Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1932-11-26 / 47. szám
1932 november 26. UJBmWFESI mm iimnH— Nem lesz uj párt, szé sincs a Jobboldali pártok egyesüléséről! Erélyes cáfolat egy hírlapi kacsára, amelynek átlátszó tendenciáját megmosolyogja a Keresztény Községi Párt — Az Uj Budapest tudósítójától — Azóta, hogy Huszár Aladár elfoglalta a főpolgármesteri széket, bizonyos oldalról olyan híreket terjesztenek, hogy a Keresztény Községi Párt és a kormány városházi pártja: az Egységes Községi Polgári Párt fuzionál. Kezdetben ügy állították be a helyzetet, mintha Huszár főpolgármester uj városházi kormányzó-párt megalakítására kapott volna megbízást. Amikor kiderült, hogy ezek a hírek teljesen alaptalanok, uj irányt vettek ezek a híresztelések. Most már a két jobboldali városházipárt egyesüléséről szóló híreket lanszirozzák egészen átlátszó, tendenciózus célzattal. Az egyik déli lap például legutóbb egészen határozott formában kommentált bizonyos tárgyalásokat, amelyek a Keresztény Községi Polgári Párt egyesítése érdekében indultak volna meg. Petrovácz Oyuia a Keresztény Községi Párt vezető tagja a következő kategorikus, félre nem érthető nyilatkozatot tette az Uj Budapest munkatársa előtt: — A Keresztény Községi Párt vezetői, köztük elsősorban Wolff Károly, a párt vezére, de a párt többi tagjai is, élénk derültséggel olvasták ezt a tudósítást. amely a két jobboldali városházi párt egyesítését célzó állítólagos tárgyalásokról szóit. A leghatározottabban kijelentem, hogy teljesen légből kapott koholmány ez az egész tudósítás, amelynek egyetlen adata sem felel meg a valóságnak. — A főpolgármesteri pozícióban történt változás egyáltalán nem in- volálja maga után azt, hogy a váKözségi Polgári Párt. Ez a disztinkció jobban megfelelt volna a valóságos helyzetnek és nem tüntette volna fel úgy a dolgot, mintha a főpolgármestert kizárólagos- sági joggal az Egységes Községi Párt foglalja le magának. Köztudomású, hogy Huszár főpolgármester a közgyűlés valamennyi pártját fel szándékozik keresni, természetes, hogy ezen körútját azoknál a pártoknál kezdi, amelyek a legnagyobbak és amelyek a kormányzathoz, a főpolgármestert a városházára küldő Gömbös-kabinethez, legközelebb állanak. Az udvariassági látogatás, amelyet a főpolgármester az Akadémia-utcában tett, legkevésbé sem jelenti azt, hogy a párthoz tartoznék, ahogyan azt a fent említett hetilap cime feltüntetni szeretné. Disztingváljunk uraim, diszting váljunk és ne akarjunk olyan elképzelést belevinni a köztudatba, amely lehet akár a cikkírónak, akár a mögötte álló közgyűlési pártnak jámbor óhaja, azonban a való tényeknek nem felel meg. Egyébként: Béke velünk! * A FŐVÁROS TÖRVÉNYHATÓSÁGI BIZOTTSÁGÁNAK EGYIK LEGRÉGIBB TAGJA hunyt el az elmúlt napokban: Sajó János kőbányai lakatosmester, akit már 1906-ban bizottsági taggá választottak. A múlt évtized elején a Keresztény Községi Pártnak volt tagja, később az egységespártba lépett át. A legutóbbi választások során betegeskedése következtében azonban már nem jelöltette magát. Kedden délután temették el nagy részvét mellett rosházi politika egyensúlyát fel kellene borítani. A városházi helyzet az uj főpolgármester hivatalbalépésével a legkevésbé sem változott meg és igy semmi szükség sincs annak a konstrukciónak a megváltoztatására, amellyel eddig dolgoztunk. A mi oldalunkon semmiféle törekvés, semmiféle szándék sem jelentkezik aziránt, hogy a mai egyensúlyt megbolygassuk. Ez természetesen nem zárja ki azt a lehetőséget. hogy átlépjen a mi pártunkba a testvérpártból az, aki akar. A Keresztény Községi