Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1933-05-20 / 20. szám
UJ BUDAI Ma már sokan tudják, Kik eddig nem tudták, Legjobb keserűvíz. ben magyarázni, hiszen ennek a kérdésnek a magyarázata a pedagógusok, a nevelők feladata. Gyermeki ösztön — gyermeki részvét Mi, akik szociális munkával foglalkozunk, sokszor tapasztaljuk, hogy a gyermek életére nagy befolyással van az, ha görnyedni, dolgozni látja édesanyját a mindennapi száraz kenyérért, mert a .gyermek az apa kenyérkeresetét, munkáját természetesnek találja, de ha forrón szeretett édesanyját is hasonló nehéz munkában találja, akkor a gyermeki Ösztön felébreszti benne a gyermeki részvétet. Nagyon keményszivü gyermek az, aki nem igyekszik segiteni kenyérkereső, küzdő édesanyjának. Kis gyermekeket látunk az utcán, akiknek javarésze azért kéregét és azért igyekszik a járókelőknek eladni virágot, vagy egyéb •apróságot, hogy az igy keresett néhány fillérrel édesanyjuk gondjain segitsenek. Nekünk, a társadalomnak szigorúan kell megítélnünk ezeket a jelenségeket és minden erővel küzdenünk kell ellenük, nem lehet mellettük észrevétlenül elhaladni. A szociális munkának, a társadalom tevékenységének minden erejével árrá kell törekednie, hogy a mai nehéz időkben is megmentsük a jövő igazi zálogát, a gyermeki lelket. Adjuk vissza az apát eredeti feladatának, a kenyér- keresetnek és adjuk vissza az anyát is eredeti hivatásának, a belső családi élet melegének. A mi társadalmi berendezkedésünkben az apa az a pillér, amelyre a családnak, a családi életnek támaszkodnia kell. A halhatatlan Prohászka Ottokár mondotta a következőket: Az apa megad- hatja mindazt, ami az élethez szükséges, elvezethet bennünket a valóságos, a gyakorlati életbe, de a lelkiekre, az örökkévalókra oktatni, előkészíteni: ez a nagy kötelesség, ez a kedves hivatás az édesanyáé. Az atyai hatalom Az édesanya a régi és a keleti társadalmi berendezkedésekben jogilag hátrányos helyzetben van az apával szemben, sőt még a mai magyar jog sem ismeri el szülői jogok tekintetében egyenjogunak az anyát az apával. Valamikor a nő, akit férje vétel vagy rablás utján szerzett, valamint a tőle származó gyermekek is a családfőnek, azaz a férjeknek, illetve apáknak magán- tulajdonai voltak. A gyermekeket azonban a későbbi jogfejlődés sem emelte ki teljesen az atyai hatalom alól. Az anyai jogokról csakis ott és csak oly mértékben lehet szó, ahol valamely okból helyettesíteni, vagy pótolni kell az atyai hatalmat. A négyszáz év előtti magyar hármaskönyv is azt mondja, hogy a szülőknek szárnyukra nem bocsátott minden fiai és leányai atyai hatalom alatt állanak. Csak később használták a jogban az atyai hatalom helyett a szülői hatalom kifejezését, de ebben is a gyakorlat azt mutatja, hogy az atya egyedül vaü jogositva a kiskorú gyermekek képviseletére, az anya csak akkor, ha az atya ezt a jogát nem gyakorolhatja. Még ma is előfordul, hogy az apa az anyát minden megokolás nélkül végrendeletileg kizárhatja a gyámi tisztségből, pedig igazság szerint csak hatóságilag megállapított érdemtelenség esetén volna szabad az anyától megvonni ezt a legtermészetesebb jogot, amely valósággal a vérségi kapocsból folyik. Talán ez a méltánytalanság is jogossá teszi az anyák napját. Ha már a jog és a tái-sadalmi berendezkedés az atyai hatalomra van alapítva, akkor az apák ne vegyék zokon tőlem, ha azt mondom: mégis az anyák napja ez a nap, amelyen a gyermekeket a szülők iránti hálára igyekszem buzdítani, mert tudom, hogy az anyák viszont nem veszik zokon, hogy a mai napon az apák érdemeivel is foglalkoztam. A társadalmi berendezkedés és a jogszellem lehet bármilyen, az mégis csak a hűvös, rendes, jogászilag szabályozott életkörülményekre vonatkozik. Magasztos anyaság A művészek csodálatos megérző készsége is mindig az anyaság magasztosságát igyekezett kifejezni. Az anyaság örök, az anyaság értéke