Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1933-06-03 / 22. szám

1933 június 3, uummBESi mH0 Sipöcz László és Ágoston Géza szellemi hagyatéka biztosítja az árvaszék színvonalát Csorna Kálmán mélyszántása beköszöntője az árvaszéli teljes ülésén — Az Uj Budapest tudósitójától. — Mint jelentettük, a törvényható­sági bizottság közgyűlése ^ Csorna Kálmán dr. egyetemi magántanárt, első elnökhelyettest ültette a tragi­kus körülmények között elhunyt Ágoston Géza dr. árvaszéki elnök örökébe. Az a beszéd, amelyet a köz­gyűlés szine előtt a hivatali eskü letétele után Csorna elmondott, tel­jes mértékben szimpatikussá és ér­tékessé tette személyiségét azok előtt is, akik eddig nem voltak kö­zelebbi kapcsolatban a fővárosnak ezzel a nagyfontosságu szakhivata­lával. Kétségtelennek látszik, hogy Csorna elnöksége alatt a budapesti árvaszék maradéktalanul fogja tel­jesíteni azokat a kötelezettségeit, amelyeket a szociális viszonyok és a gyermekvédelmi problémák előbb- rejutása ezekben a súlyos időkben a gyámhatóságra ró. Az árvaszék legfőbb hivatalos szervében, a teljes ülésen, amelynek tagjai az összes ülnökök, üdvözölte szombaton uj elnökét. Gorondy- Novák Sándor dr., elnökhelyet­tes mondott meleghangúi üdvözlő beszédet, ezután pedig Csorna Kálmán, az árvaszék uj elnöke, tartotta meg beköszöntő beszédét: — Vége a harcnak, békét kötöttünk. Folyjék tovább a komoly, alkotó muaka, ott, ahol elhagytuk. Ez az én beköszön­tőm. — Teljes és világos tudatában vagyok annak, hogy az a tiszt, amelyet a tör­vényhatóság közgyűlésének bizalma reám ruházott — a régi nagyok öröké —, ami­lyen szép, éppen olyan nehéz hivatás is. Néhai kiváló elődeim, Sipöcz László és Ágoston Géza, sokkal boldogabb idők­ben, nyugodtabb atmoszférában fejthet­ték ki tehetségüket, akarat- és szellem­erejüket. Szellemi hagyatékuk hatóságunknak az a magas színvonala, amely az egész országban mint közmeggyőző­dés él. Ezt a magas színvonalat fenn­tartani, sőt ha lehet, továbbfejlesz­teni — a mai mostoha viszonyok között — ez jutott nekem osztály­részül. — Ha ezt a feladatot egyáltalán meg lehet oldani, úgy az csak szoros össze­fogással és megfeszített munkával lehet­séges. — Ezért kérem legelsősorban a ti ön­zetlen támogatástokat, becsületes, nyílt közreműködésieket és baráti tanácsaito­kat működésem egész ideje alatt. Bizto­si tlak benneteket, hogy igazságos, mél­tányos és megértő főnöke kívánok lenni a hivatalnak, abban a jó magyar és ke­resztényi szellemben, amelyet nagy elő­deim inaugur álltak. ■— Ismerem hivatalunk minden egyes tagját, mindenkinek képességét, iparko­dását. És ha még nem ismerném telje­sen, meg fogom, meg akarom ismerni. Tudom azt, hogy nincs közöltük kivetni való. Lehetnek, vannak egyesek tehetsé­gesebbek, törekvőbbek, mások kevésbbé megáldottak. Én mindenkit a maga belső értéke szerint Ítélek meg és csak a lelki ürességet, a tétlenséget és tehetetlensé­get nem bírom elviselni. — A személyzet továbbképzésére nagy gondot szeretnék fordítani. Én csak azt a tisztviselőt fogom igazán meg­becsülni, aki hivatali munkájában a vá­lasztékosságra és a jó eredményre törek­szik, aki gyors és gyakorlatias, de aki emellett az elméleti elmélyülésre is tö­rekszik, szóval, aki még kötelességén kívül és a hivatalon kívül is dolgozik. Ezt méltán meg lehet követelni nálunk, mivel tán sehol sincs adva úgy a tovább­képzés lehetősége, mint hivatalunkban, ahol is minden segédeszköz és egy spe­ciális könyvtár áll rendelkezésre a