Párt, mint neve is mutatja, egységes, erős szervezet, amelynek tagjai között ilyen egyesülésnek a lehetőségeiről sem beszél senki. — Ebből a megállapításból sem :• - i . . i . §;• — Az Uj Budapest tudósilójától. — A törvényhatósági bizottság közgyűlésének költség-vetési vitájában emlitósreméltó az a beszéd, amelyet Kabakovits József dr. mondott a főváros és a sajtó viszonyáról. A szónok, aki különben a városházi újságírók hivatalos testületének ügyésze is, sajnálattal állapította meg, hogy az elnöki ügyosztály költségvetése, ahova a sajtó tartozik, semmiféle rendelkezést nem tartalmaz a fővárosi sajtókérdés végleges. rendezése tekintetében. Lehetetlen állapot az, — mondotta a szónok — hogy kerületenként alakulnak kis klubok, alakulnak pártcsoportok és azzal kezdik működésüket, hogy alapítanak egy lapot, amely zárt számban és zárt társaságban jelenik meg, ellenben a megjelenés után másnap eljönnek a fővároshoz és itt különböző összegű kisebb-nagyobb szubvenciókat vesznek fel. Nem zárkózik el az elől, sőt akarja is, hogy a komoly sajtóval megfelelő kapcsolatot létesítsen a főváros. Lehetetlen azonban, hogy mindenféle zug, közgazdaságinak nevezett lapokat szubvencionáljanak a főváros pénzéből. Hiszen ma már egészen divattá válik, hogy emberek, akik nem találnak maguknak jobb foglalkozást, egészen egyszerűen alapítanak egy lapot, kitűnő protektoraik- kal együtt megjelennek a városházán és azon a ciinen, hogy a lap fővárosi ügyekkel is foglalkozik, kérnek és kapnak a városnál tekintélyes és tisztességes honoráriumokat. Kabakovits azon meggyőződését fejezte ki beszéde végén, hogy a komoly magyar sajtó száz százalékig fogja a város vezetőségét ebben a kérdésben támogatni és meg fogja védeni annak a zugsajtónak a támadásától, amely megélhetését kizárólag ebben a formában találja meg Politikai és világnézeti szempontból egy világ választ el bennünket Kabakovits bizottsági tagtól, mégis meg kell állapítanunk, hogy teljesen egy véleményen vagyunk vele a közgazdasági és városházi zugkövetkezik azonban az, hogy, ha valaki a Községi Polgári Pártból hozzánk át akarna lépni, azt mi feltétlenül elutasitólag kezelnénk. A két pártnak az ö s s z e t ó t e- 1 e azonban annyira ellentétes és különösen a világnézeti szempontokat illetően annyira divergáló, hogy közös nevezőre hozni teljesen képtelenség volna. Remélem, hogy ezzel a határozott kijelentéssel egyszer és mindenkorra véget vetünk minden további ilyen természetű híreszteléseknek. Petrovácz Gyulának ez a nyilatkozata, amely teljes mértékben fedi Wolff Károly felfogását is, nem hagy kétséget afelől, hogy a két jobboldali városházi párt egyesüléséről soha szó sem volt, sőt ilyen terv illetékes tényezők között egyáltalán fel sem merült. 1 ■ ' V-- - I ' i I i i ■ j i : ' * I : I • : sajtó megfékezését illetően és csupán azt sajnáljuk, hogy a többségi pártok részéről a költségvetési vita során ebben a nagyfontosságu kérdésben nem hangzott el felszólalás. Valóban lehetetlen állapot, hogy fővárosi alkalmazásban levő tanárok, akik egyben pinka-igazgatók, indítsanak kerületi kaszinóik érdekében lapokat, amelyek a lótenyésztéstől a női divatig mindennel foglalkoznak, ezreket és ezreket kapva évente a fővárostól. A főváros által hivatalosan támogatott lapok sorában számosán vannak olyanok, amelyek nem egyebek, mint kerületi pártkörök vagy kotériák havonta, vagy legjobb esetben kéthetenként megjelenő hivatalos értesítői, egyetlen érdemük és jogcímük a fővárosi támogatásra az, hogy egy-egy előkelő tanácstag, vagy országgyűlési képviselő főszerkesztői címét hordozzák