is örök, de a művészet ennek a kifejezésében bizonyos fejlődéseken ment át. Egyiptom földjén még csak néhány Izisz-szobor volt található, ölében a gyermek Horus- szal, amelynek már valami kapcsolata van a későbbi anya-ábrázolásokkal; az annjúra mély és annyira változatos görög művészetben leginkább Niobe szobra az, amit a szenvedő anyaság szimbólumának tekinthetünk, ezenkívül talán csak a siremlék-müvészet rezegtet meg mélyebb húrokat, amikor az anyát gyermekével ábrázolja. A kereszténység térhódításakor azonban már az ember a maga legmélyebb hódolatával fordult az emberré vált Isten földi anyja, Mária felé. De figyeljük csak meg, hogy bár az evangéliumok igen keveset mondanak a gyermek Jézusról, a művészeknek ösztönös lelke ezt igen nagy hiánynak érezte és saját elképzelésükkel, művészi elgondolásukkal igyekeztek pótolni azáltal, hogy a fiatal Istenanyát, Máriát ábrázolták a gyermek Jézussal. A trecento korában már aranyban ragyogó Mária-himnuszokkal találkozunk és az ebből a korból származó képek egy magasabb élettel teli fenségükben ábrázolják az anyát. Ezek a Mária-képek uj és uj ösztönzést adtak a művészeknek s amit ők elénk akartak vetíteni, az az emberfeletti magasztosság és emelkedettség Rafaelben éri el tetőpontját. Rafaelnek a Madonna della Sedia-jában pompásan sikerült ecsetjével a vászonra átvinni a derűtől sugárzó édesanyát, az anyai szeretet mélységét és azt a boldog kis apróságot, akit az anya a karjain tart; kebeléhez emeli őt és lecsillapítja az éhségét, amelyet a kisded kielégíteni alig tud. Rafael mindent elmondott, ami szépséget el lehet mondani az Istenanyáról és az anyaság poéziséről. Kortársai és versenytársai, mint pl. Michel- Angelo a maga emberentuli erőt sugárzó Máriájával, Leonardo da Vinci a báj és titokzatosság rejtelmességével, vagy Tizian a színek zengő árjával, mind örök- életü gyöngyei a művészet történetének. A későbbiek közül Rembrandt egyszerű, szinte földhözkötött Máriája áll előttünk, akiben mégis anyai bensőség és a magasabb rendeltetésbe vetett hit honol. Rubens a testi szépség friss lendületének énekese, akinél az anyaság dicsőítése más szellemben érvényesül. Ezek a művészi alkotások s a művészi léleknek a gyermeki szívhez hasonló magasztos naivitása, hozták létre azokat a kedves hittel teli anaclironizmusokat, amelyek az Istenanyát, Máriát, gyermekével együtt, sokkal későbbi történelmi időkben élt szentek társaságában ábrázolja és ugyancsak a művészi lelkek ihletében született meg a másik anya- tipus, a Pieta szenvedő Máriája, amely kifejezi az anya emberfeletti fájdalmát, amikor szentséges utakon járó fiának megcsufolt, megkínzott, megtépett holttetemét tartja az ölében. Erről a jelenetről sem beszélnek az evangéliumok, de a művészet, a művészek hivő lelke bátran hozzányúlt ehhez a tárgyhoz is és a Pieta-ábrázolásokon látható anya minden életcéljának romjai fölé roskad, amikor megszokott anyai mozdulatával emeli ölébe nagyra nőtt, emberré vált, de immár örökre eltávozott szent fiát. A Pieta-ábrázolás az anyai áldozatkészség szimbóluma lett és eszembe jut gróf Apponyi Albertnek sok évvel ezelőtt az egyik katholikus nagygyűlésen mondott beszéde, amelyben a vallásnak, a hitnek erejét akarta elénk ábrázolni, amikor azt mondotta: egy anyának, aki szinte őrjöng a gyermeke elvesztése felett érzett fájdalmában, hiába beszélünk dar- vinizmusról, hiába beszélünk a materiális tudomány bármelyik ágáról, nem érdeklődik iránta, de ha rámutatunk az Istenanyának, Máriának hasonló oltha- tatlan fájdalmára, ha rámutatunk arra, hogy a keresztény misztika tanítása szerint hét tör verte át Mária szivét, akkor talán megenyhül az ilyen anyai szív is a közös mártiriumban, az anyák közös sorsában. Az anyaság az irodalomban De nemcsak a képzőművészek, hanem az irók, a költők sem tudnak megható- dás nélkül írni az édesanyáról. Báró Eötvös József a „Karthauzi“ c. regényében igy ir az anyáról: Ó, ki nem érzi egész értelmét ennek a szónak, kinek pem szökik könny a szemébe, ha arra gondol, ki élete első pillanatától őt szeretni meg nem szűnt, ki gyermekörömeinek mindig tuda mosolyogni, ki mindig könnyet talált, ha kedvese szenvedett; kinek szivét nem tölti el a vágy, ha boldog gyermekkorára gondol vissza, hol az egész életből csak anyját ismeré? Mert mégis csak az anyai szív az, amely elsősorban a szeretetre van alkotva és szeretetének egyetlen jutalma az a jóleső tudat, hogy szeret és gyermekének örülni tud. A nagy lengyel regényíró, Sienkiewicz azt mondja: Az Isten megteremtette a férfit, adott neki észt, erőt, munkakedvet és bátorságot, ami azonban csak az egyik oldala az életnek és nem biztosítéka a szerencsés fejlődésnek. Ilyen lélekkel el lehet sötétedni, el is lehet vadulni és ha teremthetünk is ezzel sokféle életformát, de az igazi kultúrára ezzel szert tenni még nem lehet. Kell tehát az emberben más is, kell bele szív, kedély, jóság, bensőség, mélység, finomság, és szépség, kell bele szeretet és szentség is és hogy mindez meg legyen, megteremtette Isten a nőt. A férfi lelkében ott vannak az értelmi magaslatoknak havas, jeges csúcsai, ott vannak a problémáknak és a titkoknak a mélységei, a férfira rámered az érthetetlen lét pusztasága, a lemondás, a reménytelenség, a szkepszis és a blazirtság kínja, viszont a nő a maga jóságával, a maga szivével megolvasztja a jeget, szépséget borit a kopár sziklákra, a pusztát kertté, az atomok forgatagait muskátlikká varázsolja át és átrepül áthidalhat atlanoknak látszó méreteken és érzéseivel megnyitja a titkok zárjait, amelyek előtt az inspiráció nélküli értelem semmit sem ér. Az életet megérteni és annak problémáit sikeresen megoldani csak az tudja, aki hitet és tudományt, tudást és érzést, észt és szivet egybekapcsol és aki az igazi jót és a szépet egybeköti. Hány meleghangú, őszinte naiv szere- tetet árasztó népdal, a magyar dalköltészet mennyi ékes gyöngyszeme foglalkozik az édesanyával, az édesanya vigasztaló szeretetével! Mindmegannyi virágszál abban az örökértékü csokorban, amellyel a magyar nép körülveszi és körülrajongja a legdrágábbat, a legjobbat, akivel az élet megajándékozhatja az embert: a szerető édesanyát. Van-e szív, amely meghatódottság nélkül, van-e szem, amely könnyezés nélkül marad akkor, amikor szivliezszólóan elmuzsikálják pl. azt, hogy Édesanyám is volt nékem, Keservesen nevelt engem...'? A legnagyobb pedagógus Az édesanya szive a legjobb és legnagyobb pedagógusa a világnak, mindannyiunk legelső tanítója. Hányszor árasztja és pazarolja szeretetét érdemtelen gyermekére, aki még csak nem is hederit figyelmeztetéseire, aggódásaira, amellyel pedig csak gyermekének akar használni. Hányszor találkozik az anyai szív aggodalma durva, elutasító modorral, éppen olyankor, midőn gyermeke jövőjén aggódik. Az anya szeretete önmegtagadó szeretet, áldozatos szeretet és tevékeny szeretet. Tolsztoj Írja ifjúságának regényében, hogy az ilyen szeretet a szeretett lénynek minden szükségletét, kívánságát, szeszélyét is kielégíteni igyekszik. Azok. akik igy szeretnek, egész életükre szeretnek és ezt ritkán fejezik ki szavakban, ha azonban mégis megtörténik, nem tetszetősen, szépen történik, hanem szinte szégyenlősen, ügyetlenül, mert mindig attól félnek, hogy nem eléggé szeretnek. Az ilyen emberek még a szeretett lény hibáit is szeretik, mert ezek a hibák adják meg a lehetőséget nekik arra, hogy uj vá1933 május 20. gyakat elégítsenek ki és újabb áldozatot hozzanak a szeretet oltárán. Gyakran hallja az ember, amikor azt mondják, hogy a szeretet megzavarja az élet rendes menetét. Az emberek érzik, hogy amikor megnyilvánul a szeretet, ebben van valami különös, nagyon fontos, de nagyon meleg tartalom. Ismét Prohászka Ottokárra hivatkozom, aki ezt mondotta egyszer: Kemény a világ sora, részvétlen és kegyetlen a természet sokszor és nem vesszük észre rajta, hogy az Isten szeretetben alkotta meg törvényeit; fény és árny, halál és élet váltakoznak utjain, de bármily kemény legyen is a természet rendje, beállította abba az Ur a szerető lelket, az anyát, a legédesebb szeretetek Ha a gyermek beteg ... Ha a gyermek beteg, az apa szive is tele van ugyan aggodalommal, de apai érzése felett mégis uralkodik a kötelesség, a napi munkateljesítmény kötelessége, amelyhez hideg ész, nyugalom kell. De ugyanakkor az anyákra hiába parancsol rá a könyörtelen élet, az anyák ilyenkor nem törődnek a világon mással, mint beteg gyermekük egészségének visszaszerzésével. Tudom, hogy belülről az apa fájdalma legalább is oly nagy, mint az anyáé, és az apa részvéte és a tehetetlenség miatt érzett elkeseredése akkor, amikor a beteg gyermeken nem tud segiteni, talán éppen olyan szent, mint az anyáé, de valahogy mégis azt kell tapasztalnunk, hogy a gyermek, a kis beteg gyermek, aki küzködik az életéért, aki küzködik a betegségével, nem annyira az apát, mint inkább az anyát hívja, az anyához menekül és az anyától vár segítséget, mert megmagyaráz* hatatlan ösztöne, az a kis finom gyermekösztön, mégis csak az anyát érzi magához ilyenkor a bajban közelebb- valónak. Az életnek a harmóniáját csak az anya segítségével tudjuk megtalálni. Hiszen nagyon sokszor adódnak elő olyan pillanatok, amelyek egészen különösen meghatják az embert, pl. a Pillangókisasszony c. operában, amikor az anya csak gyermeke boldogságát látja szeme előtt és félreáll az útból, feláldozza önmagát, hogy ezáltal gyermeke jövőjét elősegítse. Ezt az anyai ösztönt nem írja elő sem a társadalmi berendezkedés, sem semmiféle jogrend, ezt csak az anya szive diktálhatja, az az anyai szív, amelynek dicsőítését annyiszor halljuk és látjuk az irodalomban és a művészetben egyaránt; az az anyai szív, amely ellen még ha gyilkos kézzel támad is fel a hálátlan és gonosz gyermek, akkor sem tagadhatja meg önmagát, akkor sem ismerhet mást, csak a szeretetek Azt hiszem, mindannyian hallottuk már azt az ófrancia balladát, amely arról szól, hogy egyszer egy legény az eszét vesztette és kedvese unszolására megölte az anyját, kivette a szivét, hogy elvigye azt, kívánságához képest, kegyetlen, szívtelen kedvesének. Eszeveszetten őrjöngve futott, kezében a vérző anyai szívvel, de útközben egy kőben megbotlott és elvágódott, kezéből a szív elgurult és Megszólalt a szív, sirva-panaszosan, Jaj! nem ütötted meg magad, fiam? ... Szent olajágat! És ma az anyák napján újra azt mondom: nyújtsuk át a hódolat és a megemlékezés megszentelt olajágát az anyai szeretetnek, mert az anyai szeretet az a forrás, amely üdít és sebeinkre a mindennapi küzdelmekben olajat és balzsamot önt. A mi időnkben olyan sok a küzdés, olyan sok a szenvedés és olyan sok a bánat és mi mégis mindannyian rendíthetetlen hittel várjuk az uj világ hajnalhasadását, várjuk reménykedéssel, várjuk bizakodással, mert mi hiszünk a magyar erőben, a magyar kitartásban, mi hiszünk a magyar nemzet történeti hivatásában. Sohase feledkezzünk meg azokról az erényekről, amelyek díszítették és díszítik a magyar anyák, a Zrínyi Ilonák és a sok-sok névtelen magyar anya lelkét, azokét, akik mindenkor a jó Isten áldásai, akik mindenkor a legnagyobb vigasztalásunk, akiket a jó Isten azért adott lesujtottságunkban, hogy legyen útmutatónk, ha eltévedünk, fölemelőnk, ha elesünk, bátoritónk, ha csüggedünk, akik megédesítik a földi életet és rózsákat varázsolnak a tövisek közé. Az anyák napján teljék meg a szivünk melegséggel és emlékezzünk mindannyian igaz szeretettel, örök, soha el nem múló hódolattal, emlékezzünk meg a szeretet soha el nem múló melegével, most ezekben a percekben és ezután is mindig, hálával, kedveskedéssel, egy-egy jószóval — az édesanyákról! DEBRECEN ÉTTEREM RÁKÖCZI-UT 88 BÉLI MENÜ P 1.40