tiszt­viselőknek. Az igazán jó gyámügyi közigazgatás csak ott lehetséges, ahol a gyakorlat útját az elmélet világánál keresik. — Szeretném remélni ezért, hogy az elméleti továbbmüvelődésnek a jövőben több hive lesz, mint a múltban. Ezt a törekvést figyelni fogom és azokat, akik­nél ezt tapasztalom, az előléptetésnél és jutalomnál külön előnyös elbánásban fogom részesíteni. Jutalomra különben is csak az tarthat a jövőben számot, aki arra érdemesnek mutatkozik. — Azt kívánom, hogy a hivatali belső szellem legyen baráti, megértő és őszinte, a hang és modor úri és közvetlen. Ne legyenek klikkek, kotériák. Én magam ellensége vagyok az ilyesminek, mert szeretem a lelkek szabad megnyilvánulását. Velem mindenki nyíltan, őszintén beszélhet. Kifelé megőrizni kívánom hatóságunk tekintélyét, sőt fokozni kívánom. Erre kérem munkatársaimat is. — A jogkereső közönséggel való érintkezés legyen nálunk mintaszerű. A mi ható Ságunk munkája elsőrangú szociális hi­vatás, ettől a tudattól mindenki legyen áthatva. A mi hatóságunk is a bizton­sági szelep feladatát látja el a szociális bajoktól túlfűtött társadalom testén. Ezért kell nálunk szívvel dolgozni, men­tesen minden bürokratikus megcsontoso­dástól. — A jó és gyors munkának, az előzé­keny bánásmódnak és a szociális meg­értésnek messze földön hire megy. És ha már segíteni nem is lehet, de a meg­nyerő, nyájas hang és modor megnyug­tatóig hat. Ezért semmit sem fogok olyan szigorúan elbírálni és rovásra tenni, mint a türelmetlen rossz bánás­módot a felekkel. — Mindenki, de különösen az ülnök legyen a jogszolgáltatásban pártatlan és igazságos és tartsa szem előtt a méltá­nyosság elveit is, amelyeknek igen nagy szerepük van a gyámhatósági gyakorlat­ban, jogszolgáltatásban. — A törvények holt, sokszor elavult betűit lélekkel kell megtölteni, nyílt szívvel és szemmel kell a jogszabá­lyokat alkalmazni. Segíteni kell és nem a törvénynek ér­vényt szerezni: ez legyen a jelszó! A segítés pedig legyen gyors, mert csak az ér célt. A hivatali idő betartása és kihasználása hivatalunkban dicséretre- méltó; kérem ezt az erényt továbbra is ápolni. — A fogalmazó személyzetet gyakrab­ban fogom beosztásában változtatni. Azt vallom, hogy az egy és ugyanazon ülnök­nél való állandó dolgozás bizonyos mo­dorosságra vezet. Azután a különböző ügyköröket is meg kell ismerni, mivel minden tevékenység egyformán fontos. A gyermekvédelmi teendők fontosságát mindig vallottam és hangsúlyoztam, eze­ket is meg kell mindenkinek tanulni. — A racionalizálás munkája már eddig is szép eredményekkel járt. E tevékenységet folytatjuk és célszerűen, már csak azért is, mivel úgy lehet, hogy nagy szervezeti és alaki, valamint anyagi jogi változások küszöbén állunk. Nekünk ezért fel kell készülnünk e reformok befogadására, gyors elsajátítására és képessé kell válnunk uj feladatok vál­lalására is. — Úgy vélem és érzem, hogy ha az itt adott programot mindannyian erős eűtökéléssel és akarattal felvállaljuk és megvalósítani törekszünk, és ha egymást kölcsönös megbecsüléssel támogatni fog­juk, munkánk eredményes lesz és hiva­talunknak általánosan ismert magas színvonalát megőrizni, sőt fejleszteni tudjuk. — Ehhez kérem én mégegyszer a Ti hathatós támogatástokat és a jó Isten áldását. (Lelkes éljenzés és taps.) Hagy Ferenc a uárospolikus feladataira! A Saskör évadzáró vacsorája — Az Uj Budapest tudósítójától. — A Saskor szombat este tartotta igazgató-tanácsi és választmányi ülését, melyen ismét harminc