Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1932-04-16 / 15. szám

1932 április 16, TUBUJiAPFST 3 A kereszténypárt döntő harcra indul az nj magyar generációért A Keresztény Községi Párt a belügyminiszterhez és a pénzügyminszterhez fordul a gyermeknyaraltatási akció változatlan fenntartása érdekében — Bednárz Róbert elmondja, hogy a párt milyen álláspontot foglal el a pol­gármester által a diplomás ifjúság elhelyezése céljából összehívandó ankéton — Az Uj Budapest tudósitójától — Bednárz Róbert apátplébános, a Keresztény Községi Párt alelnöke néhány héttel ezelőtt nagyjelentő­ségű akció megindítását jelentette be az Uj Budapest hasábjain. Ez a mozgalom, amely az ifjúsági problé­mák megoldását tűzte ki célul, kis magból terebélyes fává nőtt. Wolff Károly a közigazgatási bizottság ülésén részletesen foglalkozott ezek­kel a kérdésekkel és a diplomás ifjú­ság elhelyezkedési problémáinak megvitatását a legsürgősebb feladat­nak jelölte meg. Nem kétséges ezek után, hogy a megoldás előkészítését célzó tárgya­lások megindítása és a polgármes­teri ankét összehívása a Keresztény Községi Párt vezetőségének az érde­me. A párt vezetősége továbbra is^ irányitó szerepet akar betölteni ezeknek a kérdéseknek felfejtésében és a felmerülő problémák megoldá­sának kiharcolásában. Nagy segitsé- get, felbecsülhetetlen támogatást je­lentenek ebben a tekintetben a ke­resztény párt vezetősége számára a katolikus egyházközségek akciói, amelyek — éppen a hatósági eszkö­zök csekélységére való tekintettel — a gyermeknyaraltatás kiszélesítését és a jogos ifjúsági követelések meg- valósitásának elősegítését tűzték ki célul. Bednárz Róbert apátplébános, a Keresztény Községi Párt alel­nöke, akit ezekről a készülő akciókról megkérdeztünk, a következőket mon­dotta az Uj Budapest munkatársá­nak: — A polgármester ur ankétjén a Keresztény Községi Párt ki­küldöttjei a legerélyesebben fogják képviselni azt a felfo­gást, hogy a diplomás ifjúság elhelyezkedési lehetőségeinek biztosítása érdekében minden lehetséges eszközt igénybe kell venni. Nézetem szerint a legközelebbi teen­dőnek az álláshalmozások megszün­tetésének kell lennie és ezzel kapcso­latban utalnom kell egy másik harc­nak a szükségességére is, amely harcnak eredményes befejezése nél­kül hiába szüntetünk meg minden álláshalmozást. A belügyminiszteri tiltó rendelkezésre gondolok, amely nem engedi meg a városházán a megüresedő állásoknak a betöltését. Ha ez a tiltó rendelkezés továbbra is érvényben marad, illetve az állás- halmozások megszüntetésével terem­tődő uj állásokra is vonatkozni fog, akkor hiábavaló küzdelem lesz az álláshalmozások megszüntetésének a kiharcolása. Mindenekelőtt tehát azt kell tisztáznunk, hogy a kormány hajlandó-e szabad folyást engedni abban a tekintetben, hogy az állás- halmozások révén felszabaduló uj állásokat bctölthessük. Számításom szerint legalább 200—250 diplomás fiatalembert lehetne elhelyezni az álláshalmozások megszüntetése ré­vén. Egészen külön és ugyancsak erélyes harcot kell megindítanunk az általános tiltó rendelkezés vissza­vonására. Meg kell értetnünk az il­letékes kormánytényezőkkel, hogy a megüresedő állások betöltetlenül ha­gyása nem jelent lényeges megtaka­rítást, ellenben óriási pusztítást vé­gez az ifjúság lelkében. Az ifjúság­nak nem szabad éreznie, hogy ez a haza és ez a főváros nem tud neki kenyeret adni, mert ebben az eset­ben a szélsőségek felé sodródik, ez pedig nem lehet érdeke semmiféle polgári pártnak. — A Keresztény Községi Párt ál­tal inaugurált akciók között szere­pel a gyermeknyaraltatás kibővité­Óbuda nagy részvéte mellett a fővá­ros által hagyományozott díszsír­helyre. * GALLINA FRIGYES DR. tanács­nak, az elnöki ügyosztály vezetője, egy hétig feküdt influenzában. A hét elején azonban már egészsége­sen jött be a városházára és foly­tatta a fővárosi adminisztráció ra­cionalizálásával kapcsolatos nagy- fontosságú munkálatait. * SZÉP KITÜNTETÉSBEN RÉ­SZESÜLT vitéz T ard o s Géza szé­kesfővárosi kezelőfőtiszt. A vitézi rend körül szerzett érdemei és egyéb hazafias munkássága