Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1932-11-26 / 47. szám
UJBODAVEST 5 iimwmmmil—rniWimi ma 1982 november 26. Költségvetési bokréta jfpré mozaifcofo o nagy ftudget-vitábót — Az Uj Budapest tudósítójától. — Mint minden esztendőben, ez idén is szükségesnek látja az Uj Budapest, hogy a polgármesterek és a Keresztény Községi Párt azon tagjainak, akik a költségvetési vitában felszólalnak, beszédeiből csokrot kössön a nyilvánosság számára. Tesszük ezt részben azért, mert a polgármester ismeretes takarékos- sági rendelete folytán a közgyűlés gyorsírói feljegyzései a, maguk teljességében nem kerülnek napvilágra, részben azért, hogy lássa a keresztény közvélemény: mekkora energiával, tudással és szorgalommal vesznek részt Budapest polgárságának választott képviselői a főváros törvényhatósági bizottságának legfontosabb munkájában, a költségvetés összeállításában és annak közgyűlési vitájában. Wolff Károlynak, a Keresztény Községi Párt vezérének, a költség- vetési vitában elmondott beszédét legutóbbi számában teljes terjedelmében közölte az Uj Budapest. Ez a költségvetési beszéd azóta már sokezer példányban forog közkézen a kerületi pártszervezetekben, kaszinókban, társaskörökben, női szervezetekben, a kerületi választmányok tagjai között: a Keresztény Községi Párt központi irodája a főváros minden részébe eljuttatta az Uj Budapest múlt heti számát, a szokásosnál jelentékenyen nagyobb példány számban, hogy Wolff Károly nemes gondolatai, magyar és keresztény világfelfogása, nagy jogi és gyakorlati tudása mindenhova elvigyék a keresztény gondolat lobogó fáklyáját. Az itt következő mozaik-darabok élénken mutatják, hogy az alvezérek és közkatonák a tudás gazdag tárházával, a keresztény világszemlélet átütő erejével sorakoztak a vezér hatalmas beszéde mögé. íme a felszólalások bokrétája, a felszólalások időrendjében! * A közterhek nem állnak arányban a nemzeti jövedelem emelkedésével, sőt ellenkezően, a legutóbbi világválság, amely reánk is tört, a nemzeti jövedelemben hatalmas pusztításokat végzett, úgy, hogy a kettő között diszparitás mutatkozik. Lloyd George Angliára vonatkozóan azt mondotta, hogy amig békében az utolsó békeévben a közterhek a nemzeti jövedelemnek 7 százalékát tették ki, addig ez a háború után 17 százalékra emelkedett, ma pedig a nemzeti jövedelemnek 25 százalékát foglalják el. Elérkeztünk, illetve azt lehet mondani, a közüle- tek elérkeztek a végső pontig. (Sipőcz Jenő dr.) * Én nem tartom elegendőnek azt, hogy az állammal tisztán az adó jövedelmek mérséklésére állapodjunk meg, hanem nekünk ezen túlmenően, magára a feladatkörök megosztására vonatkozóan is meg kelleni állapodnunk, sőt talán ez a kérdés legfontosabb része. (Sipőcz Jenő dr.) B U T O 6* beszerzése bizalom dolga. mielőtt lakasat berendezi, tekintse meg Schaffer János műbútorasztalos lakberendezasi üzletet Budapest, II., Török-u. 2. (a MargU-hldnól) Saját készitményü ülőbútorok é» elsőrendű gyártmányú ebéd 6-, háló-, uriazobék. konyha, előszoba berende'ések á* egyéb lakberendezési tárgyak Kedvező fizetési feltételek és garancia mellett Állami éa halósági kő/nll-almnzoitalcnak 16"/« engedmény Vidékieknek