Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1932-07-30 / 30. szám

1932 július 30. TU BTWAPFSf ___________ in itTirminnm—wm A tim mg Men nem nesz igőniibe áruimén Borvendég alpolgármester részletesen ismerteti a tiz milliós sziikségmunka menetrendjét — Az Uj Budapest tudósítójától — Sipőcz polgármester e héten meg­kezdte nyári szabadságát. A polgár­mesteri teendők ellátását Borven­dég alpolgármester vette át, akire most az a feladat vár, hogy a bel­ügyminisztériumban megsürgesse a 10 millió pengős inségmunka meg­indítására vonatkozó közgyűlési ha­tározatoknak a jóváhagyását. Bor­vendég alpolgármester nem volt je­len azon a 7-es bizottsági ülésen, amelyen az inségmunkák egy részé­nek versenytárgyalás utján való megindításáról és egyes fővárosi telkeknek építkezési célokra való árubabocsátásáról határoztak. Az Uj Budapest munkatársa fölkereste hivatalában Borvendég alpolgár­mestert és érdeklődött a 7-es bizott­ság határozatainak 'gyakorlati vég­rehajtása iránt. Egyben szóvátettük azt a felháborodást is, ami az in­ségmunkák megindításának elhúzó­dása miatt támadt. Borvendég Ferenc alpolgármester a következőket mondotta az Uj Bu­dapest munkatársának: — A 7-es bizottság határozatainak gyakorlati végrehajtását a város­házi adminisztráció részéről semmiféle momentum sem gá­tolja. Azonnal kiírjuk a ver­senytárgyalást, mihelyt a kor­mánytól megkapjuk a jóváha­gyást. az inségmunkák megin­dításáról szóló közgyűlési hatá­rozat végrehajtásához. Szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy a főváros vezetősége már ak­kor foglalkozott nyári inségmun­kák meginditásának a gondolatával, amikor ilyen tervek még sehol föl nem merültek. Már tavaly decem­berben megbeszéléseket folytattam az útépítési és csatornázási ügyosz­tály vezetőivel és e megbeszélések alapján a főváros egész területére kiterjedő részletes munkatervet dol­Zcm látható Kovácsházy, a szokásos balatoni uniformisban (fehér nad­rág, kék kabát), jobbjában a tizen­egy kilogrammos pontytyal, amely valóban nagy, az éppen nem kis­termetű Kovácsházynak dere­káig é r! Mint halljuk Kovácsházy ezer példányban készíttette el a leve­lezőlapot, és az összes barátainak és ismerőseinek elküldötte. A gyö- röki postahivatal nem győzvén a beérkezett válaszokat kézbesíteni, külön s e g éder ő kirendelését kérte az igazgatóságtól. * NÉMINEMŰ HASONLATOSSÁ­GOT VÉLVE FELFEDEZNI a gyö- röki tizenegy kilos ponty és a nyaranta, a fiumei öbölben felmerülő cápa között, kérdést intéztünk Szent mikló si tanács jegyzőhöz, Balatonkenese ünnepelt horgászati hőséhez a györöki fogást illetően. Szentmiklósi tanácsjegyző ur kije­lentette, hogy a néki bemutatott kép alapján nem tudja pontosan konstatálni, valóban tizenegy kilós volt-e a györöki ponty. Azt az egyes városházi körökben láibra- kapott nézetet, hogy jelen esetben a képen csupán egy kasírozott pontyról van szó. Szentmiklósi nem tartja helyénvalónak, főleg azért nem, mert a nagyitóval meg­ejtett vizsgálat alapján úgy látszik, hogy Kovácsházy alig tudja kézben tartani a nehéz pon­tyot, holott ha az kasírozott volna, könnyen emelné. Azt is közölte velünk Szentmiklósi Jóska, hogy a Balatonban nem rit­kaság a tiz kilós, sőt annál nagyobb ponty sem. Ellenben úgy ő, mint fe­lesége, aki a legkitűnőbb horgász­nők közé tartozik, azon a vélemé­nyen vannak, hogy Kovácsházy valóban bámulat os, sőt irigy- lésreméltó szerencsével operál a Ba­latonon ... goztunk ki. Minden egyes utca bennszerepel ebben a jelentésben. Megállapítottuk minden egyes utcá­nak a lakottsá'gát, — százalékban ki­fejezve. Erre azért volt szükség, mert nézetem szerint nem lehet csa­tornázni az olyan utcákat, ahol a beépítettség alatta marad az 50 százaléknak. A csatornázás