elismeréséül a Kormányzó Ur ÖfÖméltósága meg­engedte, hogy legfelsőbb elismerését tudtul adják. Érdemes tisztviselőt ért ez a kitüntetés, aki húsz éve tel­jesít szolgálatot a Fővárosi Könyv­tárban. De nemcsak itt, hanem a vá­rosi igazgatás minden ágában isme­rik, becsülik s a Signum Laudishoz sokan keresték fel gratulációjukkal. * RIMANÓCZY OLIVÉR DR. ta­nácsjegyző, aki a közlekedési ügy­osztályban az autótaxi-ügyek refe­rense, szerencsés kimenetelű Vakbél­operáción esett a héten keresztül. * A HUSVÉT UTÁNI HÉTEN hétfőn gyülekeztek újra először ba­ráti vacsorára a Debrecen-étterem külön helyiségében a Kemény Le­gények társasága. A több mint há­romhetes ünnepi szünet után öröm­mel üdvözölték egymást a társaság tagjai: Bednárz Róbert apátplé­bános részvéttel emlékezett meg a közeli napokban elhunyt G a ál Gyuláról, a legrégibb Kemény Le­gények egyikéről, aki a társaságot Kemény Legényeknek nevezte el, továbbá M alak y Mihályról, a nagy sport fér fiúról, aki hűséges hi­ve volt a társaságnak. Kérte a baj- társakat, hogy az elhunytak emlé­két őrizzék meg kegyelettel. A hétfői összejövetel különben rekordszámban hozta össze a Ke­mény Legényeket: ötven hatan jöttek el, névszerint a követke­zők: B. Axm ann Gyula, B aló g h Dezső dr.. Bán Aladár dr., B at t- l a y Imre, Bednárz Róbert, B e n- cze István, Benedek Mihály dr., Berczelly László dr., Bir g- may er Győző, B o g i si eh Imre, B old o g h Ágoston, C zeb e Jenő dr., Glement isz László C s ol- l á n Ferenc dr.. Farkas Lajos dr., Feigler Károly dr., Feigler Sándor dr., Frank Viktor, G o s z- leth Ernő, Hauser Ignác dr., FI ermann Sándor dr., Kállay Albert dr., Kirsch ne r Béla, K i- rály Kálmán, Klaudy József, Klausz Gyula, K o már o mi­ll Hier Ernő dr.. Kovács Lajos dr., Kovács házy Vilmos, Kri­sztián Sándor, L eit gib János, Maár Mihály dr., Magyart Kossá Gusztáv, M i kló s s y An­tal dr., M u z s i k ó István, Nagy Ferenc, Nagy László dr., P állma y Kálmán, P értik Béla dr., Pete Csongor, Petik Kálmán, Rózsa­völgyi István dr., Salamon Géza dr,, Sc h made r er Oszkár, S i- kor s zk y Titusz, S z int e László, Sződy Szilárd, Tóth Kuruc z János dr., T ö r ö k Zoltán dr., T ri n- kel Imre, Unger Béla dr., V ar g ha István dr., W ihar t Fe­renc, Zielinski Tibor dr. és Z o- b o r Miklós dr. sének a terve is. Tavaly a főváros 15 ezer gyermeket nyaraltatott és 600 ezer pengőt fordított ennek az akciónak a lebonyolítására. Az idén 250 ezer pengő áll rendelkezésre e célra, vagyis még a fele sem a ta­valyi összegnek. Az időtartam meg­rövidítésén kívül lényegesen csök­kenteni kellene a nyár altatásban résztvevő gyermekeknek a számát. Úgy tudom, hogy mindössze nyolc­ezer gyermeknek a nyaraltatásáról lehet szó. Súlyosbítja a helyzetet, hogy még a MÁV is megvonta a ta­valyi kedvezményeket, sőt az ide­haza délutánonként szabad levegőn üdülő gyermekek költségei is emel­kedni fognak, mert a Beszkárt ke­vesebb kedvezményt akar csak nyúj­tani. A mai súlyos gazdasági viszo­nyok között megkülönböztetett je­lentőséget keli tulajdonítani a gyer­meknyaraltatási akciónak. NEPTUN Egészségügyi Berendező, Köz­ponti Fűtés, Vizvezetékszerelő- és Rokonszakmabell Iparosok Termelő és Anyagbeszerző Szövetkezete EÖTVÖS-UTCA 46 TELEFON: AUT. 249-26. A Keresztény Községi Párt te­hát nem nyugszik addig, amig illetékes helyeken megértésre nem talál azzal a felfogásával, hogy az idén sem szabad keve­sebb gyermeket nyaraltatni, mint tavaly. Sőt a gazdasági viszonyok lerom­lása következtében lényegesen emel­ni kellene a létszámot, de ha már emelésről nem lehet szó, azt semmi­esetre sem engedhetjük meg, hogy a tavalyi létszámot a felére csökkent­sék. Egyenesen a miniszterelnök úr­hoz és a pénzügyminiszter úrhoz fo­gunk fordulni és őket igyekszünk majd meggyőzni arról, hogy itt olyan szociális feladatról van szó, amely feladat teljesítésének az el­mulasztása rendkívül súlyos követ­kezményekkel járhat. Nem kétséges, hogy a Keresztény Községi Párt erélyes állásfoglalása — amint ezt itt Bednárz Róbert be­jelenti — el fogja érni a kívánt eredményt. A jövő