Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1932-07-16 / 28. szám

4 ill BUDAPEST 1932 julius 16. miértKísihavarosltelHeH áruba bocsáliasa? 0 városrendezési ügyosztály hónapok éta késedelemben van az eladásra beért telkek listájának összeállításával törvényhatósági tanácsnak módja Bériiáz uasii szanatórium? maim bonyodalom a segiaiapnai — Az Uj Budapest tudósítójától. Több mint egy esztendeje foglal­kozott a Segitőalap igazgatósága azzal a gondolattal, hogy felgyülem­lett tőkéiből szanatóriumot vásárol a fővárosi alkalmazottak részére. A felajánlott objektumok egész sorát tekintette meg az erre a célra ki­küldött albizottság és a Siesta- szanatórium tulajdonosaival már csak összegszerűségi differenciák késleltették a megállapodást. A költségvetés tárgyalása kapcsán a hatos bizottság, amely a miniszter- elnök megbízásából vizsgálta át a főváros háztartását, olyképpen nyi­latkozott, hogy a főváros tisztvise­lőinek szanatóriumra, szüksége nin­csen. A Siesta megvásárlására vo­natkozó terv igy egyik percről a másikra saját dugába dőlt, annál is inkább, mert a költségvetés tör­vényhatósági tárgyalása alkalmá­val éppen Wolff Károly volt az, aki a legélesebben nyilatkozott a szana­tórium-vásárlás gondolata ellen. A költségvetés kormányhatósági jóváhagyása kapcsán vetette fel a belügyminiszter azt a gondolatot, hogy e Segitőalap másfél millió, pengőnyi készpénzért székház cél­jára alkalmas bér házat vásároljon. Az alap vezetősége uj albizottságot küldött ki, ez albizottság megnézett vagy ötven ingatlant, jelentést téve az alap igazgatóságának, melyek azok az ingatlanok, amelyek a ki­tűzött cél szem előtt tartásával al­kalmasaknak látszanak. A legilleté­kesebbek a leghatározottabban ki­jelentették: a nyári szünet előtt okvetlenül megköti a vásárt az igazgatóság. Most következik az újabb meglepetés: az albizottság jelentésének tárgyalása kapcsán az igazgatóság úgy határozott, hogy mégsem bérházat, hanem szanató­riumot vásárol. Hogy a frappáns fordulatokban bővelkedő vígjátéknak következő felvonása milyen meglepetéseket tartogat: a jövő titka. Bizonyos azonban, hogy a legújabb határozat nemcsak a belügyminiszterrel húz ujjat, hanem a parlamenti hatos bizottsággal is. Kétségtelenül érde­kesnek látszik, hogy ezzel a két nagyhatalommal szemben hogyan fogja tudni megvédeni a maga iga­zát a Segitőalap igazgatósága? 3uiryaái János természetes keserüviz as emésztőszervek leg­kiválóbb gyógyvize. Egy háztartásban sem hiá­nyozhat. Hatásában felülmúlhatatlan SAXLEHIER ANDRÁS, BUDAPEST Lázas gyorsasággal folynak a szükségmunkák előkészületei. Az üt­és csatornaépítési ügyosztályban sokszor az éjszakai órákba is be­húzódó szorgos munka folyik: a megvalósulás előtt álló ut- és csa­tornaépítési szükségmunkák előké­szítése. Megállapítják, hogy a munkaprogramban, mely utakat és milyen burkolattal, mely csatorná­kat és milyen kivitelben vesznek fel. Mire a szükségmunkák anyagi feltételei biztosítva lesznek, arra az időre a versenytárgyalások tech­nikai előkészítése is befejeződik, s igy a munkálatok kiírása és oda­ítélése az elképzelhető legrövidebb idő alatt fog megtörténni és nem ke- rülhet arra a sor, hogy a munka­nélküliek ezreinek holmi bürokra­tikus nehézségek miatt egy percig is tovább kelljen várniok a munkával megdolgozott kenyérre. — Az Uj Budapest tudósítójától. — A főváros elmúlt évi zárszámadá­sának tárgyalása kapcsán szóvátet- tük, hogy a főváros be nem épített ingatlanai mindösze egyharmad százalékát jövedelmezik a leltári becsértéknek. Szükségesnek tartot­tuk, hogy a főváros bátor és mo­dern ingatlanpolitikát inauguráljon, amely egyrészt megszabadítja a fő­várost ezektől a holt tőkéktől, a fel­szabaduló összegeket adósságok fize­tésébe vagT hasznothajtó vállalko­zásokba fekteti, másrészről uj tel­kek vásárlásával, azoknak beérlelé- sóvel és ismét áruba való bocsájtá- sával egy céltudatos városfejlesztési politikának is megveti az alapját. Ugyanezen alkalommal Borvendég alpolgármester a HÉV-ajánlat kap­csán olyképpen nyilatkozott az Uj Budapest munkatársának, hogy az adásvételi ügylet révén a fő­város tulajdonába kerülő telkek­kel lehet a főváros szempontjá­ból hasznos gyakorlati telekpoli­tikát inaugurálni oly módon, hogy a város versenyre kél a magántőkével; közmüveket a jö­vőben nem a magántelkek tulaj­donosai számára épít, hanem oly­képpen, hogy a közmüvek be­vezetése révén a saját telkei nö­vekedjenek értékben és válja­nak könnyen eladhatóvá. Ez év májusában a törvényható­sági tanácsban indítvány is merült fel arra vonatkozólag, hogy a fő­város írassa össze, melyek azok a telkek, amelyektől telekpolitikája sérelme nélkül eladási utón meg­válhat a főváros. A polgármester elfogadta az indítványt és utasítást is adott a városrendezési ügyosz­tálynak a telkek összeírására és a törvényhatósági tanács elé való ter­jesztésére. Az elgondolás szerint a lesz ezután határoznia afelől, hogy a városrendezési ügyosztály által javaslatba hozott telkek közül me­lyeket tartja értékesítési eljárás elé vonhatóknak? Azonban: polgármester tervez, városrende­zési ügyosztály végez. Hónapok teltek el a polgármesteri rendelet óta, a lista még nem ké­szült el, sőt ősz előtt nem is fog elkészülni. Illetékes helyeken indo­kolatlannak tartják a városrende­zési ügyosztály késedelmeskedését: igy például Becsey Antal azon a véleményen van, hogy a listával nem három hónap, hanem három nap alatt elkészülhetett volna az ügy­osztály. Szó van arról is, hogy a legköze­lebbi tanácsülésen a késedelmeske­dés okairól meginterpellálják a pol­gármestert. Kétségtelennek látszik azonban, hogy a városháza nyári szünete következtében az autonómia szeptember végéig nem lesz abban a helyzetben, hogy a nagyjelentő­ségű problémával érdemben foglal­kozzon! Hogy mennyire időszerű ez a kér­dés, mi sem mutatja jobban, mint az az érdeklődés, amely a városszéli település gondolatának felvetését kiséri, továbbá azok az árverések, amelyeknek során a Fővárosi Közmunkák Tanácsa bocsájtja áruba egyes ingatlanait. Ezek az árverések igen nagyszámú közönség előtt folynak íe, a legteljesebb siker jegyében, igazolván azt az állás­pontot, hogy az efajta ügyeket nem lassú bürokráciával, hanem gyorsteinpóju üzleti szellemmel kell intézni. Beretvás pasztilla fejfájás [ellen SCHMIDT TESTVEREK Hvomdafesléknvár Bt mii■■■—miiiiimniiiiiii ii ii ni iiimiimifniii m Telefon: Aut. 952-85. Távirataim: Farben Rákoepaiota. — 11. Klr. Pa csekkszámla asám: **52850. — Folyj aa Angel Magyar Baak *“ Gyárt: KG-, könyvnyomda!-, valamint efbetfeiUkekei. Mint különlegességeket készít: Speciális gyártmányú olaj-mélynyomó »estéket, anilin guminyomó és bádognyomó festékeket. Gyár és központi iroda: Rákospalota, Pázmány-u. 41 VASS ES KOVÁCS sodronyfonat', kerítés-, ágybetét- és vasbutorgyár Budapest, II., Fő-utca 48 Telefon : A. 51-7-87 Alapítási év 1893 Kávé, tea. FRATELLI DEISIHGER ív., Ferenciek tere 1. Királyi Bérpalota ! FAREDÖNYT, ACÉLREDŐNYT, • ▼•Tőink álul közismert elsőrendű és cino. kivitelben nagy ÁRENGEDMÉNNYEL szállítunk ECKMAYER ISTVÁN, lakatosáru- ás redőnygyára BUDAPEST, VI., VÖRÖSMARTY-UTCA 47. SZÁM AndrAasy-ut közelében) Tel,too I Automat» 220-jf«. Kérjen íréire»* árajánlatot Alapítási ér 189? A Székesfőváros Népművelési Bi­zottságának legközelebbi tanulmá­nyi kirándulásai. Julius 