u. 75-77 Telefon: Sí-4-46 Uj kiírások: Téli ruhaanyagok (posztófélék) szállításárai a fővárosi alkalmazottak részére, Határidő: 1933. évi augusztus hó 7-én (hétfő) d. e. 11 ó, lől0 m8 (Egyezerötszázfiz m8) bazalt zúzottkő, 4020 m8 (Négyezer húsz ms) tráhit (andeiz.it) zúzottkő, 1060 m5 (Egyezerhatvau m8l zúzott mészkő, 640 m8 (II a tsz áz négy ven m3) traohit (audeizit) zúzalék, 100.000 darab (Egyszázezer darab) bazalt %-es kockakő, 200.000 darab (Kettőszázezer darab) bazalt fejkő, 1500 torma (Egyezeröbszáz tonna) bazalt fciislkő, 40.000 darab (Negyvenezer darab) augit-andezit fejkő, 40.000 darab (Negyvenezer darab) irakit fejkő és 3500 fm (Ket- tőezerötezáz folyóméter) trahit hasított szegélykő szállítására. Határidő: 1933. évi augusztus hó 8-án (kedden) d. e. %11 ó. Motalkó szállítására a Köztisztasági Hivatal részére. Határidő: 1933. évi augusztus hó 11-én (pénteken) d. e. %11 ó. I, kér. Tabán elnevezés ailatt ismert és a tervezési programúiban pontosan körülirt terület városrendezési tervére nyilvábos tervpályázat. Határidő: 1933. szeptember 30. déli 12 ó. II Meli k!iiiezei|aMon megtakarna! pénzből Molaiaiamiásokat uegeziel Mg Halmán lanacsnnfc nagyszerűen beuan a Kerepesi-uli autostrada - fitepiteiteii a Hungana-höriit hoi roszieténeh mahadamburhoiatat - innen leheteti csak nyár derekán aiepitem az istenhegyi ül kél haiaikanyarát? — Az Uj Budapest tudósítójától. — Legutóbbi számában közölte az Uj Budapest, hogy a belügyminisztérium jóváhagyása kapcsán a polgármester kiadta az inségmunkák második csoportját: öt hitelmüve- letes csatorna- és tiz utcsoportot. A polgármester döntését az ügyosztály már közölte az érdekelt vállalkozókkal, ' akik már hozzá is kezdtek a munkálatokhoz. Ezzel kapcsolatban a törvényhatósági bizottság által megszavazott 9 millió pengős inségmunka-keretben az ut- és csatornaépítési ügyosztály hozzákezdett a még ki nem merített mintegy ötszázezer pengőre rugó hitelkeret olyképpen való feldolgozásához, hogy az ebben a keretben kiirt inségmunkák szintén még a folyó esztendőben meg legyenek kezdhetők. Az inségmunkákon felül is azonban gondoskodik az ut- és csatornaépítési ügyosztály vezetősége arról, hogy azok a vállalkozók, akik tőke hiányában a nagyobbszabásu hitel- műveleti alapon kiirásra kerülő versenytárgyalásokon részt nem vehetnek, kisebb, de készpénzmunkálatok révén foglalkoztatva legyenek. Király tanácsnoknak, az ügyosztály vezetőjének, azt az elgondolást sikerült megvalósitania, hogy a karbantartási hitelek keretein belül olyan ut-átalakitásokat végezzen, amelyek az úthálózat jelentékeny mértékben való fejlesztését és ezzel kapcsolatosan az utak burkolatának javítását célozzák. Ezekről a munkálatokról Király Kálmán műszaki tanácsnok a következő nyilatkozatot tette az Uj Budapest munkatársának: — Célkitűzésem az, hogy a karbantartási hitelek keretében, ahol ez csak lehetséges, a sok javítást igénylő, gyorsan romló vizes, illetőleg kátrányos makadámról állandó jellegű útburkolatra térünk át. Amit elvesztünk a réven, megnyerjük a vámon: pár esztendő alatt teljes mértékben amortizálódnak ezek az átépítési munkálatok. Természetes, hogy ezeket a készpénzmunkálatokat, melyekre a fedezetet a kerületek kövezet javítási munkálatainál elért megtakarítások jelentik, minden esetben versenytárgyalás utján osztjuk szét a kisebb vállalkozók között. — így a folyó esztendőben a kerületi kövezet javításokon elért megtakarításokból sikerült átalakítanunk a