Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1933-04-29 / 17. szám
XL évfolyam 17. szám Budapestf 1933 április 29 UJMLDAPEST *«*. ^VxfiKAivés Cközgazdaságihetilap előfizetési Aiok: f fjész évre ... * ........................30 pengő Fé lévre...................................... 15 pengő Eg yes szám ér« 60 fillér FEltLŐS íiZEKKESZlő: D O B Y ANDOR D« SzerkeszlOség és kiadóhivatal: Budapest, IV.. Haas Ivor-ulca O. Telefon: S2-8-23. Poslaiakarékp. thequeizamla 30013 wollt Itöroig erélyesen és sikeresen slkrasioill ai autonómiáért a fővárosi mernek függetlenségének megóvása érdekében Sikerűit az igazságiigyminiszternél és a pénzügyminiszternél enyhítéseket kiharcolnia a kormányhatósági beavatkozás korlátozására, illetőleg elhárítására Lamotle Törvénykönyvünk a legnagyobb felelősséget a tömeggondnok és a gyám terhére állapítja meg. A vagyonbukott tömeggondnoka az ügykezelésben a rendes családapa gondosságával köteles eljárni, a gyám és a gondnok pedig a reábizott kiskorú vagy gondnokolt érdekeire e tisztéből folyó teendőiben a szorgalmas családapa gondosságával tartozik ügyelni. A törvényhozó által ennyire megszorított felelősség ötlött eszünkbe, amidőn a székesfőváros elmúlt esztendei háztartási hiteléről szóló zárszámadás hatszázoldalas vaskos kötetét átlapoztuk és megállapítottuk, hogy Lamotte Károly dr. a főváros pénzügyi tanácsnoka, a Corpus Juris-ban meghatározott legnagyobbf okú felelősségen és gondosságon túlmenően is őrizője és védelmezője a reábizott főváros anyagi érdekeinek és értékeinek. A zárszámadásban nincsen fantázia, amint hogy a háztartás viteléről szóló beszámoló nem esetlegességeken, hanem tényeken és a számok szigorú adottságain alapid. A költségvetés összeállításánál még szabad lehetőségekkel dolgozni, a véletlen homokjára építeni, reményeket plántálni, még lehet arra számítani, hogy ennek vagy annak a kissé talán tulmerészen kontemp- lált jövedelemnek befolyása esetén több csatorna vagy közmű épül: a zárszámadás azonban befejezett kör, lefonnyadt tervekkel, valóra nem vált álmokkal, tükör, amely pontosan és reálisan vetíti elénk a pénzügyi valóságokat, mérleg, amely nem tévedő precizitással, frázisoktól és egyéb sallangoktól mentesen mutatja az igazat, csakis az igazat! Túlmenően azonban a gazdasági életnek hü és megbízható fotográfiáin, a zárszámadás vaskos számoszlopai nagy fontosságú kritikai momentumot is magukban rejtenek. A zárszámadás csalhatatlanul megmutatja: a rendes és szorgalmas családapa gondosságával sáfárkodott-e a főváros vezetősége, gyűjtő és előrelátó méhecske volt-e, vagy apró tücsök, amelynek a nyári bőség után a tél ínséges hónapjaiban felkopik az álla? Érre a kérdésre, amely közelebbről érinti a. közönséget, mint a sokszor a szakemberek számára is nehezen járható szám- labirintus, megnyugtató választ ad a zárszámadás: okos, óvatos és kemény koponyában futnak össze a számsorok, a kéz, amely a fővárosi kassza kulcsait őrzi, nem szűkmarkú, de nem iramodik túl a lehetőségek határain, takarékos-, de nem fukar, elhatározásaiban és ténykedéseiben maradéktalanul a közönség javait és vagyoni biztonságát védelmezi. Az a megnyugtató tudat, amely a zárszámadás áttanulmányozása kapcsán eltölt bennünket abban a vonatkozásban, hogy jó kezekben van a főváros pénzügyi adminisztrációja, Sipőcz nemes hagyományokon alapuló pénzügyi konzervativizmusán és Borvendég hatalmas értékű gazdasági tudásán és érzékén túl Lamotte Károly érdeme. Az ő fantazmagóriáktól mentes, szilárd és• komoly, tisztes céljait soha nem, tévesztő egyéniségének bélyegét viseli magán az előttünk fekvő zárszámadás minden oldala: azt bizonyítván, hóm/ a. világszerte didó gazdasági válság viharai közepette a bizalomra mindenképpen méltó, tetterős és megfontolt, férfiú tartja kezében a pénzüayi kormányt Budapest vergődő hajóján. — Az Uj Budapest tudósítójától. — A részvénytársasági igazgatók, felügyelőbizottsági tagok és szerződéses alkalmazottak javadalmazásának csökkentéséről szóló rendelet, amelyet a kormány az elmúlt héten a 33-as bizottság- elé terjesztett le- tárgyalás céljából, komoly veszedelmeket rejt magában a székesfőváros autonómiájára nézve. Ugyanez a rendelet lehetővé teszi, hogy a pénzügyminiszter a köztámogatásban részesülő vállalatok ellenőrzésére felügyelő hatóságot küldjön ki, amelynek joga van alkalmazottak elbocsájtásáról is rendelkezni. A rendelet felsorolja, hogy mely vállalatokat kell köztámogatásban részesülő társaságoknak tekinteni. A felsorolásból kiderül, hogy a rendelet vonatkozik a székesfőváros összes vállalkozásaira, tehát üzemeire is, mert a rendelet érvényét a pénzügyminiszter minden olyan vállalatra kiterjesztheti, a Keresztény Községi Párt vezére, akit ebben az ügyben megkérdeztünk, a következőket mondotta az Uj Budapest munkatársának: — Az a kormányrendelet, amit a legutóbbi napokban tárgyalt az