15. péntek d. u. Esti séta a Normafához, a csil­lagos égbolt magyarázata. Előadó: Kurdilla Ferenc tanár. Gyülekezés este K7 órakor a Fogaskerekű vasút városmajori végállomásánál. Rész­vételi díj fogaskerekű jeggyel együtt: 80 fillér, mely összeg legké­sőbb julius 15-én déli 12 óráig fize­tendő be a Bizottság hivatalában. — Julius 17. vasárnap. Hajókirán­dulás Ráckevére. Ráckeve (Savoyai Jenő kastélya, görögkeleti szerb gó­tikus templom) megtekintése. Ve­zető: Kampis János festőművész. Gyülekezés reggel %8 órakor a Fe­renc József-rakpart 6—7. sz. ház be­járata előtt. Visszaérkezés este 10 órakor. Részvételi dij 2 P, mely ösz- szeg legkésőbb julius 13-án 2 óráig fizetendő be a Bizottság hivatalá­ban. A kiránduláson bárki résztve- het. MEß IIAN férfi öltöny, felöltő, kö- IIiLU UHU peny 5.— pengő stb. Ilyen arányban olcsók a száraz vegy tisztítá­sok MENCZER-nei. Fest. Tisztit, mos. Telefon Budapest Fürdőváros és az idegen- forgalom. Ezzel a cimmel uj érdekes kötetet bocsát ki a Tábori Kornél szerkesztésében megjelenő Idegen- forgalmi Könyvtár: Benyó János di\ oki. közgazda alapos munkáját, Ripka Ferenc főpolgármester elő­szavával. Ez a könyv az első, amely történelmi, gazdasági és balneoló­giái nézőpontból egyformán kimerí­tően részletező statisztikával tár­gyalja Budapest idegenforgalmi ér­tékeit s a vele kapcsolatos problé­mákat, még pedig pártatlan kriti­kával. A rendszeres beosztású könyv gonddal csoportosítja Budapest, mint fürdőváros helyzetét az ide­genforgalomban, nemzetgazdasági jelentőségét, idegenforgalmi politi­káját, a főváros, az érdekelt szervek és a társadalom idegenforgalmi tennivalóit. Bőséges statisztikai ada­taival világosan rámutat idegenfor­galmi hiányosságainkra, különösen arra, hogy Budapest mint fürdővá­ros mindezideig a külföldön nem volt eléggé propagálva, pedig ezek a fürdők hoznák a jó fizető és főleg a huzamosabb ideig itt tartózkodó és gyógyulni vágyó külföldiek nagy számát. Hosszabb fejezetek részle­tezik az idegenforgalmi propaganda tárgyait, eszközeit, helyét és idejét. Azonkívül eredeti idegenforgalmi programmot nyújt. Függelékében pedig a legújabb (1931. évi) statisz­tikai adatokat részletesen feldol­gozva is közli. Dr. Pajor-szanatórium, VIII., Vas­utca 17. Uj osztályt létesített 7.— és 9.— pengő napi ápolási dijjal, szanatóriumi ellátással. A különszobák árai is lénye­gesen leszállítva. Vizkurák, Zander, or- thopädia, bélfürdő stb. bejáróknak is. Árleszállítás a Margitszig'eten. A felsőmargitszigeti gyógyfürdő árai jelentékenyen leszállittattak: kénes kádfürdő 1.30 P, 10 drb. 11 P; szén­savas fürdő 2.50 P (3.60 P helyett), 10 drb. 22 P. Hasonló arányban csökkent a tükörfürdő-, fehérnemű- jegyek, stb. ára is. — Aki hétköz­napokon reggel 7 és 10 óra között megy fürödni és strand-, vagy gyógyfürdőjegyét a hidvámnál váltja meg, az további 30 filléres kedvezményben részesül. Központi fűtés olcsó magyar szén­nel. Az elmúlt télen sok nehézséget okozott a központi fűtési berende­zéseknek külföldi koksszal való el­látása. A Ganz-gyár most olyan vándorrostélyt hozott forgalomba, amely mindennemű központi fűtés kazánjához könnyen szerelhető. Fő­előnye ennek a rostélynak, hogy olcsó hazai daraszénnel füthető. Ez a magyar szénminőség mindenkor könnyen beszerezhető és így min­den központi fütés-üzem függetle­nítheti magát a drága és nehezen kapható koksztól. IVANCSICS JÁNOS VIP. Rákócíf-idO Telefon: 43-0-09. Órák, ékszerek, dísztárgyak a legolcsóbb napi árban. Aranyért, ezüstért, zálog­céduláért óriási árakat fizetek. Óra-, ékszerjavi- tások, átalakítások jótállással eszközöltetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents