Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1932-02-06 / 5. szám
IX. évfolyam 5. szám 4 Budapest0 1932 február 6 UJ BUDAPEST Előfizetési Orale: Eg«« évre ....................................... 30 pengő Fé l évre..............................................................15 pengő Egyel izám Óra 60 fillér DOBY ANDOR DR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. IV.. Kaas Ivor-utca 9. Telefon': Auf. 828-23. Poitatakarékp. chequeszómla : 30913 Egy színház lejfáj ára A törvényhatósági tanács imponáló egyhangúsággal elfogadta a polgármester azon előterjesztését, hogy a volt Városi Színház Tisza Kálmán-téri épülete hat esztendőre Bernardo Labriola külföldi vállalkozónak adassék bérbe. Hangsúlyozza Németiig tanácsnok okos és tömör előterjesztése, hogy a főváros csak magát az épületet adja bérbe és az uj bérlő és gazdája között nem lesz egyéb összefüggés, mint Budapest bármely lakója és háztulajdonosa között. A döntés meghozatalakor a polgármesternek és a törvényhatósági tanácsnak sikerült magát felvérteznie a protekció azon áradata elől, amely a mindenesetre jó szándékú, de pénztelen Ábrányi Emil ajánlata érdekében hömpölygőit a város vezetősége és a törvényhatósági tanácstagok felé. A főváros ebben az ügyben azt az egyetlen tisztességes álláspontot foglalta el, hogy minden protekció-hadjárat ellenére is a mai nehéz időkben a város pénze, az adózók fillérei nem fordíthatók álművészet és álkultúra támogatására. Mert a Tisza Kálmán-téren közel húsz esztendeje nem éltek, hanem visszaéltek mindennel, amit niűiiészetnek és színházi kultúrának lehet nevezni, ez a rettenetes cement- giccs több pénzébe került egy fél emberöltő alatt a fővárosnak, mint amennyit ezen idő alatt összevéve valódi kultúrára és valódi művészetre áldozott: ideje volt, hogy mentesülve minden álhumánus szemponttól, legitim vagy illegitim befolyástól, erélyes kézzel állottak útjába a régi törekvéseknek és a Városi Színháztól megszabadították Budapest közönségét. Tévedés vagy tudatos ferdítés arról beszélni, hogy itt Labriola győzött és az idegen vállalkozó aranyai előtt meghajolt a bérbeadó főváros. Nem Labriola győzött, hanem a hitelét rég elherdált színház maradt vesztes, ha nem magyar zenészeket, színészeket, színpadi és nézőtéri személyzetet foglalkoztató varieté vállalkozó kérte volna bérbe a Városi Színházat, hanem elefántistállónak vagy gőzfürdőnek kérte volna valaki, akkor is két kézzel dobták volna utána, mindenki után, aki ott bármit akar játszani, csak színházat ne! Ahogy a többi színház politikai szinháznyitási engedélyében módja és lehetősége van a polgármesternek a szigorúan vett művészi és nemzeti szempontok sorompóba, állítására, kétszeresen is módja és alkalma lesz a létesülő varieté-színházzal szemben úgyis, mint bérbeadó és úgyis, mint politikai hatóság, mindazon szempontok érvényesítésére, amelyeknek figyelembevételét kulturális, erkölcsi és művészi szempontból fontosnak és szükségesnek tartja. Kétségtelen, hogy a polgármester ezen jogával messzemenően élni is fog és a Tisza Kálmán-téren, ha Labriola, amint látszik, megfelelő pénzt fektet az épület átalakításába és műsorába, olyan műintézet fog létesülni, amely legalább annyit jelent a magyar színházi kultúra számára, amennyit a most jobblétre szenderiilt Városi Színház soha nem jelentett. Ez az egyik fontos szempont a csütörtöki határozatot illetőleg. A másik nem kevésbé fontos szempont az, hogy a törvényhatósági tanácsnak, Íme, sikerült tulemelkednie a protekció- hadjáraton, sikerült a Városi Színház problémájának tengeri kígyóját befejezni! A főváros naáf elektromos problémái Pefroväcz Gyula a legsürgősebben megszüntetendőnek tartja a mai elektromos tarifa büntető rendszeret, amelyhez hasonló az egesz világon sehol nincsen — A centrale ügyben ma is tart a provizórium, a leghelyesebb megoldás, ha a főváros magához válttá a bánhidai telepet — Az Uj Budapest tudósitójától — A főváros törvényhatósági bizottságának különböző fórumait most egymásután oly kérdések foglalkoztatják, amelyek a főváros közönségének széles rétegeit is közelről érintik. Szó van a tavaszi közmunkák előkészítéséről, az üzemi problémák megoldású ról, az elektromos áram tarifájának módosításáról, a Talbot-szerződés megkötéséről, a Városi Színház bérbeadásáról. A tavaszi közmunkák előkészítése folyamatban van, a főváros vezetősége minden rendelkezésre álló fedezetet felhasznál a közmunka-tervek és egyéb beruházási tervek megvalósítására. Mivel azonban a bevételek alakulása szerint lehet csak e beruházási munkálatok „fedezetét előteremteni, * bizonyos késedelem all be, amelyért felelőssé tenni senkit sem lehet. A főváros kereskedő és iparos társadalma viszont bizalommal tekinthet az üzemi problémák megoldása elé, amire nézve már készül is a főváros üzemi ügyosztályában a konkrét előterjesztés. Nagy viharokat keltett az utóbbi időben az elektromos áram tarifájának módosítására vonatkozó előterjesztés, valamint az a javaslat is, amely felveti az elektromos árammérőkészülékek utáni használati és kezelési dij bevezetésének a tervét. Ezekről a kérdésekről beszélgetést folytattunk Petrovácz Gyula országgyűlési képviselővel, a Keresztény Községi Párt vezető tagjával. Főként a fővárosi elektromos problémák megoldása iránt érdeklődtünk és a beszélgetés során szóvátet- tiik azokat a híreket, amelyek bizonyos ellentétek kiéleződéséről szólanák, különösen a bánhidai centráléval kötendő szerződést illetően. Pelrovácz Gyula a következőket mondotta az Uj Budapest munkatársának: — A főváros és a centrálé érdekeltsége között tárgyalások vannak folyamatban, amelyek még nem fejeződtek be. Egyelőre tehát továbbra is a provizórikus megállapodás van érvényben. A végleges szerződést azért nem lehet még megkötni, mert az érdekeltség olyan egységárat kér az elektromosáramért, amely elfogadhatatlan. Az érdekeltség által kért egységár 4.8 fillér, amely ár a fővárosi Elektromosmüvek kezelésében előállított elektromosáram önköltségi árát messze felülmúlja. Ezen az alapon tehát az áramátvé- telre vonatkozóan végleges megállapodást kötni, nem lehet. Mi legfeljebb i négy filléres árat tartjuk megadhatnak és semmiféle további áremelésre hajlandók nem vagyunk. Ezek azok íz ellentétek, amelyek a végleges szerződés megkötését megnehezítik. Nekem egyébként az a felfogásom, hogy helyesebben járnánk el, ha a főváros magához váltaná a centrálé egész üzemét és azután a főváros adná az Államvasutaknak az elek- trifikálási célokra igényelt 400.000 kilowatt-energiát és a fennmaradó kilowatt-energiát és a fennmaradó 1,600.000 kilowattóra áramot azután saját magának jelentékenyen olvsóbban tudná termelni. Mindenesetre egészségesebb megoldás volna a centrálé megváltása, annál is inkább, mert nagyobb költségbe sem kerülne és a bánhidai centrálé a székesfővárosi Elektromosmüvek egy másik telepének volna csupán tekintendő — közös igazgatás, közös számlavezetés formájában. Azt hiszem, hogy ilyen módon rengeteg súrlódási felület volna kiküszöbölhető, sőt biztosítani lehetne azt is, hogy a főváros az elektromosáram tarifáját továbbra is fenntarthatná a mai nívón. Akkor, amikor a bánhidai telep termelésének négyötöd részét a székesfőváros érdekszférája veszi át, nem lehet más álláspontot elfoglalni, mint azt, hogy a főváros vegye át az egész telepet és ö szolgáltassa a MÁV-nak a bánhidai centrálé áramtermelésének fennmaradó egyötödét, ami a bécsi vonal elektrifikálásához szükséges. Ha szerződést kötünk, akkor fordított helyzet áll elő, csak egyötödöt használ a tulajdonos és négyötödöt ad el. Ez semmi esetre sem lehet helyes eljárás.