országgyűlés 33-as bizottsága, eredeti formájában rendkívül súlyosan érintette — üzemein keresztül — a székesfőváros autonómiáját. Az eredeti rendeletben ugyanis olyan intézkedések szerepelnek, melyek szerint a kormány felügyeletet gyakorolhat a fővárosi üzemek működése fölött is — az üzemvitel irányítására kirendelt gondnok vagy kormánybiztos utján. Ez a kormánybiztos leszállíthatja a fizetéseket, megszüntetheti az érvényben lévő szerződéseket, elküldheti a személyzetet. Mivel az üzemek a székesfőváros vagyonának legtekintélyesebb részét képviselik, érthető fontossága volt annak a kérdésnek, hogy sikerülni fog-e a rendeletben rejlő veszedelmet elhárítani a székesfővárosi autonómia feje felől. A pénzügyminiszter által kiküldött gondnoknak vagy kormány- biztosnak módja nyilt volna ugyanis nemcsak arra, hogy a dologi kiadásokat apassza, a javadalmakat, amelynél az állam akár alaptőkével, akár hitelnyújtással, akár szavatosság vállalásával, vagyis bármiféleképpen anyagilag érdekelve van. Wolff Károly, a Keresztény Községi Párt vezére azonnal felismerte azt a veszedelmet, amelyet ez a kormányrendelet a székesfőváros autonómiájára nézve magában rejt és aggodalmainak már az első idfgyalási napon olyan éles formában és olyan határozott eréllyel adott kifejezést, hogy meggondolásra, késztette a kormányt. De Wulff Károly nemcsak a 33-as bizottságban indított éles harcot a rendelet ellen, hanem az érdekelt szakminiszterekkel folytatott külön megbeszéléseken is latbavetette minden tekintélyét. Nem túlozunk, ha megállapítjuk, hogy valósággal izgalmas napok voltak ezek, amelyeken Wolff Károly a székesfővárosi autonómia védelmében a legszélesebb körű és legintenzivebb küzdelmet folytatta le. nyugdijakat és nyugxlijszerü járandóságokat csökkentse, hanem lehetőséget nyert volna arra is, hogy szerződéseket változtasson meg, alkalmazottakat bocsásson el, egyszóval teljes mértékben gyakorolja mindazokat a jogokat, amelyek eddig a székesfőváros autonómiáját illették meg. — Ennek a tervnek a megvalósítása ellen kénytelen voltam minden rendelkezésemre álló eszközzel harcba szállani. Felvonultattam aggályaimat, amelyeket először a 33-as bizottság hétfői ülésén juttattam kifejezésre. Még aznap érintkezést kerestem a kormánynak azokkal a tagjaival, akiket a szó- banforgó rendelettervezet érdekelt. Előbb az igazságügyminiszter úrral, majd a pénzügyminiszter úrral tárgyaltam. Mindjárt a tárgyalások kezdetén reményem nyilt arra, hogy sikerül olyan enyhítéseket kiharcolni, amelyek alkalmasak aggályaim, eloszlatására. Azt javasoltam a szakminiszterekkel folytatott tanácskozásokon, hogy az uj rendeletben kontemplált kormányliatósági jogkört az 1927. évi XLVIII. törvénycikk vonatkozó rendelkezéseinek a keretei közé kell visszaszorítani. Az idézett rendelkezések szerint ugyanis a kormánynak módja van minden egyes olyan esetben, ha az üzemvitelt, az üzem gazdálkodását, vagy annak pénzügyi egyensúlyát illetően veszélyt lát, pénzügyi ellenőrt kiküldeni. Ez a joga a kormánynak ma is megvan és — mint kifejtettem — nézetem szerint ennek a törvényben biztosított jognak az igénybevétele elegendő a kitűzött cél elérésére. A cél, amit az uj rendelettel a kormány szolgálni akar, nem uj, nincs itt semmi nóvum, a kormánynak törvényes lehetősége van az ellenőrzés gyakorlására, de eddig ezzel a joggal nem élt. — Szerdán délelőtt — folytatta Wolff Károly — ismét tárgyaltunk erről a kérdésről a 33-as bizottságban. A szerdai ülésen a helyzet nem ismeréséből származó támadás hangzott el a fővárosi üzemek ellen, anélkül, hogy ennek a támadásnak indokoltsága lett volna. Ezzel a támadással erélyesen szembeszálltam és az alaptalan vádakat visszautasítottam. A harc végül is arra az eredményre vezetett, hogy a kormány bizonyos olyan magyarázatot fűzött a szóbanforgó rendelkezéshez, amely magyarázat az aggodalmakat túlnyomó részben eloszlatja. Enyiben ismertette Wolff Károly a kormányrendelet ellen indított küzdelmét, amely a legnagyobb elismerést érdemli meg úgy a főváros nagyközönsége, mint a székes- fővárosi autonómia részéről is. Az elért eredmény úgyszólván száz- százalékos, amennyiben Imrédy pénzügyminiszter kijelentései szerint a kormány módot ad az autonómiának arra, hogy először saját hatáskörükben teremthessenek rendet az üzemek körül. Amennyiben ez nem történik meg olyan mértékben, ahogy a kormány szükségesnek tartja és amennyiben az autonómiák ilyen irányú kötelezettségüknek záros határidőn belül nem tesznek eleget, automatikusan életbe léptethetők lesznek a fővárosi üzemeknél is azok a rendelkezések, amelyek a 33-as bizottság által letárgyalt rendeletben szerepelnek és amely rendelkezéseket a kormány az állami üzemeknél minden korlátozás nélkül foganatosíthat. Mindezekből megállapítható, hogy az a veszedelem, amely ebben az uj kormány rendeletben a főváros Wolii Károly,