butorvételkof az utikő lségel megtérítem Én sohasem felelek még a szenvedélyes megjegyzésekre sem szenvedéllyel, hanem mindig csak az objektivitás van bennem. (Sipőcz Jenő dr.) * Egy költségvetés tulajdonképpen csak akkor igazán jó, ha nemcsak a politikai közületnek az igényeit elégiti ki, hanem a magángazdaságnak a javát is elő tudja mozdítani. Mi változatlanul a magángazdasági elv alapján állunk: a magángazdasági elvnek és rendszernek igazán csak az lehet a hive, aki annak a kinövéseit és tulhajtásait nem tűri, hanem azokat igyekszik lenyesegetni. Célzok ebben a tekintetben az úgynevezett kartelkapitalizmusra. (Sipőcz Jenő dr.) * A mai nehéz viszonyok között az országgyűlés képviselőházának és a kormánynak is csak az lehet a feladata, annyira megszorítaná a szükségleteket, hogy újabb közterhekkel és adókkal az amugyis nehéz helyzetben levő lakosságát az országnak ne terheljék meg. Hogy ez ilyen, vagy olyan irányban történik, esetleg egyes esetekben adók mérséklésével, vagy egyes adók törlésével és helyette más adók behozatalával: azt hiszem, a leghelyesebb és leg*bölcsebb, hogy azok állapítsák meg, akik ezért a felelősséget viselik. (Borvendég Ferenc.) * Ha van nekünk 200.000 pengőnk az Opera támogatására, az állami színházak támogatására, ha tudunk bevenni a költségvetésbe olyan uj tételt, amely nem a főváros elsőrangú szükségleteire, hanem idegen célokra van beállítva, elhanyagolva fontos személyzeti kiadásokat: ez olyan ténykedés lenne, mint annak a családapának a tényekedése, aki otthon nem tudja gyermekeinek a kenyeret és a ruházatot megadni, de ehelyett nagy bokrétát küld egy primadonnának. (Petrovácz Giyula.) * A kereszténységnek a világvárosi életben uj feladatokkal kell szembenéznie, uj ellenségekkel kell megküzdenie és uj fegyverzetbe kell öltözködnie. A modern nagyvárosi életben a felekezetek nem ellenfelek többé, legfeljebb versenytársak egymással, hogy minél krisztusit»!) embert és minél krisztusibb társadalmat tudjanak; kiformálni és ki- épiteni. (Szabó Imre.) * Nem közömbös a törvényhatóságra, hogy a főváros területén működő 4000 orvos jól teljesitheti-e a maga hivatását, vagy nem. A magyar orvosi társadalom válsága semmiesetre sem magyarázható teljes egészében az országos gazdasági válsággal, vagy a világválsággal, amely alapjaiban rendíti meg az egész fehér faj felsőbhségét és a keresztény kultúrát. A magyar orvosi társadalom válságának olyan mélyreható okai vannak, hogy ha ezeken nem segítünk összefogással, elkerülhetetlen lesz a magyar orvosi társadalom és ezzel együtt a magyar orvosi hivatás és a magyar közegészségügy lezüllése. (Vitéz Csík László dr.) * Minden ötödik évben meg kell becsülni és leltározni kell a fővárosi törvény értelmében a főváros vagyonát. Ennek rendkívül fontos jelentősége van nemcsak a hitel szempontjából, hanem a mi vagyonunk, azonkivül az üzemekre nézve a rentábilitás szempontból is, azért ban tényleg történjék intézkedés. Mennyi gyakornokot és mennyi állástalan fiatalembert lehetne itt alkalmazni! (Spur Kálmán dr.) * A Beszkártnak vissza kell adni minden olyan összeget, amely a közönség rovására ettől a vállalattól elvonatott, ihásszá