héten tárgyalja a közigazgatási bíróság a felsőházi tagválasztás ellen beadott panaszt A polgármester felterjesztésben kérte a bíróságot a panasz elutasítására, mert az abban foglalt vádak nem helytállóak — Az Uj Budapest tudósítójától — Az országgyűlés felsőházáról szó­ló 1926. törvény értelmében ez év február 17. napján tartották meg a főváros felsőházi rendes és póttag­jait megválasztó törvényhatósági bizottsági közgyűlést. Nagy megle­petést keltett, hogy a felsőházi tag- választás alkalmával kimaradt Glücksthal Samu dr., akivel szem­ben az ellenzéki Láng Lajos dr. lett Budapest közönsége képviseletében a főváros hetedik felsőházi tagja. Nem kevésbé feltűnést keltett azon­ban az a panasz is, amelyet Dorner Gyula miniszteri tanácsos, fővárosi bizottsági tag és társai terjesztet­tek be a főpolgármester utján a közigazgatási bírósághoz, a válasz­tó-közgyűlésen felmerült bizonyos rendellenességekre való hivatkozás­sal azt kérvén a bíróságtól, hogy a főváros közgyűlésének felsőházi tag választási eljárását semmisítse meg. Törvényes rendelkezés, hogy a főváros tisztifőíigyésze, mint az autonómia jogrendjének őre, meg­felelő véleményezéssel lássa el a törvényhatósági bizottsági közgyű­lések határozatai ellen beterjesztett fellebbezéseket és panaszokat. Sze- methy Károly dr. tiszti főügyész az elmúlt napokban készítette el a pol­gármester számára a Dorner-féle fellebbezést illető véleményét és a polgármester már meg is kereste a közigazgatási bíróságot azzal a ké­relemmel, hogy a panasz elbírálá­sánál a főügyész súlyos argumen­tumokkal alátámasztott jogi véle­ményét vegye figyelembe. A Dorner-féle panasz szerint a felsőházi tagválasztást elsősorban azért kell megsemmisíteni, mert a rendes és póttagok választása ugyan külön-kiilön, de egy időben történt. A felsőházi tagválasztásról szóló törvény idevonatkozó 10. pa­ragrafusát a főváros már 1927-ben egybehangzóan úgy értelmezte, hogy eleget tesz a törvény rendel­kezésének, ha a felsőházi rendes és póttagok választását úgy ejti meg, hogy két — egyidőben működő — szavazatszedő küldöttség előtt előbb külön a felsőházi rendes, azután pedig külön a felsőházi póttagokra szavaznak. Noha megtörénhetik, hogy a felsőházi rendes tagok vá­lasztása a felsőiéi póttagokra vo­natkozó választás eredményét befo­lyásolhatja, mégsem lehet azt állí­tani. hogy az egyidőben történő szavazás a választás eredményére döntő befolyással lehetett. Nem alkalmas a választási eljá­rás megsemmisítésére a főügyész véleménye szerint a panasznak azon része sem, amely szerint a tit­kosságot a szavazási eljárásnál megsértették volna, A szavazóla­poknak a szavazás céljaira való el­készítése teljesen zárt fülkékben történt, hivatalos szavazólapokat nem adtak ki, szavazni bárminő írott vagy nyomtatott fehér lappal lehetett, azt, hogy a szavazni kí­vánó törvényhatósági bizottsági tag a borítékba milyen szavazóla­pot tett, senki ellen nem őrizhette: nem volt tehát olyan ténykörül­mény, amely a szavazó törvényha­tósági bizottsági tagokat a titkos­ság megsértésével szabad akarat­nyilvánításukban korlátozta volna. Igen érdekes indokolással kéri el­utasítani a tiszti főügyész a panasz azon részét, amely szerint a válasz­tást azért kell megsemmisíteni, mert Verebély Jenő dr. felsőházi póttag jelölt volt és igy az általá­nos szabályzat szerint szavazatszedő küldöttségi elnök sem lehetett. A főügyész szerint a törvényhatósági bizottság összes tagjai felsőházi ta­gok lehetnek, amiből az következik, hogy a választás előtt a törvény- hatósági bizottság összes tagjai je­lölteknek tekinthetők: már pedig szavazatszedő küldöttséget egyálta­lában nem lehet megalakítani ak­kor. ha ilyen esetben a jelölt a sza- vaz'atszedő küldöttségnek sem el­nöke, sem tagja nem lehetne. A felsőházi tagválasztás ellen be­adott panasziratot / a közigazgatási bíróság a jövő hét folyamán tár­gyalja le. KÚTFÚRÁS Kútépítési és mélyfúrási uáiiaiat hit. Budapest, I., Attila-ucca 69. TELEfON SZÁM: 5T-9-38. Próbafúráson Artézi hutah Szilröhutah Silluesztöhutah Dányafurásoh

Next

/
Thumbnails
Contents