X. kerületben, a Tisztviselőtelepen a Hungária-körut középső hatméteres makadám-sávját, ahol a rossz vizes makadám helyett bazalt kiskövet alkalmaztunk. A VII. kerületben ugyancsak a Hun- gária-köruton az István-ut és Thö- köly-ut közötti részen a kátrányos mákadámbufkola.tot alakítottuk át bazalt kiskő-burkolatra. — Ugyancsak a kerületek javítási munkálatain elért megtakarítások révén sikerült megoldanunk a báró Eötvös-ut problémáját is. Ez az útvonal a Svábhegyi Szanatórium mellett vonul el, a Svábhegyet köti össze a Jánoshegyijei • és régi panasza volt a hegyvidéknek ennek az útvonalnak veszélyes volta. A törvényhatósági tanács hozzájárulásával a főváros mintegy 3000 pengő értékben egy területsávért vásárolt meg a szanatóriumtól és ezen sáv felhasználásával máris folyamatban van az útkorrekció, amely a Svábhegy és a Jánoshegy közötti közlekedést fogja nagymértékben megkönnyíteni és — ami a legfontosabb — a forgalom biztonsága szempontjából megfelelő módon megjavítani. —■ Folyó munkálataink közben arra is gondolunk, hogy a forgalom fentebb említett biztonságát a Svábhegyen egyéb vonatkozásokban is feljavítsuk. így két úgynevezett halálkanyart építettünk át megfelelő módon a legutóbbi időkben, mind a kettő az Istenhegyi-utón van: az egyik a fogaskerekű ada- laki, a másik a városkúti megállójánál. Megemlítem, hogy ezen két halálkanyar átépítésével kapcsolatosan (időközben szerencsére mind Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Az Uj Budapest legutóbbi számában olvasom, hogy a közélelmezési ügyosztály 19.300 négyszögméter keramitburkolat készítésére hirdetett árlejtést és a beérkezett öt-hat legolcsóbb árajánlatok legnagyobb része irreális, mert az anyag- és munkabér kizárólagos önköltsége alatt vállalkozott a főváros ezévi legnagyobb készpénzfizetéses munkájának elvégzésére. Megnyugtatom szerkesztő urat: szakmai körökben máris el van terjedve, hogy a nagy versenyfutásban a legolcsóbb cégek fognak győzni, mert a közélelmezési ügyosztály vezetője és a közélelmezési ügyosztály műszaki alosztálya változatlanul azon az állásponton vannak, hogy ragaszkodni kell a Közszállitási Szabályzat azon rendelkezéséhez, amely szerint a legolcsóbb ajánlattevőnek kell vállalatba adni a versenytárgyalás eredményeképpen a közmunkákat. Más kérdés: hogyan fogják a kétségtelenül önköltségi áron alul elvégezni a munkát azok a vállalkozók, akik hir szerint megosztva fogják keramittal burkolni a nagyvásártér előtti területet. Ugyanakkor, amikor a közélelmezési ügyosztály a legmerevebben ragaszkodik a Közszállitási Szabályzat rideg betűihez, a hitelmiiveleti alapon kiadott ut- és csatornaépítési munkálatok második csoportjánál kerek kétszázezer pengővel a legolcsóbb ajánlattevők feletti ajánlattevők javára döntött a polgár- mester. Az útépítések első, második és harmadik csoportjánál Hacker Emil és a budapesti kövezők ajánlataival szemben a Marik-cég, a Magyar Útépítő R. T. és a Magyar Aszfalt B. T. vitték el a pálmát. Nem a legolcsóbb ajánlattevő győzött a Sashegyi-ut építésénél, a Gábor Áron-utcánál, a Józsefhegyi-utnál, a Bácskai-utnál, a Jászberényi-utnál. Amig egyes csoportoknál lehet is azt mondani, hogy olyan ajánlattevőket mellőzött a polgármester, akik nem tudtak megfelelő garanciát nyújtani a hi- telmüveleti alapon végzendő munkára, a Jászberényi-ut inségmunka-épitkezéa kettő befejeződött) támadásoknak volt az ügyosztály kitéve, miért csináljuk ezt a munkát nyáron és miért nem