- Ami az Elektromosmüvek áramtarifájának két aktuális problémáját illeti, e két probléma között éles disz íinkciót kell tennünk. Egészen más kérdés az elektromos áramerők használati dijának a bevezetése és egészen más ügy a tarifareform. Ma az egész világon mindenütt, sőt a magyaror szági vidéki városokban is használati és kezelési dijaj kell fizetni az elek tromos árammérő után. Budapesten is kell ilyen dijat fizetni a vízmérő órák és a gázmérő órák után is, egyedül az Elektromosmüvek árammérő órái nélkülözik ezt a bevételi forrást. Tekintettel arra, hogy a fővárosnak a mai súlyos pénzügyi viszonyok között igénybe kell vernie minden olyan jövedelmi forrást, ami más vonatkozásban is szokásos, nem lehet eltekinteni az elektromos árammérő-órák bevezetésétől. Ezt a bevételi lehetőséget feltétlenül ki kell használni a főváros pénzügyi helyzetének stabilizálása szempontjából. Ezért javasoltam én annakidején Becsei/ Antal barátommal és tanácstag társammal együtt a takarékossági bizottságban, hogy az árammérő használati és kezelési dijakat vezessük he olyanformán, hogy ezt a másfélmillió pengős külön jövedelmet biztosítsuk az Elektromosmüvek és ezen keresztül a főváros háztartása számára. Hangsúlyozni kívánom, hogy egy- egy háztartásban az árammérők használata és kezeléséért havonkint mindössze 40 fillért kell fizetni, nagyobb háztartásokban havonkint 50 fillért. Az ipari áramfogyasztók az általuk felhasznált nagyobb mennyiség, illetve a náluk alkalmazott árammérő nagysága szerint emelkedő skála alapján fizetik majd a használati és kezelési dijat. Ez a 40—50 fillér olyan csekély tétel egy-egy háztartásban, hogy súlyosabb gondokat nem okozhat. Naponta mindössze 1.3 fillért jelent az árammérők használati és kezelési dij bevezetése. Ezt a különbözetet be lehet hozni akkor is, ha naponkint öt perccel később gyújtja meg valaki lakásában a lámpákat. Semmi esetre sem jelent tehát olyan megterhelést a,z egyes áramfogyasztóknak az áramóra használati dijának a bevezetése, hogy ezt tarifaemelésnek lehetne minősíteni. A főváros háztartásába jelentős könnyítést hoz az uj rendszer. Különben is a főváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése ezt a javaslatot a költségvetés tárgyalása során már el is fogadta, most tehát csak a határozat végrehajtásáról van szó. — Ami az elektromos-tarifa reformját általában illeti, nálunk ezidösze- rint büntetőrendszer van érvényben. Olyan ez a tarifa, amely bizonyos fogyasztáson túlmenően emeli az áram egységárát — éppen megfordítva, mint más országokban. Mindenütt a világon a nagyobb fogyasztók aránylag olcsóbb egységárat kapnak. Nálunk is meg kell fordítani tehát a rendszert. Nem tartható fenn a jelenlegi tarifarendszer azért sem, mert ez- időszerint az Elektromosmüveknek két tarifája van. Van egy alapdíjas tarifa, amit főként az újabb fogyasztók fizetnek és van egy régi tarifa, amely tisztán az árammérő leolvasásán alapszik. Azon lehet vitatkozni, hogy melyik igazságosabb. Az azonban bizonyos, hogy egy üzemben, egy városban kétféle elektromos tarifának nincsen létjogosultsága. Mi tehát ragaszkodunk ahhoz a felfogásunkhoz, hogy ebben a kérdésben végre világos, mindenki által könnyen áttekinthető, egyszerű, elfogadható tarifareformra van szükség, azt azonban hangsúlyozni kívánom, hogy ez a reform semmiesetre sem hozhat tarifaemelést, hanem ellenkezőleg olyan eredményeket kell hogy hozzon, amelyek mellett a kisebb háztartások olcsóbban használhatják az elektromos áramot, a nagyobb fogyasztó pedig nem fizet büntetést.