homlokukon. Az ügynökök azután mint véres kardot lobogtatják ezt a kiollózott alpolgármesteri és tanácsnoki cikkekkel és nyilatkozatokkal fémjelezett főszerkesztői címet elnökig ügyosztályban, üzemeknél, Beszkártnál és egyebütt, találva maguknak két- és háromszáz példányban megjelenő lapjuk révén egy olyan tekintélyes jövedelmet; évi pár száz pengős nyomdai kiadásukon felül, amelyet egyébként sem közéleti működésűk, sem esetleges diplomájuk, legkevésbé azonban állítólagos uj- ságiró-mivoltuk révén semmi körülmények között meg nem kapnának. A budapesti napilapok és azok a kizárólag városházi ügyekkel foglalkozó hetilapok, amelyeknek ez- irányu hasznos működését az egész városháza, élükön Sipőcz polgár- mesterrel, elismeri és méltányolja, sajnálattal látják azt a küzködést, amelyet a sajtó anyagi ügyeivel foglalkozó városházi tisztviselők hiába folytatnak a zugsajtóval és annak protektoraival szemben. A vége a nótának mindig ugyanaz: a zuglapok és álhirlapirók változatlanul bőséges vadászterülete marad a városháza, amely sokszor nem is tudván disztingválni kellő módon az értékek és nonvalórök között, behódol az edzett torkú zugSajtó-kinövések a városházán Kik protezsálják a zugsajtót, amely évente százezreket vág zsebre az adózók pénzéből? — Fővárosi tanár, aki pinka- igazgató és városházi lapszerkesztő egy személyben - ü sajtófőnök tisztitó programjával kapcsolatosan meg kell szüntetni a zugsajtó városházi támogatását! a firkászoknak és a háttérben leselkedő protektoroknak, akiket nem egy esetben a saját jól felfogott anyagi érdekük is arra buzdít, hogy mennél nagyobb pausálét utaltassanak ki dédelgetett zuglapocskájuknak. Amennyire közérdek a komoly sajtóorgánumok városházi támogatása, amennyire szüksége van a főváros hivatalainak, üzemeinek és intézményeinek a sajtó támogatására, természetszerűen a hirlapirás szabadságától független hirdetéseire, azonképpen jogosulatlan magánérdek a zugsajtó támogatása, amelyre végeredményben megdöbbentően nagy összegeket ad ki a főváros olyképpen azonban, hogy ennek leg'kisebb részét éppen a tisztességes és komoly sajtó kapja. Hisszük, hogy az ellenzéki oldalról jövő költségvetési felszólalás végre megindítja a városházán is azt a tisztitó folyamatot, amelynek az országos vonatkozásban való szigorú keresztülvitele Antal sajtófőnök legközelebbi programpontjai közé tartozik. MUNKÁCSY GYULA m. kir. szab. takaréktuzhely, kályha, kéménytoldó és lakatosárugyár Budapest, VB!., Rózsa-utca 39. Telefon : J. 31-2-80 J. 35-9-16. Az összes állami és városi intézmények szerződéses szállítója Mb községei stb. részére autóbuszok, utca- seprőgépek, tűzoltó- és locsoló-autók. Automobilok különleges célokra. Teher- automobilok. Utépitőgépek. Teudloff-Dittrich-féle armatúrák, tűzoltósági szerek stb. kézi- es erőhajtásu kutszi- vattyuk és kutfelszerelési alkatrészek, speciális vattyuk, bor- vattyuk stb. szi- sav-szies Ipari stabilmotorok, lokomo bilok, mezőgazdasági- utépitó gépek, traktorok, viz- hordó- és öntözőkocsik. Különféle hengerelt áruk, acél- es vasöntvények, kereskedelmi öntvények, öntött vascsövek és karikás kályhák. íolyiORéöő kalikóink hazai szenekkel való fűtésre legalkalmasabbak. mii 6 yíir km. Állami VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X., Kőbányai-ut 21. sz. TELEFON: JÓZSEF 460—29. MtniedO, mouiras fis lemeinezesi ctmttt j—OCilABEL ÍHIDRÁS JÓZSEF SbEU üzem: Bpssi l., LayymanyosHL I. ■oda: l., Geiiemiegy-utca 11. Automata 537—12. VIGNALI RAFAELLO broDZÖolO BUDAPEST UJu«: Petaeúá/o-Hlca U«. öyAci TL, Jósi-Ulci TV uAm TELEFON i AUTOMATA *10-12.