januárban, vagy karácsony és ujesztendő között, amikor ezen a vidéken tudvalévőén nincs forgalom. Egyes sajtóorgánumok a panaszos leveleknek valósággal légióit közölték, az Istenbegyi-ut előbb említett elzárása miatt. A helyzet pedig az, hogy ezeket a különleges finomságot és pontosságot igénylő munkálatokat sem a téli fogy, sem a tavaszi árvizek, sem az őszi nagy esőzések idején nem lehet elvégezni, hanem kizárólag a száradás és a precizitás szempont- I jóból arra egyedül alkalmas nyári időben. — Ezzel kapcsolatosan megemlítem még az Uj Budapest közönsége előtt a tavaly elkészített Kerepesi- úti kettős útburkolat használatánál szerzett tapasztalatainkat. A Kere- pesi-uton az egyik részen, a lóversenytértől a cinkotai erdőig külön autóstrádát létesítettünk, amelyet könnyű aszfaltburkolat fed és külön keramitutat a lófogatu jármüvek számára. A nemrég lefolytatott helyszíni vizsgálat megállapította, hogy mind a két útvonal, úgy az aszfalt, mint a keramit nagyszerű állapotban van és valószínűleg évek hosszú során át egyiket sem kell javítani. A Kerepesi-uti kettős burkolat jó eredményeiből azt a tapasztalatot szűrjük le, hogy Budapesten még mindig nehéz megtalálni azt a burkolatot, amely úgy a lófogatu közlekedés, mint a gépjármüvek számára egyképpen megfelelő. Az automobilok szempontjából megfelelőbb aszfaltburkolatot tönkreteszik a lovak patái, viszont a keramiton bizonytalanabbul járnak a géperejű jármüvek, mint a lófogatuak. Az ilyen külön autó- strádák építése lenne a főváros szempontjából a legmegfelelőbb, erre azonban általánosságban sem terünk, sem pénzünk nincsen. sénél a jónevü László és Blum céget mellőzte a polgármester, hogy a Magyar Általános Útépítő R. T. kapja az útépítések során kiirt ezen egyetlen betonmunka elvégzésére szóló megbízást. A csatornázási munkálatok öt csoportja közül egynél történt az az eset, hogy a legolcsóbb ajánlat került elfogadásra. Ha a főváros ezeknél a munkálatoknál kizárólag a legolcsóbb ajánlatokat fogadta volna el, úgy az útépítkezéseknél 133.224 pengőt, a csatornaépítéseknél 51.907 pengőt takaríthatott volna meg. összesen tehát 185.131 pengőt áldozott fel a főváros azért, hogy olyan vállalkozóknak juttasson munkát, akiknek nemcsak a munkája, hanem ajánlatuk reális volta iránt is bizalommal van. Nem azért hozom fel az nt- és csatornaépítési versenytárgyalás döntését, mintha kifogásolnám a legolcsóbb ajánlatok szinte következetesnek látszó mellőzését, csupán rámutatok a kétféle- mentalitásra, amely a városháza II. emeletének jobbszárnyán levő útépítési ügyosztály és az ugyancsak a II. eme- let balszárnyán levő közélelmezési ügyosztályi műszaki alosztály eljárása között mutatkozik. Ez a kiáltó ellentét újra csak az Uj Budapest azon álláspontját igazolja, hogy a műszaki ügyeket, amennyiben azok közös természetűek, ugyanazon műszaki szakember vezetése alatt álló műszaki ügyosztályban kell egyesíteni, mert a versenytárgyalások különféle szempontból való eldöntéseiből semmi jó nem származik a> közre. Szerkesztő ur készséges híve: Egy póruljárt vállalkozó. Az UJ Budapest minden héten azombaton reggel jelenik meg és egye« példányok »< kiadóhivatalban kaphatók. * A szerkesztésért ét kiadásért felelős: DOBY ANDOR dr. Szerkesztő: RASKÓ OSZKÁR. Amikor a legolcsóbb ajánlat nem a legjobb Levél a szerkesztőhöz ÁLTALÁNOS NYOMDA, KÖNYV- ÉS LAPKIADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG, BUDAPEST, VL, NAGYMEZÖ-UTCA 3. Felelős: Dr. Uj István. \