költségeinek jelenté­keny része ugyanis megtérül azok­nak a csatornázási járulékoknak a révén, amelyeket az érdekelt telek­tulajdonosoknak kell fizetniök. A. lakatlanabb utcákban akadhatnak szegényebb telektulajdonosok, akik anyagi eszközök hiányában halaszt- gatják az építkezést, ezeket a telek- tulajdonosokat méltánytalanság vol­na csatornázási járulékkal megter­helni annak a néhány telektulajdo­nosnak a kedvéért, akinek van módja építkezni. Azokról az utcák­ról, ahol még nincs csatornázás, a legpontosabb kimutatás áll rendelkezésemre. Külön kell majd dönteni arról, hogy milyen százalékú lakottság ese­tében indítjuk meg az egyes uj utcákban a csatornázást, A részletes tervek kidolgozása folyamatban van, úgy hogy a városházi adminisztráció miatt semmiféle késedelemtől sem kell tartani. A beszélgetés során érdeklődtünk Borvendég alpolgármesternél az­iránt, hogy a csatornázási és út­építési munkálatoknak versenytár­gyalás utján való kiadása nem jár-e olyan nagymérvű adminisztratív teendőkkel, amelyek az építkezési munkálatok megindítását késleltetni fogják. Azt is megkérdeztük, hogy nem lett volna-e helyesebb generál- vállalkozónak adni megbízást. Bor­— Az Uj Budapest tudósítójától — Az állami színházak, főleg az Operaház jövő szezonjáról szóló mi­niszteri és színigazgatói nyilatkoza­tok mint befejezett tényről beszél­nek- a fővárosi szubvencióról, mint a költségvetési hiányt eltüntető bi­zonyosságról. A városházán, szem­ben ezekkel a nyilatkozatokkal, nem tekintik feltétlenül bizonyosnak az állami színházak szubvencióját, an­nál kevésbé, mert illetékes ténye­zők elhatározása szerint bizonyos előfeltételei vannak annak, hogy a főváros a Városi Színház megszű­nése folytán felszabaduló összege­ket az állami színházak támogatá­sára fordítsa. Történtek csakugyan bizonyos megbeszélések, amelyekből kifolyóan úgy a miniszter, mint az Operaház igazgatója joggal von­hatja azt a következtetést, hogy a főváros támogatásában fognak az Opera és a Nemzeti Színház része­sülni, ma azonban még sokkal embrionálisabb formában van az egész ügy, semhogy annak fizetésé­vel már szeptember elsejétől kez­dődően számolhatna a kultuszmi­nisztérium. vendég alpolgármester ezeket fe­lelte: — Már a tavaszi hónapokban tár­gyalásokat folytattam különböző ajánlattevőkkel. Kiderült, hogy a legnagyobb nehézségek merülnék föl, amennyiben a vállalkozók közül legtöbben váltót követelnek a fővárostól és áruhitel esetében is olyan magas kamatot számítottak föl, hogy a szóbanforgó 5—6 óv alatt, amely időre a hitelt nyújtották volna, a kamatozás 20—25 százaléknak felelt volna meg. Ilyen ajánlatokat nem vehettem figyelembe, már csak azért sem, mert váltóra — és különösen 20—25 százalék mellett — nemcsak áru­hitelt, hanem kölcsönpénzt is kaphat a főváros, már pedig készpénzből sokkal könnyebben és előnyösebben lehet utat épí­teni, vagy csatornázni. Annyi bizonyos, hogy a munkála­toknak versenytárgyalás utján egy­két utcánként kisebb vállalkozók­nak való kiadása rengeteg adminisz­tratív teendővel jár, mi azonban a magunk részéről mindent elköve­tünk, hogy az inségmunkdlatok megindítása minél rövidebb időn belül megtörténhessék. Természete­sen minden attól függ, hogy a kor­mány jóváhagyó leirata mikor ér­kezik meg a városházára. Borvendég alpolgármester nyilat­kozatából mindenesetre meg lehet állapítani, hogy a városházi adminisztráció hiva­tása magaslatán áll. mert hiszen az előkészítés már hó­napokkal ezelőtt megtörtént és a munkálatok megindítása is bármi­kor megtörténhetik, amennyiben a kormány a jóváhagyásról intézlce- .dik. Illetékes helyen ebben az úgy pénzügyi, mint kultu­rális vonatkozásban annyira fontos problémáról a következőket mondot­ták az Uj Budapest munkatársának: —- Azokon a tárgyalásokon, ame­lyek Karafiáth kultuszminiszter iniciativájára és vezetésével az ál­lami színházak fővárosi támogatá­sát illetően folytak le, a fővárost Ripka főpolgármester, Sipőcz pol­gármester, Liber alpolgármester és Némethy tanácsnok, a közgyűlési többségi pártokat pedig Kozma Jenő és Homonnay Tivadar képvi­selték. E tárgyalásokon elvi meg­állapodás jött létre arra vonatkozó­lag, hogy a főváros 1932 január el­sejétől kezdődően évi 200.000 pengő­vel támogatja az állami színháza­kat. E megbeszélés alapján a pol­gármester utasítására a szociálpoli­tikai ügyosztály a most készülő 1933-as költségvetésbe máris beálli­IVANCSICS JÁNOS Vffl. Rákóczbuó) Telefon : 43-0-09. Órák, ékszerek, dísztárgyak a legolcsóbb napi árban. Aranyért, ezüstért, zálog­céduláért óriási árakat fizetek. Óra-, ékszerjavi- tások, átalakítások jótállással eszközöltetnek. A Mimi szubuencld ellenében liHéres előadásokat hotelesek tartani az atlanti színhazak A polgármester ufasifására 1933. január 1-íöl én 200.000 pengőt irányzott elő az állami színházak támogatására Némethy tanácsnok 3 tott 200.000 pengőt az állami szín­házak támogatása címén. — Az állami színházak szubvencio­nálásának a főváros részéről e meg­állapodás értelmében tárgyi előfel­tételei vannak. Ezek közül a legfon­tosabb, hogy a kultuszminisztérium a legrövidebb időn belül száz száza­lékig rendezze a színházak összes fővárosi és üzemi tartozásait. A múlt év december 31-i kimutatás szerint az állami színházak vigalmi adó címén 10.172 pengővel, a nép- szinházi épület bérhátraléka címén 180.130 pengővel, vizdij-hátralék cí­mén 203 pengővel, gázszámla-hátra- lék címén 21.943 pengővel, koksz­számla hátralék címén 30.392 pen­gővel és elektromos-áramdij címén 356.976 pengővel tartoznak a fővá­rosnak, illetőleg a fővárosi üzemek­nek. Amig ezek a. számlák rendezést nem nyernek, a szubvenció folyósí­tásáról szó sem lehet. — Hogy a szubvencionálásból a fő­város közönségének effektiv haszna is legyen, megállapodás történt e tárgyalásokon, hogy ennek ellené­ben úgy az Operaház,, mint a Nem­zeti Színház hetenként egyszer úgy­nevezett filléres előadásokat köte­les tartani, amikor is a szegényebb néprétegek számára a színművészet és a zeneművészet klasszikusait mu­tatják be elsőrendű szereposztásban. Mivel a Városi Színház szubven­cionálásának, amelynek megtakarí­tásából fedezi a főváros az állami színházak szubvencionálására for­dítandó összegeket, indokolása az volt, hogy annak folyósításával a szegényebb néprétegek számára akartuk az operaelőadásokat hozzá­férhetővé tenni — eredeti álláspon­tunktól nem térhetünk el és ez ok­ból kikötöttük a filléres előadások rendszeresítését. •Q Á\4JUt ^ íi sl[&L cí o-yj ti tk. Sziiasl Ferenc IPARMÍÖVCSZ képkeretező és üvegező villáiét* Budapest, northq Miklós kórtér 1. n. Telefon: Ld. 1—74. Képkeretjavitások, kézimunka keretek, karnisok saját műhelyben készülnek. BUKOVA LAJOS ÉPÜLETÜVEGES ÉS KÉPKEAETEZO Budapest IX., lónyay-utca 48. TELEFON : AUT. 870-26 SUTOM beszerzése bizalom dolga. mielőtt laüását berendezi, tekintse meg Schaffer János műbútorasztalos lakberendezési üzletet Budapest, IS., Török-u. 2. (a Marglt-hldnél) Saját készitményü mübutorok és elsőrendű fyárt- mányu ebéd 6-, háló-, uriszobák, konyha, előszoba berendezések és egyéb lakberendezési tárgyak. Kedvező fizetési feltételek és garancia mellett Állami és hatósági közalkalmazottaknak 16"/« engedmény. Vidékieknek butorvételkor az ulikőltséget megtérítem Családi házak tervezése, financirozása oki. építészmérnök és kőművesmester tagjaink által a legtökéletesebb sikerrel jár. MAGYAR EriIŐ IPAROSOM SZÖVETKEZETE Budapest, IV., Párisi-u. 1. Telefon szám: 88-3*97.

Next

/
Thumbnails
Contents