uj tagot vettek fel, kiket a közeljövő­ben avatnak sassá. Az uj tagok foly­tonos jelentkezése dokumentálja azt a népszerűséget, melyet a kör a keresztény polgárok részéről élvez és azt, hogy a kitűnő vezetőség munkája—élén Nagy Ferenccel — eleven erőként hat, hódit mind na­gyobb tért Budapest polgárai kö­zött és vonz újabb tömegeket a kör nemes ideáljai mellé. A választmányi ülést követően díszvacsora volt a kör Ferenciek­terei helyiségében, búcsúzóul a régi helységtől, mert a nyári szezonban az összejövetelek, minden hót csü­törtökjén a Sasadi-uton lévő „Ki- rályné“-féle vendéglőben lesznek, ősszel pedig a kör uj helyiségébe, Vámház-körut 4. szám alá költözik. A vacsorán igen nagy számban megjelent tag'ok előtt Szőke Gyula dr. felsőházi tag beszélt a földmű­velésügyi minisztérium újabb nap­világot látott boletta- és tejrendele­téről, melyek szerinte ismét csak a termelő és fogyasztó helyzetét ne­hezítik meg. Kéri, hogy a ügyelem itt a fővárosban is irányuljon kissé a mezőgazdák érdekeire, mert itt is van egy, ezzel foglalkozó réteg. Nagy Ferenc ügyvezető elnök vá­laszolt az elhangzott felszólalásra. Legősibb és egyik legmagyarabb foglalkozási ágnak a mezőgazdasá­got tartja. A legnagyobb szeretettel áll minden igaz és nemes törekvé­sük mellé, de szerinte a fővárosi bizottsági tagoknak és speciálisan e kör vezetőinek legelső rendű feladata az iparos, kereskedő és tisztviselő polgárok érdekeinek megvédése. A mezőgazdaság és az agráriusok sür­gető, vitális jelentőségű kérdéseit nem oldhatják meg a főváros köz­gyűlésében, ez a parlament fel­adata. A várospolitikus inkább a fogyasztóképesség emelése, a terme­lők és fogyasztók érdekeinek össz- hangbahozása s az árszínvonal he­lyes irányítása érdekelheti. E te­kintetben a kör vezetősége minden tőle telhetőt meg is tesz. örömmel látja, hogy a főváros polgárai el is isménk az itt végzett munkát s mindig többen és többen lesznek a kör tagjaivá. Kéri, hogy a tagtár­sak az uj helyiséget is látogassák ilyen nagy számmal és azzal a sze­retettel, melyet eddig mutattak a kör iránt. Nagy Ferenc lelkes ünneplése után Altorjay Sándor dr. vont pár­huzamot a magyar és holland köz- igazgatás közölt. Kifejtette, hogy a tisztviselő anyagi helyzetének ja­vítását holland mintára kellene meg­valósítani. Hangsúlyozza, hegy a közigazgatásban a keresztény szel­lem a közérdek ápolását és a tiszta- kezüsóget jelenti. Bízik Nagy Fe­renc tanácstagban, kinek eddigi mű­ködése biztosit arról, hogy ilyen irányban fogja nagy befolyását a tisztviselői állások betöltésénél latbavetni. LISKA JENŐ oki. gépészmérnök vállalkozó BUDAPEST, VIII., BAROSS-U. 77. möszénbánya ES TÉGLAGYÁR TÁRSULAT BUDAPESTEN (DHASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-U. J TELEFON: 25-5-54, 25-5-55 ÉS 25-5-56 KRAL GYULA Kör/uíAoOncsrni síremlék SWKggíF“» ■Mfcn, a. uum n/n isl Igyunk „üaimar-vizei! Megrendelhető Székesfővárosi Ásványvíz-üzemnél (L, Gellért-rakpart 1. Telefon: 53-0-03) Közúti gőz- és inoforiiesigeriést »«iái WOLFF ERNŰ DHdapesl-helenlölj], iíelenlfildi-Btl. sz. Sürgönyeim: WOLFF EKE. Tel.: Lágymányos 13-82 CALDERONI ÉS TÁRSA látszerészeft Budapest, V., Vcrösmaríy-tér 1. Telefon: Aut. 811-48. S zemüvegek, orresiptetők, lor- gnettek, színházi- és verseny- látcsövek a legjobb kivitelben. fényhépészeü cfhheh. A Székesfővárosi Scgitőalap szállítója. PÁRISI NAGY ÁRUHÁZI 96 filléres újdonságok! VI., Andrássy-ut 39. 96 filléres újdonságok! |

Next

/
Thumbnails
Contents