kell adni az elkonfis- k á 11 14 millió kocsikilométert. Nem lehet idegenforgalmat prédikálni, ha idejön egy idegen, akinek prezentáljuk Budapestet és este 9 órakor azt látja, hogy teljesen kihalt a város, a Nagykörúton nem lát sem jobbra, sem balra egy negyedórán át villamost. Amig a főváros vezetősége és a törvényhatósági tanács ráeszmél arra, hogy ezt a nyuzó-politikát a Beszkárt- tal szemben gyakorolni nem szabad, egy mód van, hogy a bovételeket a mai budgetális helyzet alapján fokozzuk: ez a tarifalesz ál lit ás. Zongorák piantnók, harmóniumok, új és keveset használt állapotban, mélyen leszállított árakon, minden tekintetben megbízható jótállás mellett Javítások, hangolások szakszerűen végeztetnek. Kedvező részletfizetés. aranyhoszorus mes érnél, Rákóczi-ut 19. f é I s ifi e I e I. Hiányos a kapcsolat a szociális élet és az iskolatípusok között, mert amikor az iskolaszékek munkásságukat beszüntették, akkor az iskohiszékeket pótló iskolanővéri intézményt nem szervezték meg. Három éve húzódik ennek az ügynek szervezése és éppen azért, mert három ügyosztályhoz is tartozik, talán ez a közigazgatási zavar akadályozza ennek az ügynek a rendezését. Feltétlenül szükséges volna gyorsabb tempó ebben a tekintetben, hogy ez a kapcsolat az iskola és a szociális élet között biztosítva legyen. (Kirchner Béláné.) * Ha egyrészről magunk felé akarjuk terelni az idegenforgalmat és ugyanakkor az idegenforgalomnak azt a részét, amellyel lehetővé tesz- szük az élelmiszerek behozatalát, hermetice elzárjuk magunktól, — elzárjuk azáltal, hogy a szomszéd községek mezőgazdasággal foglalkozó népét mindenféle súlyos illetékkel és adóval megterheljük — akkor ne várjuk azt, hogy nekünk itt valami eredményes munkálkodásunk lesz a közélelmezós terén. Köz- élelmezési politikánkat nem pénzszerzésre, a költségvetési hiány nagymérvű fedezésére, hanem kizárólag arra a célra kell felhasználni, amire hivatva van. (Szőke Gyula dr.) Épitési vállalkozók, fuvarozók figyelmébe! Épitési alapból kikerülő föld a Margitszigeten ingyen lerakható. Tégla-, kő- és fatörmeléket nem fogadunk el. Kifítnö u(. Felvilágositást és engedélyt a Parkkertészet irodája ad a Szent-Margitszigeten. Telefon: 20-6-20 DobQ és Dalsg a közönség kedvencet a szeHesiffuárosi miainen Pálmaház — Akvárium Nyitva egész nap HE1UEV TIUADAR 0* VEGYÉSZETI GYÁRA BUDAPEST, Ul., EÖTUÖS-UTCA 21 TELEFON : 27-2-75 CZEH.EDY JUHOS JfM müKflaru kfiszno, tat- is ptdiúbnrtuM wsob Ssékoafővárotl 6* állami eaálUtó-koit-ttae 1 BUDAPEST, KISTEMPLOM-U. B. TELEFON : JÓZSEF 4#-». (Cselényi Pál dr.) Dr. Pajor-szanatórium, Vili. Vas-ucca 17 Uj osztályt létesített 7.— és 9.— pengő napi ápolási diiial, szanatóriumi ellátással. A különszobák árai is lényegesen leszállítva. Vizhuráh, Zander, orthopädia, bélfürdő stb. bejáróknak is. a rossztól külseje utón nehéz megkülönböztetni A fogyasztó csak használat közben jön ráf hogy míg a tökéletes lámpa kis áramköitséggel egyen* letes, erős fényt ad, addig a silány lámpa nagy áramfogyasztás mellett folytonosan csökkenő fénnyel ég. Az izzólámpa vásárlás tehát bizalom dolga. Bizalmat csak ismert név kelthet. Á TUNGSRAM NÉV 50 év óta bizalmat nyert.